Pesti Hírlap, 1882. március (4. évfolyam, 60-89. szám)
1882-03-01 / 60. szám
2 szágnak egy bolgár fejedelemsége, úgy lehetne nekünk is egy illír vagy rámai vagy boszna fejedelemségünk. Nem is kerülne sokba évenkint. Néhány száz tiszt a sereghez, néhány száz csendőr, pár ezernyi testőrség s egy kis szubvenció évenkint. Kikerülne egy millió forintból. No ennyit pedig megérne nekünk az a pozíció. Körülbelül az a viszony állana fenn köztünk, ami fennállott Mátyás király s elődei alatt. A sok rossz lehetőség közt ez felelne meg legjobban a magyar nemzet érdekeinek. Ily intézkedésre nem foghatná az orosz, hogy mi szabadságra törekvő szláv népeket akarunk elnyomni. Vagy ha ezt ránk fogná is, Európa nem adna neki hitelt, sőt maguk a szláv népek se hinnék azt el egészen. Annyit pedig mindenesetre elérnénk, hogy a balkáni szláv népek az önállóságra törekvés útjában nem minket tekintenének egyedüli ellenségüknek. Törökország kidőltével egészen jó és kedvünk szerinti helyzetet képzelni a délszláv népek között alig lehet. De helyzetünk minden más kombinációban lényegesen jobb, mint a mostaniban. Minden három évben mi oly háborút nem folytathatunk, melyben múlhatlanul sokat lehet és sokat kell veszteni, de amelyben semmiképen se nyerhetünk soha semmit. Még becsületes csatát sem. A csehországi németek alkotmányegylete tegnap gyűlést tartott Prágában, melyen mindenekelőtt elhatározták az egylet nevének megváltoztatását, úgy hogy az jövőre ezt a címet viseli: „Német egylet Prágában“, aztán Schmeykal elnök tetszéssel fogadott jelentést terjesztett elő a lefolyt év eseményeiről, különösen kiemelve az egyletnek a buchelbachi kihágások alkalmából hozott reszolucióját, s a német-cseh képviselők azzal kapcsolatos hazafias nyilatkozatát. A vallás és közoktatásügyi miniszter, — mint az , Ellenőr“ Írja, — egyfelől maga az egyetem részéről, másfelől a közoktatásügyi költségvetésnek a képviselőházban lefolyt tárgyalása alkalmával is több oldalról figyelmeztetve lévén a budapesti egyetemi helyiségeknek, különösen a jog- és államtudományi és a bölcsészet-történelem s nyelvtudományi, szóval az elméleti tárgyak tantermeinek és vizsgálati helyiségeinek elégtelen voltára, a miniszter az egyetem rektora, jog- és orvostani dékánja s az érdekelt természettudomány szaki tanárok meghívásával rövid tanácskozmányt tartott, mely annak szükségét mondotta ki, hogy a központi épületben elhelyezett természettani, állattani s ásvány és földtani tanszékek s azok intézetei onnan kihelyezendők, saját helyiségekkel ellátandók s a központi épület egészen az elméleti szakoknak, illetőleg a hittudományi, a jog és államtudományi karok és a bölcsészeti karnak, bölcsészet, nyelv és történelmi tanszakai használatára hagyandó. Ehhez „Az adós lemond szabadságáról. Hitelezői rabszolgája lesz.“ E lánglelkü, rajongó költő, egyúttal a legrendezettebb anyagi viszonyok közt élő polgár. Kedves családja körében, sohasem láttak, egy percre sem, elbátortalanodva. Sohasem változó jókedve, a folytonos csodálat tárgyává tette őt barátai előtt. Legnagyobb öröme, ha barátait minden este együtt láthatja asztalánál. Itt lehet e csodálatos embert egészen megismerni. Ebéd után fáradhatlan szívélyességgel fogadja az idegeneket, kik enthuziazmussal, hozzák hírül neki az egész világ osztatlan hódolatát. Az olvasó e sorokból kiolvashatta Hugo Viktor erkölcsi temperamentumának titkát s ebből, hosszú éltének s roppant és mindig egyenlő termékenységnek magyarázatát. S most, alkalmunk van még néhány ismeretlen adattal járulni Hugo Viktor műveihez, melyek bizonyítják az ő csodálatosan korai fejlődését. Egyúttal, helyreigazítják itt a nagy költő születési idejét. Ő maga írja, hogy ,,a század két éves volt“ midőn született. Ám, 1802 februárjában, a 19-ik század csak egy éves volt, mert 1801 a század első éve. E helyreigazítás különben még a vers mértékén sem változtat. Tizennégy éves korában, a jövendőbeli akadémikus ezt írta iskolai füzetébe: „Chateaubriand akar ok lenni, vagy semmi“ s mindjárt ezután beküldi pályaművét az akadémia költészeti díjára, melynek címe volt „A jury.“ Ez első kísérletet nem koronázta siker A harctérről. A Zagorje ellen indított vállalat végeredményéről az elmúlt éjjel nem érkezett hivatalos jelentés, bátran feltehető tehát, hogy a végeredmény kimaradt. Arlow és Leddien tábornokok oszlopai megfészkelték ugyan magukat Kalinovicsban ,de Haas ezremosztári hadoszlopának további sorsáról mit sem tudunk. Mintha csak a hegyek nyelték volna el. E hadoszlop két nehéz ütközetet állott ki. Az egyiket a Narenta völgyében Glavaticsevo mellett febr. 22-én 600 főnyi felkelő csapattal. E harc eredménye a hivatalosan jelentett győzelem dacára az lett, hogy a hadoszlop képtelenné vált útját a Narenta völgyében Kalinovics felé folytatni, miután a fölkelők az egész haderőt a Krstac hegység lejtőjéhez kötötték. E kellemetlen helyzetben Haas ezredes február 24-én egy második ütközetet kényszerült elfogadni és pedig most már 1000 főnyi fölkelő ellen. A hivatalos jelentés ismét győzelemről szólott, — azonban Haas ezredes mindezen győzelmek dacára nem volt képes Kalinovicsot elérni, még febr. 25-én, — s miután további jelentés nem érkezett, — bizonyára még febr. 26-án sem. A két győzelem tehát oly jelleggel bír, melyet talán jobb is lett volna ki nem vívni. Hogy mi lett ezen győzelmek után a hadoszlopból, nem tudjuk. Tévedésen alapul azonban az a vélemény, hogy Haas ezredes a megvert fölkelőket északra űzte a hegységekbe. A Krstac hegység ugyanis közvetlenül Glavaticsevo mellett a Narenta balpartján terül el s miután a hadoszlop a győzelmek dacára nem bírta az összeköttetést Kalinovicscsal föltalálni, kétségtelen, hogy az expedíció a Narenta völgyében megrekedt. Hasonló helyzetek mindenesetre lehető legkellemetlenebbek közé tartoznak ama sivár karsztvidékeken, félvad és ellenséges népek közepette. Ehhez kell számítanunk azt a körülményt is, hogy a vállalat megkezdésének napján nagy hóvihar dühöngött az egész harctér területén. Ezt jelentették Szerajevóból és Gacskóból is. Azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Haas ezt csapatainak 60 kilométernyi nehéz utat kellett volna Kalinovicsig megtennie, mialatt Arlow és Leddihn oszlopai elé csak 20—30 kilométer hosszú előnyomulási vonal lett kitűzve. Ily körülmények között méltán aggódhatunk a Krstac planinánál lekötött hadoszlop sorsa fölött s várva várjuk a hírt, mely tudtul adja hogy Haas ezredes sokat szenvedett katonái Kalinovicsba érkeztek, vagy mert hasonló esetekben a sikeres visszavonulás is eredmény számba jön, hogy szerencsésen visszaérkeztek Mosztárba. Hisszük, hogy erről a dologról még ez éjjel megérkezik a hivatalos távirat. A Gacskóból kiindult Szekulics-féle oszlopról sem tudni semmit. Ez azonban koránsem jöhetett ha most, hogy Hugó Viktor összes műveinek végleges kiadását rendezik sajtó alá e pályaművet is lemásoltatta Doucet Kamill, a francia akadémia titkára. A kitűnő férfi, elolvasva a művet, igy szólt egy társaságban : „Midőn elolvastam a tizennégyéves gyermek művét elámultam a verselés ügyessége, a ragyogó nyelv és a gyönyörű gondolatok sokaságán s máig sem értem miért nem nyerte el a pályadijat.“ A legcsodálatosabb e revelációk közül, melyet nem habozunk köztudomásra hozni, kétségtelenül az irodalmi alkotás ama gyorsasága Hugo Viktornál, mely határos a rögtönzéssel. Jellemző rendszeretetével, kéziratai mindegyikére reáírta a hónapok, napok vagy órák számát, melyeket reájuk fordított, így „Cromwell“-t e gigantikus drámát, huszonöt éves korában három hónap alatt, a „Notre Dame-i toronyőr“-t, négy és fél hónap alatt, „Marion Delorme“-ot huszonnégy, „Hernani“-t huszonhat, „Ruy Blas“-t huszonkét nap alatt írta. Valamennyi kéziratában — szinte hihetetlen — alig van nyoma a törlésnek. Ma Hugo Viktor, több mint hatvan évi munka után, megéri apotheózisát s elmondhatja egyik hősével, hogy „élve jár csillagos álmai közt.“ Bátran kimondhatjuk, hogy az általános hódolatot nemcsak lángelméje, hatalmas nyilatkozatai, hanem egyéb kiváló, tisztán emberi tulajdonai által is megérdemelte. Akarata, kitartása, lelkiismerete és roppant erkölcsi erejének köszönheti a sikert, legyőzve a legnagyobb akadályokat is.sonló helyzetbe s azóta bizonyára megint Gacskóba tért vissza. A helyzet ilyetén alakulása mellett semmi hozzávetőlegeset sem kockáztathatunk a Zagorje elleni expedíció végeredményéről s még csak annyit sem láthatunk be, mint amit egyik bécsi lap szaktekintélye állít, hogy t. i. Kalinovics megszállása a zagorjei fölkelőket széttagolta. Haas ezredes szorultsága s a gacskói oszlop visszavonulása e föltevést legalább is túlmerésznek tüntetik föl. A helyzet fölismeréséhez azonban elég becses adatokat szolgáltathat a Kalinovics elleni nagymérvű hadi vállalat sorsa. * Cattaróból február 20. kelettel a következőket jelentik : úgy látszik, hogy a fölkelők Morine felé terjeszkednek s e vidéken követőkre találnak. A napokban egy odavaló vagyonos birtokos átszökött a fölkelők táborába Ubliba. Miután azonban a község a tenger partján fekszik, mód van rá, hogy a rossz példa követői féken tarthatók. A fölkelők tovább követik azt a gyalázatos szokást, hogy a kezükbe eső sebesült harcosokat megcsonkítják. Csak imént találtak meg Orahovac alatt egy vadállati módra megcsonkított holttestet. A halottak fejeit is levágják s e tekintetben annyira következeteksek, hogy saját halottaik fejét is magukkal viszik, ha már az egész holttestet nem bírják elhurcolni. Február 14-én egy krivosjei banda csellel akarta kicsalni a ledenicei csapatokat táborukból. E napra ugyanis rendkívül sötét éjjel következett. A felkelők ezt felhasználva Dragojevoszelo mellett egy nagy őrtüzet gyújtottak, kétségkívül azon reményben, hogy a csapatok rögtön ezen irányban fognak kimozdulni s ők azután két oldalról szoríthatják meg a katonákat. A császár vadászok őrnagya néhány embert előreküldött a tűz irányában azon parancscsal, hogy folytonosan a tűz irányában lőjjenek s elhitessék az ellenséggel, hogy az előnyomulás megkezdődött. Ő azonban zászlóalját két oszlopra osztotta s megkerülte a falut. Egy órai erőszakolt menet után a két oldalon felállított fölkelők egy nagyobb körbe lettek szorítva s a lövöldözés most már azonnal megkezdődött. Csakhogy most már a fölkelők voltak kereszttűzben. A meglepett bandák nagy orditozással menekültek el s több halottat hagytak az összecsapás színhelyén. Csapataink közül ez alkalommal egy főhadnagy, egy szakaszvezető és 4 vadász sebesült meg. A „Moszkovszki Vjedomoszti“ című orosz lap tudósítója a montenegrói kormány parancsára Csetnnjében elfogatott.* A raguzai főhadiszállásról a P. Ll. tudósítója a többi közt a következő fontos részleteket írja febr. 22-ről : Északi Dalmáciából érkező utasok beszélik, hogy a felkelés az eddig nyugodtan maradt északi Hercegovinában is kitörőben van. Glamocs környékén rablóbandák, fölkelő csapatok alakultak s a dalmát területre törtek be. E banda Knin mellett egy dalmát landwehr-zászlóaljjal összeütközött, mely alkalommal a fölkelők nagy része megöletett és elfogatott. A tisztek azt állítják, hogy itt csak egy rablóbandáról van szó. Hogy áll a dolog valójában, azt kinyomozni nem lehetett, e hít azonban komoly emberektől származik. A pillanatnyi katonai helyzetre mindenesetre jellemző, hogy a fölkelőknek eddigelé egyetlen egy pozíciót sem sikerült katonáinktól kicsikarniok, csak egykét nagyon exponált zsandárállomás odahagyása rendeltetett el. Ilyen volt Dragalj, a mozgalom kitörése alkalmával s ilyen az 1373 méter magas Csemerev-nyereg mellé helyezve volt hasonló állomás s Narenta és a Drina közti vízválasztón. Ilyenek voltak továbbá a Zagorjében fekvő Mahacs-Kula és a Je 1e es melletti apró állomások. Ahol azonban katonaság állott az ma is ott áll. Most már azon veszély is elmúlt a katonai állomásokra nézve, ami a csekély békelétszám mellett fönnforgott, hogy t. i. egyes állomások megrohantatnak. A tartalékosok már bevonultak. Ami még bizonytalannak mondható, az csak a csapatok összeköttetése. Annyi bizonyos, hogy most már mindenütt ütközetképesség uralkodik. Tegnapelőtt heves bóraviharok által kisért tropikus eső állott be úgy, hogy most már azt hiszik mi szerint a rég várt „esős évszak“ megérkezett. Ami a montenegrói határzárat illeti, bátran kimondhatjuk, hogy a határszélen álló csapatok tisztjei már nem is panaszkodnak a kot dán hiányossága fölött, csak azt beszélik egész nyilvánosan: Miért nem állít föl zárvonalat maga Austria-Magyarország, Montenegr ellen?A PESTI HÍRLAP képest a miniszter gondoskodni fog, hogy a kihelyezendő három intézet részére, melyek közül az ásványtannal a paleontológia, az állattannal az anthropológia tanszékei is összeköttetésbe fognak hozatni, saját helyiségek előállitáára nézve tervek és költségvetések készíttessenek s azok iránt a tárgyalás mielőbb megindittassék. 1882. március 1