Pesti Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-25 / 250. szám

II. ÉVFOLYAM 250. SZÁM 1991. OKTÓBE­I 25., PÉNTEK P­estiss Hírlap GERECZ ATTILA VERSES KÖNYVÉRŐL 1956 Petőfije „És íme, látom az Ige kez­dőbetűit az égre vetülni föl. És vallom kegyetlen emberi sorsunk, hogy mindig gyűlölet volt, ami­ből néha szeretet-szikrákat csiholtunk.” PÓSA ZOLTÁN A végső igazságok igazi tudó­jának kemény-kíméletlen egyszerűségével, lenyűgöző tisztánlátásával és legyőzhe­tetlen tisztaságával szól hoz­zánk a pár nap híján huszon­hét esztendősen elhunyt köl­tő. A Gyűjtő kisfogházban, 1954 novemberében nyílt e csodálatos vers­virág. Kell-e annál meghatóbb, lenyűgö­­zőbb bizonyítéka egy majd­nem kamasz fővel Rákosiék fasiszta börtönébe került ifjú ember, nevezetesen Gérecz Attila ragaszkodásának a mindennél jobban tisztelt, szeretett Szent Nagy Élet iránt, mint hogy valaki a fog­házban elemi erejű, szép, sze­mérmes, kamaszos verset ír ismeretlen, vagy legfeljebb csak véletlenül, félig-meddig látott, sejtett, meglesett rab­sors testvérnőinek. Gérecz verseinek letisz­tult metaforái, látszólag egy­szerű, valójában többrétegű telitalálatai emlékeztetik az olvasót Petőfi Sándor lírájá­ra. S még az is, hogy igen gyakran epikus elem, cselek­ményesség a sorok, a monda­tok lendítőereje, energiacent­ruma. A görögök pogány élet­­szeretete és a hívő, keresz­tény ember eredendő életvi­dámsága, derűje motiválták a már említett vitalitását, amely a lehetetlen megpróbá­­lására bírta. 1954. július 18- án megszökött a váci börtön­ből, s vakmerőségét akár tel­jes siker is koronázhatta vol­na, ha nem adja az AVH kezé­re vélt barátok áruló gyávasá­ga. S ez az életimádó, ifjú em­ber azt áldozta föl Magyaror­szág függetlenségéért, amit mindennél jobban szeretett: életét. Pedig a minden koráb­binál szörnyűbb totalitariá­­nus diktatúra is próbálta el­pusztítani elemi létimádatát. Az I. világháborús bátorságá­ért vitézzé kinevezett apa gyanús múltja, s a költő kő­szegi hadapródévei elegen­dők voltak ahhoz, hogy bár az érettségi vizsgát 1947-ben már a Kölcsey Gimnázium­ban tette le Budapesten, nem vették föl az egyetemre. A tö­rékeny, egérképű fiúcskában (Egérkének is becézték) félel­metes fizikai erő, szívósság lakozott, s beküzdötte magát 1949-ben a magyar öttusa vá­logatottba. De már december­ben letartóztatták összeeskü­vés és hazaárulás vádjával. Bűne, hogy gyűlöli az ember­telenséget, a kommunizmust. De Isten óvta e fiatal embert. Szerencséje volt a szerencsét­lenségben, hogy a váci fegy­­házban összebarátkozott a későbbi FÜVESKERT anto­lógiák irodalmáraival. 1954 májusában tette le élete első költeményét, az így bocsko­­rosan­t barátja, cellatársa, Béri Géza elé. Rajta kívül Tol­las Tibor, Kárpáti Kamil bá­torította és támogatta — már amennyire ez lehetséges volt. 1956. október 31-én szabadí­totta ki a győzedelmes forra­dalom, s november 7-én, a tragikus vereség egyik már­tírjává tette egy gyilkos szov­jet tank. Fegyverrel a kezé­ben halt meg hazája függet­lenségéért. S most, íme, kezünkben tarthatjuk verseskönyvét leg­jobb barátja, költőtársa, Kár­páti Kamil szerkesztésében, Göncz Árpád előszavával. Gé­recz Attila 1956 mártírja. Ám könyve tanúságtétel arról, hogy elsősorban igazi költő. (Stádium Kiadó) NYÍLJUNK KI NÉKI MINDANNYIAN Krúdy Gyulára emlékezem „Költő volt — Magyarországban. Ugyanezért ezerkilencszázharminc­­háromban egy májusi hajnalon meghasadt a szíve. ” BÉNYEI JÓZSEF Simonyi Imrének ez a pár so­ros verse az én Krúdy-arcom. Költőnek látom, annak tar­tom. Nagy regényei is egy sze­­retetre szomjas magányos lé­lek álmai, ezért merül úgy el a hangulatok parányi csodái­ban. Most már tudom, miért az enyém. Diák voltam, amikor meg­ismertem. Ott jártam gimná­ziumba, Nyíregyházán, régi, múlt századi hangulatú utcá­ban, ahol ő született. Osztály­­főnököm és magyartanárom — mellesleg Krúdy-kutató Katona Béla — vitt el a ház­hoz és elmondta: itt született. A ház az én fogalmaim szerint nagy volt, úri volt, rideg volt és sárga volt. Belestünk az udvarára, de csak száraz fű és nyírségi por vigyázta az ő em­lékét. De másnap elkértem Béla bácsitól az első Krúdy könyvet, ez volt a Tizenhat város tizenhat lánya. Tán nem annyira igazi Krúdy, de utána könnyebb volt olvasni a többit, amíg eljutottam Re­zeda Kázmérhoz és Szindbád­­hoz. Annyira eljutottam, hogy még a kutyámat is így hívják: Szindbád. Mert ő is csavargó és életvidám, mert ő is örökké elégedetlen, tétova, és kell neki az én kezem em­beri mozdulata, hogy boldog legyen. Gondolkodtam, mit is mondjak el itt most az én Krúdy-arcomról. Az a nyír­egyházi udvar a sárga házzal és az utcára néző kétszárnyú ablakokkal első pillanatban annyira titokzatos volt. Eze­ket a titkokat aztán mind meg tudtam fejteni, mikor el­olvastam a Hét bagolyt, meg a királyregényeket, és az Őszi utazásokat a vörös postako­csin. És most csak azt mon­dom itt el, hogy bennem ho­gyan él Krúdy. — Mert ha ő szín lenne, akkor olyan lenne, mint az őszi erdők. Benne lennének a nyírség színei, a sárga árnya­latai, a homoké, a faleveleké, és minden falevél csak hull­na, hullna. És lennének hal­ványlilák, mint az őszülött le­veleken a kirajzolódó erek és mint szépasszonyok legyező­in a kínai sárkányok. És len­nének fehérek, szikrázó fehé­rek, mint a felvidéki telek, ahol diákoskodott, és olyan szikrázóan tiszták, mint a Poprád vize. És lennének bar­nák, fáradt bíborok, mint az óbudai álmok, és ó­ vörösek, mint a kiskocsmák legjobb borai. Ha ő szín lenne, akkor is a mindenség lenne, minden színből a legszebb árnyala­tok, de sohasem lenne hasító piros és harsány kék és nem lenne eleven zöld, csak sárga és barna és bíbor és lila, akár a ravatali koszorúk papírsza­lagjai.­­ És ha illat lenne, akkor por­illat lenne, nyírségi ho­mokillat és lenne a padláson száradó dió illata, és az élő homoki szőlő illata, nagy szü­reteké, musté, forró boré és lenne kukoricakórók illata, szénaboglyáké, nemesi ud­varházak öreg kisasszonyai­nak és álmodozó leányainak fanyar-édeskés illata. Milyen illat lenne? Hát milyen illata van az álmoknak? Milyen illa­ta van a bordívány sarkán ülő negyvennyolcas honvéd Krúdy-nagyapa pipájának és atillájának? Ódon, nemes, bo­­rongós és olyan jó nagy,na­­maöl-meleg. Selyemkendős és töltöttkáposztás, és csodá­latos húslevesek illata lenne és gőzölgő pörkölteké és asszonyoké, akik kölnit hord­tak nemcsak a hajukon, ha­nem a gondolataikon is. — Ha pedig hang lenne Krúdy Gyula úr, a borongós Szindbád, akkor hegedű len­ne és tárogató. Mély lenne és mégis fellegig érő, tiszta, de sohasem harsány. Olyan len­ne, mint, amikor a nyírségi parasztkúriák ablakain be­kiabál a szél és a cigány hege­dűje összekeveredik a mala­cok álbéli sivalkodásával. És olyan harangok szava lenne, amelyek hosszan, nagyon hosszan kísérik utolsó útjára az embert. És a Poprád olvadó havának, zajló jégtábláinak a hangja lenne, és a felvidéki fe­nyőerdő suhogása lenne. És álmodozó szerenádé, amit li­­lanyakkendős urak adnak magányos és szerelmes szép­asszonyoknak a budai éjsza­kákban, vagy tán nem is ott, hanem csak bennünk, miben­­nünk, az álmainkban, meg Krúdy Gyula regényeiben. Összeütődött harangvirágok csilingelése lenne és olyan tiszta és fönséges, mint au­gusztusi csillaghullásos éj­szakákon a tücsökszó. — És ha íz lenne Krúdy Gyula, akkor nagyanyám ke­nyérsütéseinek meleg áram­lása lenne, a kiszedett kenyér puha íze, az áldott, a legáldot­­tabb íz. És lenne még olyan íz is, mint amikor a gavallér le­csókolja a leányzó kezéről a tegnapi szappant, és lenne kocsmák füstje, várak, legen­dák avas szalonna-íze és pá­rolgó húsleveseké és boroké, ahogyan megforgatja az em­ber a szájában, ő nem, nem nyeli le, a bort nem lehet azonnal lenyelni, azt érezni kell, annak át kell járnia ben­nünket. Krúdy Gyula csupa olyan íz lenne, amely átjár és betölt, teljessé tesz és képessé arra, hogy álmodjunk, hogy szeressünk, hogy induljunk nagyokat sétálni budai köves utcákon, nyírségi homokbem és a világ valamennyi megál­modott országútján. Mert Krúdy Gyula szín volt és illat volt, hang volt és íz volt, minden sora, minden betűje az. Olyan, mint a pá­rolgó sütemény, meg kell kós­tolni, hogy átélhessük csodá­latos ajándékait. És olyan, mint a birsalmasajt, meg a szekrény tetején áttelelt kör­ték. Ilyen. Nem mondhatok mást, vegyék és egyék, kóstol­ják és ízleljék, hogy a magá­nyába belehalt költőember Önökben találja meg végső otthonát. „Bús hajnalokkal tart csatát, /Vén fiákeren bó­­log, /Kinyílnak néki kúriák /s rég bezárt fiókok.” Nyíljunk ki néki mi is, mindannyian. Költő volt. Magyar volt. És meghasadt a szíve. (Elhangzott a Krúdy Gyu­la Irodalmi Kör és a budapes­ti Krúdy Gyula Általános Is­kola október 21-i emlékestjén, melyet a legfinomabb tollú magyar író születésének 113. évfordulójára rendeztek.) . ■ ■ A IésÜ JkfSlí nS iík , Mtiií ... •* ! író a bakon S. E. Korábban már folytatások­ban olvashattuk, ám a napok­ban könyvalakban is megje­lent Sarusi Mihály Kazal cí­mű regénye a békéscsabai Te­van Kiadónál. A valóságon alapuló történet főhőse, Sza­bó Károly a forradalom után a bosszúállók elől menekülve egy falusi portán szalmaka­zalban rejtőzik el, és ott él hat esztendeig. Amikor amnesz­tiát kap, próbál „beilleszked­ni” a társadalomba. Cs. Tóth János, a kiadó igazgató mondja: — A Békéscsabán élő, or­szágos hírű író új könyve nemcsak ebben a régióban lesz irodalmi esemény. Igaz, mindössze kétezer példány­ban tudtuk megjelentetni. Sarusi regényének bemutató­ját Békéscsabán, a színház oszlopsora alatt, egy szalmá­val megrakott szekéren tar­tották meg. Itt olvasott fel részleteket a könyvből Jan­csik Ferenc színművész, és a bakon ülve dedikálta könyvét az író. Az új Sarusi-regény híre már a tengeren túlra is elju­tott, nemrég érkezett meg New York­ ból Richard H. Friedman érdeklődő levele az ottani terjesztés lehetőségei­ről. DÍJÁTADÁS A FÉSZEKBEN „Várszínházért” Ma délután 15 órakor adják át a Fészek Klubban a gyulai városi tanács által alapított és a városi önkormányzattól megerősített „Várszínházért”-díjat Szász Endre grafi­kusművésznek, Kozák András színművésznek, Pál Ta­más karnagynak és Szinetár Dórának, Nyilas Misi alakí­tójának. A Békés Megyei Önkormányzat különdíját Schlanger András rendező, az Őze Lajos-díjat Kútvölgyi Erzsébet színművésznő kapja. _________SASS ERVIN_________ A gyorsmérleg szerint a gyu­lai vár előtti színpadon (a vár­ba a részleges állagmegóvás miatt csak jövőre költözhet­nek vissza) a nyári évadban 30 előadást tartottak, mely­nek összesen 13 ezer 325 né­zője volt. Ám ha a várfürdő­ben rendezett gyermekelő­adásokat is hozzászámítjuk, akkor 17 ezer 725. A bevétel is emelkedett, a tavalyi 1 mil­lió 900 ezerrel szemben idén nyáron 2 millió 302 ezer fo­rint volt, pedig a jegyárak nem változtak. Az érdeklődés fokozódása figyelemre méltó, hiszen Gyulát és a Várszínhá­zat is érintette a jugoszláv tu­risták számának gyors csök­kenése, és a belföldiek is jóval kevesebben voltak kíváncsi­ak az alföldi kisvárosra ezen a nyáron. A várszínház igazgatósága úgy látja, hogy különöskép­pen három előadás vonzotta a színházbarátokat. Az egyik Shakespeare Antonius és Kleopátrája volt, ezt négy elő­adáson 1389-en látták, telt ház volt a Ladies házban Si­­poshegyi Péter Trianoni em­berek című történelmi drá­májának három előadásául, és meglepő nagy sikert hozott a Légy jó mindhalálig című mu­sical: kilenc előadásául 4996- an voltak! Telt ház ünnepelte a Kolozsvári Magyar Opera Bánk bán bemutatóját, és so­kan emlékeznek Székely Já­nos Mórok című színművére is. Az évad végi értékelés sze­rint 1991-ben 18 millió forint kiadása volt a színháznak (nem számítva a bevétele­ket), ebből állami támogatás 13 millió, 5 milliót a város adott. Az új évad szervezését 1992. január 31-én kezdik, at­tól függően, hogy mennyi pénzre számíthatnak. A gyu­lai városi önkormányzat a kö­zelmúltban pályázatot írt ki az igazgatói állás betöltésére, melynek elbírálá­sára novem­ber elsején kerül sor. Havasi István, aki 1964 óta igazgatja a várszínházat elmondta: az 1992-es nyárra Sütő András már jelezte új, Az ugató ma­dár című drámájának elké­szültét, Nemeskürty István Trianonról ír színművet, a Shakespeare-sorozatban pe­dig minden valószínűség sze­rint a Macbeth lesz a követke­ző. * * * HÍREINK Október 30-tól jelenik meg ma­gyarul a világ legolvasottabb magazinja, a Reader’s Digest válogatás. A havonta megjele­nő újságot körülbelül százmil­­lióan olvassák szerte a világon, 17 nyelven, 41 kiadásban. * * * A számítástechnika új felhasz­nálási területével a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán ismerkedhetnek meg. A Múl­tunk jövője című tárlat csak két napig, október 29-től 31-ig tart majd nyitva. * * * Kedden nyílt meg a Padló alatt című kiállítás a Lengyel Tájé­koztató és Kulturális Központ­ban (VI. Nagymező u. 15.). A bemutatón bélyegeket, bank­jegyeket, könyveket és szamiz­­dat folyóiratokat láthatunk a szükségállapot idejéből. * * * Az Erzsébetvárosi Galériában (VII. Almássy tér 6.) november 1-ig tekinthető meg az ifj. Szlá­­vics László szobrászművész tiszteletére rendezett emlékki­állítás. * * * Frissen facsarva címmel mu­tatkozik be a magyar közön­ségnek negyven kaliforniai művész a Budapest Galéria Ki­állítóházában (Hl. Lajos u. 158.). E tárlat mellett Lovas Ilona kiállítását is ugyanitt lát­hatják az érdeklődők. * * * Szörtsey Gábor műveiből a Fiatal Művészek Klubja ren­dez válogatást. A tárlat októ­ber 24-től november 11-ig tart nyitva. * * * A Táncművészet című lapért rendeznek jótékonysági gála­műsort 28-án, hétfőn este az Operaházban. A folyóirat szá­mára alapítványt is létrehoz­tak, amelyet mindenki támo­gat, aki megveszi a jegyet a táncestre. A neves vendégek között szerepel a Győri Balett, a Honvéd Együttes, az Opera­ház balettegyüttesének szólis­tái, valamint a Táncművészeti Főiskola növendékei. A Budapest Galéria rendezésé­ben november 10-ig látható Kalmár János szobrászművész kiállítása (Budapest Galéria Kiállítóház, III. Lajos u. 158.). * * * Módos Csaba (Modesty) San Franciscóban élő festőművész neonfestékkel készült képeit a Budapest Kiállítóterem mu­tatja be (V. Szabadsajtó út 5.). A tárlat november 10-ig, hétfő kivételével minden nap megte­kinthető. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIII. kerületi Fő­könyvtára (Dagály utca 9.) Krúdy Gyula születésének 113. évfordulója alkalmából irodalmi műsort rendez az író műveiből október 26-án, dél­után 3 órakor. Közreműködik Sellei Zoltán előadóművész. * * * Az Összmagyar Testület ren­dezésében ma délután 5 órakor Bartis Ferenc mutatja be Ko­vács József magyar-cigány köl­tő új verseskötetét. Közremű­ködik Körtvélyessy Zsolt szín­művész, a Nemzeti Színház tagja. Az esemény helyszíne: Belgrád rakpart 24., földszinti nagyterem. * * * A Püski Kiadó Kft. és Könyves­ház Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című irodalmi antoló­giáját ma este 6 órakor Kálmán Attila, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium politikai államtitkára mutatja be a sajtó képviselőinek. A Kossuth Klub (Budapest, V. Múzeum u. 5.) földszinti tanácstermében megrendezett esemény közre­működői: Horváth Sándor színművész, és a Forrás Kör tagjai. * * * A dunaújvárosi Művelődési Központ e hét végén rendezi meg a Divattáncok Országos Bajnokságát. Az elődöntők szombaton 14, a középdöntők és a döntők vasárnap 15 óra­kor kezdődnek a dunaújváro­si DUNAFERR Sportcsar­nokban (Eszperantó u. 4.). KULTÚRA 11

Next