Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-26 / 48. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA HAZA-TALÁLÓ * HAZA-TALÁLÓ * HAZA-TALÁLÓ Mintha magyarul íródott A finn kultúra ünnepén Szinte hihetetlennek tűnik, hogy bár eddig negyven nyelvre fordították le a Kalevalát — a németet leszámítva —, a legtöbbször magyarra ültették át. Barna Ferdinánd, Vikár Béla, Nagy Kálmán és Rácz István munkáit ismerjük, becsüljük, számontartja az irodalomtörténet. Az ötödik Kalevala, a Svédországban élő Szente Imre munkája azonban mindmáig ismeretlen a hazai olvasó előtt, pedig már 1984-ben elkészült vele. A Kalevala megjelenése lart, sem finn-, sem svédor- Finnország nemzeti ünnepzági évei alatt. Különben pe, nemzeti kultúrájukat mn sem tudták megbocsátani neplik északi rokonaink neki itthon, hogy Szolzseminden év február 28-án, nyicin Gulagját (az orosz mert 1935-ben, ezen a na- eredeti után már két-három pon írta alá a nagy nemzeti eposz felfedezője és gyűjtője Elias Lönnrot az ősi énekekből és költeményekből álló első kiadás előszavát. Remélhette-e Szente Imre, hogy 1985-ben, a Kalevala százötvenedik jubileumi évében kiadják itthon hatalmas munkáját? — Semmiképpen sem — mondja Borbándi Gyula Münchenben élő irodalomtörténész. — Emigráns szerzőtől új Kalevalát kiadni akkor]? Nem volt elég ehhez az érték, még a nyolcvanas évek elején sem. (Pedig minden kétséget kizáróan Szente Imre jelentős értéket hozott létre.) Ezenkívül még valamiféle gesztust is gyakorolnia kellett volna. — Miféle gesztusra gondol? — kérdezem. — Például, ha elment volna az anyanyelvi konferenciákra, vagy érintkezésbe lépett volna a stockholmi magyar követséggel... — Akkor talán kiadják itthon. Erre azonban ő alkalmatlan volt. A kommunista rezsimmel semmiféle kompromisszumot nem valévvel) lefordította, és a hivatalos hazai körökben gyűlölt Nemzetőr c. lap közölte folytatásokban 1975—76-ban. Forradalmi tettnek számított ez akkor Magyarországról nézve. Szente Imre olyan ember, akinek nem fontos a hírnév, pontosabban nem a hatalom és a hírnév hiúságvásárain keresi a „közönségét”. Az Új Látóhatárban például (München) 1964 óta publikált verseket, de kötetet nem jelentetett meg, prózáját és legértékesebb irodalmi kritikáját sem gyűjtötte össze. A Kalevala kiadását a Nemzetőr főszerkesztője, Tollas Tibor szorgalmazta, és Münchenben adta ki a Nemzedékek c. lappal közösen 1988-ban. Határ Győző a BBC-ben ismertette — rendkívül jó, izgalmas, olvasmányos fordításnak tartotta. A mű hazai kálváriája: Budapesten Fasang Árpád vette kézbe, és az volt a véleménye, hogy feltétlenül meg kell jelentetni. Fodor András pedig kijárta, hogy az 1956-os forradalom után először hazalátogató Szentet 1984 őszén Weöres Sándor fogadta, és ajánlólevelet írt Illés Endrének, a Szépirodalmi Kiadó igazgatójának. Illés Endre a „sokszor, remeklést súroló munkát, a kitűnő fordítást” nem adhatta ki, mert a szigorú profil-rendelkezések szerint ez az Európa Kiadóra tartozott. Varga Domokos, Finnország és a Kalevala jó ismerője pedig rövidesen ezt írta a szerzőnek: „...Egy szó mint száz, ki kell adni, lehetőleg még 1985-ben, a Kalevala 150 éves jubileumára. Sőt, olcsó kiadásban, hogy minél többen hozzájuthassanak!”. Hiába, az Európa Kiadó már a Vikár-féle díszkiadáson dolgozott. A Kalevala napja közeledtével Szente Imre itthon élő fivérét, Szente Ferencet is felkerestem, ő az Országos Széchényi Könyvtár helyettes igazgatója. Ezt mondta: — Annyit tudnia kell, hogy ez a fordítás anyánkhoz és a szülőföldhöz intézett óriási vallomás. Anyánk csodalény volt, hallatlanul árnyalt, gazdag szókincset hagyott ránk örökül: vas megyei Kalevala ez egy kicsit, Kemenesalja nyelvével megfűszerezve. Hiszen ennek a tájnak teljes szóanyagát bírta anyánk. — Hogyan lehet ilyen sértetlenül megőrizni az anyanyelvet idegen közegben, harminchét éven át? — kerestem föl telefonon Szente Imrét stockholmi lakásán. — Igaz, hogy harminchetedik éve elszakítva élek az „anyanyelvi közegtől”, de nem az anyanyelvtől! Az én hazám a második bőröm, ha akarnék se bújhatnék ki belőle. Volt idő, amikor Finnországban nem beszéltem mással magyarul, csak a kisfiammal és kislányommal, akik finn anyanyelvűek (feleségem finn), de az „apanyelv” magyar; apró koruk óta egy szót sem szóltam hozzájuk más nyelven, s az eredmény nem maradt el. — Miben akar különbözni a Kalevalája az előző magyar fordításoktól? — Két dologban. Az eredeti Kalevala-ritmust akartam megvalósítani magyarul, mert ezt eddig senki nem vette át; mindenki átírta magyar ősi nyolcasokba. Ez pedig nagy tévedés. Másodszor: olyan Kalevalát szerettem volna, amit örömmel lehet olvasni, tehát a meseszerűségét akartam megőrizni. Én a Pázmány Péter féle fordítói elvet vallom: „... a fordítás módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttattaék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly édesen folyna, mintha magyar embertől először magyarul íródott volna.” Onody Éva volna SZENTE IMRE FORDÍTÁSA 1993. FEBRUÁR 26., PÉNTEK Gondolatok egy budaörsi kiállításon /ízlések határmezsgyéjén Mi a különbség profi és amatőr művész között? Az előbbi főfoglalkozásúként, pénzért alkot, művészi produktumai eladásából él, míg utóbbi csak mellékesen, kedvtelésből, mint az amatőr szóból is következik, szeretetből hoz létre művészinek szánt tárgyakat. A maga örömére munkálkodik, pénzt nem vár érte. Mára azonban mindez összekuszálódott, összekeveredett, mi több — és mi sajnálatosabb — felcserélődött. Kiváló profi művészek alig-alig látnak pénzt a munkájukért, alapvető megélhetési gondokkal küszködnek, sok esetben ők kénytelenek művészi hivatásukat mellékesen művelni, a kenyerüket pedig valami más munkával megkeresni. Egyes amatőrök pedig „aratnak”. Mert kiszolgálják a közízlést, mert megengedhetik maguknak, hogy áraik alacsonyak legyenek, hiszen könnyen, gyorsan, „szériában”, egy kaptafára dolgoznak. Mindezt a budaörsi művelődési házban voltam kénytelen újra végiggondolni, Balogh Erzsébetnek, a Messenger művészeti alkotó és kereskedelmi gazdasági munkaközösség által rendezett kiállításán. Tájképeket és tűzzománc képeket láthatunk, utóbbiakon többnyire nonfiguratív ábrákkal. A tájképek zöldek és barnák, zöld és barna mindegyik. Természetesen kiválaszthat egy művész két vagy akár egyetlen színt is, hogy azontúl csak azokat, csak azt használja — de akkor, ha már előzőleg megismerte a színeket. Mindez. Ha már túl van rajtuk, ha már mindegyiknek a lehetőségeit kipróbálta, akkor dönthet úgy, hogy neki a világ összes színéből csak ez vagy az kell. Balogh Erzsébet azonban azért ragad meg egy-két színt, mert nem tud bánni a színekkel. Árai is, melyeket jól láthatóan minden kép alatt elhelyeztek, a színekhez hasonlóan kevés változatosságot mutatnak: 6500 és 7800 forint váltakozik. Nem állítom, hogy valamennyire nem tetszetősek ezek a tájképek, mint ahogy azok a tűzzománcok is. Nem ízlésrombolók. De ízlésemelők sem. Művészi feladatot nem látnak el. Nem tudom, Balogh Erzsébet művésznek tartja-e magát. Az, hogy már nem fiatalon, ötven évesen változtatott foglalkozást, mondott búcsút óvónői munkájának, hogy azontúl — 1987-től — képeket hozzon létre, még nem jelent semmit. De az, hogy beleegyezik, hogy a megnyitó beszédben ilyen mondatok hangozzanak el róla: művészete egy híd az elmélyedésből a kemény kifejezés felé; a belső lélek kettősségét próbálja kifejezni — már igen. Aki komolyan veszi önmagát, tiszteli a hivatást, melyet művelni kíván, elborzad ilyen mondatoktól. Nem csupán a kiállított képek értékét kérdőjelezném meg, de azt is, hogy művelődési házhoz méltó-e, hogy egy üzleti hasznot elsődlegesnek tartó, ezt alig is leplező GMK kiállításának otthont adjon. Nádudvari Anna Budapesten az Ifjúsági Európa Parlament Az Ifjúsági Európa Parlament Budapesten tartja 12. soros ülését február 26. és március 6. között. Az oktatási célú szervezetet 1987-ben hozta létre Bettina Carr-Allinson holland tanárnő a középiskolás korú fiatalok számára. Ez a rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevő fiatalok alaposan megismerkedhessenek a többpárti demokrácia legfontosabb intézményének, a parlamentnek a működésével. A Diákparlament az Európa Parlament mintáját követi: a legfontosabb és legégetőbb európai kérdésekkel foglalkozó határozat-tervezetek háromnapos bizottsági munka során születnek meg. A határozat-tervezeteket kétnapos plenáris ülésen vitatják meg. A részletes vitát szavazás zárja. A megszavazott határozatokat az európai fiatalok állásfoglalásaként az Európa Parlament is megkapja. A parlament munkájában 1990-től vehetnek részt a nem EK tagálamok fiataljai is, 12 tagú delegációkkal. Hazánk az elsők között kapta meg ezt a jogot. Ezúttal hetedik alkalommal vesz részt a parlament munkájában. Minden évben két rendes ülést tartanak, márciusban és novemberben. A budapesti Ifjúsági Parlamentre 250 középiskolás fiatal érkezik Európa 21 országából. A szervezet hazai képviselője és a Budapest Parlament szervezője az Európa Egylet nevű társadalmi egyesület. Az egylet tagjai a parlamentben eddig résztvevő, és a rendezvény iránt érdeklődő tanárok és diákok. Az egylet székhelye és a bázisa a fővárosi Toldi Ferenc Gimnázium. Ők szervezik és bonyolítják le azt a pályázati rendszert is, amelynek révén a magyar delegációk tagjait az írásbeli pályamunka és a szóbeli vizsga után kiválasztják. (v.) Ausztráliában a Honvéd muzsikusai A Honvéd Együttes népi zenekara Szalai Antal vezetésével, a Perthi Fesztivál meghívására háromhetes ausztráliai vendégszereplésre indult. Turnéjuk során fellépnek Adelaide-ben, Albany-ben, a bunbury-i szórakoztató központban, Perth-ben, Melbourne-ben és a sydney-i Operában. Az ausztráliai koncertek folytatásaként március 10-én Szingapúrban szerepelnek.