Pesti Hírlap, 1884. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1884-04-01 / 91. szám
Budapest, 1884. VI. évf. 91 |1890.) szám. Kedd, április ___ .,_. . . . Szerkesztési Iroda: Előfizetési arak. agg. B«4tp«!trc, ladorote» 7. II.,. ««in Watmém............................... M — ki. HHHa Bj Hl kert » ».«U.mi réutt iU.td mamim* yey 11. .............................T . — a M ypll i .i jii ■ jgr. KW KM trva mna ké*l*m6»y intózanUS. arsr- UPATI gJIM in *—íSLÍSL.* || Jp* jfek || K ll ß If Ilii M ifll JpP Kiadóhivatal: _____ jra sa fii Vá CjSj 19 M Badtpwt, «»dcr-»te* 7. iiia. m Si 1 iáiiSfaSSI! U0 Mr" l*ppU Kfl*: Ww«6k. 2IL.*Tr*........................* ^ Hirdetések POLITIKAI NAPILAR^V .jsmsää* A J 1 1 AJ~JXAA V- kUDOLlf MOSBS-ntl PARIB-k«*, fiunllk aim aiatti. 4«, Bu d« Erdélyi mágnások. A Királyhágón túli részek arisztokráciája mindig hazafias és mindig magyar volt. Ott maradtak meg a régi magyar tradíciók, mig a magyarországi mágnásság nagy része nem egyszer elnémetesedett, egy kisebb rész pláne hazáján kívül élt. Most persze másként van. Hazafiság dolgában nem akarunk különbséget tenni a királyhágón inneni és túli aristokrácia között. Nem is tehetnénk. Egyik olyan jó magyar, mint a másik, habár az előbbinek egy része csak újabban tanult meg magyarul. De hát Széchenyi István sem tudta jól ifjú korában nyelvünket. Mikor azonban ama törvény értelmezéséről van szó, melyért, az erdélyi aristokracia vérét ontotta, s majd kivétel nélkül karddal kezében állt ki annak védelmezésére", akkor legalább is szűkkeblűnek tartjuk azon magyarázatot, mely különbséget tesz az erdélyi és magyarországi arisztokrácia közt. Sőt nem csak szűkkeblűnek, hanem a magyar közjogba ütközőnek is. Magyarország egyszersmind Erdély. Nincs külön Magyarország és nincs külön Erdély. Tehát nincs külön magyarországi és külön erdélyi aristokrácia sem. Az unió törvény, melyet az 1848-diki magyar és erdélyi országgyűlés alkotott, egységes Magyarországot teremtett. Magyarország nem anyaország, Erdély nem provincia. Puszta történeti és geográfiai fogalom az utóbbi, melynek azonban semmi politikai értelme nincs. A magyar intézmények egyszersmind erdélyi intézmények. A magyar törvények kötelezik Erdélyt is. Erdély és Magyarország közt nem oly egyesülés van, mint Németország különböző államai közt, hanem teljes és végleges összeolvadás. Ez a viszony szorosabb és bensőbb még annál is, melyet Anglia és Írország közt az 1801-diki unió-törvény teremtett, habár Írországnak nincs többé külön tartománygyűlése, hanem képviselőit az angol parlamentbe küldi. Ez az egyesülés oly természetű, mint Franciaország különböző tartományai Bretagne, Pikárdia, Provence, Normandia és a többi közt létrejött. A történeti különállásnak semmi nyoma. E tartományok arisztokráciája francia arisztokráciává lett, habár nemességét nem a francia királytól nyerte. Az erdélyi arisztokrácia is magyar arisztokráciává lett. Tehát ép oly jó joga van a magyar felsőházban való ülésre és szavazatra, mint a Királyhágón innézi arisztokráciának. És a főrendiház verifikácionális bizottságában mégis ellenkező vélemény merült fel. Bálint itt bárótól meg akarták tagadni az igazolást, mert az unió előtt Magyarországon nem volt birtoka. A bizottság többsége azonban mégis verifikálta, s a törvénymagyarázatot ma elfogadta a felsőház. De micsoda törvénymagyarázat az, mely felmerült a bizottságban, s mely a Királyhágón innét való birtoktól teszi függővé a felsőházi jogot? ~ 1 '■ ■■■■■ 1 gSHSSiiU Nem komikus ez s egyszersmind nem sérti az unió-törvénynyel együtt az erdélyi arisztokráciát ? Erről az arisztokráciáról az unió-törvény nem intézkedik, mert felesleges volt intézkednie, miután az magyarrá lett. Csak a regalistákról szól, mert királyi meghívót kaphattak nem mágnások is, akik a jogfentartás nélkül nem költözhettek volna át a magyar felsőházba. Ha mégis a felsőházban hajlam mutatkozik az erdélyi arisztokráciával szemben való szűkkeblű felfogásra — igaz, hogy csak egy ismeretes töredéknél mutatkozik — ez nem jelenthet egyebet, mint hogy a felső ház bizonyos elemei politikai okokból idegenkednek az erdélyi mágnásoktól. Az erdélyi arisztokrácia szabadelvű, míg a magyarországi arisztokráciának egy része feltette magában, hogy a konzervatív zászló alatt ellen fog szegülni a liberális és korszerű haladásnak. A régi szokásra ne hivatkozzanak. Minden szokás, mely 1848 után az erdélyi aristokrácia teljes egyenrangúságán csorbát ütött, hibás, törvényellenes volt, s ép azért sutba kellett volna lökni. Bezzeg mikor az osztrák indigenek verifikációjáról volt szó, akkor ugyanazon csoport, nem akarta felújítani a régi országgyűlések azon törekvését, hogy a magyar felsőház megszabaduljon az idegenektől. Minket nem elégít ki ép azért, azon, bárhelyesebb magyarázat sem, mely Bálint ittot verifikálta, s melyet a felsőház magáévá tett. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Adam asszony az alföldön. — A,„Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — I. A szerencsétlenség mindig udvar - és salonképes. Azok ,a sötét hullámok, melyek a régi Szegedet sírba döntötték, letörték az udvari etiquette sorompóit, megnyitották az európai salonok ajtait és e megtört, összerombolt város, melyet a hullámok lesöpörtek Magyarország földéről. Európa térképén, hol eddig még nem látszott, egyszerre feltűnt, az emberi szív legnemesebb érzelmétől a részvétből véve fénylő világot magának, hogy azt az ismeretlen földet és népet Európa szemei előtt láthatóvá tegye. Juliette Lamber szíve, Madame Edmond Adam szalonjának ajtai megnyíltak a szerencsétlen város előtt, s e szalonokból hangzott feléje a távol külföldről az első vigasztaló szó, a sajgó sebre az első gyógyító balzsamit. Nem törődtünk azzal, ki lehet az, ki egy nagy nemzet részvétét fel tudja irántunk kelteni, sőt azt se tudtuk, hogy pogánynőnek vallja-e magát az, kinek felénk nyújtott keze a keresztényi erények legnemesebbjéről tesz tanúságot. Mi egy nagy nemzet részvétét és érdeklődését láttuk e tényben és ezért a nagy francia nemzetnek maradtunk adósai. És e tartozásunkból Madame Adam egy fillért se vett föl, csak azt a tudatot viszi hazájába, hogy népe iránt a távol keleten, egy kis nemzet szívében az élénk rokonszenv és hála érzete él, mely a két nemzetet jó és balsorsban szétszakithatatlan kapocscsal köti össze. — És miután ezt végig hallgatni kíváncsisága dacára türelme volt kedves nagyság, felelek .kérdésére : — Madame Adam csakugyan szép, habár, ki vele van, őt hallgatja, erre gondolni alig jut eszébe , mert minden varázst bír arra, hogy elfeledtesse szépségét. — Tehát eme kedvessége az, mi annyira megbüvölé önt? Folytatja kedves gyóntató asszonyom. Én errel számolni nem tudok, a ki tud ám kísérelje meg, csak annyit mondhatok, hogy esze, széles látköre bármennyire is emlékeztessen a hideg tudásra, a vele született kellem és bár minden szavában keresztültöri magát. Az érzelem zománcozza meg gondolatait; eszének van az a sugárzó melege, mit nőknél a szívben szoktunk keresni. Az öntudatos nemes nő vakmerőségével, az előkelő asszony biztonságával, a jó anya szelídségével párosítja a férfias határozottságot, a munkás kitartását, a politikus szenvedélyességét. És most, ha megengedi, gyerünk az alföldre. Volt kegyed Mezőhegyesen, mert így hamarább átesünk elbeszélésemen ? Ugyan, hogy kérdezhet ilyet, futtatáson voltam, de Mezőhegyesen természetesen nem, mit is keresnék én ott? Látja asszonyom, ebben igaza lehet, hogy amit a futtatásokon keresett, abból vajmi keveset találna Mezőhegyesen meg, legfelebb a futtatás egy alig figyelemre méltó kellékét, a lovat. De Madame Adam akarta ismerni, a magyar alföld beláthatatlan latitudiumain az utolsó évtizedekben kifejlődött intenzív gazdálkodást, az európai hírre vergődöt ló- és állattenyésztést, a maga meghamisítatlan valóságában, hogy ez ország vagyonáról, fejlődőképességéről képet nyerhessen. Igaz, más nagy uradalmak is minderről, ha nem egész, de részletes képet nyújthattak volna és talán a kastélyokban több kényelmet, a kastélyok lakóinál imponáló és lekötelező udvariasságot talált volna; de neki ideje rövidre lévén szabva, egy egész kép kellett s a nagy urak előkelő udvariasságát talán épen ezért szívesen becserélte az államhivatalnokok szives előzékenységével. A hulló eső, a hideg szél, a csatakzó sár nem tartóztatta föl, járt, nézett, kérdezett; két kis könyvet ő és kísérője, Bernhard Alfonz ur tele írtak, a késő est vitte szobájába, hol átöltözve, az ezredes-parancsnok szalonjában pár percz múlva megjelent. Azt kérdi nagyság, milyen volt öltözéke, azt hiszem igen szép, mert illett hozzá; én öszszes öltözékei közül csak bundájára emlékezem, mert ilyen prémet még nem láttam, lévén ez kék rókából, s reméltem, mert már itt van a tavasz, bundára úgy sincsen többé szükség, el fogja ezen irigylésre méltó öltözéket télig felejteni. A legfagyosabb hely, az eszkimó hókunyhókat is beleszámítva, egy falon, melynek középpontja egy idegen nagyvilági nő, környezve egymás között is idegen, egymást nem ismerő, különböző életcéloknak és társas körökben élő egyének által. S ha ott ehez még az is járul, hogy három nyelven nem érti, vagy alig érti egymást e szalon népessége, akkor az itt bekövetkezhető mulatság csakugyan határos a kétségbeeséssel. Az első pillanatban már megtörtént a groupirozása szerint, amint valaki 3, 2, vagy 1 nyelvet értett, oly szilárd konoksággal foglalván el mindenki hadi pozícióját, hogy abból semmi ellenséges megtámadás által magát kimozdíttatni nem engedi. És ez az idegen asszony mindebből nem látszik semmit észre venni, megkezd egy párbeszédet legközelebbi szomszédjával, erről az ragad tovább-tovább, fordít franciából magyarra, németre és vissza mindenki fölkéretlenül, lesik ajkáról a szót, a beszéd általánossá válik, a székek közelebb húzódnak, a hadi taktika összetörik, a legbiztosabb pontok elhagyva, a jég felengedett, az izgalom púra hevíti az arcokat; beszél ez asszony nemzetéről, annak törekvéseiről, csalódásáról, szenvedéséről, az állam jogáról Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.