Pesti Hírlap, 1844. január-június (314-365. szám)
1844-06-30 / 365. szám
TARTALOM. Halálozás. Vezérciikk. (A’ szerkesztő búcsúszava.) Országgyűlés: országos ülés a’ fóRRnél junius 21. (a’ vallástárgyi sérelmek és kivonatok többi pontjai.) Törvényjavaslat az átmenet iránt. Főrendi ülések jun. 22., 24., 25., 27. Orsz. ülés a’ KK. és RRnél jun. 19. és 20. (magyarruha ’s kir. városok.) Jun. 21. (városi rendezés befejeztetik, szabados községek.) A’ RRuél jun. 22. (váltótörvényi hiányok, sérelmek.) Jun. 24. (Részek, unió bányatörvény.) Jun. 25. (kőszénbányák.) Jun. 26. (börtönrendszer.) Igazítás. Főv. ujdous. Ilasonszenvi orvosok egyesülete. Megyei dolgok: Vas (közigazgatási tárgyak, bacsu a’szerkesztőtől.) Nyitra (a’ tisztválasztás leírása.) Pest (utasítás a’ vas- és kőutak, úgy a’ kézirfflrendszer ’s találmányok biztosítása iránt.) Külföldi napló. Hivat, tudósit. Hirdetések. ffiAGYAHO&SXACt és BEDELY. Halálozás. Kunszentmiklóson Szönyi Virágh Pál törvényszéki triró meghalt. Benne a’jászkun nép szabadságának egyik meleg keblű bajnokát vesztette el. Szülötte városában az iskolák, városház ’s több jótékonyintézet mind annyi romolhatlan emléke az elhunytnak. Áldás kísérje emlékezetét. VezérCzikk, (A’ szerkesztő búcsúszava) Madön negyedfél év előtt e’ lapoknak nem keresett, nem kért, nem vadászott szerkesztésére felszólittatva , rögtönözve kézbe fogtam tollamat: pályám eredményét, hatásom sikerét a’jövendő kétes rejtelme fedé. Nem sok igénynyel, még kevesb reménynyel léptem a’térre. Tisztában önmagammal, tisztában azzal, hogy mit akarok, mit kell akarnom önmagamhoz hűn, nem csak a’ feladat nagysága, nem csak erőim parányisága hagyott kétkednem a’siker felöl, hanem még inkább az, hogy a’ viszonyok ismerete rég megtanított, mikint ritkán, vagy soha sem fogom egészen, fogom úgy tehetni, a’ mit, 's mint akarnám. De előttem állott nemzetem ébredése. Éreztem a’ szellem éltető fugalmát e’hon felett;—de éreztem azt is,hogy az időszaki sajtó , mikint az 1841 előtt volt, ez ébredésnek, e’ szellem igényeinek, ’s a kor kellékeinek meg nem felel. Pedig az időszaki sajtó szabad nemzetnél hivatva van, hogy legyen óramutató a’ nemzet életében, legyen hajnalcsillaga a’ világosság napjának, legyen a’ jelennek izzadó munkája , melly a’ jövendőt előkészíti; legyen élesztő fa ; valma a’ rejtekben csillámló szellemsziklának; legyen őrjje a’jogszerűségnek; reményhorgonya a’ szenvedőnek; a’ bűnnek ostora, a’ szerény érdem koszorúzója; és legyen zászló, melly körül szellemi tábort üssenek, kiket egyen-lő elvek vezetnek, kiknek szívekben egyenlő érzelem ég. És az időszaki sajtó, mindez nem való. Énnekem mindig töretlen, rögös pálya volt életem osztályrésze. És elhatározom megkísérteni, vallján az időszaki sajtót nem lehetne e egy lépéssel közelebb hoznom azon állapothoz, mellyre hon és szabadság érdekében fejlődnie kell; mellyre fejlődni fog, ha erősb kezek jönek utánam, ’s megsegitendik, hogy ő maga legyen leghatályosb eszköze , önmaga derültebb jövendőjének. Tudtam, hogy a’ pálya nehéz; tudtam hogy göröngyei, ’s — tövisekkel telt; tudtam hogy ezer kicsinyded érdekek roppant szörnyetege álland utamba; és érezém hogy erőm gyönge, és tehetségeim olly nyomoruk ; de hoztam magammal hajthatatlan szilárd szűz akaratot, hoztam a’ meggyőződés lángmelegét, a’ hon szeretet szent ihletését, ’s az ezer vész, ezer viszontagság között soha meg nem rezzent férfi-kebelnek megtörhetetlen vas türelmét, így léptem fel elötted a hon! a’ nehéz pályán. ’S lelkem sejtelmei szét néztek a’ biró után, mellynek jó ítélete megtartson a’ roskadástól, ha méltó leszek a’ megtartásra ; pálozát törjön feleltem, ha úgy érdemiem. És e’ biró más nem lehetett, mint a’ közönség. — ’S én meghajlottam kérlelhetetlen itélőszéked előtt, ’s első szavam volt: „hogy ha nem vagyok szükségtelen, hogy ha sem későn, sem korán nem jővék; egyszóval: hogyha megérdemlendem, pártfogást lelendek e’ nemzetnél; ha pedig mindez másképen van, le a’ színpadról, , ügyesbek elöl, nem érdemlettem meg az életet.“ Ekkép szólottam pályám küszöbén, ’s felhívtam a’ bírót, hogy megítéljen, a’mint érdemiem. ’Sim, megizzadtam pályám homokát. Hatással kérkedni nem akarok; de mint tény áll előttem, áll a’ nemzet előtt, hogy e’ honban még egy igénytelen, egyszerű polgár, hogy az irodalom egy harczosa még illy pártfogásban nem részesült, mint a’ minővel negyedfél éven át nemcsak nem csökkenve, sőt utolsó perczig mindig növekedve, e’nemzet engem pártfogolt vala.— Köszönöm neked, ohhon! lángoló hálaérzettel köszönöm e’ pártfogást. Nem akarom visszaidézni a’ sok bántalmak emlékezetét, mellyekkel elleneim az első harmadfél éven át illettének. A’ nemzet tudja, mennyi hatalmasok zúdultanak fel énellenem; a’ nemzet tudja, eme’ hatalmasok háta mögül hány darázs dongta körül minden lépteimet, milly gyáva szúnyogsereg csipkédé untig tagjaimat; nem volt fegyver a’ nyílt megtámadástól, a’ rendszeresített koromfekete gyanúsítástól, szándékos elmagyarázástól, se egész a’ sötét rágalomig, melly ellenem mozgásba nem tétetett; de a’ közönség nem tudja talán, mikint a’ legaljasabbak sem hagyattak kisérletlenül, mikint szende családi életem boldog magányában sem hagyjanak bántalmatlanul, ’s hogy éveken át alig volt egy pár napom, mellyben háboritlan kedélylyel nyugtathattam volna le rövid pihenésre fáradt tagjaimat. Tűrve van. Ez a’ kezdők sorsa mindenben. Akárki lépett volna első nyilvános harczba a’ szűkkeblűség, önhaszonlesés, hiúság, bűn, visszaélések bagolyserege ellen, mikint én léptem, hasonlót tapasztalt volna kétségtelenül. — Ez a’ forrásnak időszaka volt. Többet illy mértékben vissza nem jövend ; 's az emlékezet engesztelő tükréből rózsafátyolon át mosolyognak felénk letűrt szenvedések képei, mint álomkép; ’s ezeket feledve, bennem csak egy emlékezet élend síromig gyöngitetlenül: a’ pártfogás emlékezete, mellyet ennyi ellenséggel szemközt, polgártársaimnál tapasztalék; ’s a’ hála- ’s áldozatkészség, melly köszönetül keblem dagasztja. E’ pártfogás, uraim, szellemi rokonságból eredeti, czél- ’s elvegységen alapult vala; ez tévé, hogy hozzám, a’ fény- dísz- névtelen szegény férfihoz, ’s ügyemhez, annyi szép tehetség, annyi nemes erő csatlakozók, miszerint negyedfél éves tapasztalás, e’ csatlakozásnak szembetűnő sikere, ’s anyagilag sem eredménytelen, de szellemileg eltörülhetlen roppant hatása, feljogositna pártom nevében felkiáltani, hogy a’ szellemi szikrát, miből gyönge fuvallatom pislogó mécset is alig volt volna képes gyújtani, elvrokonim tömött seregének nemes csatlakozása, honunk sok jeleseinek gyámolitása, egy olly szövétnekké nevelte, mellyet a’ sötétség denevérei el nem oltanak, ha mindjárt és ’s zivatar szárnyaira keljenek is, vagy vigyék nyakukban az álliberalismus czifra szeleté köpönyegét. Igenis, uraim mikint a’pálma teher alatt nő, úgy erősödött az én állásom, ’s a’párt, mellynek a’Pesti Hírlap e’ mai napig orgánuma volt. E’ párt ellenében nem lehet többé büszke szemöldökkel kicsinybe-vételt affeciálgatni, nem lehet akkint nézni reá, mint a’haladásnak nyomadéktalan, hatástalan declamatoraira; mert akár a’ törvényhatóságok utasításaira , ’s egyéb működéseire , akár a’ socialis élet jeleneteire vessük figyelműnket, mindenütt elismerve találjuk az irányt, mellyben ezen párt kitüzött czélja felé hatályosan törekedett. És e’ czél: szabadság ’is alkotmányos jog minden magyarnak; nemzeti jólét/ melly a’ szabadság gyökeréről hajtson; közös teherviselés különbség nélkül; ’s az alkotmányos szabadság közös élvezete, azon organicus formák kifejtése ’s a’ népképviselet kellékeihez idomitása által, mellyeknek köszönhetjük, hogy »él magyar, áll Buda még.“ — Vagyis egy szóval: magyar formákhoz szabott valódi népképviselet: — e’szó mindent magéban foglal; mert a’ melly nép saját sorsának intézésében valódilag nyomatékosan képviselve van, ’s magán segiteni még semmes, az nem érdemli, hogy isten is segítsen rajta ; ’s nem is fog rajta segíteni, mert írva van , hogy a’ melly nép önmagáról lemondott, sorsát megérdemelte. Meglehet, hogy ezen czél az activitásban levő elemek által a’ fenálló formák között el nem érhető; de ennek nem a’ mi pártunk leszen oka Annyit azonban mondanunk szabad, hogy e’ párt ellenében, mellynek e’ mai napig orgánumát kezelem, már nevetséges Don Quixotteria volna, desorganisationalis gyanusitgatásokkal győzni akarni; az idő lejárt, mellyben ellenünk fegyverül használtathaték a’ gyanúsítás, hogy mást akarunk, mint a’mit beváltunk, hogy mások vagyunk, mint minek látszunk; — az idő lejárt, midőn fejedelmünk ’s kormányunk előtt hűségünket kétségbe vonni, törvényszerűségünket gyanúba hozni, ’s nemzetünk előtt személyeinket rágalmazni, jellemeinket, czéljainkat, indokainkat gyanúsítani lehetett; keresztülmentünk mindezeken már, és sem legyőzve, sem megrettenve nem vagyunk. Elleneink meg nem vethetnek; ’s a’ szintett barátok nem sajnálkozhatnak felettünk. És íme! midőn minden akadály daczára ennyire jutánk, midőn illy pártnak gyámolitása áll hátam mögött, akkor kell a’ tollat kezemből kiejtenem. — Szinte mesésnek látszik magamnak is. De hiszen ők lássák. — Nyílik még nekem is tér és alkalom; heverni nem fogok, még csak vesztegleni sem, semmi esetre; — rövidke napokig pihenni talán — rám fér a’ pihenés, istenem látjai testben, lélekben — de vesztegleni semmi esetre. De mielőtt letenném a’ tollat, melly a’ Pesti Hírlapot 3/2 éven át vezérletté, legyen szabad a’tisztelt közönség emlékezetébe hívom az ígéretet, mellyet pályám küszöbén tevék. ígértem hogy „szennyes* érdekek vezetni sohasem fognak, meggyőződésem nem lesz eladó, és sem a’ hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaim heve soha meg nem tántorít.“ Hirlapszerkesztői életem negyedfél éves időszaka úgy áll a’ nemzet előtt mint egy nyitott könyv; e’ nemzetet hivom fel túrámul , hívom bár mellyik ellenségemet, vessen reám követ, a’ ki egyetlen egy esetben megtudja bizonyítani, hogy ezen eskümet megszegem, a’ ki megtudja bizonyítani, hogy lelkem sugallatát, akár félelemért, akár hiúságért, akár önérdekemért, akár barátaim érdekeiért, valaha megtagadtam; a’ki megtudja bizonyítani, hogy elleneim iránt, tenger bántalmak között is igazságtalan, magam gyarlósága, ’s barátaim gyarlóságai iránt engedékeny valók , vagy ellenemben a’ jót, az érdemet el nem ismerém; barátaimnál bűnt, visszaélést, hibát, kicsapongást elnéztem , vagy épen fedezgettem valaha. — Méltánylat, vagy kárhoztatás, rokonszenv, vagy gyűlölet, helyeslés vagy roszalás tőletek függ polgártársaim; — ezt csak ti adhatjátok; de egyet magam adok magamnak,’s ezt tőlem senki el nem veheti, ’s ez a’ lélekismeret tisztasága, ’s azon önérzet: „hogy szennyes érdek nem vezetett, meggyőződésem nem volt eladó , és sem a’ hatalmasok komor tekintete , sem polgártársaim heve meg nem tántorított.“ — Minden egyebet elvehettek tőlem , minden egyebet nektek köszönök, ez egyet önmagamnak köszönöm, ezt tőlem senki el nem veheti, ennek vigasztaló érzetét elviszem magammal csendes magányomba; — egyebet csaknem semmit sem viszek. ’S most nincs egyéb hátra, mint hogy szivem mélyéből legforróbb köszönetet mondjak mindazoknak, kik nehéz munkámban, szives közredolgozásukkal, levelezéseikkel, tanácsaikkal gyámolítottak, annál melegebb köszönetet mondjak, minél nemesebb ösztönből eredett hozzám, szilárd hű csatlakozásuk, mellyel a’ tövisekben, mikkel a’ journalisticai pályán olly bő mértékben találkozom, velem híven testvérileg megosztoztanak; ’s mellyért én pótlékul semmit nem nyújthatok, mint részét az öntudatnak , részét a’ becsületesen teljesített polgári kötelesség érzetének, melly magányomba engem is elkísér. — Ők voltak azok, kik gyámolitásának köszönhetem, hogy irigység, ármány ’s gyűlölet össze nem zúztak; nélkülük elfúltak volna pályámról a’ hatalmasok, mint töröl szakadt kattang-kórót a’ fergeteg. Vegyék legforróbb köszönetemet; ’s engedjék reménylenem, hogyha — a* mint hiszem — kis idő múlva közredolgozásukat újra felkérem, derültebb körülmények közt nem tagadandják meg tőlem azon közredolgozást, mellyel borús viszonyok között bűn és férfiasan gyámolítottak. Isten tartsa meg a’ királyt! Isten óvja meg a’ nemzetet minden gonosztól ! — de ha elkövetkeznének a’ viszontagság napjai, mellyekben szüksége lenne férfiakra, kik tegyenek és áldozzanak , mit ember tehet, ember áldozhat; szabad legyen ismételnem egykor nehéz napok súlya után egy díszes körben tett nyilatkozatomat, hogy apró betűkkel 5 pangó krajcsár számittatik * Előfizetés a’„Pesti Hírlap“ 1844. második félévi folyamára. Közelgvén a’félévi előfizetés ideje, bátorkodunk a’t. ez. közönséget tisztelettel figyelmeztetni, hogy folyó évi julius 1-je napjától kezdve Szalay László ur által szerkesztendő lapjaink második félévi folyamára az előfizetési föltételek változatlanul az eddigiek maradnak. Helyben kázhozhordással 5 ft, postán 6 ft p.p. — Külföldre járatni se ivánt példányok iránt a’ megrendelések csak a’ bécsi cs. főpostahivatal útján történhetnek. Lattderer Lajos , a „Pesti Hírlap“ kiadó tulajdonosa.