Pesti Hírlap, 1882. szeptember (4. évfolyam, 240-269. szám)
1882-09-11 / 250. szám
a nunk. Kár volt a vétőjogtól megfosztanunk. Ha mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a parlament kapui bezáródhatnak és a nemzeti ügy bajnokai a megyeházba menekülnek az önkény üldözése elől, akkor el van hibázva összes eddigi politikánk. A modern Magyarország a magyar szabadság legnagyobb veszedelme. A protestáns autonómia túlzó védőinek legfőbb érve tehát a leggyöngébb érv. Le kell azzal számolni. Ugyanazon érv, melylyel a 48 előtti megyét védték már 48-ban és utóbb, de hasztalanul. A megyének a modern parlamentáris államhoz kellett simulnia. A rémkép meg nem menthette. Megmentése egyenlő lett volna az egységes magyar állameszme feláldozásával, s a magyar politika teljes megbénításával. Ugyanez áll azon túlzó követelésekről, melyek az egyházi autonómiákat akarják szembeállítani a magyar állameszmével és politikával. Ezek az autonómiák teljesen megfelelhetnek egyházi és társadalmi céljaiknak, habár bíróságaik tanukat eskü alatt ki nem hallgathatnak, papjaik a hatósági rendeleteket félre nem vethetik s iskoláikat bizonyos követelményeknek megfelelőleg kell szervezniük. Bizonyára az iskolaügy az, melyben a legélesebb összeütközések következhetnek be. Egyelőre azonban a kormány csak azt kéri, hogy ez az ügy választassék külön a tervezett munkálatoktól. Megoldása a középtanodai törvényjavaslat tárgyalásának idejére halasztandó. A zsinat jelen feladatát ez a kérelem egyszerűsítette. A mérkőzés azonban csak el van napolva. De reméljük, hogy az állam csak a minimumot fogja követelni, minél kevesebbet nem követelhet. A protestáns és a többi egyház pedig e minimum terén megalkuszik. A rossz iskola nem lehet sem társadalmi, sem felekezeti érdek. Az annyiszor felállított rémkép rezultatuma sem lehet a közoktatás elhanyatlása. A fő dolog az, hogy a túlzók egyik oldalról se avatkozzanak a vitába. Ezek csak elmérgesíthetik azt. A magyar ügynek pedig érdeke az, hogy az állam és a felekezetek közt harc ne támadjon. Csak az állandó belbéke képesít bennünket nemzeti feladataink teljesítésére. S e célból áldozatot hozni nem lehet nehéz feladat egyik vallásfelekezetre nézve sem. A honvédelmi miniszteri tárca jelöltjei közül, mint egy bécsi lapnak Budapestről írják, legkomolyabban Fejérváry báró jelöltségét kell venni, akinek ifj. Ráday Gedeon fölött az a nagy előtag világ, mi pedig mi vagyunk. Jobb ha másik, mint én, sat. Kár, hogy Moldován Gergely, aki e közmondásokat fordította, vagy mint a füzeten áll, „irta“, nem osztályozta őket tárgyuk szerint egyes csoportokba, hanem az ikertestvéreket külömböző helyeken hagyta, aminek az a következése, hogy ugyanaz a közmondás más-más helyen kétszer-háromszor is előfordul. Ha a fordító több gondot fordít munkájára, a használatos szójárásokat megvilágíthatta volna a megfelelő magyar közmondásokkal. Nem kisebb baj, hogy oly közmondásokat, melyek valamely megtörtént esetre vonatkoznak, mint p. nálunk az ilyenek: „Kapkod, mint Bernát a menykő után“, „Úgy jár, mint Bertók a csikvásáron“, a fordító meg nem magyaráz s ez az oka, hogy nem is lehet azokat megérteni. Melyik magyar érti meg a következőket kommentár nélkül: Megette a hitelét, mint a cigány a templomát. Megharagudott a tehénpásztor a falura. Homályosak a következők: A félelem őrzi a dinnyét. Sapkájába tojt a lyúk. Amióta a liba elrepült a nyársról. Eddig beszélt, most köhög. Angyalnak gyenge stb. Mindent összevéve azonban csak az látható a román közmondások gyűjteményéből, hogy a nép összesége, mint mindenütt, itt is nagy adag józan észt képvisel és hogy sok fő sokat gondol, nye van, hogy tényleges katonai szolgálatban áll. A király előtt határozottan ez a szempont dönt s a levelező jó forrásból értesül arról, hogy mikor a király a P. Ll.ama vezércikkét olvasta, mely katonát ajánl honvédelmi miniszternek, a lapra figyelmessé tette környezetét s igy szólott: „Ez valóban okos egy cikk.“ Egyébként a miniszterelnök is Fejérváry részén van. A levelező egyébként másrészről úgy van értesülve, hogy Csáky Albin gróf egyáltalán nem akar miniszter lenni s igy nagyon gyönge alappal bir az a meggyökerezett hiedelem is, hogy Ordódy helyét okvetlenül Csáky foglalja el. A két miniszteri szék betöltése különben mindjárt Tisza miniszterelnök visszatérte után fogna megtörténni. A szegedi első választókerület kormánypárti választói tegnapelőtt értekezletet tartottak, melyen képviselőjelöltül némelyek Mészáros Nándor tankerületi főigazgatót, mások Kátay Albert miniszteri titkárt ajánlották. A többség ez utóbbi részén állott, azonban a párt végrehajtó bizottsága tegnap e kijelölés félretételével Zsótér Andor tekintélyes szegedi polgárt kiáltotta ki jelöltté. A bécsi keleti akadémia ügyében, mint a Nemzet közli, a kormány legújabban tárgyalásokat kezdett az iránt, hogy ezen intézet keretében is teljesen érvényre jusson a paritás azáltal, hogy a magyar nyelvnek ép oly tér adassék, mint a német nyelvnek s a magyar történelem és magyar jog szintén hasonló terjedelemben adassák elő, mint az osztrák történelem és osztrák jog. A kholeraveszély ellen immár a francia kormány is erélyes intézkedéseket foganatosít. Az algériai és tuniszi partvidéken szigorú vesztegzárt rendelt el minden, Egyiptomból jövő hajóra nézve. Emeli ez intézkedés jelentőségét az a Marseillebe érkezett ijesztő hír, hogy a kholera már Szuezben és Marokkóban is fellépett, ahova Kelet-Ázsiából harcot látott be. Itt megemlítjük, hogy a trieszti hatóság is elrendelte az Egyiptomból jövő hajók szigorú orvosi vizsgálat alá vetését. Orosz csapatalakításokról hoz hírt egy pétervári távirat. Lodzban, Varsótól nyugatra, a kormány egy mozgó hadtestet szerel föl, mely nyolc gyalogezredből, két rendes lovassági ezredből, két doni kozák pultból, két tüzérségi dandárból s egy sappeur-zászlóaljból fog állani. Besszarábiába egy gyalogos hadosztályt küldenek és pedig a Preobrasinszky, Ismailoff, Semenovfski és Petro-Pawlowsk gárda-ezredek 3-3 zászlóaljából alakítva. Az uj csapatszervezés közelebbi célja ismeretlen. Reviczky Gyula: PESTI HÍRLAP 1882. szeptember 11. A király útja. — Egy nap Klagenfurtban. — Az uralkodó klagenfurti időzésének gyönyörű idő kedvezett, mi nagyban emelte az ünnepélyek fényét s a lakosság lelkes hangulatát. A tegnapi nap délelőttje, a nemesség, udvari méltóságok, hatóságok és testületek tisztelgésével telt el. Mindannyian a dynastia iránti hűség és ragaszkodás érzelmeinek adtak kifejezést s ő felsége az aristokrácia képviselőinek rövid köszönő szavakkal, mig a tartományfőnök helyettesének s a kereskedelmi és iparkamra alelnökének beszédeire kész válaszok felolvasásával felelt. E válaszok a hűt korontán hercegség iránti atyai jóakaratát hangsúlyozzák, annak biztosítása mellett, hogy a hercegség jólétét, kereskedelmének s iparának felvirágoztatását folyton uralkodói gondjai közé fogja sorolni. A klagenfarti községtanács fogadása alkalmával Jessernigg polgármester megjegyezte: Mi itt a szlávok közt a legnagyobb békeségben élünk. Mire a király azt felelte: „Hála Istennek, hogy úgy van.“ Végül a lövészegylet küldöttségét fogadta az uralkodó, mely őt a lövészünnepélyre hívta meg. A kihallgatások végeztével pedig meglátogatta a tartományi főnök nejét. Egy órakor a király távozott a burgból, hogy megtekintse a várost és annak közintézeteit. Az első kocsiban a polgármester ült, a másodikban az uralkodó Schmidt tartományfőnökkel s a harmadikban Christalrigg és Bakó szárnysegédek. Az utcákat mindenütt sűrü tömegek lepték el. Legelőbb a Mária-Terézia-emléket tekintette meg a felség az új téren s megjegyezte : „A szobrot már ismerem, láttam Bécsben az öntödében. Persze, a broncszínnek ártott az idő. Valóban szép dísze e pompás térnek.“ Innét a népiskolához hajtattak, hol a tanítótestület fogadta az uralkodót, aki a polgármesternek az épület megtekintése alatt megjegyezte : „Ez egy igazi palota , a város valóban igen sokat tesz iskoláiért.“ S mikor valamennyi iskolatermen áthaladtak, elismerését fejezte ki a tágas világos helyiségek felett, e szavakkal : „Itt valóban testileg, szellemileg ép emberek nevelhetők.“ Ezután a népkonyha, majd a női munkaiskola megtekintése következett, hol az uralkodót Schmidt Ida asszony, az iskola védnöknője fogadta. A király behatóan tudakozódott a népkonyha viszonyai felől, melyet leginkább tanulók és munkások látogatnak, megnézte az éttermet s megtekintette az ebédre készített étkeket. A leves után bemutatott lábasra megjegyezte : ,Ah !‘ ez ,sterc !“ Aztán megdicsérte a változatos menüt s a vidéki városhoz képest oly pompás népkonyhát. A kézimunkaiskolában, hol szegény leányok oktattatnak, elismerését fejezte ki a felett, hogy a tanuló leányok a készített munkák árából részesülnek. Innét a kórházba mentek, hol a király áthaladt minden termen, és sok beteget megszólított. Zerini munkáshoz, aki egy dynamit töltény korai felrobbanása folytán sikerült meg, olasz nyelven intézett kérdést. Következett a tébolyda meglátogatása, hol az uralkodó a félig csendes, csendes és a dühöngő betegek osztályait látogatta meg. Az utóbbi osztályban egy beteg mint altábornagy, mutatta be magát a királynak s egy másik betegről megjegyezték, hogy magyar, s mint honvéd a hatvani csatában lövés érte a halántékát, minek következtében epileptikus és elmebeteg lett. Az uralkodó megdicsérte az intézetben uralkodó rendet és tisztaságot. * Még több ipartelepet látogatott meg ő felsége s aztán rövid pihenőre tért vissza a burgba; de már 4 órakor ismét a Kreuzbergen fekvő lövöldébe hajtatott, hol tiszteletére diszlövészet rendeztetett. A Kreuzberg alján diadalkapu volt felállítva s itt bizottság üdvözölte az uralkodót, aki erre a svájci házba ment, hol már az arisztokracia hölgyei voltak egybegyülve, kikkel szívélyesen társalgott s miután még a balkonról a kilátást élvezte volna, a lőtérre ment, hol a diszlövés már teljes folyamatban volt. Sok arisztokrata is volt a lövészek közt. — Az uralkodó sokáig érdekkel nézte a lövést s mikor látcsővel kínálták meg, e szavakkal utasította el : „Köszönöm, jobban látok szabad szemmel“. Mikor felkérték, hogy ő is lőjjön, azt felelte : „Már öreg vagyok hozzá, már nem lövök oly jól“. Mikor meglátta a magyar Vojkffy grófot, a ki párbajban elvesztette bal karját, felszólította, hogy lőjjön. A gróf egy kezével töltött és lőtt; ő kitünő vadász is, s egy kezével képes négyes fogatot kormányozni. Mintegy háromnegyedórai időzés után az uralkodó lelkes éljenzés közt a mezőre ment, hol népünnep rendeztetett, melynek tarka sokadalmát szintén érdeklődéssel szemlélte egy ideig s aztán visszahajtatott a burgba. * Itt hat órakor udvari ebéd volt, melyre a magas kíséreten kivül hivatalosak voltak : Liechtenstein hg., b. Kuhn tbsznagy, Goész gróf, Khevenhüllar gróf őrnagy, Henckel gróf Claudi udvari tanácsos dr. Rainer gyártulajdonos s több vidéki polgármester. Ebéd végeztével az uralkodó a hangversenyre ment, mely az országház nagy címertermében tartatott. A széksorokat az arisztokrácia s a magasabb hivatalnoki kar hölgyei foglalták el, kik a legdíszesebb öltönyökben jelentek meg , a férfiak állottak. Pont 8 órakor jelent meg az uralkodó saját gyalogezred ezredesi egyenruhájában, azonnal helyet foglalt a számára fentartott bársonyszéken s a hangverseny kezdetét vette. A pódiumon elsősorban a zeneegyleti hölgyek állottak, mögöttük a dalárok s hátul a zenekar. A programm minden pontját szigorúan megtartották s az uralkodó élvezettel hallgatta a szabályosan előadott kar- és magánéneket. Kiváló figyelmet keltett Eszterházy grófkisasszony éneke, aki épen látogatóba van Khevenhaller grófnál Hochosterwitzben s két dalt énekelt. A grófkisassony úgy bájos külsejével, mint művészi előadásával elragadta hallgatóit. Kilenc órakor lett vége a hangversenynek. A király köszönetet mondott a műélvezetért, több arisztokrata hölgygyel táársalgott egy ideig s aztán távozott. * Az alkony beálltával csakhamar fényárban úszott a város. Még a legtávolabb városrészek legszegényesebb házikói is ki voltak világítva. Gázlángok és olajlámpák, gyertyafény és bengáli tűz, lampionok és transparensek változatoas képet nyújtottak. Impozáns volt Ehrfeld bankár háza, melynek homlokzata 837 mécsessel volt kivilágítva , fényűző volt továbbá több középület, szálloda és a takarékpénztár kivilágítása. Az utcákon ezer meg ezer főnyi sokasig hullámzott egész késő éjszakáig. Maga az uralkodó, ki a hangverseny végeztével bekocsizta a főbb utcákat, tíz óra felé tért vissza a várpalotába.