Pesti Hírlap, 1888. december (10. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-25 / 355. szám

1888. december 25. PESTI HÍRLAP , a hova a társadalom azokat a szerencsétleneket in­ternálta, a kiknek „tegnapjuk“ nincs, a „ma“ kin és szenvedés reájuk s egyedüli orvosságuk a megváltó halált a melyet — úgy lehet — meghoz a „holnap.“ A megható beszéd után szétosztották a betegek között az ajándékokat, a­melyeket rokonok, ismerő­sök és jószivü emberbarátok küldtek be számukra. Egyik-másik örömmel, boldog mosolylyal fo­gadta az ajándék-csecsebecséket, nagy részük pedig közönynyel, fásultan. Az intézet igazgatója és a ven­dégek több beteggel beszélgetésbe eredtek, s 6 óra tájban aztán visszavezették őket a szomorú kórter­mekbe, a­honnan csak mához egy évre gyűlnek ösz­­sze a kis kápolnába ilyen számosan A gazdasszonyok orsz. egyesülete leány­­árvaházában ma délután 3 órakor volt az ünnepély díszes közönség jelenlétében. A választmány tagjai közül ott voltak : özv. Damjanich Jánosné, gr. Pálffy Dani Lipótné, Kralovánszkyné, Adlerné, Liszy Ist­vánná, Kohnné, Sarcsevics Betty igazgatónő stb. Az ünnepélyt az árvaleánykák iskolázott énekkara nyi­totta meg, majd Kádár Amália nevű árvaleányka megható szavakban adott kifejezést a kicsinyek hálá­jának. Utána Róder Flórent ferencrendi szerzetes mondott alkalmi beszédet, a­melynek végeztével minden egyes növendék megkapta a maga ajándékát, egy-egy süteményekkel, írószerekkel, képes könyvvel és más apróságokkal megtelt kosarat. Az „Erzsébet“ fővárosi árvaleányházban délután 4 órakor ünnepelték meg a karácsonyfa fel­állítását. A főváros küldetésében megjelentek ez ün­nepélyen : Horváth János tanácsnok, Heinrich István, Bernát Béla, Frey József, Vámosi Mihály, Jamniczky Lajos bizottsági tagok és Békey Imre tanfelügyelő, Tirschlné választmányi tag és Matzinger Lujza igaz­gatónő. Igen kedves volt két parányi árvalánynak versekbe foglalt párbeszéde a karácsonyfát felállító angyalkák­ról. Degen Titusz erzsébetvárosi plébános karácsonyi elmélkedést mondott el a gyermekekhez intézett beszédben. Volt öröm végül az apró népség közt, mikor kiosztották közöttük az ajándéktárgyakat. A m. kir. államvasutak gépgyárában, mint minden évben, úgy az idén is délután 3 órakor nagy közönség jelenlétében osztottak ki karácsonyi ajándékot; 50 szegényebb munkás gyermekei teljes ruházatot kaptak. Jelen volt az ünnepélyen Zimmer­mann Frigyes igazgató és Horváth János felügyelő családjaikkal s néhány 10-ik kerületi iskolaszéki tag. A Bókás­ János dr. igazgatása alatti „Stefá­nia szegény gyermek-kórház“ ma tartotta meg szintén karácsonyfa-ünnepélyét. A megható ünnepély a gyermekek énekével vette kezdetét, majd Morlin Imre tartott szép beszédet, mire az ajándékok kiosz­tása következett. A József-fiárvaházban nagyszámú közönség gyűlt egybe a mai karácsonyfa-ünnepélyre. Ott voltak többek között: Heinrich István, az árvaház-bizottság elnöke, Horváth János dr. főv. tanácsos, Kanovics Béla alesperes stb. A növendékek éneke után Kanovics Béla alesperes intézett buzdító beszédet a gyermekek­hez, majd kiosztották a számos karácsonyi ajándékot, többek között 200 frtnyi készpénzt is. A VI. kerületi kisdedóvó egyesület is ma tartotta meg karácsonyfa ünnepélyét az általa alapí­tott és fenntartott intézetekben, 10 órakor az ó-utcai, 11 órakor pedig a rózsa­ utcai óvodában. Mind a két helyen Jamnitzky Lajos, az egyesület egyik jótevője szólott a gyermekekhez. A szép beszéd után az ó-ut­cában Markhot József, a rózsa-utcában pedig Wun­derlich Nándor igazgatók növendékeikkel apró pasto­­rálékat játszattak el, mire kiosztották az ajándékokat. A budavári ág. ev. elemi iskolában ma d. u. 4 órakor tartatott meg a karácsonyfa-ünnepély, mely alkalommal 128 gyermek részesült különféle ajándékban; ezek közül 55 gyermek teljes öltözetet kapott összesen 407 frt értékben. E magasztos ün­nepély nagyszámú díszes közönség jelenlétében a gyermekek énekével vette kezdetét, mely után Steuer Lajos s. lelkész megható szavakban ecsetelte az ün­nepély jelentőségét. Napi hírek. ■— (Lapunk jövő száma) a kettős ünnep miatt csütörtökön, december 27-én, jelenik meg. — (A Pesti Hírlap karácsonyi száma.) Olvasóink a mai nappal veszik az eddig magyar nyelven megjelent legterjedelmesebb napilap­példányt. A Pesti Hírlap karácsonyi száma negyven oldalt foglal magába, a­mi nem csak első eset a magyar hírlapirodalom történe­tében, hanem a bécsi lapok (melyek pedig terje­delemre elsők a kontinensen) karácsonyi számai­val is kiállja a versenyt. Bizony némi kevélység dagasztja keblünket, hogy behatol szerkesztőségi szobáinkba a rotációs gépek kereplése és zúgása, melyek ma már kora délután elkezdték nyomni a Pesti Hírlapot, ha visszagondolunk arra az egy századévre, a­mióta magyar hírlapirodalom van s eszünkbe jutnak azok az apró, többnyire kül­földi lapok fordításán tengődő lapocskák, melyek a sajtó első gyönge hajtásai valának. Bizonyos megilletődéssel forgatjuk a száz év előtti „Ma­gyar Kurírt,“ azt a számot, melyet Szatsvay uram igy karácsony tájban eresztett szét Bécs­­ből, hosty újesztendőre vagy három királyokra megkapják a magyarok, s melynek címlapján a lovas alakot ábrázoló fametszet alatt mindössze e verssorok jelzik az év végének nagy jelentő­ségét : Gyű te Deres! Röpítsd Kurírodat. Te is magyar nemzet küldd az Ablakomat. Persze a Kurír vékony szellemi elemózsiát vitt a két haza újságolvasóinak, mindössze vagy nyolc kis oktávlapot, melyeken fordításokon kívül alig van egyéb. Az „ablakot“ persze ma is kéri a Deres, de a­mi a szellemi táplálékot illeti, abban van némi különbség, annyi legalább, a­mennyiből kiviláglik, hogy száz év alatt az or­szágban alig fejlődött valami oly hatalmasan a maga nemében, mint a sajtó. A Pesti Hírlap mai számának szépirodalmi tartalma, a mellékleten­ „A boldogságról.“ Karácsonyi levél. Quintustól. „Hajó-út.“ Költemény Bartók Lajostól. „Visszaemlé­kezések a régi időkből“ Pulszky Ferenc­­t­ő­l. „Palota és kunyhó a régi Magyarországban“ Marczali Henriktől. „A leghitványabb.“ Tolnai Lajostól. „Végrendelet.“ Költemény, Szabó Endrétől. „A kulisszák mögül.“ Tors Kálmántól. „Az Eszbekie és Muszki Kairóban.“ Borostyáni Nándortól. „Kis leány imája.“ Költemény. Pósa Lajostól. „Egy párisi nap benyomásai.“ J­u­s­t­h Zsig­mondtól. „Elhagyottak.“ Sebők Zsig­mondt­ó­l. „Két testvér.“ Radó Antaltól. „Az igézet.“ Szik­lay Jánostól. „Alkony.“ Szem­aházy Istvántól. „A hadapród.“ Sterczeg Fer­e­nc­t­ő­l. „A hála.“ Vár­k­o­­nyi Dezsőtől. — A főlapon. „Agglegény karácsonya.“ Költemény. Reviczky Gyulá­tól. Az új büntető kódex. (Egy kép a legjobb időkből.) Mikszáth Kálmántól. A pri­madonna karácsonya. K­ü­r­t­h­y Emiltől. Kívánjuk, hogy olvasóink ép oly jó aka­rattal olvassák mai lapunkat, mint a­milyennel mi azt írtuk és összeállítottuk. •— (A szent est) enyhe, de némileg ködös le­vegővel szállott le a fővárosra. Már napok óta ilyen volt az idő. A főváros népe is nélkülözni kénytelen az annyiszor dicsért, versben megénekelt, képekben ki­festett karácsonyt. Pedig fekete karácsony, fehér hús­­vét, mondja a közmondás. •­ Mindazáltal a csokolá­­dészerű csatákkal bevont utcákon és tereken ma rendkívüli volt a sürgés-forgás. Cukrászok, játékosok, diszmóárusok és ékszerészek boltja tömve volt. Ezek a szeretet napján aratnak s nincs senki, aki sze­mükre vesse. Elvégre elosztozkodott a világ idekünn a tömérdek csecsebecsén. Eszenden a nagy házak ab­lakai szokatlan fényben ragyogtak mindenfelé. Buda­pesten ugyanis a karácsonyfa ünnepe sokkal kozmo­­politikusabb, mint kisebb helyen. Itt izraelita val­­lású polgártársaink legnagyobb része szintén fölállítja a karácsonyfát gyermekei örömére s igy el lehet mondani, hogy e pillanatban az egész Budapest a gyöngédebb családi érzés oltárai köré gyülekezik, ahol víg gyermekraj osztozkodik az ismeretlen származású ajándékokban. Mi is leteszszük a tollat egy egész napra s addig is boldog és kedves ünneplést kívá­nunk olvasóinknak! — (A királyné) e hó 26-án reggel utazik el Bécsből Münchenbe anyjához, Ludovika bajor herceg­nőhöz hat napi tartózkodásra. — (A királyasszony születésnapja.) Er­zsébet királyné születése napjának 51-ik évforduló­ját a szokásos ünnepélyességgel ülte ma meg a fő­város. A két városházára s más középületekre kitűz­ték a nemzeti lobogót. Az idegen államok konzulai saját nemzeti zászlóikat tették ki. Az első isteni tisz­telet a budai kir. palotai Szt.­Zsigmond-kápolnában volt, hol reggeli 8 órakor Maszlaghy Ferenc udvari prépost-plébános mondott csöndes misét. A kápolná­ban a várkapitány vezetése alatt az összes udvari tisztviselők megjelentek. A budavári helyőrségi tem­plomban délelőtt 9 órakor volt a király születésnapja alkalmából hálaadó istenitisztelet, melynek azonban nem lévén hivatalos jellege, a katonai és polgári mél­tóságok nem vettek részt benne. A templomot azért nagyszámú közönség töltötte meg. Az isteni tisztele­ten Bogisich Mihály, budavári prépost-plébános, a királyné által a koronázás alkalmával ajándékozott miseruhában celebrált. Ezen kívül a főváros több templomában mondtak ma könyörgést a királyasszony­­ért. — Egyúttal felemlítjük, hogy fővárosi küldöttség járt ma délelőtt Ráth Károly főpolgármester és Ka­mermayer Károly polgármester vezetése alatt a bel­ügyminiszternél, hogy úgy a királyné születésnapja, valamint a karácsonyi ünnepek alkalmával az ural­­­kodó család előtt a főváros hódolatát és üdvözletét, a miniszter kifejezze. A miniszter megígérte, hogy a főváros szerencsekívonatait a trón zsámolyához fogja juttatni. — A királyné születésnapját a vidéken is mindenütt istentisztelettel ülték meg. — (Stefánia trónörökösné, mint védnök­nő.) Az örvendetesen gyarapodó fehérkereszt-egyesü­­let Stefánia trónörökösnét kérte föl védnökéül, a ki a tisztet el is fogadta. 1. . (Kemény lecke a közös hadsereg al­tisztjeinek.) A képviselőház november 24-én tartott ülésén Ugron Gábor képviselő interpellációt intézett Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, kérdezve: van-e tudomása azokról az embertelen kínzásokról, a­me­lyekkel a fővárosi Valero-kaszárnyában a katona­­újoncokat altisztjeik gyötrik, s a­melyekkel a Molli­­náry-ezred tí-ik századának egy kecskeméti születésű újoncát az öngyilkosságba üldözték. A miniszterelnök mindez ideig nem felelt az interpellációra, de a­mit felelni fog, teljesen kielégítheti a haza ifjúságát ilyen túlkapások ellen jogosan védelmező törvényhozó tes­tületet. Mert az történt, a­mi eddig még alig, hogy — kétségkívül a miniszterelnök utasítására — a katonai hatóság vizsgálatot indított ez ügyben s ítéletével fényes elégtételt szolgáltatott az embertelen kínzás ellen felszólalt törvényho­zónak. A vizsgálat folyamán ugyanis az említett ezred 14-ik századának két altisztjére kiderült, hogy válogatott kínzásokkal gyötrik a legénységet. A had­bíróság e­miatt a két altisztet megfosztotta rangjától, tizennégy hónapi börtönre ítélte őket s ki­mondotta, hogy rangjukat többé vissza nem nyerhe­tik. Egyúttal — példaadás okáért — elren­delte a hadbíróság, hogy ez az ítélet bevé­tessék a napiparancsba s a csapatparancs­nokok olvassák föl azt az altisztek előtt. Ez meg is történt tegnap. Adja isten, hogy eredménye legyen s okulyon belőle az a sok közös hadseregbeli altiszt, a­kiknek legnagyobb része — kellő ellenőrzés hiányán — csupa virtuskodásból már sok magyar ifjút üldözött a halálba. — (Munir bey) volt budapesti török főkonzul, a­ki folyó hó 11-ike óta rendelkezési állapotban van, péntekről szombatra való éjjel súlyosan megbetegedett. Dr. Farkas László orvos, a­ki a helybeli török fő­­konzulátussal egy házban lakik, azonnal elment a fogadóba, melyben Munir bey, az új főkonzul, megér­kezte után szállást vett és megvizsgálta a beteget. Vörhenyt (scarlatina) konstatált és értesítette a fő­konzulátust. Innét a titkár, Horvát efendi azonnal ki­küldetett, hogy a súlyos betegnek megfelelő elhelyezé­­ről gondoskodjék. De — mint a „Revue de l’Orient“ írja — csak tegnap este sikerült a beteg főkonzul számára magánlakást kapni, a­hol Kétly tanár és dr. Farkas László utasításai szerint ápolják. A (Lavigerie bibornok) nemes agitációja, melyet a rabszolgakereskedés ellen fejt ki, nagy szel­lemi mozgalmat idézett elő Afrikában. Mindenfelé em­legetik a rabszolgák apostolát, elragadó ékesszólását, szent buzgalmát. A bíbornok e hó 17-én Nápolyban a „figlie di caritá“ kápolnájában előkelő hölgyek előtt tartotta az afrikai rabszolgakereskedés fölött második konferenciáját, mely alkalommal a legélénkebb színek­kel ecsetelte a rabszolganők szenvedéseit és megaláz­tatásait. A feketék falvai ellen intézett támadások al­kalmával a férfiaknak gyakran sikerül elmenekülniük; az öregek egyszerűen legyilkoltatnak, de legiszonyúbb a nők sorsa. A szerencsétleneket nyakukra erősített gyűrűk által láncolják egymáshoz s barmokként hajt­ják hónapokig a vásárokra, többnyire Törökországba, Arábiába vagy Perzsiába. E szerencsétlen áldozatok húsz százaléka elpusztul az út fáradalmaiban s egy­szerűen ott hagyják őket az útfélen s szerencséseknek mondhatók azok, kiket egy könyörületes lövéssel sza­badítanak meg a kínlódástól. A többiek elkerülhetle­­nül a szégyen martalékaivá lesznek. E szerencsétlenek száma meghaladja évenkint a 200,000-et. Lavigabie ezután a hallgatóság megindultságának élénk kitöré­sei mellett mondott el egyes részleteket e méltatlan üzelmekből s előadását lelkes fölhívással végezte. A bibornok hallgatói azt mondják, hogy e férfi ékesszó­lásának hatalmát nem lehet elképzelni, mindenkit egyszerre meghódít. „Ha a középkorban volnánk“ — mondja egy klerikális lap — „másodszor látnók, mint kel föl Európa, hogy a hitetleneket megfenyítse s is­ten szavát hirdesse a gonosz országában!“ — (Halálozások.) Zmeskál Kálmán hont­­megyei földbirtokos, élete 45-dik évében tegnap meg­halt Bécsben. Zmeskál Hontmegye németi járásának egykor főszolgabirája és az utóbbi időben árvaszéki ülnöke volt. Makacs és kínzó betegség gyötörte már évek óta. Bécsbe is azért ment, hogy betegségének orvoslást keressen, de a tegnap megejtett műtét kö­vetkeztében meghalt. A nemzeti kaszinóról, melynek a boldogult tagja volt, gyászlobogó hirdeti elhunytát.

Next