Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-31 / 126. szám

ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM 1984. MÁJUS 31, CSÜTÖRTÖK Múzeum mindenkinek a padláson Jó szellem bújt ki a palackból A padlásokon többnyire csend van, por, pókháló, és a réseken háborítatlanul szök­nek be a fénysugarak, kutat­ni a lomok, kacatok között. De nem a monori Kossuth isko­lában! S nem csupán azért, mert lom nincs, mindent hasz­nosítanak, hanem mert min­den talpalatnyi helyet hasz­náltat velük a kényszerűség, s zsúfoltság. A padlás is volt­­már hangulatos foglalkoztató­ja az iskolai előkészítősöknek, s most megint más funkciót kapott: itt rendezték be Mo­­nor múzeumát, amely iskola­múzeum ugyan, de a nagyköz­ség történelmét is képviseli. Tolongtak az érdeklődők Nagy Tiborné iskolaigazga­tót a legelső lépésekről kérde­zem. — Hat éve is elmúlt már annak — akkor még nem én voltam az intézmény vezetője —, hogy az egyik szülő az Or­szágos Levéltárban rábukkant egy okiratra, amely iskolánk 1567-es meglétéről is beszél. Elődöm, Hunyadi Lászlóné elő is készítette egy múzeum lét­rehozásának tervét, hiszen már akkor is jó néhány olyan tárgyi emlékünk volt, amelyek nem kallódtak ugyan, mert Csák András kollégám gyűj­tötte és vigyázta valamennyit — de megértek a bemutatás­ra. Többször keresett minket a ceglédi Kossuth Múzeum is, hogy átmentse a gyűjtemé­nyünket, de mi úgy döntöt­tünk: megőrizzük Monornak, majdcsak lesz itt is mú­zeum ... Lett. És ez mindenekelőtt az iskolának köszönhető. Úgy gondolták: ha már megvan a jól szellőző tágas padlás, egy remek gyűjtemény, egy olyan pedagógus, mint Csák András, akinek szívügye a múzeum megvalósítása és ennek érde­kében nem sajnál sem időt, sem fáradságot — mindezeket nem szabad veszni hagyni. Nem kértek pénzt, nem ki­lincseltek segítségért, hanem nekiláttak a dolognak. Minden gyerek hazavitte a sokszorosí­tott levelet, hátha kallódik még otthon egy-egy értékes dokumentum, ami érdemes lenne a bemutatásra. Szemé­lyesen, levélben keresték meg a régi nevelőket, lapunk is közölt egy kérést — s mi min­dennel gyarapodott az addig is gazdag gyűjtemény! Előkerült a kórházi napló, melyet a háború alatt az isko­la falai között vezettek, hiszen akkor kórház volt az öreg épület. A református egyház átadott régi, értékes iratokat, Barta Erzsébet nyugalmazott tanítónő, a Rónai házaspár is szívesen adta át a sokáig őr­zött tárgyakat, Fü­löp Lóránt hagyatékából ugyancsak gaz­dagodott a múzeum. Hordták a gyerekek a régi képeket, könyveket, tankönyveket. Üggyé vált a múzeum az is­kolában. Amikor — gyermek­nap alkalmából, az úttörőava­tás után — megnyitották az ajtaját, este nyolcig be sem lehetett zárni, tolongtak a lép­csőkön. Csák András, aki rendsze­rezte és összeállította az anya­got, s aki továbbra is gondoz­ni fogja, hiszen az 1945 utáni emlékek jószerivel alig kaptak helyet, tehát változtatni, fris­síteni is kell — a megnyitás napján vette át az iskola ál­tal alapított Kossuth emlék­plakettet. Magától értetődik, hogy amikor keresem, a pad­lásmúzeumban találom meg, ahol a 77a osztály duruzsol ép­pen, összehajolva minden ér­dekes darab felett. Középen a legrégibb doku­mentumok kaptak helyet. Kö­zöttük palatáblák, vékony sár­ga tankönyvek a két világhá­ború közötti időkből, Vas Ge­reben könyve, A nemzet nap­számosai, első lapján az aján­lással: Jancsinak emlékül me­nekülésem alkalmából, a kel­tezés: 1944. Ki menekült va­jon, és hová ...? Nézik a hetedikes fiúk — Kothai Zsolt, Plesoczki Sán­dor, Besenyei Zoltán, Otroko­­csi István, Klimaj Zoltán — az öreg térképet, a nádpálcát, az egyházi pénztárkönyvet, mely arról beszél, mennyi kommenció járt hajdan a ta­nító úrnak. — Az egész iskola dolgo­zott a múzeumért — mondják és körém gyűlnek. — Takarítottunk, hordtuk le és fel a holmikat! — büszkél­kedik Plesoczki Sándor, aztán egy kicsit csend lesz,­­de csak addig, míg az időrend szerint csokorba szedett osztályképe­ken, melyek 1908-tól 1982-ig vonultatják fel a régi diákse­reget, fel nem ismerik anyut, aput, az idősebb testvért. — Csodálatos volt látni a lelkesedést, amivel a gyerekek a múzeum létrehozásában köz­reműködtek, s amivel a meg­nyitást fogadták. Nevelési szempontból ennek mérhetet­len haszna van. A hagyo­mányápolás már nem elvont fogalom csupán, s mintha job­ban vigyáznának mindarra, ami az iskolában körülveszi őket — mondja az igazgatónő. Nyitva a világra Talán érzik: egyszer az is történelemmé lesz, mint most a múzeumban a régi golyós számológép, a rajzbak, a tin­tatartó ... — Jó szellemet engedtünk ki a palackból — mosolyog Csák András, igyekszik kites­sékelni a gyereksereget, lent vár már a következő csoport. A héten reggeltől estig nyitva lesz a múzeum, azután ügyele­tet szerveznek, hogy a község lakói is láthassák. Bárki ko­pog, szívesen kalauzolják, hi­szen eddig is nyitva volt az is­kola a világra, hadd legyen ezzel a múzeummal még in­kább kovácsa az érdeklődés­nek, a kíváncsiságnak. K. Zs. elérhetetlen haszon Akikről keveset beszélünk Istállóban szerzett tudomány A vesszőseprű harsogva fut a betonon. Inas, munka­ruhás férfi terelgeti a szétszóródott szénaszálakat. Moz­dulatainak üteme, lendülete a kaszásokéhoz hasonló, bár határt szab neki az istállófolyosó két oldalán sorakozó bokszok deszkafala. Pálinkás Ferenc éppen tizedik esz­tendeje járja be naponta többször is ezt az utat. A Rá­kosmezeje Termelőszövetkezet szarvasmarhatelepe sok fájával, zöldjével távolabbról egyébként is inkább gon­dozott vadasparkhoz hasonlít, de az illető kívül-belül az átlagosnál még tisztább. Vakító fehérre meszelt fa­lak, pácolt-barna fülkék a várandós teheneknek, illetve borjaiknak. A kép csalóka — Igazi bizalmi állás az il­letőé, igaz, Feri bácsi? — kö­szönti kézfogással a söprűs embert Sonnewend Tamás, az állattenyésztési főágazat veze­tője. — Itt a munkát nem le­het halasztani, de kapkodni sem. — Mindent meg lehet szok­ni és tanulni — mondja csen­desen az illető. — Kinek ez fekszik jobban, kinek más. Én nem bántam meg, hogy így választottam. Sőt, mi több: Feri bácsi vá­lasztottja — vagyis a felesége — is így választott. Együtt döntöttek úgy egy évtizede, hogy isaszegi létükre a Rá­kosmezeje Tsz-nek ugyanarra a munkahelyére mennek dol­gozni. Ki tudja, ennyi idő alatt hány borjú világrajöve­tele, lábra állása mellett bá­báskodtak. — Biztos akadnak férjek, akik ezt a döntést egyáltalán nem helyeslik... — provoká­lom a kicsit zárkózottnak tű­nő idősödő férfit. Végre hal­ványan elmosolyodik: — Az ő dolguk. Nekünk így jobb. Könnyebben megszer­vezhetjük az itteni meg az otthoni munkát. Kisegítjük egymást ebben is, abban is. Ad dolgot a háztáji, a kert, ráadásul az egyik fiam most építkezett... Várom, hogy a családról szólva megered a nyelve, de Pálinkás Ferenc elharapja a szó végét. A főágazatvezető lendíti át beszélgetésünket a váratlan holtponton. Az ille­­tők tartózkodósába invitál, s egy Magyarországról szóló, több nyelvű színes kiadványt mutat. A címlapon s két belső pá­ros oldalon híres művészek, táncosok, s egyik neves téesz­­elnökünk társaságában ott van Feri bácsi meg a felesége né­hány fényképe is. — Szép vörös bora van — dicsérem. — Éppen nem bor az, ha­nem üdítő — hárítja el hun­cutul. — Csak azt írták alá, hogy valóságosabb legyen ... Három szóban — Mondják — főnök és a beosztott — miközben beszél­getünk, hogy nem mindig len­ne ám erre idő. Ha egy-két hét múlva elkezdődik az ellési időszak, akkor egybefolynak majd nappalok és éjszakák. Olyankor ezrek, talán százez­rek is függnek attól, milyen ügyes, gondos az illető. — Aztán jól megfizetik-e ezért? — A múlt hónapi kiugró volt, rájött ez­ az... — mond­ja kitérően. Hiába, a hétköz­napi diplomácia is ismer ilyen furfangokat. A főágazatvezető egészíti ki a választ: — Most 11 ezer volt a borí­tékban, de azért átlagban is megkeresi a 7—8 ezret a Feri bácsi. — Hát igen — teszi hozzá az illető, hogy már úgysem ti­tok a titok —, mert még az is­kolától is kapok havonta há­romszáz forintot. Ebből tudom meg — vélet­lenül —, Pálinkás Ferenc, aki­nek papírja csak arról szól, hogy ő betanított szakmunkás, egyben oktató is.­­Betanított: pontos-e ez a szó? Hiszen va­lóban, már gyerekkorában az apjától, nagyapjától tanulta el a parasztemberek tudományát. Ám nem az órák vagy a tan­termek rendje, hanem az élet követelményei szerint. Persze a faluban akkor is rangja volt annak, akit a gazdák közül a legtöbben elhívtak egy-egy el­­lés levezetésére.) — A péceli szakiskolából járnak ide gyerekek, nekik szoktam elmagyarázni, meg­mutogatni, amennyit egy-két alkalommal lehetséges. — Érdekli ma egyáltalán a fiatalokat az ilyenfajta mun­ka? — Akad közöttük néhány nagyon is figyelmes, dolgos, rátermett. Kíváncsi leszek, hogyan mé­ri ezt fel a képesítés, kép­zettség nélküli alkalmi peda­gógus az illetőben. Egyszerű, de hosszabb válaszra számítok, mint ez a három szó: — Akarat, tudás, szorgalom. Ez kell, ha ez megvan a gye­rekben, jó munkás lesz be­lőle. Mindig ezt mondom ne­kik. A főnök gratulál Pár percet beszélgetünk még, azután elköszönünk, hogy ne tartsuk fel tovább Pálin­kás Ferencet. Hátam mögött hallom már, ahogy a főágazat­vezető is búcsúzik: — Jó munkát, Feri bácsi, és gratulálok. Azt az utolsó vála­szát én is megjegyeztem. Ta­nítsa meg rá a gyerekeket. Vereszki János Játszóház, játszóudvar Ha esik, ha­, fúj, minden óvodást és iskolást érdekes, színes programmal várnak jú­nius 3-án, vasárnap a pilisi Móricz Zsigmond művelődési ház munkatársai. Már délelőtt 10 órától nyit­va lesz kapu, ajtó, a játszó­ház és a játszóudvar. Vidám zenére táncot tanulhat, aki nem rest. Akadhatnak persze, akiknek a kezük ügyesebb, mint a lábuk, ők benevezhet­nek a rajzversenybe. Lesz egy hely, ahol a bábkészítés, bá­bozás rejtelmeibe avatják be a kíváncsiakat a gyakorlottab­bak. De végeredményben azért az egész nap hangulatát — este hatig — maguk a meghívottak és persze a szintén szívesen látott kísérők határozzák meg. Ismfetkmítés után Szükség helyett a divat dikt­á A házak elé nem zománcot veszített, agyonfoltozott lába­sokat raktak ki és horpadt bordájú fazekakat, vagy évek óta féltve őrzött használhatat­lan limlomokat. Ilyen ócskasá­gok az úttörők megismétlődő gyűjtése, és az előző években rendszeresített lomtalanítási akciók révén már nem is akadnak. A szépet és a prak­tikusat kedvelő háziasszonyok is rég kidobták, a divat már a konyhákban is átvette az irá­nyítást, a hófehér rózsás, vi­rágos edények is csak mutatós díszként szolgálnak, a fősze­repet a gyorsfőzők és a teflo­nok játsszák. Kaput cseréltek Ha edény hever az utcán és várja az elszállítást, az már megunt, divatjamúlt, arra szolgál csupán, hogy az ol­vasztótégelyek adalékanyaga legyen, fonott, nehéz cirádás vaskapuk támaszkodnak egy­máshoz, várva a Ferihegy Tsz rakománytól már púpo­sodó teherautóját. — Ketten nem is bírtuk fel­emelni — adja a szót Nagy János kocsikísérő —, Ferenczi Mihály gépkocsivezetőnek is segítenie kellett. A leszerelt helyen már új, sima vonalú, divatos kapu áll. Akadt olyan ház is, ahol az udvarról mi hordtuk ki a vashulladékot, az úttörőknek készítették elő, mi azonban hamarabb érkeztünk. Szívesen tettük, hiszen az em­beri szépérzék és a környeze­tünk védelme szinte kötele­zően előírja a tisztaság szere­­tetét. Ősihez nincs Sajnos kevesen tartják be. Pedig ezért szervezi a tanács a megismétlődő lomtalanítási akciókat, hiszen a szeméttel teli környezettel együtt pusz­tul valamennyiünk egészsége is. Az olajárak emelkedését a házak elé kirakott hordók mennyisége is jelzi, nincs hol tárolni, összezsugorodtak az udvarok,­ minden tenyérnyi hely haszonnövényekkel van beültetve. A házak körül a gyümölcsfák is magasodnak, a virágok is ládákba szorultak a teraszokon, persze nem verbé­na, vanília illatú­­ sárgaviola és a mindig virágzó büdöske, ne­mesen a virágok is. A rossznyelvek azt állítják, nem is ház az, ahol a szegfű nem Madagaszkár szigetéről származik, a tulipán pedig Hollandiából. A használható és csappal ellátott hordók pe­dig autóra kerülnek a javítha­tó motorkerékpár mellé. Hi­bátlannak látszó kerékpárok, Singer varrógép, villanymeg­hajtású állja a­ helyét bizonyo­san, igaz munkaeszköz, egyben lakásdísz is, de a kényelem sem közömbös jelenség a ház­tartásban. Díszes asztali lámpák, gu­mikerekes lemeztaliga, gon­dozott zománcos tűzhely, a nehéz vaskályhákat pedig köz­ponti kazánnal és hőtárolós villanykályhával cserélik fel egyre több lakásban. Roskatag üstházat azonban még muta­tóban sem láttak a kocsikísé­rők. A tárgyak jelzése S ez egyben megelégedett jólétet jelent. A lomtalanítás során a házak elé kirakott tár­gyak is bizonyították ... K. S. Megpróbálnak segíteni Az átlagosnál is nagyobb a forgalom tavasszal a Buda­­pest-környéki TÜZÉP Vállalat monori építőanyag telepén. Az ellátás megfelelőnek mond­ható, bár ami országszerte hiánycikk, az itt sem kapha­tó. Így például hiába keresik a vevők a tetőcserepet, az „E”-gerendát és még néhány másfajta anyagot. A telep ve­zetői mindenesetre megpró­bálnak segíteni az építkezők­nek: előjegyzik a keresett, de hiányzó anyagot, s ha sikerül beszerezni, értesítik a megren­delőt. Sok felesleges rohangá­lás takarítható meg így. Ott­­jártunkkor a telep egyik sar­kában áthidalókat rakodtak. Hancsovszki János felvétele A nap kultwrális programja Gyömrő, 14 órától: a furu­lyaszakkör foglalkozása, 18 órától: a nők klubjának össze­jövetele. Monor, számítógépes tanfo­lyam. Kézilabda növekedtek az esélyek Kikaptak az úri lányok Néhány forduló van még hátra a megyei kézilabda-baj­nokságból tavasszal. A Gyöm­rő férficsapata az I. osztály­ban a várakozásnak megfele­lően szerepelt eddig. Hangsú­lyozni kell, hogy eddig, hiszen még tavasszal is kemény mér­kőzések várnak az együttesre, s az őszi menetelés sem lesz egyszerű és könnyű. Miért van az, hogy lényegé­ben az elmúlt évi csapat, amely a hatodik helyen vég­zett, az idén egyre-másra győz? Az okok nagyon egyszerűek, jó a közösségi szellem, elfo­gadható az edzéslátogatás, s lassan tökéletesen ismerik egymást a játékosok. Ez utób­bi talán a legdöntőbb. Mindez persze nem azt je­lenti, hogy nincsenek hibák. Lassan már arról lesz híres­hírhedt az együttes, hogy szá­­molatlanul hagyják ki az ab­szolút gólhelyzeteket, köztük jó néhány büntetőt is. Pedig, aki látja az edzéseket, a játé­kosok szinte csak a gólhelyze­tek kihasználását gyakorol­ják. Edzésen megy, mérkőzé­seken kevésbé. Akkor veszé­lyes ez, ha rangadót játszanak. Vácott kaptak ki öt góllal, ám lehetett volna szorosabb is a rangadó, ha a helyzet kihasz­nálás jobb. A csapat védeke­zése megfelelő, olykor egészen jó. A kapusok kifejezetten jól védnek, s minden találkozón van egy-két húzó ember, akik a gólok többségét lövik. Részletes értékelésnek még nincs ideje, örülni lehet an­nak, hogy a csapat ott van szorosan az élmezőnyben. A csapat hátralevő ellenfe­lei: Abony (idegenben), Nagy­maros (újrajátszás idegenben), Pilisvörösvár (otthon), Nagy­kőrös (idegenben). Ebből a négy meccsből jó lenne, ha legalább öt pontot szerezné­nek, s akkor az élmezőnyben végezhetnének a tavaszi idény végén. G. L. NŐI KÉZILABDA, MEGYEI I. OSZTÁLY: Tápióvölgye— Ceglédi VSE 9-18 (4-8). TÁPIÓVÖLGYE: Bakos — Szécsényi (1), Rádi, Strabán (1), Pappné (1), Misinszki (4), Székely (2). Csere: Bagóczkiné, Deckner. A hazai csapat nem tudta megismételni gödöllői játé­kát, indiszponáltan játszott. Szinte elemi hibákat vétet­tek, a gyors, szemfüles vendé­gek ezt kihasználva biztosan nyertek. Misinszki és Szécsé­nyi nyújtott csak elfogadható teljesítményt, Bakos nagyon gyenge napot fogott ki. IFI: Tápióvölgye—Ceglédi VSE 10-16 (7-8). Góldobó: Mázas (10). Sz. I. IS­SN 0133—2651 (Monori Hinlap)

Next