Pesti Hírlap, 1894. szeptember (16. évfolyam, 244-273. szám)
1894-09-04 / 247. szám
6 PESTI HÍRLAP 1894. szeptember 4. Szobrot Kossuthnak! A mai napon következő összegek folytak be szerkesztőségünkhöz: Hirschler Soma regálebérlő gyűjtése Jász-Fényszarun: Hirschler Soma 1 frt, Oláh András 50 kr, Menyhárt Károly 50 kr, Tóth János 1 frt, Ungvári Lajos 50 kr, Kohn Jakab 50 kr, Kis Fábián 50 kr, Zsámboki Ferdinánd 1 frt, Hász József 50 kr, Szabó György 20 kr, Iricsics István 20 kr, König Márton 1 frt, Mészáros Mihály 50 kr, Kurunczi Antal 1 frt, Hirschler Béla 30 kr, Hirschler Sámuel 20 kr. Öszszesen 9 frt 40 kr. Befolyt ma mindössze: 9 frt 40 kr. Ehhez a legutóbb kimutatott: 15.766 frt 24 kr. Összesen tehát: 15 775 frt 64 kr. NAPI HÍREK. — (Személyi hírek.) Bourbon Izabella nápolyi hercegnő tegnap meglátogatta Lubló fürdőt. Vele volt leánya, Zamojszka grófné és a főudvarmesternője. — Abbázia fürdőorvosa, dr. Szemere Albert, a már 11 év óta ott folytatott orvosi működését újból megkezdte. — Justh Zsigmond Szent-Tornyáról Parisba utazik, a honnan rövid ott időzés után Ajaccioba megy, a hol a telet tölti. — (A hercegprímás és a Kreuzzeitung.) Kohl Medárd, a hercegprímás titkára a következő levelet intézte a Kreutzzeitunghoz, amely a bíborost durván megtámadta: „Épen most olvasom a magyar lapokban a Kreuzzeitungnak a hercegprímás magatartásáról szóló cikkét, amelyben a primást eretnekséggel és a többi vádolja. — Hosszú ideig kellett gondolkoznom, mit akar ez jelenteni, de nem voltam képes megmagyarázni magamnak. Annál inkább csodálkozom ezen a dolgon, mert konfliktusról, tehát tényről van szó, amely fölött senki sem kételkedik, mert Vaszary hercegprímás legutolsó főrendiházi beszéde óta, amelyben kijelentette, hogy a polgári házasságot semmiféle formájában sem akceptálja, senki előtt sem nyilatkozott, már pedig ez álláspont még sem eretnekség. És oly kevéssé igaz a béritelszerződésről szóló hír, amelybe azonban most nem akarok bocsátkozni.• (Tisztelgés Plész igazságügyi államtitkárnál.) A székes főváros IV. ker. iskolaszéke és az ennek hatósága alatt álló gróf Károlyi és Lipótutcai elemi iskolai tanitó testületek számos tagja f. hó 1-én d. u. 4 órakor tisztelgett iskolaszéki elnökénél, Plósz Sándornál. A tisztelgők nevében Hahóty Sándor polg. isk. tanár, iskolaszéki alelnök mondott üdvözlő beszédet, mire Plósz szíves szavakban köszönte meg az ovációt és kijelentette, hogy meghajlik polgártársai bizalma előtt és megtartja az iskolaszéki elnöki tisztséget. A válasz lelkes megéljenzése után Plósz államtitkár barátságosan kezet szorított a tisztelgők minden egyes tagjával. (A nyaraló gyermekek bemutatása a kongresszus tagjainak.) A szünidei gyermektelepegyesület tudvalevőleg elhatározta, hogy a telepekről visszaérkezett gyermekeket bemutatja a kongresszus tagjainak. A bemutatás végleges megállapodás szerint 5-én, szerdán, a déli órákban lesz a műegyetem kertjében. Az egyesület elnöksége kéri azokat a szülőket, kiknek gyermekei az idén a nyaralás örömeit élvezték, szíveskedjenek gyermekeiket lehetőleg a telepi ruhában az Eötvös térre küldeni i. e. 10 órára, ahonnan zászlóik alatt fognak a kongresszus elé fölvonulni. (Temetés.) Tegnap, vasárnap délután 5 órakor helyezték örök nyugalomra a kerepesi-uti temetőben Csicsói Horváth Antal fővárosi adószámviteli számtisztet s volt 1848—49-es honvédet és Veszprémvármegye mezőföldi alsójárása egykori hites esküdtjének hamvait. A családtagokon és rokonságon kívül az elhunytnak számos tisztelője, barátja és ismerőse volt jelen a gyászszertartáson s a koporsóját számos koszorú borította. A megboldogultnak kartársai, a IV. adókerületi számvevőség tisztviselői, testületileg jelentek meg. (Kitüntetések.) Románia királya, kisfaludi Lipthay István miniszteri tanácsosnak, a földmivelésügyi minisztériumban az állategészségügyi csoport főnökének, a román királyi koronarend nagykeresztjét, Ottlik István osztálytanácsosnak, az állategészségügyi osztály vezetőjének pedig ugyanazon rend középkeresztjét adományozta. (Kossuth-szobor.) Nagyrábé község, mint Nagyváradról jelentik, díszes szobrot állíttatott Kossuthnak. A szobrot vasárnap leleplezték. Illyés Bálint ódát irt és ünnepi beszédet tartott. Az ünnepélyt társaslakoma követte. — (Uj szent.) Krakkóból távirják. Szent- Hyacinth szentté avatásának jubileumi ünnepségeit ma délután ünnepélyes körmenettel befejezték. — (Munkácsy anyagi viszonyai és a hírlapírói tisztesség.) Parisból a következő nyilatkozatot kapjuk: Munkácsy Mihály itteni francia és magyar barátjai és tisztelői körében egy budapesti lap párisi levelezőjének azon minősíthetlen közleménye, mely a mestert az „anyagi bukás szélén“ állónak tüntette föl, a legkínosabb benyomást keltette. A nagy közönség, mely nem ismeri a valóságot, ami rosszakaratúlag a nyilvánosság elé dobott hit után nem hihet mást, mint hogy Munkácsy azon a ponton áll, hogy vagyona, mint egy bukott kereskedőé, dobra kerüljön s hogy ebbe a helyzetbe őt — mint a kérdéses közlemény érthetővé is akarja tenni — a saját és a nejének „költséges passziói“ sodorták. A való pedig az, hogy Munkácsynak, mint minden művésznek, változó évi jövedelme van, amely azóta, hogy hozzáfogott a magyar parlamenti palota számára elkészített nagy festményéhez, nem volt többé oly jelentékeny, mint az előbbi években. S pedig azért, mivel a „Honfoglalás“ annyira igénybe vette a mester idejét, hogy huzamos ideig nem festett más képet, másrészt, mivel az Amerikában beállt gazdasági és pénzügyi válság miatt az ottani képvásárlók — a magyar művész festményeinek legjobb vevői m összébb húzták az erszényeiket. Mint minden okos gazda, Munkácsy számolt e körülménynyel a háztartásában, mely ami az ő és nejének szükségleteit illeti, egyébiránt mindig a legegyszerűbb volt. A mester az elmúlt télen egyszerűen elhagyta ama nagy és fényes, de drága estélyek rendezését, melyekről időközönként oly sokat beszéltek — ennyi az egész. Munkácsy anyagi viszonyai egyébként, eltekintve attól, hogy nejének 40.000 frank évi járadéka van, annyira rendezettek, hogy adósságai egyáltalán nincsenek. Iilik-e, szabad-e ezek után azt híresztelni és hozzá még magyar lapnak, hogy Munkácsy a bukás szélére jutott? Nem hinném, hogy valakinek bátorsága lenne a bukás szélén állónak föltüntetni egy budapesti kereskedőt azon okból, hogy nem ad estélyeket. A törvény megvédené az így meghurcoltat a rágalom ellenében. S vájjon Magyarország legnagyobb festője, kinek nevét nem egy város, hanem az egész műveit világ ismeri, nem érdemel-e meg annyi tekintetet a honfitársai részéről, hogy megkíméljék legalább anyagi viszonyai rosszakaratú fejtegetésétől? A Daudet Alfonz nevének előtérbe tolása, akitől a kérdéses közleményben a Munkácsyra vonatkozó hírt állítólag hallotta, még botrányosabbá teszi az egész eljárást. Világos, hogy a jeles francia regényíró neve csak azért lett belekeverve ezen odiózus ügybe, hogy a magyar lap párisi híre a Daudet Alfonz ismert lobogója alatt evezzen világgá. Majd meg fogjuk hallani Daudet nyilatkozatát. De kell-e hangsúlyoznom, hogy még ha valóban ő terjesztette volna is hírét a Munkácsy költött pénzügyi zavarainak, nevét a hírlapírói tisztesség legelemibb fogalmai szerint nem lett volna szabad a nyilvánosság elé vinni ? Szerencsés lévén magamat Munkácsy Mihály barátjai közé számíthatni, kötelességemnek tartottam ezt, Párisból való távolléte miatt, az ellene intézett támadás megvilágítására elmondani. Páris, aug. 31. Borostyányi Nándor. (Egy szemtanú a „Hannoveri“ leszállásáról) A „Hannover“ léghajó leszállásának egyik szemtanúja, dr. Rablics, Vinkovceből, akinek alkalma volt Dvorzsák főhadnagyával beszélni, a következőket írja: Amint a léghajó a katonák kezéből kiszökkent, néhány másodperc alatt erős zajjal, háromezer méternél magasabbra emelkedett. Dvorzsák Zdenkó főhadnagy elveszettnek hitte magát, mert attól félt, hogy a léggömb a magasabb légrétegekben megreped. E kritikus pillanatban azonban megőrizte lélekjelenlétét. Gyorsan megrántotta a szellentyűt és fokozatos menynyiségben gázt bocsátott ki. A léghajó megállt. A tiszt 4500 méternyi magasságot konstatált. (A Montblanc legmagasabb csúcsa 4800 méter magas.) Lehetetlen leírni, hogy a léghajós ez önkénytelen kirándáson mit érzett, de bátorságát soha sem vesztette el. Egy, erre vonatkozó kérdésre igy felelt: „A léghajósnak soha sem szabad félnie s aztán ezzel ugy sem segítenék semmit!“ Az utazás részleteiről Dvorzsák főhadnagy csak keveset beszélt. — Reggeli 5 órától kezdve délutáni 4 óra 20 percig tartott, 4000 méternyi középmagasságban, Zimony—Belgrád irányában. A Drávát Pécs mellett, a Szávát Zupanjetól keletre röpülte át s aztán Boszniába lebegett. Itt a léghajót 3000 méternyi magasságban egy, északkelet felé áramló hegyi szél ragadta meg s Dél-Szlavoniába, Vinkovce felé terelte vissza. A léggömb erős lehűlése következtében a főhadnagy kénytelen volt a leszállásra, noha kötele és horgonya nem volt. A ballon rendkívül gyorsan szállt le s útközben egy kéményt is ledöntött. A léghajó eleinte egy sík terület fölött húzódott végig, alacsony magasságban, majd egy erdő felé röppent, amit a főhadnagy a legjobb leszálló helynek vélt. A főhadnagy a szelentyűt erősen kinyitotta, úgy, hogy a léghajó a földhöz tiz méternyire közeledett s egy negyedóra hosszat szállt az erdő föllött, mert erős szél ragadta meg. Végre egy hatalmas tölgyfán fogódott meg. A főhadnagy egy karikát erősített a fára, leszállt és emberekért ment. A legközelebbi község jó messze van s a főhadnagynak nem kis fáradságába került, hogy a derék embereknek a „szörnyeteg“-től való félelmét legyőzze. (Kossuth Lajos és a közegészségügyi kongresszus.) Egy nagyon kedves török úriember, aki ma délután az ,.Otthoniban járt, nagy dicséretet akart a magyarországi íróknak mondani és lelkesülten fölkiáltott: „Hisz uraim önök is törökök,’ csakhogy civilizáltabbak, mint a mi törökjeink.“ A hírlapírók összenéztek, mert nem ízlett nekik egészen ez a dicséret. Hát körülbelül úgy jártak a közegészségügyi kongresszus rendezői is, mikor De Miranda Azevedo brazíliai kongresszusi kiküldött kormányának üdvözletét kifejezte a kongresszus előtt és nem ismervén viszonyaink sajátságos alakulását, egy főherceg, egy hadtestparancsnok és több miniszter jelenlétében meghódolt Kossuth emléke és nagysága előtt. A beszéd, melyet tartott, a „Correspondence de Hongrie“ értesülése szerint így hangzott: „Az atlanti óceánt átszelve, szerencsés vagyok Brazília kormányának üdvözlését tolmácsolni a budapesti kongresszussal, Kossuth országának és nemzetének körében, mely fölfüggesztette egy pillanatra a gyászát, hogy a művelt világ képviselőit fogadhassa keblére.“ A rendezőség tagjai összenéznek, sőt egyiknekmásiknak kissé sápadtabb is lett az arcszíne, mert nem tudták, hogy mit mond majd Károly Lajos főherceg ehhez a meglepetéshez? A főherceg mondott is valamit Schlauch bíbornoknak, mire ez finom mosolylyal olyanféle gesztust tett, mintha mondani akarná: „Mit tud ez az exotikus úriember arról, hogy mi illik nálunk és mi nem ?“ De úgy látszik, hogy a brazíliai nagyon is jól tudta, hogy mit cselekszik, mert egy interviewer előtt a következő kijelentést tette: — Én republikánus vagyok és pedig nem csak azóta, hogy császárunkat, Don Pedrot elűzték, hanem még a császárság alatt is az voltam már. Republikánus kormányt képviselvén, én csakis ama momentumokkal rokonszenvezhetem egy nemzet történetében, mik államformánkkal leginkább megegyeznek. Különben mi Kossuthon kívül mást nem is ismerünk Magyarországból. Igenis tudtam, hogy a király öcscséhez intézem a szót, de azt hiszem, az is kibékült már régen a teremtett helyzettel. A „Magyarország“ szerint az olasz kiküldött Radio Luigi is meg akart emlékezni Kossuthról, de beszéde cenzúrán ment keresztül és kitörölték belőle Kossuth nevét. (Ha ezt tették, rosszul tették.) Valószínű tehát, hogy a brazíliai kiküldött beszéde vagy nem került cenzúra alá, vagy ha került, ő nem törődött vele és saját elhatározásából restituálta a kihagyott passzust. Amit, ha megcselekedett, nagyon helyesen tette, mert Magyarországon már rég eltörölték a cenzúrát. — (Hölgyeknek szánt fölolvasás.) Vasárnap, amint jeleztük, Leistner Lujza úrhölgy Chemnitzből, aki mint a hygiéniai és demográfiai kongresszus tagja érkezett Budapestre, a magyar Kneippegyesület részéről rendezett fölolvasást tartott. A fejtegetés tárgyául az a kérdés szolgált, hogy miért szaporodnak napról-napra a női betegségek és miképen lehet ezen segíteni. A fölolvasó ennek az okát az öröklött hajlamban, a helytelen táplálkozásban, a mozgás hiányában s az egészségellenes öltözködésben leli. Ez utóbbi tekintetben hivatkozik a fűzők viselésére és arra a szokásra, hogy a szoknyákat igen szorosan kötik össze, mindkét eljárást erősen kárhoztatja. Némely női betegségnek a helytelen emésztés az oka, amelyet részben az erősen fűszerezett ételek és az alkohol élvezése okoz. A felolvasó kimutatja, hogy a nők egészségi állapota csak akkor fog jobbra fordulni, ha a hölgyeket nőorvosok gyógyítják. Igaz, hogy éttől sokakat visszariaszt a szemérmetesség, amely különben olyan erénye a nőknek, amitől nem szabad őket megfosztani, mert minél magasabb fokon áll a nemzet az erkölcsi dolgokban, annál nagyobb hatalmi magaslaton lesz. Hanem a testi bajok jelentkezésénél a túlhajtott prüdériának nincs helye. Az előadást mintegy háromszáz hölgy hallgatta végig s nagy érdeklődéssel kisérte és ismételve élénken megéljenezte. A fölolvasó úrnő, hogy a mutatkozó általános kívánságnak eleget tegyen, pénteken — e hó 7-ikén — még egy előadást fog tartani az V. ker. Markó utca 31. sz. alatt levő kir. kath. főgimnáziumban, a melynek