Pesti Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-17 / 114. szám

10 A PESTI POSTÁJA Pestitt Hírlap II. ÉVFOLYAM 114. SZÁM 1991. MÁJUS 17., PÉNTEK Egy levél, két téma Két-három hónappal ezelőtt a Kossuth Rádióban egy be­szélgetést hallottam Orbán Viktorral. Benne „intimitá­sok” is elhangzottak, így megtudhattam: nem volt jó gyerek (néha nekiszaladt édesapja „falusi” tenyeré­nek), római katolikus, de ate­ista. Legjobb barátja a rend­kívül okos Kövér László, aki­től sokszor kér tanácsot is. Ezek után megdöbbenés­sel hallgattam az MTV április 29-i Budapesti Körzeti Stú­diójában a Bibó István Kollé­giummal kapcsolatban meg­fogalmazott kérdéseit: mi­lyen jogcímen kérik vissza a kollégiumot? Milyen jogcí­men akarja a kormány vissza­adni az egyházak működésé­hez szükséges vagyont? Ön, Orbán Viktor úr, vall­hatja magát liberálisnak, mondhatott bármilyen beszé­det a Hősök terén 1989-ben, csak azt bizonyítja, hogy ta­nulmányait a 40 éves bolse­­vizmusban végezte és így lett — talán akaratlanul — balol­dali liberális! Az is meggyőződésem, ha Bibó István élne, e témában ellenfelek lennének, mert ő tudta, hogy az ateista bolse­­vizmusnak hathatós ellenfele az egyházaktól független is­tenhit! A másik témám Pozsgai Imrével kapcsolatos, aki ba­rátjával, Bíró Zoltánnal nem­zeti centrumot akar szervez­ni. Nekik a jelenlegi kor­mánykoalíció nem elég nem­zeti. Szerintem mozgalmuk amolyan népfront-jellegű, csak más színű ruhában, mi­után a HNF hitelét vesztette — de erősen. Mire megy ki e játék”? Szerintem, Pozsgay Imre mérhetetlen politikai szerep­lésvágyára. Megnyilvánulá­sai, beszédei azonban teli vannak tévedésekkel. Azt ál­lítja, hogy eladósodásunknak okai a nyugati tőkések, csak azt felejti el, hogy nem ők kí­nálták a pénzüket, hanem Fe­kete János, az MNB akkori el­ső elnökhelyettese járta a vi­lágot, az MSZMP és a kor­mány megbízásából, hitele­kért, így milyen címen „köve­teli” Pozsgay, hogy a hitele­zők hozzanak rendbe ben­nünket? Elfelejti, hogy 1988 szeptemberében a Műszaki Egyetem KISZ-tagjainak még arról beszélt, hogy „miért té­vesztettünk utat”, és nem ar­ról, hogy kik tévesztettek? Azt is elfelejti,­hogy állammi­niszterségének idején meny­nyivel emelkedett tőkés adós­ságunk és mennyivel csök­kent a nemzeti jövedelem, aminek—ha nem is közvetle­nül — de ő is oka volt! Azt pe­dig nem tudja megbocsátani, hogy nem lett köztársasági el­nök, de MSZP-elnök sem, s hogy a parlamenti választá­son egy Fidesz-tag „ütötte ki” az egyéni listáról. Most újabb ötlete szüle­tett, amihez megtalálta ba­rátját, Bíró Zoltánt. Szerin­tem be kellene venniük Ki­rály Zoltánt is, így lenne teljes a „trojka”. Zárai György MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Levéltöredék Közel 40 éve nem láttam. Tanulmányaink elvégzése után mi a kettéosztott világ egyik oldalán rekedtünk, ő a másikra került. Magyar ember, aki vitte valamire, idegenben, a nyugati féltekén. Sikerült nyomára akadnom és íme, a válaszának egy rész­lete, ami, úgy érzem, nem csak nekem szól. Nem vagyok valami jó levélíró, de ez nem mentség, mivel le­veled azáltal emelkedik ki az összes otthonról kapott levelek kö­réből, hogy Te csupán beszámolsz és nem kérsz semmit. A diktatúra alatti szürke életről írsz. Ki adja vissza az ott élő embereknek a sok-sok átszenvedett évet? Az a sok nyomorúság­ból származó kérdés­, hogy „van-e élet a halál előtt?” — önma­gáért beszél. De talán most másként néz ki sok minden, Magyarország köves, de jó úton halad. Csodálattal és gyakran meglepődéssel tölt el, hogy Magyarország sok mindent magától érthetőtlén ter­mészetességgel tesz, amiért más országok megfizettetik magu­kat. Legutóbb például, amikor arról volt szó, hogyan vonuljanak vissza a szovjet katonák Németország keleti részéből. A lengye­lek gyorsan kijelentették, hogy a szállítás az ő területükön többe kerül majd, mint a „normális” teherszállítás. Magyarország viszont vonatokat bocsátott a szovjet hadsereg rendelkezésére. A lengyelek „ mozogtak ” amikor a Német Nemzeti Bank „csupán ” egyharmadát engedte el adósságaiknak, s követelik?!), hogy az egészet töröljék el. Magyarország első demokratikus miniszter­­elnöke ezzel szemben kijelentette, hogy az adósságokat a kül­földdel szemben az ország megfizeti. Pedig ezek az adósságok úgy jöttek létre, hogy a nyugati bankvilág elhalmozta a Kádár­kormányt, mert remélte, hogy azáltal a keleti rezsimeket gyen­gíti. A háttérben tehát politikai okok voltak és nem gazdasági­ak. A magyar kormánynak csupán erre való hivatkozással is jo­ga lett volna — véleményem szerint — legalábbis egy részét az adósságnak eltöröltetni. A levél szavaihoz nem érdemes hozzáfűzni semmit, hiszen őszinte, nyílt beszéd, csak annyit jegyzek meg, hogy tőlünk függ, hogyan alakul ez a Magyarország-kép a továbbiakban. Mihály István Zsebest fogtak Május 3-án, délután negyed négykor, a BX 59-81 rendszá­mú 53-as autóbusz utasainak ébersége és találékonysága keresztül húzta, hogy a zse­belő „útitárs” kereket oldhas­son. Vészcsengővel jelezték Nagy IV. János autóbuszveze­tőnek, hogy „fogásban” van­nak. A busz vezetője sem volt rest. A Kosztolányi Dezső téri megállón túlhajtva az ajtók zárva maradtak. A téren strá­­zsáló, Ország József rendőr főtörzszászlós úrnak kürttel hívta fel a figyelmét, aki a buszra fellépve rádión jelen­tette a XI. kerületi kapitány­ság ügyeletes tisztjének az esetet. A fogadókészségről ér­tesülve, a busz már be is for­dult a Zsombolyai utcai rend­őrség elé. Ettől kezdve az ese­mények gyorsan peregtek. A tanúk és a tetten ért zsebes méltó fogadtatásra találtak. A busz pedig, némi késéssel, nyugalmukat visszanyert, elégedett utasokkal, folytatta útját. Maguk mögött hagyva a főszereplőt, aki méltán ér­demelte ki a rendőrség „ven­dégszeretetét”. Úgy gondolom, mind töb­ben kívánják, hogy hasonló­an záruljanak az ilyen és eh­hez hasonló esetek, a minden­kori utasok és posztoló rend­őreink összmunkája eredmé­nyeként... Gyöngyösi József Nem véletlen, hogy levélíróinkat ismét a világkiál­lítás megrendezése körüli vita foglalkoztatja inten­zíven. Két, ellentétes véleményt közlünk a hozzánk érkezett írások közül. A közelgő idegenforgalmi sze­zonra gondolva járta fényképezőgépével a fővárost egyik levelezőnk és hívja fel a figyelmet néhány nem éppen dicsekvésre méltó jelenségre. Rövid írásban ismertetjük az 53-as autóbuszon a közel­múltban történteket. Beszámolunk olvasóinknak egy Németországban élő, magyar származású üzlet­ember gondolatairól, hogyan ítéli meg a mai Ma­gyarországot. Egyik levélírónk közéleti emberek megnyilatkozásaihoz fűzött észrevételt. Szép fővárosunk, Budapest Az idegenforgalmi szezon kü­szöbén állunk és remélhető­leg sok turista keresi majd föl fővárosunkat. Megtekintik a nevezetességeket, élvezhetik a magyaros ízeket, a vendég­szeretetet. De találkozhatnak olyan „látványossággal” is, amit nem szívesen mutoga­tunk. Bár ezt csak az nem ve­szi észre, aki nem akarja. Minap a város szívében, a Blaha Lujza téren és környé­kén szemlélődtem és azon tű­nődtem, milyen véleményt al­kothat rólunk az idegen. A Rákóczi úti árkádok nemcsak piszkosak, de sötétek is. Sze­mét szemét hátán, a Népsza­va előtt leszaggatott plakáto­kon taposnak a járókelők, a buszmegállónál a járdát par­koló autók foglalják le , ami nemcsak akadályozza a gya­logosokat, de balesetveszélyt is jelent. A legvisszataszítóbb a plakáterdő. Csak pár napja, hogy a Csemege Áruház előtti oszlopokat nagy munkával megtisztították, de már újra hirdetmények borítják, mi­több legalább 5-6 méter ma­gasságig. Ugyanezt látni a szemközti Emke-sarkon, a patika sarkán és végig a kör­úton, a Rákóczi úton. A Blaha Lujza téren a bok­rok tövében szeméthalmok virítanak, a Corvinnál a füves részen is parkíroznak autók, a taxiállomásnál a park vas­korlátjait kidöntötték, pedig alig két esztendeje, hogy a tönkretett régit újjal pótol­ták. A József körút 2. számú ház előtt nap mint nap és rendszeresen szemetes ku­kák foglalják el a járdát. A Ró­kus Kórház alagsori ablakait a tíz évvel ezelőtti tatarozás óta nem tisztították meg. Mindezt a főváros közepén láthatjuk, de más kerületek­ben sem különb a kép. Vajon a főváros tisztaságának van fe­lelőse? Ha van, akkor az mit tesz azért, amiért felelős? De ajánlom a budapestiek figyel­mébe is, hiszen ők is tehetnek egy keveset azért, hogy a fő­város külleme kulturáltabb legyen. Antal József Marx tér, a felüljáró lépcsői fotó: antal József Aprópénz KIRÁLY ÉVA Úgy adódott, összegyűlt jónéhány forintnyi húszfilléres a pénztár­cámban. Sokáig az volt a gondom, hogyan álljak be a pénztárhoz egy marékra való aprópénzzel ? Ha el­kezdek számolgatni, jó, ha csak dühös pillantásokat kapok, gon­doltam, s már előre kerestem a sza­vakat, mit válaszolok. Dacos el­szántsággal vettem elő a pénztár­cámat, amikor a végösszegből hármat húszfilléresekből kezdtem leszámolni. Lopva a pénztárosra pillantottam — semmi. Se dühös pillantás, se megjegyzésre kereke­dő ajkak. Felbátorodtam. Adhat­nék egy ötöst is húszfilléresben ?— hallottam a saját, kissé remegő hangomat. Tessék, csak nyugod­tan! — mondta a kisasszony a vi­lág legtermészetesebb hangján, és én boldogan olvastam le a 40 da­rab húszfillérest. Laposra apadt pénztárcával mentem át a szomszédos zöldséges­hez. Itt már csak papírpénzzel tud­tam fizetni. Találgattam, ötforin­tost kapok­-e vagy két kettest meg egy egyest ? Közben a hölgy laza kézmozdulattal az előre elkészített húszfilléres oszlopok közül leemelt ötöt és a markomba nyomta. Vajon összebeszéltek? A tettek embere és a világkiállítás Remélem, hogy az SZDSZ minden mesterkedése és ellenkezé­se dacára, lesz világkiállítás! Hiszen az emberek túlnyomó többsége is ezt szeretné. Nem beszélve a vállalkozókról, az ide­genforgalomról, a vendéglátásról — mind tele vannak tervek­kel. A rászorulóknak én inkább a kiállításon adnék munkát, mint munkanélküli-segélyt, ami mögött nincs termelés. Külön érdekessége a dolognak, hogy a főváros 22 kerületéből 21 pol­gármester — a legtöbb SZDSZ-tag—ugyancsak világkiállítás­párti. Kinek az érdekét képviseli a főpolgármester? Mert a világkiállítás megrendezése lendületet adhatna a ki­bontakozáshoz. Éppen a „tettek embere” fél a tettek kihívásá­tól? Amikor vállalta ezt a pozíciót, tudnia kellett volna, hogy nem csak a szabálytalanul parkoló autókat kell elszállíttatnia. Ha jobban belegondolok, nem okozott meglepetést ez a „nem”. Már akkor tudhattuk, amikor közismertté vált, hogy a kormány és az MDF támogatja a világkiállítást. Mert az még véletlenül sem fordulhat elő, hogy az SZDSZ támogasson egy kormányjavaslatot, legyen az mégoly nagyjelentőségű és még­oly népszerű. Persze az, hogy ki, mit akar, az az SZDSZ-t egy cseppet sem érdekli. Neki csak egy cél lebeg a szeme előtt,­ a hatalom! En­nek megszerzéséhez az eszközök mellékesek, az ár nem szá­mít! (Pláne, ha az árat az ország fizeti!) Nem hagynak ki sem­mi, általuk vélt lehetőséget, hogy a kormányt felszólítsák a le­mondásra. De hol a garancia, hogy a következő — mondjuk az SZDSZ-é — jobb lesz? Mit várhatna a magyar nép, ha az SZDSZ megszerezné az oly áhított hatalmat? Hiszen az elnö­ke az a Kis János, akinek a magyar szent korona — egy meg­nyilatkozásából kiderült — „micisapka”. A világkiállítás megrendezése nem lehet pártpolitikai ügy, ez a nemzeti felemelkedés ügye. Tudom, érzem, hogy az SZDSZ éppen ettől fél. Nekik nem érdekük, hogy itt mielőbb egyenesbe kerüljenek a dolgok, ők a „minél rosszabb, annál jobb”­­ elvet vallják és igyekeznek minél sötétebb képet festeni a jövőről. Orgonási Lászlóné K­ételyek és kérdések 78. évem második felében já­rok. Engem már nem érint, lesz-e vagy nem világkiállí­tás. Gondolatomat, aggodal­mamat mégis el kell monda­nom. Kezdem azzal, hogy a kiál­lítás két, egymástól 250 kilo­méterre lévő városban kerül megrendezésre. (Nálunk a Duna még külön is két részre tagolja a területet). Jó lesz ez? Joggal kérdezem, ugyanis a kiállítók szemszögéből is vizsgálni kell a kérdést. Két helyen kiállítani kettős költ­ség. Lesz, aki csak egy helyen vesz részt a rendezvényen. Melyik várost választja? Bécs nincsen óriási előnyben? A tő­kés megnézi mire költi a pén­zét, ha nem ilyen lenne, nem is lenne mit befektetnie. Másik kérdés: 1991 köze­pén kerül a sor döntésre. Mennyi időt vesz igénybe a tervezés (híd, földalatti, köz­művek tömege, szállodák stb. és ezek berendezése)? Jó ha ezt 1992 végére befejezik. Az anyagbeszerzésre, munka­erő-toborzásra stb. a kivitele­zésre alig két év áll rendelke­zésre. És hol van akkor még a kezelőszemélyzet betanítása, a szállodai, vendéglátói sze­mélyzet kiképzése, nyelvta­nulása stb. Ha ezt mind vé­giggondoljuk, másként áll a dolog. Akkor még nem beszél­tem arról, mi lesz a létesítmé­nyekkel, melyek egy cél érde­kében születtek. Megértem a vállalkozókat. Nekik munka kell, beruhá­zás. A munkanélküliség is ka­póra jön a világkiállítás elfo­gadtatásához. Nem szabad átsiklani a je­­lenlegi morális állapotokon sem. Ez sok kárt okozhat az anyagbeszerzés területén (hi­ánygazdaság) és a kivitelezés területén (munkafegyelem). Súlyos felelősséget vesz­nek magukra azok, akik dön­tenek, de hol lesznek 1995- ben? Akkor éppen úgy nem találnak majd felelősöket, mint ma, a gazdasági bajok elemzésekor. Sajnos, ebből a kérdésből is politikát igyekeznek csinál­ni, mint a vízlépcsőből. Nem vagyok sem ellenzéki, sem el­lenség csak egy aggódó apa s nagyapa. V.L. SZÓVÁLTÁS A Pesti Hírlap 1991. április 8-i számában Pil­­hál György újságíró „Úgy jársz, mint a disznó­id” című cikke számos helyen valótlanságot tartalmaz, ügyfeleim személyiségi jogait sú­lyosan sértve ezzel. A cikkben szereplő Bagó István és fia, ifj. Bagó István jó hírnevét sértő kijelentések, il­letve tényállítások kerültek közlésre, így nem felel meg a valóságnak, hogy Bagóék egy telek­re három házat építettek, a valóságban két telken áll egy-egy lakóépület és egy mellék­­épület, így nem felel meg a valóságnak az sem, hogy szabálytalanul épült meg az épület, mert Bagóék építési engedély alapján építettek sza­bályos lakóépületet. Valótlan a cikk azon állí­tása, hogy Bagó István, mint vallatótiszt ke­reste kenyerét, ezzel szemben a valóság az, hogy mint vizsgálótiszt dolgozott. Valótlanság a cikknek az az állítása, hogy Bagó István pisz­tolyt szegezett Koós Hutás Zoltánra. Nem fedi a valóságot, hogy Koós Hutást megfenyegette volna, hogy elviteti. • A cikkben írt azon állítás is valótlan, mely szerint ifjabb Bagó „arról biztosítja a disznós szomszédot, hogy visszarendeződés esetén egy teli tár golyóbisra számíthat”. Téves a cikknek az a sugalmazása is, mely szerint Tóth István korábbi tanácselnök öngyilkos lett volna, ugyanis közismerten betegség kö­vetkeztében, természetes halállal halt meg. Valótlanság az is, mely szerint Péter Zoltánt idősebb Bagó István megfenyegette. Tisztelettel: dr. Szekér Gyula ügyvéd Tisztelt Ügyvéd Úr! Cikkem megírása előtt éppen nyolc péceli la­kossal beszélgettem a Bagó kontra Koós Hutás háborúról. Valamennyien külön-külön, ugyanakkor egybehangzóan állították azt, il­letve annak egyes részleteit, amit Ön most itt kedves levelében cáfol. Mármost akkor két eset lehetséges: 1. Önt félrevezették ügyfelei, 2. ha­zudósak a szomszédok. Amennyiben az első va­riáció áll fent, úgy fogadja mély együtt­érzésemet. Ha viszont a második módozattal állunk szemben, akkor az Ön ügyfeleit illeti a gyámolító szó, hiszen nem lehet könnyű az élet hazudós szomszédok mellett. Ebben az esetben magam is kondolkodni fogok a Bagó-portán. Üdvözli: Pilhál György U.J.: A vizsgáló-, illetve vallatótiszt kifejezés, érzésem szerint, ugyanazt takarja. Mindkettő nagy pofonokat szokott adni, ha már elvesztet­te a türelmét. (A cikk idevonatkozó passzusa a Kádár-korszakban játszódik — P. Gy.) A Bagó-telken tényleg három épület áll, megszámoltam. Az építési engedélyeket senki sem vitatja, id. Bagó István ex-tanácselnökhe­­lyettesnek egészen biztosan sikerült ilyet besze­reznie. * * *

Next