Pesti Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-29 / 176. szám
10 NEMZETKÖZI ÉLET RPH-VILÁGTÜKÖR RPH-VILÁGTÜKÖR RPH-VILAGTÜKÖR RPH-VILAGTÜKÖR RPH-VILAGTÜKÖR CSAK A DIKTATÚRA MENTHETI MEG A SZOVJET HADSEREGET A civilek felelőssége A Szovjetunióban az utóbbi időben átalakulóban van a hadsereg szerepe, megítélése. Sokan aggódnak amiatt, hogy a többségében konzervatív vezérkar, nemcsak hogy lelassíthatja, de meg is akadályozhatja a további reformokat Egyre-másra hallhatunk gyanús híreket titkos, álcázott csapatösszevonásokról, és azt sem lehet tudni, hogy valójában ki áll a leszakadni vágyó köztársaságok elleni támadások hátterében. Sőt sokan azt sem tartják kizártnak, hogy katonai hatalomátvételre kerül sor a közeljövőben — ha már ez meg nem történt UNGI MARIANN Rossz idők járnak mostanában a nagy hagyománnyal rendelkező Vörös Hadseregre. Oda a régi dicsőség, mert hódítás helyett már csak kivonulásra futja. A kelet-európai országok kiebrudalták az utolsó megszállókat is, így aztán nekik, nekünk van okunk a boldogságra. Sanyarú sors jut viszont, a többé-kevésbé jóléthez szokott tiszteknek, s családjaiknak, hiszen otthon sok esetben sem lakás, sem rendes megélhetés nem kerül számukra. Úgy hírlik, a generálisok pedig egyenesen feldühödtek. Szerintük ugyanis Gorbacsov ingyen tette az imperialisták szabad prédájává a régi csatlósokat. Először fordult elő a birodalom fennállása óta, hogy ellentétbe kerültek a külpolitika és a hadsereg érdekei. A szovjet elnök békepolitikája lassú sorvadásra ítélte a rendkívül bürokratikus és óriási hatalommal, és presztízzsel rendelekező egyenruhás gárdát. Igaz persze, hogy a hadseregnek a Szovjetunióban nemcsak honvédelmi, de karhatalmi szerepe is van, amit igencsak jól kamatoztathat az utóbbi időkben. 1989 második felétől 13-szor hirdettek rendkívüli állapotot az egyre másra felbukkanó polgárháborús tűzfészkekben, amelyeket szintén a katonák ellenőriznek. Nem kell hát aggódni amiatt, hogy mostanában munka nélkül lennének. A szövetség és honvédség védelmét szolgálja az az intézkedés is, hogy betiltották a nemzeti gárdák tevékenységét valamennyi köztársaságban. (Más kérdés, hogy ennek a tiltásnak mennyi a foganatja.) Úgy látszik viszont, hogy csak a köztársaságoknak van megtiltva az „ugrálás”, mert mint a baltikumi véres események is mutatták, Gorbacsov tudta nélkül is sor kerülhet vérontásra. Már ha el lehet azt hinni, hogy az elnök tejesen tájékozatlan lett volna az eseményekről. S hogy kik is valójában ezek a mindenre elszánt, önmagukat Rambónak, vagy Schwarzeneggernek képzelő OMON-legények, vagy a más elnevezés alatti szereplő rendcsináló gyerekek? A kérdésre a választ egyelőre még nem kaptuk meg megnyugtatóan. Egyre több azonban az olyan feltételezés, hogy a KGB és a Belügyminisztérium tartja kordában, a kormány tudta nélkül a rebellis köztársaságokat. Az sem zárható ki persze, hogy a vezérkar mesterkedése is benne van a pakliban. Mintha csak azt mondanák: ne kényszerítsetek hatalmunk feladására, mert még mindig vannak oroszlánkörmeink. Valódi érvágást jelentett viszont az iraki hadsereg szégyenteljes megfutamodása az amerikaiak vezette nemzetközi haderő elől. Az irakiakon kívül ugyanis a Szovjetunió számára okozhatott teljes kiábrándulást a gyors vereség. Hiszen bebizonyosodott, hogy nagyhatalmi képzelgések helyett be kell érni a szomorú valósággal, vagyis hogy hiába is éhezik a nép, a magas katonai költségvetések miatt a Szovjetunió többet nem rúghat labdába az Egyesült Államok mellett. Kérdés, hogy mi lesz a hadsereg sorsa a Szovjetunió széthullása után, mert akkor elkerülhetetlen lesz a hadsereg csökkentése, méghozzá óriási mértékben. Ezt elkerülendő, a konzervatív tábornokok számára mindössze egyetlen kiút marad a fennálló helyzet megőrzésére — a katonai diktatúra nyitr bevezetése. Aggasztó, hogy egy ilyen nukleáris arzenállal rendelkező országban ilyen vészesen fenyeget a polgárháború. Ez minden bizonnyal jó sok vizet hajtana a hadsereg malmára. Éppen ezért óriási a civil kormány felelőssége abban, hogy minden áron békés mederben tartsa az eseményeket, mert egyedül így mentheti meg hatalmát. Katonák egy párttanácskozáson Borisz Jelcin munkahelyi parttalanítási rendelete újabb gondfellegeket sodort a hadsereg felé (fotó: archív) Mielőtt idéznénk az ominzus levélből, kérjük az olvasót helyezze magát kényelembe, rekeszizmait pedig nevetéskész állapotba. Szóval a levél azt mondja: „...kérjük a tisztelt címzettet, aki a Holland Királyság területén nem rendelkezik állandó bejelentett lakhellyel, szíveskedjék ...-én (ez itt a pontos dátum helye) megjelenni az utrechti Igazságügyi Palotában. Személyes akadályoztatása esetén ügyvédje révén is képviseltetheti magát.” Az olvasó bizonyára félreértésre gondol, pedig szó sincs semmi hasonlóról. Történt ugyanis, hogy az elmúlt esztendő őszén, pontosabban szeptember 25-én Lech Walesa (akkor természetesen még a Szolidaritás vezetőjeként) lemondta a másnap kezdődő kétnapos hollandiai látogatását. Mindennek következtében a „Penta Promotions BV” nevű céget, amely az utazást bonyolította volna, súlyos, állítólag 92 745 guldenes veszteség érte. Az ügyvédi felszólításra pedig azért kerülhetett sor, mivel az említett cég által százezer guldenre kerekített követelést a Szolidaritás szakszervezet megválaszolatlanul hagyta, még valamikor az elmúlt év vége felé. A köztársasági elnök Walesa a bírósági felszólítást kénytelen volt komolyan venni, hiszen mégis csak GORDON ISTVÁN egy államfő becsületéről volt szó. Felkérte tehát sajtófőnökét, hogy az ügyet tárja a sajtó elé, pontosan megmagyarázva annak minden — akár a legkisebb félreértést is okozó — részletét. Andrzej Drzycimski, a Belweder palota szóvivője hamarosan az újságírók tudomására hozta, hogy az utazás azért maradt el, mivel azt a meghívó fél nem megfelelő módon készítette elő. Ez a „bűn” tehát a szervezők lelkiismeretét terheli. Saját „vétküknek” viszont azt ismerte el, hogy a lemondást valóban mindössze 18 órával a (meg nem valósult) utazás kezdete előtt juttatták el Hollandiába, igaz kényszerűségből. Az is tény — hangsúlyozta a szóvivő —, hogy korábban semmilyen írásbeli megállapodás nem írtak alá, amely kimondta volna, hogy az utazás meghiúsulása esetén az addig felmerült költségeket nem a meghívó, hanem a meghívott fizeti. A Szolidaritás szakszervezet jogászai az ügyet teljesen egyértelműnek ítélték meg, tehát szóba sem jöhet a kártérítés megfizetése. Ettől függetlenül kimondottan jól járt a holland cég, hiszen nevét — az ügy kapcsán,—bizonyára szerte a világon megismerhették a sajtó jóvoltából. Tehát ingyenreklám volt ez a javából a „Penta Promotions BV”-nek. Mi a magunk nevében szintén örülünk, sőt büszkék is vagyunk, hogy egy ilyen talpraesett vállalatot népszerűsíthettünk Magyarországon. Azt azonban sajnos mi sem tudjuk, hogy mivel foglalkozik ez az igazán élelmesnek mondható cég. Viszont megígérjük, hogy a következő hasonló nagy „dobás” esetén kinyomozzuk profiljukat is. WALESA ELNÖKÖT HOLLAND BÍRÓSÁG ELÉ IDÉZTÉK Ingyenreklám — felsőfokon Az élet néha egészen furcsa dolgokat produkál! Főleg akkor, ha azt szándékosan provokálják... A minap levél érkezett a lengyel Szolidaritás Szakszervezet országos bizottságának központjába. A feladó két tulipánországbéli ügyvéd volt, akik bizony „az ügy érdekében” még arra is hajlandók voltak, hogy magukat a politika tantárgyában lejárassák. Levelük címzettje ugyanis Lech Walesa ELNÖK volt, de nem ám a Lengyel Köztársaságé, hanem a Szolidaritásé. Pesti Hírlap II. ÉVFOLYAM 176. SZÁM 1991. JÚLIUS 29., HÉTFŐ LÍBIA ÉS OLASZORSZÁG: KUTYA-MACSKA BARÁTSÁG Kadhafi Muammar al-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője vitathatatlanul a világ aktuális politikai palettájának egyik legmarkánsabb személyisége. Sokszor szerepel a televízió- és rádiócsatornák híradásaiban, nyilatkozatai a nemzetközi kérdésekről mindig érdeklődésre tartanak számot Talán azért, mert általában a megszokottól eltérő módon közelít a politikai problémákhoz. Sokak szerint meglehetősen szélsőséges. Nemrég egy olyan dolgot vett a fejébe, amellyel még talán az őt jól ismerőket is alaposan meglepte: indulni kíván Olaszország legközelebbi elnökválasztásán! GULYÁS L. ISTVÁN A mai líbiai állam (Líbiai Arab Szocialista Népi Állam) területe az emberiség történelmi fejlődése során meglehetős gyakorisággal váltott gazdát, a függetlenség szót évezredeken át csak hallomásból ismerték az itt élők. Miután Észak-Afrika ezen részét az időszámítás utáni első században a rómaiak hódították meg, 1912-ig vandál, bizánci, arab, spanyol, máltai és török uralom alatt állt a terület. 1912-ben az olasz gyarmatosítók Líbia néven kebelezték be Kirenaikát és Tripolitániát, s ezt a fennhatóságot csak meghosszabbította Mussolini színrelépése. A második világháború befejezése után rövid ideig francia—angol megszállás alatt állt az ország, amely 1951-ben, az ENSZ határozata értelmében lett független. Ez a történelmi bevezető látszólag érdektelen és nincs köze ahhoz, hogy Muammar al Kadhafi olasz elnök akar lenni, de talán mégis ezen a ponton érdemes elkezdeni boncolgatni a politikus furcsa döntésének okait. Az olasz iga lerázása ugyanis összefüggésben állhat Kadhafi tervével. A Líbia és Olaszország közötti, kényesnek nevezhető viszony alapproblémája a kártérítés kérdése. Bár Róma 1956-ban meglehetősen súlyos összeget, mintegy másfél milliárd líbiai fontot fizetett Tripolinak, az ottani vezetés — 1969 óta Kadhafival az élen — ezzel közel sem érzi rendezettnek a gyarmati uralom és a háborús pusztítás okozta károk semmissé tételét. A kötélhúzás ezen a téren gyakorlatilag 35 éve folyik, nem mondhatni, hogy váltakozó sikerrel, ugyanis az olaszok azóta nem fizetnek, Líbia viszont változatlanul ragaszkodik (nagyobb) jussához. Első magyarázat Kadhafi furcsa olasz elnöki álmaira: ha megválasztják, valószínűleg kifizetné (saját magának) a szerinte még dukáló összeget. S ha már itt tartunk, érdemes elidőzni annál a pontnál, vagan jogi értelemben megvalósítható-e egyáltalán a líbiai forradalmár merész terve? Kadhafi arra hivatkozik, hogy ő tulajdonképpen olasz állampolgár. Amíg ugyanis Líbia — 1912 és 1943 között —olasz gyarmat volt, érvényben volt egy olyan törvény, miszerint a líbiaiakat ugyanolyan jogok illetik meg, mint az itáliaiakat. S szerinte ez a törvény érvényben van ma is. Történelmi tény, hogy a rafinált jogászok nemcsak a törvények kiskapuin, hanem a paragrafusok falain is képesek olykor áthatolni. Az azonban tejesen biztos, hogy egy líbiai ma már nem automatikusan olasz állampolgár is egyben. A fasizmus, a gyarmati idők törvényeit már régen eltörölték. Talán Kadhafi mégis tudhat valamit...? Líbia népe az idén ünnepre készül: decemberben kereken negyven esztendeje lesz annak, hogy az ország függetlenné vált. Egy ünnepnek pedig meg kell adni a rangját, ha kell, bőkezű ajándékkal. Kadhafi most erre készül: ha tényleg indul és netalán be is fut az olasz elnökválasztás győzteseként, Kánaánt ígér a taljánoknak. Mint elmondta, megszüntetné a politikai pártokat és a társadalmi osztályokat, megszabadítaná Olaszországot Líbia nagy haragosától, az amerikaiaktól. Ez tehát a lehetséges második magyarázat Kadhafi furcsa álmára. Líbia Olaszország egyik legfontosabb földközi-tengeri kereskedelmi partnere, ráadásul a „negyedik partnak” nevezett területen többezer olasz dolgozik a líbiai—olasz gazdasági együttműködés keretében. Tripoli olaja pedig az utóbbi évtizedekben mindig arra késztette az olasz politika irányítóit, hogy a két ország között felmerülő viszályok elsimítására törekedjenek. Mert ez utóbbiból volt néhány. Kadhafi szemében nagy feszültséget okozott az amerikai rakéták szicíliai telepítése. A comisói támaszpontot Líbia kezdettől fogva úgy tekintette, mint közvetlen fenyegetést az ország ellen. Aztán a nyolcvanas évek közepén Olaszországban dolgozó líbiai állampolgárok tucatját utasítottak ki Itáliából, köztük nem egyet kémkedés vádjával. (Később Líbia sem késlekedett a hasonló válaszlépéssel.) Róma feltételezése, miszerint Kadhafi kapcsolatban állt az Olaszországban tevékenykedő Vörös Brigádok terrorszervezettel, szintén felhőssé tette a líbiai— olasz viszonyt. Giulio Andreotti, az olasz kormány jelenlegi első embere még külügyminiszter korában nyilatkozta: sohasem égettük fel a Líbiához vezető utat. Nos — már amennyiben Kadhafi olasz elnöki álmait komolyan lehet venni — a jelek szerint ez fordítva is igaz... furcsa elnöki álmai Kadhafi ezúttal egy politikai bombát szándékozik felrobbbantani? AZ INTERCO PRESS KARIKATÚRÁJA