Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)
1842-03-24 / 128. szám
sütörtökPesti Megjelenik e’ hírlap minden héten kétszer : csütörtökön és vasárnap. Feléri előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizethetni helyben 1. an d erer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kivánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek ’s egyegy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számíttatik. TARTALOM. Némagyaritás. Kinevezések. Vezérczikk (Népesítő*) Ifj. Bezerédj István. Adakozás. Budai casino. Fővár, ujdons. Megyei dolgok: Bihar (orvos-választási jog , ’s bizodalom). Heves (népviség, tűzvész, katonai kihágás, nemességi kérdés, ujonczok, adó). Gömör (rendőri dolgok halmaza, körlevelek, magyar és nem-magyar levelezés). Csongrád (csillapodás, adakozás ref. főiskolára, tisztelgés, körlevelek). Temes (statutar, körrendelet, statárium és katonai kihágás, görög n. e. farsang vigalmi ellenzés). Rövid közlés: Esztergom és Barsból. Egyházi dolgok : 1. Abaián nyilvános, 11. Veszprémben titkos gyűlés. Vidéki hir Adáról (község-számadási visszaélések). Küföldi napló. Angol-, Franczhon, Németföld, Norvég és Svédhon. Értekező: Politicai labdacsok. — Szónoklati jegyzetek. —Timon után Lónyai Gábor. — Gazdasági egyesület. — Hivat. tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Névmagyaritás. O cs. kir. felsége Köhr Károly urnak, sok időn át Pest városa igen érdemes feddhetetlen pénztárnoki ellenőrének, vezetéknevét Kőry névre változtathatnnk. megengedni méltoztatott. A’ rm. magy. kir. udv. kamara Kovácsi Ferenczet, Pavianovich Ferenczet és Grossin Jánost pesti, Lauschmann Jánost budai, Guggenberger Andrást debreczeni, Kanéi Domokost bródi, Guggenberger Jánost zimonyi, Ivanovics Jánost suppaneki, Duzzy Szilárdot drenkovai harminczad-áruvizsgálókká, — Krenosz Fridriket, Mally Ferenczet, Trexler Rudolfot és Kögler Alajost a’ pesti harminczadnál irnokságokra, — Hagyi Miklóst és Kersch Ignáczot a’pesti harminczadnál raktárnokságra, Paster Károlyt, Poschl Ferenczet és Závodszky Lőrinczet ugyanott raktárnoki segédekké , — Roboth Jánost likavai erdőmesteri hivatalra, Karczer Jánost hradeki erdőszer-számviteli ellenőrségre, — Kaiser Ferenczet szilágysomlyói sóbeszedőségre, Braunhofer Józsefet ellenőrségre, Popini Jánost mázsamesterré , Kovács Andrást pedig mázsálóhivatalra alkalmazó. (H.k.) Vezérczikk. (Népesités.) Jól esik az embernek , midőn amaz összehangzást, melly a’ bár szőkébb körbe állított saját, de valódi érdek ’s az általános, nemzeti ’s emberi érdekek közt in ultima instantia mindenben feltalálható, dolgainak mindennapi intézésében ’s viszonyainak külön eseteiben is közvetlen feltalálhatja. Bár a’leggyakorlottabb készséggel bírjon is tudniillik valaki jelen éldeletét föláldozni, hacsak ezzel lehet, csak ezzel kell a’ körére, tartósságára, lényegére nézve nagyobb, felsőbb jót eszközölnie , örvendeni fog mégis , és méltán, ha némelly jobb, nemesb sejtéseinek, vágyainak valósítására olly módot szemlélhet nyílni maga előtt, melly az ellentétben látszó érdekek közti, sokszor keserű választás helyett inkább az azonnal vidáman egyesülő czéloknak egyúttali teljesítésére szolgálhat. Az illy tekintet alá eső állapotok közt terjedelmes pusztákban gazdag — vagyis inkább, több okok miatt azért is, mert pusztái olly terjedelmesek, nem gazdag — hazánkban különös figyelemre méltónak látszik előttem a’ népesités. E’ tárgyat a’ fogalmak ’s előítéletek, ép’ olly alaptalanok, mint következéseikben szerencsétlenek, országunkban majdnem egészen homályba borították. A’ magyarnak— úgy látszik—már mintegy természetében van némi ösztön, némi vágy,hogy csak sok, igen sok és még több földes nagy és még nagyobb tévéi legyenek, nem annyira művelése alatt, mint ha nem is magány, legalább közös, ha nem is tulajdon, legalább bérleti birtokában , miszerint csaknem elmondhatnék, hogy inkább határainak terjesztését, mint a’földből előidézhető hasznot tekinti gyarapodásnak. Kevés kivétellel eme’ jelszó után indul: a’ két kezében ’s kapájában levő tőkére szorult szegény ember, ki saját birtokkal nem birván, legalább bérben ’s felében fogja föl a’„minél több“ földet, és pazarolja az aránytalan térre csekély erejét, melly kisebb telken jól fogott volna gyümölcsözni, és ugyanilly jelszó után indul a’nagy birtokos, bár pusztán ’s a’ szó legszorosabb értelmében haszonvétel nélkül kénytelen hagyni erőhiány miatt nagy részét azon földnek,melly föld urának szereti mégis magát mondani ’s tiszteltetni, ámbár az illy inkább ,juris fictiók közé tartozó uraság a’dominium utile-ből nem igen sokat foglal magában; mi más sorsuk volna pedig, ha íme’ nomaaféle fogalmakat ’s vágyakat eszmélettel ’s tapasztalással egy kissé fékezni tudnák; ha tekintetbe vennék, hogy a’földnek nem anyaga, hanem gyümölcse, haszna teszi a’ birtok lényegét, a’ tulajdonnak élvezetét; ha erejüket a’ művelés alá fogott földdel aránysúlyba tevén, nem volnának sokszor kénytelenek a’mindennapi bár csekély gazdálkodási költséget is már az azután várt termés fejében (’s pedig köztudomás szerint minő föltételek mellett és minő eredménynyel!) előleg fölszedegetni, ekkor valóban birtokosaink nem sűlyednének le — a’ fényes földesurasági név és képzelet mellett—azoknak sáfáraivá, kiknek pénzein kell gazdaságukat folytatniok; melly pénzekről nekiek tiszteik, ők pedig a’ gyapjú-, gabona-, pálinka-’s egyéb kereskedőknek számolnak; igaz, hogy különböző mód és formában, mellyre nézve a’ praemiumok, kamatok ’s ezekkel rokon dolgok a’ különbséget nem a’ birtokosokra nézve teszik kedvezővé. Illy jelleménél fogva a’ magyar igen is hajlandó volt a’ pusztai gazdaságra alkalmazott minden kecsegtető gazdálkodási terveket és operativumokat a’ népesités elvét megdöntő megannyi hatalmas argumentumoknak tekinteni. Ehez járultak némelly csillogó gazdasági eredmények, mellyek századunk elején sok taglalás nélkül a’ pusztai gazdálkodásnak tulajdonittattak; holott okszerű népesités rendszere mellett jóformán, még gazdagabban, minden esetre tartósban, jótékonyabban fogtak volna létre jöhetni. De a’ mi hazánkban a’ népesitésre nézve leginkább hibás fogalmat ’s cselekvést szült, azt úrbéri viszonyainknak nyomasztó, kártékony és fenyegető állapotában lehet feltalálnunk. Ezeknek bajait t. i. igen sokan olly eredménynek tekintették, melly a’népesitésből szükségképen következik, sőt az impopulatiót az urbarialitással felfogásukban ugyanazonosítván, ok analysis nélkül mind a’ kettőt együtt és egyformán ítélték el; nem vévén figyelembe, hogy úrbéri állapotunkban’s még inkább azzali összefüggésben igen sok rész van, a’mi korántsem a’népes tés elvének, sőt nem is magának az úrbériség alapeszméjének, hanem az úrbéri állapottal hazánkban összeszövődött olly institutióknak következménye, mellyeket az antisocialisok közé lehet csak soroznunk, ’s mellyeknek igazitását ’s az azok alóli fölszabadulást a’ népesités elve és szerencsés eredménye nem kevesbbé követeli, sőt föltételezi, mint arra bennünket egyéb nemzeti érdekeink ’s kötelességeink igen komolyan és sürgetve intenek. — Ezek ’s ezekhez hasonlók a’ népesités dolgát — mint mondám — nálunk utóbbi időben nemcsak egészen homályba borították, de szegény ’s gazdag előtt igen rósz hangúvá is tevék, migten csaknem politicai ’s gazdasági axiomakint jön felállítva hazánkban, hogy a’ kinek pusztája van, azt ugyancsak népesítse. Mindennek befolyása ’s authoritása elegendő volt, hogy a’ sokakban talán támadó jobb eszme és indulat meg ne foganjék, és ha az emberi ’s polgári kötelesség érzete , sőt törvényeink rendelete néha talán a’ lelkismeretben egy kis mozdulatot gerjesztett is, ennek következése ne legyen. És teljes önelégültségben és bona fide mondák el igen sokan pusztáiknak közepette: „quid jurat multiplicare populum et nonlaetitiam“, mitér szaporítani a’ népet, de az örömet nem! — észre sem vévén, mennyire nevetségesnek lehetne mondani —ha olly szomorú következésü nem volna — ezen szavaknak a’ népesités elleni alkalmazását. Mert antisocialis, vagyis az emberiségnek társasági czéljaival ellenkező intézetek között igen is lehet és —fájdalom! —igen is sokszor van nép, öröm nélkül, de örömet ember nélkül az sem fog egykönnyen csak képzelhetni is magának, ki polgári’s gazdálkodási ideálját ama’ magyarhoni tájkép jellemében találja föl, melly a’kútágasról, gémről’s ezenkívül laktalan kopárságában végtelen láthatárról ismeretes. Múlt században a’ népesitésre nézve némellyek máskép vélekedtek, és az egyedi ’s népgazdasági tudomány józan elveit bátrak valónak Magyarország pusztáira is alkalmazni, s tévék azt szerencsés következménynyel. Okosak valónak ők is megemlékezni, hogy egy bizonyos földtérnek termékenysége ,s az abból előidézhető élvezeti anyag korrántsem olly valami bizonyos mérték szerint magában berekesztett mennyiség, melly bizonyos, szintén magában határozott mértékű élvezettel kimeríttetik, mint például egy órányi időben hatvan minutumnál többet semmikép nem használhatunk. És okosak valónak megemlékezni, hogy korántsem ugy áll a’dolog, mintha az azon földön élő emberek az abban létező élvezeti anyagot csak elhasználni,,kimeritni, nem pedig öregbítni, sőt magok és mások számára előidézni, ugy szólván teremteni volnának képesek. Azon férfiak, kik a’múlt század lefolyta alatt hazánkban impopuláltak, és nagy részt ezzel vetették meg azon gazdasági jobb eredmények alapját , mellyek mai nap mégis hazánkban szemlélhetők, — általlátták ’s a’ szerint cselekedtek is, hogy isten kegyelme jó anyaföldünknek egészen más természetet adott; melly természetnél fogva a’népesedés nem áll ellentétben egyeseknek vagyonosságával, és a vagyonbani gyarapodást követő egyedi ösztöneink igen jól megférnek az emberi nemnek szaporodásával , sőt inkább épen az emberi nem szaporodásával öregbedik az egyedeknek is értéke ’s életélvezete , mellyet egyes vagy kevés embernek a’ földből csak igen csekély mértékben lehet előidéznie, még csekélyebben pedig biztosítnia ’s használnia; általlátták azon férfiak ’s látható példákkal meg is bizonyították, hogy a’ kiket polgári instituliók nagy földtérek uraivá tevének , csak ugy nyerhetnek azokból bő ’s biztos élvezetet, ha nem vonakodnak belőlük másnak is részt juttatni, ’s nem vonakodnak tulajdoni jogaik gyakorlásában hódolni az emberi nem ama’ rendeltetésének , mellyet az Írás akkép fejez ki : „hogy töltse be ember a’ földet ’s hajtsa azt birodalma alá.“ Már én úgy hiszem, hogy mit a’ népesitésre nézve a’ múlt században köz- és magányhaszonnal tenni lehetett, annak most is hasonló eredménye leend; mert ez a’ dolog belső természetéből származik A’ nemzeti gazdálkodás és a’ populationistica tanjának bármelly felekezetéhez tartozzék is t. i. valaki, hacsak mindent, mi őt környezi, isen egyoldalúlag nem tekint, vagy egészen figyelem nélkül nem hagy, el fogja ismerni, hogy a’ földnek gyümölcsözése mind mennyiségben, mind minőségben olly mértékben öregbíthető, mire nézve az „eddig és nem tovább“-az igen nehéz meghatározni. Minden új előlépéssel egyszersmind az öregbürdetés eszközei, forrásai is szaporodnak, úgy hogy minél roppantabbak az öregbedés eredményei, annál inkább növekedő arányban halad előre maga az öregbedés. — De ha az eddig nagyrészt szemeink láttára történtekből vonunk is csak következést a’ jövendőre, és kivált figyelmezünk a’ legújabb időknek azon sajátságos jellemére, hogy tudomány és művészet és az emberi lélek legnemesebb erői már nem abstract, külön képzelt világot keresnek hatásuk köréül, hanem a’ concret életet és valódi viszonyainkat tűzvén ki magoknak feladatul, ezekre nézve a’legmeglepőbb gyümölcsöket ígérik: hitté alakulhat bennünk ama’ sejtelem, hogy —nem szólván itt egyéb emberi viszonyokról— a’ legmerészebb, legfellengzőbb elmélet sem képzeli még jelenleg ama’ virágzó’s gyümölcsöző állapotot, mellyre földgolyónk termékenysége emeltethetik , és mellyben hasonlításon túl nagyobb számmal és bővebb, jobb, biztosb életélvezettel fognak rajta emberek élhetni, mint most szemléljük. Az emberi lélek t. i. folyton folyvást mélyebben és mélyebben alapítja ’s tovább és tovább terjeszti hatását a’ földön, és az úgy mondott anyagot a’természetnek mind három országában inkább inkább kiveszi azon formáiból, mellyek alatt az emberi nemre nézve haszon nélkül, sőt károsan létezett, ’s olly formákba helyezi, önti, alakítja, mellyekben az emberi nem élvezetére, segedelmére, gyarapulására szolgálhatand; ezen működésben pedig egyik főemeltyű, főfador az emberi nem szaporodása, ugy hogy majdnem minden intézetnek, minden vállalat jóvoltának egyik criteriuma, hogy e’ czélra, t. i. az emberi nem szaporodhatására szolgáljon; mert minden ember talál elég parlag mezőt a’ szó mindennemű értelmében földünkön, mellyen eszével, erejével annyit termeszszen ’s idézzen elő, hogy abból nemcsak ő elélhessen, de még élvezeti Isanyag ’s élvezetszerzési erő is maradjon fen, az ij egésznek jólétét öregbitendő. Ezen egyszerű igaz- iságon és tényen alapszik nézetem szerint a’ népesi- Ijtés elve, mellynek sükere ’s haszna természetesen s az emberi sors és viszontagságok körében sokkal biztosabb, mint más akármié. — És legyen bár, hogy valaki mindezekre nézve más tant követ, csak ne szeressen mindent a’ pessimismus prismáján szem-47