Pesti Hírlap, 1894. január (16. évfolyam, 1-31. szám)

1894-01-01 / 1. szám

PESTI HÍRLAP 3 i994. január 1. Mollien Hana, Müller Julia, Stark Ludvica és Rot­­hauser Gizella kisasszonyok, Kéry Andor, Pethő Fe­renc, Zádor Dezső és Szabó Tivadar urak. 3. Sucher : Erdei leány, zenei jelenet, magánkarének és zene­karra. Müller Julia k. a. és Kéry Andor ur. Az egy­leti zenekar Serly karnagy teljes zenekarával lesz kiegészítve. * (I. Napoleon, mint szinmű­hős.) A párisi Porte-Sain­t-Martin-színházban egy kiállításos darabot adnak elő, melynek hőse I. Napoleon. A Napóleonok trónkövetelője, Viktor Napoleon herceg a szerzőhöz, Martin-Laya szinműtróhoz levelet intézett, mely­ben megköszöni vállalkozását és nemzeti eposznak nevezi a darabot. * (Wagner Szigfrid, mint karmester.) Egy nagy berlini zenekari hangverseny alkalmával Wagner Szigfrid, a nagy mester egyetlen fia, mint karmester és dirigens debütk­ozott a nagy közönség előtt. Kizárólag atyja műveiből volt egybeállítva a hang­verseny műsora; egymásután vezényelte a Tündérek, Rienzi, Bolygó hollandi, Tannhäuser és Szigfrid előjátékait és a közönség zajos elismerésében ré­szesült. * (Családi nevek a színpadon.) A boldogult Csiky egyik darabjának első előadása után történt, hogy egy felsővidéki család fölkérte, változtatná meg az egyik alaknak nevét, mert azonos az övével. Pá­­risban a „Cousin-Cousine“ operett szövegírói hasonló bajoknak vannak kitéve. Két család akadt, a­ki ki­fogásolta a darabban szereplő neveket s a törvény­szék utján ki is eszközölte az újabb elkeresztelést. A francia sajtó egy része most erősen kikel ezen utó­lagos reklamációk ellen s úgy találja, hogy a családi név még­sem annyira kizárólagos tulajdon, hogy ne lehetne színpadi alaknak is adni. * (A párisi Théátre-L­ibre-ben) szerdán este adták elő Jules Perrics és Claude Couturier „L’inquiétude“ című színművét, mely egy örökké nyug­talankodó ember sorsát tárgyalja, aki meg van győ­ződve, hogy az egész világ ellene összeesküdött. A pesszimismusnak típusa és végre is belehal ebbe a betegségbe, noha sajátképen nincs is ellensége. Híven van leírva és tárgyalva ebben a dologban mindaz a rossz, amit az ily ember családjának és környezeté­nek okoz. A jó előadás és a sikerült jellemzés szép sikert biztosítottak a darabnak. Ugyanazon az estén egy „Amants éternels“ című némajátékot is adtak elő, mely óriási sikert aratott s mint a „Figaro“ írja, minden tekintetben egyenértékű a „Tékozló fiú“-val, melyet Budapesten is nagy sikerrel adtak. * (A brünni városi színház) évek óta küzd a válsággal. Anyagi és művészi deficitje rohamosan növekszik, a közönség pártfogása régóta elfordult a színház vezetőségétől, mely szinte fejetlenül, minden céltudatosság és művészi ambíció nélkül intézi a színház sorsát. Ily körülmények közt élénk helyes­lésre talált a brünni községtanácsnak imént hozott megállapodása, mely a szinház-idénynek megrövidíté­sét, esetleg a színház bérbeadását elvben elfogadta.­­ (Akár csak a m. kir. operaházról volna szó.) * (Francia színtársulat Amerikában.) Mou­­net-Sully, a Théátre Francaise hirneves tagja, társula­tot szervezett, melylyel be fogja járni Amerika legne­vezetesebb városait. A játékrend csupa klasszikus KÉPZŐMŰVÉSZET. * (Csók István,) a rendkívül tehetséges fiatal művész Münchenben, oly nagyszabású kompozíción dolgozik, milyet nem egyhamar alkotott magyar mű­vész. A festmény címe „Báthory Erzsébet“, ki tél ide­jén, palotája havas udvarában levetkőztetett és össze­kötözött leányokat öntöttél végig hideg vízzel. A hát­térben néptömeg bámulja ezt a jelenetet. A királyné pokoli élvezetet kifejező arca már készen van s remekül sikerült. Csók István egész tevékenységét most csak e művének szenteli, melyet külön kiállítá­sokon fog a közönségnek bemutatni. * (A magyar művészek Jókainak.) A ma­gyar szobrászok és festőművészek szintén részt vesz­nek Jókai ünneplésében. A részvétel ügyében ma a művészek értekezletet tartottak és elhatározták, hogy a jubileum napján küldöttségileg üdvözlik a koszorús írót. A küldöttség szónokául Zala Györgyöt választot­ták meg. Zala fogja átnyújtani a művészek ajándékát, egy remek faragott szekrényt, mely tele van a művé­szek munkáival. Mintegy száz aquarell, tollrajz, kréta­rajz és vázlat van a szekrényben, közte a legelső mesterek művei: Munkácsy Mihály a „Siralomház­ban“ festményének vázlatát küldte be, Zichy Mihály nagyobbszabású allegorikus rajzot küldött, Bencur Gyula saját arcképével köszöntött be. A művészek ezenkívül elhatározták, hogy a jubileum emlékére a tavaszszal gyönyörűen dekorálni fogják Jókainak sváb­hegyi nyaralóját és ott állítják fel a Zala György által mintázott nagyméretű Jókai-szobrot.­­ (A meztelenség a műkiállításokon.) A bécsi képzőművészeti társulat tegnapi ülésén Trenk­­wald elnök rendkívül érdekes nyilatkozatokat tett, melyek a mi művészeti viszonyainkra is ráillenek. Az elnök nyilatkozatára az adott okot, hogy egy fiatal művész meztelen nőalakját a tárlatról visszautasították, ki ezért nyilatkozatot tett közzé a jury ellen. „Minden évben panaszkodnak egyesek a kiállí­tási jury eljárása ellen — így szólt az elnök — pe­dig a jury évente más tagokból alakul, kiket maguk a művészek választanak. Ez különben igen termé­szetes, mert sehol a világon nem találunk oly juryt, mely minden kiállító érdekeit kielégítené. Legyen e jury a legkülönbözőbb felfogású egyénekből össze­állítva, közös munkájuk folyamán, e különböző fel­fogásuk mellett is, abban mindnyájan megegyeznek, hogy a kiállításra csak lehetőleg igazi alkotások kerül­jenek, s hogy a tárgy olyan határokon túl ne lépjen, mely a nagy­közönség illemérzékét sértené. Ne feled­jük el itt azt se, hogy mi művészek a meztelenség iránt többé-kevésbbé eltompulván, oly csekélységek is, melyeket mi észre sem veszünk, a közönség köré­ben már visszatetszést kelthetnek. Különösen illik ez a manapság annyira kedvelt szetlen felfogásmódra, melylyel rut modelleket állítanak oda, összes hiá­nyaikkal, a költészet leghalványabb sugara nélkül pedig az ókor és renaissance remekeinek ez adta meg magasztosságukat. Ez megmagyarázza azt, hogy a jury ilyenkor kötelességének tartja oly dolgok visszautasítását, melyek illenek egy műterembe vagy rajzmappába, de nem a­­ műkiállításba. * (Egy angol szobrász halála.) Woodlng­­ton W. F. angol szobrász 88 éves korában meghalt. Legnevezetesebb alkotásai a londoni Trafalgar-squaren feállított Nelson-emlék nagy reliefje: „A mlusmenti csata“­s a Szt. Pál templom Wellington-emlékének gyönyörű bas-reliefjei, és fényképek albumba valók, nem a falakra, de aki „különvéleményéhez“ ragaszkodik, az csakis világos falakra alkalmazza ezeket a faldíszeket. Azonban egy -egy zseniálisan feltűzött se­lyem, brokát vagy eredeti szőnyeg. ízléses cso­portosításban régi fegyverekkel, vagy néprajzi különlegességekkel, finom majolika-díszek, tük­rök, vagy aranykeretek fölött egy-egy pálmaág, páfrány, pávatoll, fehér mákvirág vagy napra­forgó, a szobák bútorzatával összhangzóan hasz­nált népies hímzés vagy naiv dekoráció, ha ízléssel alkalmaztatik, mindig kedvesen hat. A szobák színezésénél tulajdonképen ismét a természetet kell mintaképül vennünk, hol a ta­laj képezi a legsötétebb részt, az égbolt a leg­világosabbat; a szoba színeinek is a sötétből a világosba kell átmenniük, mert e színbeosztás által a szoba magasabbnak és szellősebbnek tű­nik fel. Kisebb szobánál a tető világos legyen, mert a gazdagon feldíszített mennyezet csak rendkívüli méretekkel bíró termekben indokolt. Ha a talaj világos, erőszakosan magára vonj­a figyelmünket, pedig csak szerény kiegészítő ré­sze az általános színharmóniának. A fehér deszka­padló vagy a fehér szőnyeg annyival is inkább visszataszítóan hat, mert természetellenes. Az ízléses berendezés legalább is barnára színezett vagy kirakott parkett- vagy deszka­talajt feltételez, de a­kinek módjában áll, kele­tiesen mintázott szőnyegekkel borítsa be a pad­lóját, azért keleti szőnyegekkel, mert ezek fakó és szerény színharmóniájuk mellett is természe­tesen hatnak. Mert képzelhető-e annál bolondabb dolog, mintha a szobánkban tigrisvadászok, oroszlánok és rohanó paripák felett sétálgatunk, vagy kolosszális levélzetű melegházi növények tetején? Egy lehullott leveleket ábrázoló sző­nyeg azonban indokolható és bizonyára igen poetikusan hatna: előkelő hölgyek toilette-szo­­bájában, hol a világos színek dominálnak, finom hatású és bizarr lehet egy letépett vadrózsákból álló szőnyeg is. A szobák bebútorozása már nagyon sok mindenfélétől függ. Az első kérdés itt is min­denesetre az, ki mennyit szánhat bútorzatára, de a szegény ember semmi esetre se utánozza a gazdagot. A szegény az egyszerű és célszerű bútorokat vegye, ne az olcsó, de roppant hit­vány és ízléstelen utánzatokat. A gazdag, ha íz­lése van, mindenesetre a művészi ipar remekeit szerzi be. A stylszerű berendezésnél természetesen ne feledjük, hogy lakást rendezünk be s nem mú­zeumot. Ne az a cél lebegjen előttünk, hogy pl. a szalonunk az utolsó zugig rococo stylben, ebédlőnk magyar, vagy ó-német, hálószobánk empire, fogadó­szobánk arab, gyermekszobánk japán, dolgozó­szobánk XVI. Lajos korabeli íz­léssel legyen berendezve, ezt tegye az, kinek lakosztályok állanak rendelkezésére, de arra tö­rekedjünk, hogy minden egyes bútordarab egy­úttal műtárgy is legyen. A műtárgyak felisme­rése persze fejlődött műszlést követel s ez a fő­városi lakosoknál, kik évek hosszú során át sok összhangzóan egybeállított műtárgyat láthatnak, gyakorlati útán puszta szemlélet útján is roppan­tul képződik. Ami legkellemesebben hat bármely lakosz­tály megtekintésénél, az, hogy abban lakójának egyénisége, szelleme és működése kifejezését lássuk. Némely lakásban több nemzedék alko­tását is mintegy kiérezzük s látjuk az ízlés tö­kélyét, melylyel a család minden egyes tagja hozzájárult az egyöntetű és összhangzó beren­dezéshez. Ily lakás sohasem fog kellemetlenül és szegényesen hatni, bármily egyszerű legyen is. A paraszt egyszerű szobácskája is, izlésteljes berendezés mellett kellemesebben fog hatni,mint egy-egy nagyúri pöffeszkedéssel berendezett bú­tor­raktár. Lakásunk berendezését tehát lehetőleg ma­gunk végezzük; a kárpitos igen ügyes mester­ember lehet, ki a maga b­ablonja szerint dolgozik, talán kifogástalanul, de ha az ily szalon s a jóizlésű háziaszony által berendezett szalon közt vonunk párhuzamot, szinte csodálatos kü­lönbséget látunk. Amott a nehéz selyem- és aranyo­zott bútorok hidegen hagynak, itt az egyszerűbb be­rendezés is mindenütt meleg kedélyt, költői lelket és szellemességet sugároz. Felismerjük az alkotó egyéniséget és bizalmasabban csevegünk. A kárpitosnak talán fel sem tűnik egy-egy hely kopársága, melyet a jóizlésű háziasszony talán csekélyke, jelentéktelen dekorálással vonzóvá tesz. A szalonnak egyáltalában nagy előnye, ha fantasztikusan van berendezve, mert a sokszor idegen elemekből összetoborzott társaság szives darabokból áll és első­sorban az „Antigone“, „Oedi­pus“, „Rur-Blas“, „Hamlet“, „Hernani“, „Le Cid“ és „Andromaque“ című tragédiákat foglalja ma­gában. A sajtószabadság. — A Felv. Közművelődési Egylet fölirata. A Felvidéki Közm. Egyl. turóc-szent-mártoni közgyűlése tudvalevőleg szept. 13-án a nemzetiségi sajtó megfékezéséről tanácskozott. Az ebből kifolyó föliratot imént küldték el Wekerle miniszterelnöknek. Lényeges része a következő: „Nekünk különösen a tót lapokat és azoknak köznépünkre való hatását van alkalmunk állandó figyelemmel kísérni és szomorúan kell konstatálnunk, hogy a pánszlávizmusnak, az állam egységének meg­bontására irányuló törekvéseknek a felvidéken való rohamos terjedését ha nem okozta is, de kiválólag mozdítja elő ez a kis eszközökkel, de jobb ügyhöz méltó, szívós kitartással, célját mindig szem előtt tartó következetességgel működő tót sajtó. És bár kétségtelen, hogy a nemzetiségi sajtó e káros hatását alig lehet a sajtó útján orvosolni, hogy tehát a sajtó korlátozatlan szabadsága mellett szóló érvek legnyomósabbika itt igen sokat veszít hatályából, mégsem tartjuk a bajok helyes orvosszerének e sajtó­­szabadság korlátozását.“ A fölirat itt részletesen és szépen indokolván a sajtószabadság minden részen való föntartásának szükségét, így folytatja:­­ „Ezen szempontok vezérelnek, midőn az 1818 ■ XVIII. t.-cikk teljes terjedelmében való fentartását ki­vánjuk, de ezen szempontok késztetnek azon kívánság­nak kijelentésére is, hogy a jogegyenlőség és a sajtó­­szabadság által szabott határokon belül az államha­talom teljes erélylyel járjon el azokkal szemben, a­kik a magyar állam törvényei által biztosított sajtó­­szabadsággal visszaélve, létalapjában támadják meg a magyar államot, hogy a büntető­ törvény teljes szigorral hajtassék végre a nemzetiségi sajtóbeli izga­­tókkal szemben is. Pánszlávjaink nem bírnak hajlandósággal a már­­tírságra. Ha meglátják, hogy nem elég a szavakban válogatva látszólag ártalmatlan mezbe öltöztetni haza­áruló gondolataikat, ha meglátják, hogy az igazság megtorló karja lesújt reájuk mindannyiszor, a­hány­szor ellene vétettek, akkor a viszonyokat ismerve ál­líthatjuk, hogy rövid idő alatt meg fognak szűnni a nemzetiségi lapok piszkolódásai, nem fognak merész­kedni ezen állam egysége ellen eddig űzött izgatásai­kat folytatni. Örömmel tapasztaltuk, hogy a nagyméltóságod

Next