Pesti Hírlap, 1892. szeptember (14. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-01 / 241. szám
Ludanast, 1892. XIV. évf. 241. (4915.) szám. Csütörtök, szeptember I Előfizetési árak: Egész évre .1 .é v 14 frt — kr. Félévre . Cl . 7 7 — ‹ Negyedévre . V . 3 » '50 » Egy hóra. . . 7 1 » 20 » , Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken S kr. 1 Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor utca 7.52. lelászitt, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztést írotta: Budapesten, nádor utca 7. sz„ L elaelem, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Magyarok és bolgárok. Nagyon örvendünk, hogy Magyarország a filippopoli kiállításon méltóan van kép- s viselve. Bulgáriához és népéhez államunkat sokszoros érdekek kötik. Mindenekelőtt soha sem volna szabad nálunk elfeledni, hogy a bolgárok közeli fajrokonaink, akik el lettek ugyan szlávosítva, de szerencséjükre megőrizték eredeti fajuk kiváló jellemvonásait. Csak ez a fajrokonság teszi érthetővé, miért ütnek el a bolgárok annyira a szláv törzsű népektől és miért emlékeztet külsejükben, lényükben és jellemükben oly sok vonás a magyarra. Kevés rokonszenvesebb momentum van az újabb történelemben e balkánfélszigeti nép nehéz és szívós harcánál a nemzeti függetlenségért és az önuralomért. Elnyomva századokon át az ozmán hatalom által, már-már úgy látszott, hogy a bolgár nép soha sem volt közelebb vesztéhez, mint a midőn a török uralom alól fölszabadult. Egy a töröknél sokkal veszedelmesebb ellenfél, a szabadító hamis álarcát viselő Oroszország, tette rá brutális kezét az újonan keletkezett államra, hogy úgy bánjék vele, mint hadi zsákmányával. Kétségtelenül, a török közigazgatás nyomorult volt, a porta hivatalnokai a pasaktól kezdve lefelé, kevés kivétellel, csupán saját anyagi érdekeik által vezéreltették magukat. Bármennyit lobbantottak is azonban a török uralom szemére joggal és jogtalanul, az az egy teljesen bizonyos, hogy a bolgárok nemzetiségét és nyelvét az ozmán uralom alatt nem fenyegette veszély. A török, mint vallása, szokásai, állami és társadalmi intézményei által teljesen elszigetelt és ezen elszigeteltségére büszke faj, sehol sem olvasztotta be az általa meghódított népeket. Nemcsak hogy e feladathoz nem értett, de nem is akarta teljesíteni. Hatalma és harciassága tetőpontján is megelégedett azzal, hogy csupán hadserege létszámát növelje magyar, bolgár, szerb, horvát, albán sat. szülőktől elrabolt és mohamedánoknak fölnevelt gyermekekkel. Oroszország ellenben a török uralom alól fölszabadult bolgárokat azonnal eloroszosítani törekedett, hogy Bulgáriát annál könnyebben alakíthassa át orosz szatrapiává. Minden a mellett látszott szólani, hogy a szentpétervári kabinetnek könnyen fog sikerülni e feladat. Valószínűvé tette a nyelv rokonsága s a vallás közössége. Valószínűvé tette a ,,forgó rubel“, a fáradhatlan orosz propaganda s a régóta gyakorolt eljárás: bolgár ifjakat Oroszországban államköltségen neveltetni és teljesen szaturálni moszkovita érzelmekkel. Valószínűvé tette azonban mindenekelőtt az, hogy a cár a bolgárok védnökének szerepében indított háborút a porta ellen, a saját tisztjeit állította az újonnan szervezett bolgár hadsereg élére és Dondukov-Korzakov, Kaulbart és más eszközei által a legnagyobb nyomást gyakoroltatta a fiatal államra. Ez egyszer azonban ,,a váratlan vált ténynyé.“ A bolgár nép fölismerte a veszedelmes kelepcét és legjobbjai által vezérelve, csodálatraméltó politikai tapintattal, szívóssággal, eszélylyel és bátorsággal siklott ki az orosz medve karmai közül. A bolgár nép és állam e diadalmas küzdelme az orosz erőszak és ármány s a többi nagyhatalmak passzív magatartásával szemben a legszebb triumfusok egyike, melyeket egy nemzetiségére és önállóságára féltékeny kis nemzet szabadság- és hazaszeretete valaha kivívott. Évek óta fokozódó meglepetéssel látja Európa Bulgária belső állapotainak megszilárdulását, a jogrendnek megállapodását, az erős hazafias kormányzatnak üdvös következményeit és a fiatal állam rohamos haladását minden téren. Ferdinand fejedelem és Stambulov, e vaskezű, törhetlen erélyű és geniális államférfit valóban régóta kiérdemelték nemcsak a bolgárok háláját, de Európa összes szabadságszerető nemzeteinek rokonszenves elismerését is. Az ő elévülhetlen érdemük mindenekelőtt, hogy Bulgária ma a rendnek és békének legerősebb biztosítéka a Balkánfélszigeten és egyik szilárd gátja Oroszország terjeszkedési törekvéseinek. Fölötte... .örvendünk tehát, hogy királyunk egy szerfölött szívélyes hangú távirat, bán kívánt’szerencsét Ferdinand fejedelemnek azon szép sikerért, mely őt és Uulgánát a filippoplli kiállítás megnyílása által érte. A felség ezek meleg üdvözlete mély ’ Benyomást keltett Bulgáriában, mivel egy hatalmas bizonysággal több arra nézve, hogy uralkodónk és monarchiánk a legrokob szenvesebben tekintenek e fiatal állam megszilárdulására. De a magyar nemzet is őszinte hálával adózik király al as ezen telen. A felség ezzel nálunk milliók érzelmeinek adott kifejezést. A „PESTI HÍRLAP1 TAR Oá JA " Tors Kálmán. J -j A magyar sajtó ma egyik legrokonszenvesebb és legérdemesebb munkáját, a Pesti Hírlap egyik régi, kiváló dolgozótársát, mi, kik közel állottunk hozzá, egy minden nemesért hévvel lelkesülni tudó barátot vesztettünk el. — Tors Kálmán meghalt. Mélyen megrendülve írom le ezt a három szót. Huszonöt évi barátság és közös tollforgatás között a hatvanas évek közepén föltűnt fiatal írói gárda e szeretetreméltó lényü és modorú tagjához. Még magam előtt látom a dús szőke fürtű felsőmagyarországi ifjút, kinél, ámbátor ereiben német vér csörgedezett, senki nagyobb hévvel nem lelkesült a magyarság ügyéért. Még magam előtt látom szelíd sarkazmustól elöntött arcát, mely annyiszor mosolygott felénk a ,,Kammon“ és a „Téli sörház“ írói asztalkörénél. Tors Kálmánról hosszú nekrológokat fognak írni, hiszen úgy mint publicista, úgy mint képviselő sokszor magára vonta a közvélemény figyelmét, de lelkületének nemességét és szívének jóságát csak azok ismerhetik a maguk teljességében, kik igen közel állottak hozzá. Valóban sokkal többet érdemelt volna, mint amit az élet nyújtott neki. Magával hozta az írói pályára azt a nemes rajongást a nemzet és az emberiség nagy ideáljaiért, melyet oly kivételesen lelünk meg az ifjabb tollforgató nemzedék tagjainál. „Haza, magyarság és szabadság“ — ez volt az ő politikai hitvallásának szentháromsága. S nemcsak lelkesedést és tehetséget hozott az írói pályára, de komoly, magvas, sokoldalú készültséget is. Jogi, államtudományi és történelmi ismeretei publicistává destinálták. Kevesen írtak Magyarországon annyit és oly sokoldalúan, mint Tors Kálmán. Volt idő, midőn a tollával — a névtelenség homályába burkolt, de oly sok szellemi világosságot terjesztett tollával — négy lap hasábjain úgy szólva állandóan lehetett találkozni. Kevesen voltak közülünk oly erősen leláncolt gályarabja a szellemi munkának, mint Tors Kálmán. Mindenhez értett, csak egyhez nem: ahhoz, hogy személyiségét a mai kor követelményeinek megfelelően érvényesítse. Tudott dolgozni két kézzel is. De a két könyökével utat törni magának a vagyonszerzés, az országos népszerűség s a derűre-borura való emlegetettség révpartjáig — ehhez nem értett. Talán maga csodálkozott el rajta leginkább, midőn Szentes városa először képviselőjének választotta. A lelkületétől idegen volt minden kapaszkodás, minden hivalkodás a saját értékével és érdemeivel. A ravatalát majdan fedő koszorúk egyikének szalagjára rá kellene írni: „A legszerényebb magyar hírlapírónak.“ Megérdemli, hogy őszinte könyeket sirassunk utána. A magyarság s a magyarosodás ügyének egyik apostola, egy gáncs és félelem nélküli lovagja a magyar sajtónak, egy ritka nemes lelkületű ember szállt vele sírba. Szomorúan igtatom azt ide, amit nem is olyan nagyon régen vigabb hangulatban, de akkor is ugyanazon meleg baráti szeretettel írtam róla. Még Tors Kálmán is egészen az ifjú Magyarországé. Azé a nemzedéké, melynek fölserdülése összeesik a magyar állam újjászületésével. Ámbár a külseje és a modora erősen emlékeztet már az apai szerepeket játszó színészek ünnepélyes komolyságára. (Akik, ha egy rostélyost és egy szódafröcsösöt rendelnek maguknak a vendéglőben, egészen a komoly dignitás azon hangján szólnak oda a pincérnek, melyen a színpadon leckéztetik meg a könnyelmű, czeleburdi csemetéjüket.) Miután hátulról már rég nem láttam, nem tudom hamarjában megmondani, vájjon az, amit az idő beretvája fürtéiből meghagyott, olyan szőke-e még mindig, mint a szakálla. Amilyen barátja a humornak, még meg fogja tenni valamelyik reggel, hogy ezer arany jutalmat tűz ki magamagának egyetlen hajszál felfedezésére. S tartok tőle, hogy elveszti ezt az ezer darab körmös sárgacsikót — ha még sokáig halogatja a pályadíj kitűzését. Gall és Lavater — mindegyik a maga theóriája alapján — fejét egy nemcsak szellemes, de egyúttal mélyebben gondolkodni szerető ember fejének tartották volna. S egyiket sem csalta volna meg a föltevése. A milyen törzsökös, majdnem táblabirói szabású magyar, szepességi származása dacára A Pesti Hitlap jelen száma 20 oldal.