Pesti Hirlap Vasárnapja, 1934. augusztus-december (56. évfolyam, 31-52. szám)
1934-10-28 / 43. szám
1934 október 28. Ji!» Pesti Hírlap Elindulok még ma .. . Elindulok még ma Minden falucskába, Mindenfalucskának Minden udvarába — S szétviszem a lángot Mécsest gyújtogatni; Hivő, hű szivemből Hitet osztogatni. Hitet hitetlennek. Erőtd gyöngének, Hadd zengjen itt újra Lelkesítő ének! Ébredjen, ki alszik! A csüggedő bízzon! S minden testvér szívben Hős szeretet izzon! S ha már végigjártam Szenvedő hazámat: Égre tűzöm szivem Hajnali sugárnak! Hajnali sugárnak, Remény csillagának: Jobb jövőt hirdető Isten szózatának. Kovách Ferenc, Vencel és János szomszédok voltak és mert mind aketten favágással keresték kenyerüket, együtt, indultak ki reggel az erdőre. Amikor kiértek, Vencel a munkát rendszerint azzal kezdte, hogy elővette tarisznyáját és nekiült falatozni. János már a harmadik szálfát döntötte ki, mire Vencel a dolognak csak nekikezdett. Nem is csoda, ha a szorgalmas János kétszer annyit keresett. Irigykedett is ezért, rá örökké Vencel és fel nem foghatta, mitől tud János olyan kitartóan és panaszszó nélkül naphosszat dolgozni. Egyszer aztán ennek is megtudta a titkát. Ebéd után János mindennap azonnal talpra szökkent, Vencel azonban szeretett még egy félórácskát szundítani. Amint egy izben szintén így aludt, nagyszerű álma támadt. Az erdő sűrűjéből kis tündért látott közeledni, kezében apró üvegcsével. Amikor a tündér meglátta Jánost, észrevétlenül a földrevetett, kopott kabátjához lopózott és meghintette az üvegből pár cseppek — Mire volt ez jó, te kis tündér? — lopakodott oda kíváncsian Vencel. — Megmondhatom. Ebben az üvegcsében Jánosnak eddig elhullajtott verejtékgyöngyei vannak összegyűjtve. A lányaim mindennap összeszedik János után. János persze nem is sejti, hogy amikor ő munkában megizzadva a fa tövébe dobja kabátját, a verejtékes kabát alatt porhanyóvá puhul a föld, úgyhogy gyerekjáték a fa kidöntése. Ezeket mondta a tündér, Vencel pedig mohón utánakapott, hogy kiüsse kezéből a csodaüveget, de ekkor — fölébredt. — Na várj csak, János, majd lepipállak én téged, — gondolta Vencel kárörvendően, s hogy lássa, a tündér valóban igazat mondott-e, fogta a János földön heverő ócska kabátját és a maga fája tövébe vetette. Meg is lett a hatása, mert a hatalmas fa, amelynek kidöntése máskor félnapokba tellett, szinte magától dőlt ki. örült is Vencel, tudta már, hogyan kell .Jánost lefőzni és egy nap alatt kétszeres napszámot keresni. Ki is eszelte a maga tervét. Másnap nem szólt semmit a feleségének, hanem elővette ünneplő zekéjét és abban ment a munkába. János csak a szokott ócskában. — Hallod-e, János, mondanék én neked valamit... Cseréld el velem a kabátodat! János nagyot nézett. — Megbolondultál, Vencel?! Az újat a régire? — Nem bolondultam meg én, mert nagyon szívesen elcserélem. Miért ne segítsek rajtad, hiszen mindig jóakaród voltam. A derék János, ha nem értette is a dolgot, végül mégis örömmel odaadta az ócska agyonfoltozott kabátot. Arra még álmában sem gondolt, hogy a ravasz Vencelnek milyen számítása van az ő kabátjával, hiszen nem is tudott az ócska kabátban rejlő csodaerőről. Ment is a munka aznap Vencelnek úgy, mint a karikacsapás. Ellenben szegény János akármilyen erőt fejtett ki, feleannyi fát sem tudott aznap kidönteni, mint máskor. De azért nem csüggedt, dolgozott lankadatlanul. Vencel boldogan köpte a markát. Tudta, hogy ezután sosem kell többé megerőltetnie magát, akár a fiát küldhetné maga helyett, a gyerek is könynyűszerrel elvégezheti munkáját, legalább ő otthon pihenhetne. Boldogan ment haza este s másnap ugyanolyan boldogan ébredt. Föl is öltözött, vette volna a kabátját, de sehol sem találta. — Hé, anyjuk, — szólt oda a feleségének — nem láttad a kabátomat? — Volt itt egy ócska, toldott-foldott kabát... gondoltam, ebben már ki nem eresztem szégyenszemre kigyelmedet. — Hát hova tetted? — Hova tettem volna? Bedobtam kemencébe ! Vince mérhetetlen haragjában rettenetesen elpáholta a feleségét, dehát páholhatta azt, a verés nem hozta vissza a lángokból a kabátot. Ellenben Jánosnak már másnap könnyen ment újra a munka, mert a kis tündér alaposan teleszórta az új kabátot is a megkönnyítő verejtékcseppekkel. Simon Zoltán 21