Pesti Hírlap, 1847. január-június (805-905. szám)
1847-01-26 / 819. szám
polgárház, mellyben nyelvünket nemcsak értő, hanem egyszersmind meglehetősen beszélőkre nem találsz. Pedig egy évtized előtt a’ magyar nyelv ritka volt, mint fejérholló, ’s a’ ki beszélte is cselédei’ körében , töredezett nyelven mutatá fel tudományát. Arad illy szép haladásában jelentékeny térre lépett. Országos teremben hatályos szavak emelkedtek érdekei mellett, s igy jön kitűzve a’ törvényszék és kerületi börtön’ székhelyéül. A’ Szolnoktól ide tervezett vasút mellett ismét nagyszerű lépést ten, ’s ismerve az aradiak’ buzgalmát, isten’ segélyével nem sokára közelebb hallandjuk országunk szivetének dobbanásit. Egy van még különösen elérendő. Az. inarticulatio. Polgártársaim ennek magva a’ nemzetiség , melly az országos BR-dek képviselő testületében hozand virágokat! És a’ képviselő testület kérdezend majd bennünket: „Aradiak ! mi hónapokat vesztünk nemzetiségünk melletti élethalálra vivottt csaták’ zajában, mi a’kir. városok’ bizton eljövendő rendezésekor nem akarnánk erősbiteni elleneink’ küzdő sorát, mutassátok fel, mennyire haladtatok nemzetiségünkérti vonzalmatnkban.“ És mi nekünk nemzetisülni kell még jobban , — fel kell mutatni nemzetiségünkhezi forró ragaszkodásunkat, mert különben be nem kebelesittetendik Arad világ’ végéig sem. Ezt megérték Arad’ jobbjai. Megtevőnek mindent, mi czélhoz vezet, mi nemzetiségünket biztosítja. Színházunk’ magyarosodásáért kereskedett derék polgármesterünk’ adott szava. Kereskedelmi czimeink egytől egyig magyarok. Utczaink’ neveinek tiszta magyar felirata szinte polgármesterünk’ buzgalmától bizton várható. Ugyancsak az ő hozzájárultával, több lelkesek — mondhatni Arad’ értelmisége— felébreszték álmából a’ részvétlenség miatt rég’ szunyadott polgári magyar őrhadat. És a’ nemesség, polgárok és tisztesb rendűek, karöltve sietének olly fénypontra helyezni ez ügyet, hova azt nemzetiségünk’ sürgető követelései hangosan parancsolták. Kétszázad áll Arad’ magyar őrhadából fen, legohajtottabb virágzásban, minden igaz és becsületes aradiak’ meleg pártfogásával megajándékozva. Nemzetiségünk’ egyik hatalmas emeltgyekinti haladásáért Csernovits Péter, országosan ismert derék őrnagya, Szalbek Jakab lelkes kapitánya és Domiján Antal másod kapitány’ fáradhatlan buzgósága kereskedendnek. Illy szivemelő körülmények ’s városunk’ javának minél magasb fokra leendő felküzdhetési vágyaink közben, fájdalom borul kebleinkre, midőn találkoznak egyesek, kik testületi nyomatékos súlyt vetnek felvirágzásunk’ akadályozásának mérőserpenyőjébe. — Engedjen tisztelt szerkesztő úr helyet erre vonatkozó legközelebbi eseményünk’ elsorolására. — Magyar őrhadunk, városunk’ érdekének minden egyenes utakoni hatályos előmozdítását kötelessége’ rovatában látva, felszólitá a’ német öltönyű vadászosztályt, engedne a’ kor’ intéseinek, ’s Esztergom’ derék polgárai’ példáját követve, — miután már az eddigi rácz őrhad egyesülési hajlamát tettleges feloszlásával és határozott kijelentésével nyilatkoztatta , — egyesülne vele a’ közérdek’ mezején. Még el sem küldeték a’ felszólító levél, ’s folyó hó’ 17. a’ vadászőrhad’ első kapitánya városházánk’ teremében gyűlésre hivá öszve seregét. Az elnöklő kapitány’ ajkai némán veszteglőnek. Szót emelt azonban a’ másod kapitány , ’s először is őrhadának még a’ múlt század végén szolgált agg tagjait, majd ifjabb egyéneit illy minőségben leendő meg vagy nem maradásuk iránti nyilatkozatra felszólitá. „Ja ja“ viszhangzó a' terem’ minden oldala. — Nem akarom commentálni , mennyyi kár és viszszaélésre vezet az illy fellépések’ számíthatlan eredménye , nem akarom sejteni sem , milly visszalökést ad az illy szájhős Arad’ érdekei’ ellenében, csupán az Aradmegye’ gyülésérőli közlés’ szavait ismétlem, hol a’ beköltözés végett irt vasmegyei körlevél’ pártolására annál hajlandóbbak valának Arad’ rendei, mivel gyűlésünk’helyén is tünedeztek elő némelly kávéházak’ zugábani jelenetek, hol a’ nyomorúság’ képét visszatükröző bőrönd’ soványan bágyadt teherhordozója , megvagyonosodott korában , nemzetiségünk’ gunyolásában szerepel. E’ nyilatkozatra Arad’ erélyes , különben oláh ajkú bírája, tanácsának a’ nemzetiséget sértők iránti kötelessége’ ismerésével válaszolt. ÚJVIDÉK, jan. 16-kán 1847. — Önnek becses, közösen szeretett hazánk’ érdekeit figyelemmel kisérni szokott lapja, emlékezetet meghaladó időtől fogva semmi , de ezen semmi tudósítást sem közlött olvasóival az újabb időben elhirhedt Újvidékről. — Valljon mi lehet ezen mely hallgatásnak oka? — talán nem nyújt a’ mi városi életünk elég közérdekű tárgyat, vagy ha nyújt , ollyat nyújt talán, mellyet ön olvasóival közleni késlekedik azért, nehogy nemzeti magasztos érzettel eltelt valóikat fájdalommal érintse? — de én azt hiszem, fájjon bár minden igaz hazafinak közérdekű dolgaink állásának megtudása , — mindenesetre e’ század’ mozgonyának, a’ sajtónak, nemcsak joga, sőt kötelessége, nyilván és igazán, az idegen elemű foltokat ’s rák’ módjára harapozó sebeket a hazának kimutatni , levenni az álarczot azoknak abrázatáról, kik a’ nemzeti érzelmek’ megfogamzását (mert nálunk még csak erről, nem annak terjesztéséről van szó) gátolván , idegent ápolnak , — de egyszersmind, mint igazi samariabeli, jóakarókig gyógyszert is javasolni, melly a’ közéletből a’ ragadványos anyagot eltávoztatván, éltető egészséges nedveket teremtene.------ Ki volna olly örök siketséggel megvert e’ hazában , kinek hallo érzékeit a’ hatalmas tárogató kürtszó meg nem rázkodtató, avagy tompa és kábult álmából életre nem ébresztő, hogy más nemzetek’ sorába lépvén, cselekvőleges álapotba helyezkedjünk ? — ‘s ki az, kit a’ hatalmas hang cselekvésre nem ébresztett ? és végre, mellyik szeglete az e’ hazának , hova nem hatott vagy a’ hol örvendezve nem fogadtatott??! — mindenütt örömmel telt kebellel idvezeltetett, maguk az idegen származású magyar hazafiak, a’ kedélyes német, mint a’ következetes szláv, a’ hidegvérű római sarj, mint a’ komoly szász faj , elődeiktől öröklött anyanyelvökhez kiolthatatlan szeretetök ’s vonzalmuk’ daczára, a’ magasztos nemzeti érzethez simulva, örvendtek a bekövetkezendő áldást hozó időszaknak, bizton remélve, hogy az ernyő, melly az idő’ viszontagságai ellen védelmi szerül kiterjesztetni fog, nekik is szolgáland. — Csak és egyedül a’ mi másod rangú városunk, a’ nagy Bácsmegyének ezen legfontosabb helye az, hova sem a’ hatalmas hang nem hatott, sem a’ zászlónak lobogója lelkesítő hatással nem lobogott; — a’ mi rugékonytalan falainkon a’ rázkodtató hang viszhang nélkül megtört, — ’s ha utasoktól avagy a’lapokból nem értesülnénk a’mozgalmakról, azt hinnők , Magyarország még mindig hortyogva alussza halálosan kábult álmát! Nagyot hallunk talán , vagy füldobhártyánk olly rugékonytalan-e ? Isten mentse meg! sőt inkább rendkívüli hallással áldott meg a’ sors bennünket, úgy annyira, hogy még a’ fü’ növését is halljuk, — ’s ha délfelől csak egy kis estszellő lengedez is, megérezzük, hegyezzük füleinket, ’s igyekszünk a’ légvonal’ minemüségét kipuhatolni szenvedelmes kíváncsisággal, lobogva égő hazafias érzelmekkel , zajos palaczk-csörgések és török dohányfüst-felleg közt minden korcsmákban, közhelyeken, sőt még a’ szerb olvasó társaság’ teremeiben is. — Jaj azon szerencsétlen flótásnak, a’ ki magyar nemzeti érdekek mellett szót emelni merészlene, mert gunynyal avagy szitokkal bizonyosan lemenydörögnék, ’s ha ezt ismételni elég vakmerő lenne, legalább is egy pofiéra számot tarthatna, a’ minthogy ez egyik előkelő ebédlőben valósággal megtörtént. — Ezen lázas bódultság, — vagy minek nevezzem ? — hazánk’ legszentebb érdeke, a’ magyar nemzetiség elleni idétlen fecsegés, rugdalózás, csúfolódás, e’ mellett mindennek, a’ mi délfelől jó, annál nagyobb fanatismussal ’s bachanticus örömmel való felkarolása, magasztalása és ennek tettleges meg bizonyítása — napirenden levő tárgyaink, ifjaink törekvése, vagy az örvénybe belesodrott idősb és gondolkodóbb nemzedék’ ámene, exceptis paucis excipiendis. — . ki ne tudná a’ részrehajlatlanul gondolkodók közül, hogy mind ezen nemzetelleni, büntetést érdemlő tettdolgok csak néhány ravasz ’s bélyegzett kalandor’ müve ? kiket már egyszer e’ haza, gyógyulása közben, kiizzadt, de ismét kebelébe, mint hitte, megjavultat, de fájdalom csalódott, nagylelkűleg befogadott. — Ilogy az illy nemű idétlen s helytelen fiszkálódások által fájdalom ! a’ békés lakosság közti közélet és társadalmi viszonyok megbomlanak, mindennemű nyilvános intézeteink elsatnyulnak, a’ keletkezősélben levők a’ semmiség’ örvényébe sodortatnak, szóval semmiféle mag egészséges csirát nem hajt ’s nem tenyészt, — igen természetes, mert a’ jelen körülmények közt mind városunk, mind nyilvános viszonyaink’ nemzetietlen vagyis inkább nemzetiség elleni tengéséből egyebet várni nem lehet. — Vegye T. szerkesztő úr ezen, talán kissé igen is általánosságban mondottakat szivesen ’s olly meggyőződéssel, hogy sem ezen, sem jövendő részletes tudósításom, ha ez ennek terhére nem leend * *), más czélt elérni nem óhajt, mint a’ közös haza ’s e’ ú’ város’ érdekét; ’s ha talán néha élesebb leend is, mintsem némellyeknek tetszenék , ezt csak azért teszem , mert a’ baj sokkal fontosabb ’s mélyebb gyökeret vert, hogy sem palliativ szerektől sikert remélhetnénk. — A’ rebarbara keserű, — de tisztit. — PÁPÁN, január’ 20-án. Nem lesz talán felesleges ’s érdektelen, az uzsoráskodás körüli nyilatkozatot, mellyet a’ pesti zsidó község’ érdemes elöljárósága a’ Pesti Hirlap’ 813-ik számában közrebocsátott, a’ következő közlemény által kiegészíteni, ’s isten’ segélyével sikeresbiteni. A’ 12 kérdés között, mellyek, Napoleon’ parancsának nyomán, 1806-ik évi julius’ 29-én a’ zsidóság’ 110 képviselői’ elébe terjesztettek, azon kérdések is valának: valljon az atyafiak elleni uzsoráskodás a’zsidóknak törvényesen tiltva vagyon-e ? s valljon szabad vagy tilos-e a’ zsidónak idegenekkel (keresztyénekkel) uzsoráskodni ? Melly kérdésekre a’ gyűlés következő értelemben nyilatkozott : Mózes P amaz ismeretes kamat törvényéből ##) puszta félreértés által következtetik, miszerint a’ zsidónak egyedül a’ zsidóvali uzsoráskodás volna tiltva, de nem a’ keresztyénnel! ; mert az érintett törvény kizárólag a’ Palaestinában lakó és csupán csak földmivelést gyakorló izraelitákra vonatkozik, ’s nem mond egyebet, mint: ,,A’ külföldinek, ki kereskedés’ űzésére letelepedett hazádban, adhatsz kamatra, de izraelita atyádfiának, ki a’ földet miveli, kamatra adnod nem szabad.“ ’S e’ szerint a’ törvény csupán csak törvényes kamatról szól; az uzsoráskodás ellenben mindenesetre utálatra méltó vétek, és semmi különbséget nem tesz , valljon az zsidó vagy keresztyén adós’ irányában gyakoroltatik. Azon rabbik pedig , kik ollyan különbséget állitanak, tévedésben voltak, ’s hamis tant terjesztettek. A’ képviselők’ ezen határozata későbben, 1807-ik évi martius’ 2-ik napján, a’ nagy, 71 személyből álló Sanhedrin’ *) részéről egész terjedelmében helybenhagyatott, ’s az elnök, Linzheim Dávid’ erélyes beszéde’ következtében, a’ Sanhedrin oda nyilatkozott, miszerint Mózes’ kamattörvényének eddigi megmagyarázása, melly zsidó ’s nemzsidó közötti különbséget állit, meg vagyon semmisítve, ’s a’ franczia zsidók az uzsoráskodás elleni honi törvényeket szenteknek ’s megszeghetetleneknek elismerik. Eddig a’ párisi Sanhedrin. ’S kétségkívül a’ magyar rabbik igen becsületesen ’s korszerűleg cselekednének, ha az említett franczia zsinat mellett nyilatkozni eltökélnék magukat. Mivel pedig egy magyar zsinat’ tartása nem olly hamarjában lehető , mint a’ fontos ügy’ eldöntésére kívánatos volna, elég lesz, ha minden rabbi saját nevében nyilvános lapokban következőképen nyilatkozik : Én alulírt, lelkiismeretem és szentírásunknak megfelelőleg, őszintén nyilvánítom, mikint én, a’ párisi Sanhedrinnak az uzsoráskodás elleni határozatát magamévá tevén, ’s mindent, a’ mit casuisticus munkáinkban, mint, ezen határozattal ellenkezőt találhatni, érvénytelennek ’s elavultnak tartván, a’ valósághoz képest kimondom, hogy, szent vallásunk, helyesen felfogott elvei szerint, az uzsoráskodás utálatos vétek, semmi különbség nem lévén , valljon az uzsorás kamattal terhelt adós zsidó vagy keresztyén legyen. Feltévén, hogy tisztelt kollegáim hasonló nyilatkozattal nem késendenek, ezennel hivatalosan kijelentem, miszerint én föntebbi nyilatkozatomat, mellyel összehangzólag hét esztendő óta tanítok, zsinagógában és iskolában, részemről ünnepélyesen megerősítem. — Löw Lipót, főrabbi. *) Sőt előre számot tarhat ön köszönetemre. — Szerk. **) Móz. V. K. 23, 20. 58 Erdélyi országgyűlés. A’ 25-dik országos ülésben, január’ 19-én, bevégződött a’ tanácskozás e’ kérdés felett, rendezéssel kapcsolatos, vagy általános mérték szerintiürbér? Határozat Alsófehérm. e. köv. indítványára következő: Kimondják a’ KK. és RE., hogy 1) az urbér’ halaszthatlan szükséges behozatalát országos felméréstől feltételezni nem lehet; egyébiránt kimondják a’ KK. és RR., 2) hogy az urbér’ behozatalukon számbavétel sem a’ földesurakat, sem az úrbéresek’ többségét nem fogja semmi esetre elrekeszteni a’ birtok’ elkülönítésének tagosztály’ utjáni eszközlésétől, mi nem kevésbbé van az úrbéresek , mint a’ földesurak’ érdekében ; ugyan azért, a’ javaslat’ tekintetéből, múlhatatlannak tartják a’ KK. és RR. e’ részben is úrbéri tárgyalásaik közt a’ maga rendén hozandó külön törvény által intézkedni. 3) Az úrbériségek’ számbavétele’ alkalmazásáról és módjáról maga rendén fognak a’ KK. és RR. tanácskozni,miután azon kérdés, mi az urbériség? tárgyalva lesz. Ezután elnök őnmaga jelenti, hogy mivel a’ minap kitűzött kérdés’ második ágára nézve, mint értette, a’ KK. és RR. előleges tanácskozásaikkal még nincsenek készen , újból ezt tűzi ki; t. i. azon kérdést: mi az urbériség? Továbbá miután az itélőmesterek’ kinevezéséről szóló k. k. leiratok kéziratra adattak, méltóztassanak a’ KK. és RR. e' tárgyról is gondolkozni. A’ collationalisok a’ kinevezett másod itélőmester uraknál megtekinthetők. Vegyes közlemények. Vélemény a’ tót-magyar szótár’ ügyében. A’ múlt évi P. Hirlap’ decemberi számaiból értésére esett a’ t. közönségnek, miszerint a’ magyar tudós társaság maga költségén szándékozik kiadni a‘ Jancsovics ur által munkába vett „tót-magyar“ szótárt. A’ t. társaság, mint hinni szeretem, jó szándéktól vezéreltetik"; hiszi, hogy e’ szótár hatalmas tényezője leend a’ magyar nyelv’ tótok közti terjesztésének. Ha a’ t. társaság e’ hitben él, akkor én hazafius kötelességemnek tartom itten kijelenteni, hogy e’ hite nagyon csalja. Mert kinek számára van írva e’ szótár ? Azon tót ajkú honfiak’ számára, kik magyar könyveket olvasnak, vagy kik a’ magyar nyelvet meg akarják tanulni; más közönsége e' szótárnak nem lehet; azonban szabad legyen nekem e’ közönségről, melly közt nevelkedtem és hivataloskodtam is, mint kétségbevonhatlant, megjegyezni, hogy rá nézve a’ kérdéses szótár felesleges munka, és világos veszteséggel öszszekapcsolt költség, vállalat. A’ világi tót urak közt aligalig akad vevője e’szótárnak, mert ezek, midőn pályájukon föllépnek , már tudják e’ nyelvet, mellyet tót szótár nélkül is szerencsésen megtanultak, tudják azért, mert diplomaticai nyelv, melly nélkül hiába igyekeztek a’ pályára ; az aristocratia pedig még a’ legtótabb vidékeinken is majdnem kirekesztőleg a’ magyar nyelvet használja házaiban. A’ kereskedők is, kivált a’ mesteremberek, tudjuk, hogy szótárak’ segedelmével nem tanulják a’ nyelveket, — ámbár ez óhajtható volna, — a’ ki pedig tanulni akar magyarul a’ szótár’ segedelmével, megtalálja ezt a’ már megirt szótárainkban. Az egyháziak egyedül azok, kikre számolhat a’ t. társaság; azonban mi a’ kath. papságot illeti, annak magyar nyelvbeni oktatásáról igen jól gondoskodva van a’ kath. tanodákban; e’ papságnak politicus állása és befolyása is van e’ hazában , és már ez egy maga is hatalmas ok arra, hogy tudjon magyarul; a’ lutheránus papságnak mindenike ex professo tud németül, mert academiai pályáján nem boldogulhatna, és ezek magyar stúdiumaikban haszonnal forgathatják magyarnémet szótárainkat, mellyek igazán sűrűen forognak papságunk’ kezein , ezekre nézve felesleges a’ magyarotat, *) Zsinat.