Pesti Hírlap, 1898. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-01 / 32. szám

1898. február 1. PESTI HÍRLAP 3 a krétai ügyben az európai koncert fönn nem tart­ható, flottáját visszavonja­­a krétai vizekből. Francia­­ország kijelentette, ha Oroszország javaslata ellen ki­fogásokat támasztanak, flottáját visszavonja a krétai ■ vizekből. Németország kijelentette, hogy már unja a t­rét , flottáját visszavonja a krétai vizekből. Ausz­­i ,Magyarország kijelenti, ha minden kollegája él­né,... Krétától, flottáját visszavonja a krétai vizekből. A szultán kijelentette, ha György herceg jelöltséget föntartják, nem üríti ki Krétát és flottát küld a kré­tai tüzekbe. Az ember nem is hinné, hogy milyen közrtyű a krétai kérdés megoldása! Csak bele kell ulni, s minden szépen visszazökkenhet a régi rendbe. Anglia triumfál! Először is elmondjuk, amit a «fitness György herceg jelöltségéről ír: «Mi bele­nyugodtunk a tíroz, a Schaffer, a Petrovics jelölt­ségébe, készek vagyunk a György hercegét is elfo­gadni. Talán nem épen eszményi jelölt s azt a nem helyeselhető szerepet is bajos elfelejteni, amit a múlt évi krétai válság alatt játszott, de végre mégis többet ér, mint semmi kormányzó. Nem szeretnők, ha az európai diplomácia még több időt vesztegetne az ( eszményit) kormányzó után való vadászatra. Azt óhajtjuk, hogy általában már valamitlő kormányzót megválaszszanak, hogy véget vessenek oly állapot­nak, mely elég hosszú ideig botrányos volt, most pedig már épen tűrhetetlen kezd lenni.» Tessék! Minő önzetlen, minő prózai higgadt gondolkozás szól felénk e sorokból. Mintha Angliának voltaképen semmi köze sem volna az ügyhöz s csak annyiban érde­kelné, mert a többi hatalmat is érdekli. Ez a közö­nyösség azt árulja el, hogy Anglia biztos a dolgá­ban. Konstantinápolyból azt jelentik, hogy Oroszország csakugyan ragaszkodik György herceg jelöltségéhez. Ki lesz akkor ellene? Németország kezd visszavo­nulni. Franciaország azt akarja, amit Oroszország, Olaszország, amit Anglia. A szultán pedig járhatja "a vitustáncot mérgében. ORSZÁGGYŰLÉS: A belügyi költségvetés tárgyalása. A hétfői ülések szokott álmos hangulata uralta a mai tanácskozást. Csöndes, gyér gyülekezés. A na­pirendtől, a belügyi tárca mai részleteitől érdekessé­get nem lehet várni, mindenki csak a rendőri tétel után vágyakozik, amelynél a budapesti rendőrség megszapultatik. A karzatok megteltek jogkeresőkkel és jogvédőkkel, kik a rendőri visszaélések passzív szereplői voltak s azt hitték, hogy ma következik a rendőrség és tapsolni szerették volna a támadókat. Ám holnapra maradt a nagy mosás, ma szelidebb tájakon haladt a vita. Míg a gyülekezés tartott, a folyosón megható érdeklődéssel köszöntötték Tisza Kálmánt, aki test­' íit'i u i TTTtiwi^VhTtBt­rr^ri vére temetéséről jött a parlamentbe. A szélsőbal­nak is volt vendége: hazajött Kossuth Ferenc Ná­polyb­ól. — Mi újság künn ? — kérdezték tisztelettel a hívek. — Jó idő van! Kitűnő idő van! — Időnk nekünk is jó van itt, — felelik búsan a közlegények — de épen ez a jó idő­ teszi tönkre most az országot. Kossuth Ferenc nem kutatja ugyan e szavak értelmét, de megelégszik vele, hogy mindenki gratulál az egészségéhez. Ha már a vendégeknél vagyunk, ne feled­kezzünk meg a néppártról sem. Itt Zmeskál Zoltán­­nal ismerkedtek. Zmeskál tudniillik, amióta képviselő, ma először jelent meg a Házban. Künn a folyosón még időnként tanakodtak a Ra­­kovszky-Szalavszky folyton bonyolódó ügyéről, aztán pe­dig néhányan hozzácsatlakoztak Berzeviczyhez, ki azért ment be a terembe, hogy az ülést megnyissa. Végre is az ülést, akármilyen kevesen legyenek is, meg kel­lett nyitni, annál inkább, minthogy Perczel Dezső belügyminiszter jelen volt, sőt Erdély Sándor két törvényjavaslatot is nyújtott be : egyiket arról, hogy a kisbirtokosok országos földhitelintézetére kiterjesz­­szék mindazon jogokat, melyek a magyar földhitel­intézetre ki vannak terjesztve, a másikat pedig az egyes bírói határozatok jogköréről. • A néhány félhangosan diskurálgató képviselő szinte ijedten rezzent föl, amikor Molnár Antal le­­kiáltott: — 315.000 filos kölcsöntörlesztési tétel! — Kölcsöntörlesztés ? Mi ez ? Csak nem figyel­meztetik már nyíltan a képviselőket a kölcsön törlesz­tésére. Egyesek, kiknek az éjjel rossz álmuk lehetett, megdörzsölték a szemüket . . . Visontai Soma önelégülten mosolygott. Körül­belül ő volt ekkor még az egyetlen, aki tudta, miről van szó. Az operaház kölcsöne ez, t. Ház. S az operaház, amely kibírja a Broulik-pert, nem ijed meg 315.000 írt kölcsönrészlettől sem. Nem is kifogásolta e kölcsön törlesztését, sőt ellenkezőleg arról­ panasz­kodott, hogy operaénekesnők és énekesek kiképzésére már­ az idén semmi szubvenciót sem adnak, holott tavaly előtt 8000 futót s tavaly 5000 futót adtak. Pe­dig az ellenzék azt kívánta, hogy e célra még több összeget adjanak, — folytatta Visontai, — úgy okoskodván, hogy az ellenzék, mely szereti a hangját hallatni, pártolja a hangképzést, mig a kormánypárt, a hallgatás barátja, elnémítja a hangtehetségeket. Ama jelentéseket az opera és nemzeti színház állapotáról újólag emlegette, a csábító fölhúzott pisztolylyal állott. Ente a férj a ruhaszekrény ajtaját is becsapva így ki­áltott : «Hier ist er auch nicht !•­ És el­rohant, így történt-e ? nem-e? Ki tudná megmon­dani ? Csak az bizonyos, hogy hetek s hónapok múltak el és nehezen bár, de a világ egyszerre csak a Hentzi-merénylet fölött is, a rendőrség kudarca fölött is, meg még a napnak hőse, Szeless Adorján fölött is, napirendre tért. A kombinációkba vett és kimaradhatatlanoknak vélt következmények pedig, a hallatlan botrány és kudarc dacára sem következtek el. Még az sem történt, hogy az elmenekült bűnös helyett bűnbakot áldozzanak a haragvó isteneknek. És nemcsak Bánffy Dezső nem bukott meg, hanem még a főkapitány sem. Sőt egyetlen rendőrtaná­csosnak sem görbült meg egyetlen egy haja szála sem. Az egész Hentzi-merénylet úgy el­mosódott, mintha sohasem is történt volna. Hanem egy idő múlva, mikor az emberek már beszélni sem szerettek a Hentzi-ügyről és a vakmerő és szerencsés merénylőről, történt ám valami más. Híre futott ugyanis, hogy Szeless Adorján még­sem olyan szerencsés fickó, mint hitték róla és hogy azáltal, hogy „nem fogták el“, sokkal nagyobb bajba jutott, mintha elfog­ták volna! Mert miután Szeless Adorjánról már min­denki megfeledkezett, most kiderült, hogy míg családja itthon nyomorog, ő Pak­sban éhezik. Ha tehát gyűjtést nem rendeznek támogatására, akkor a legnagyobb szégyen és katasztrófa sújt­hat le nemcsak Adorjánra és családjára, hanem A belügyminiszter egyáltalán nem hajlandó azokat a jelentéseket megcsináltatni. Visontai azt mondta, hogy azokból anyagot meríthet, aki föl akar szólalni. (De mire való fölszólalni, amikor kényelme­sebb csak szavazni ?) Ám van igazság abban, amit Perczel belügyminiszter mondott, hogy a t. Ház tagjai nem igen szokták olvasni a jelentéseket. A közegészségügyi jelentésből például ezelőtt három­ hónappal 450 példányt küldött a Házba s ma is van belőle 420 példány, tehát összesen csak harminc példányt használtak föl. (Hátha még­tudná a minisz­­ter, hogy ezt a harminc példányt is az újságírók kérték f­el!) A belügyminiszter beszédéből megtudhattuk, hogy a nyárra a vidéki színészet dolgában ankettet tervez, melyre a jelesebb színigazgatókat és a szak­értőket meghívja. (A vidéki maecenások a legtöbbet tudnának itt beszélni, meg amn hitelezők, kiknél a primadonnák garderobját a direktorok, el szokták zá­logosítani.) ___ Általános megelégedést keltett,­­amikor a nem-­ z­eti színház javadalmazásának tételénél­ Major Ferenc­ megint elmondta, hogy nincs megelégedve a nemzeti­ színház műsorával. Minthogy azonban ez nem valami új dolog és Major újat is szeretett volna mondani, egy merész fordulattal azt jelentette ki, hogy a színielő­­adásokról írt kritikákkal sincs megelégedve. E kri­tikák igen részrehajlók és segíteni kellene rajtuk. (Persze, persze, de hogyan? Talán a m. kir. belügyminiszter úr lenne szíves az egyes premierek­­ről kritikákat írni a lapok számára ? vagy pedig egy parlamenti bizottság alakíttatnék ebből a célból ? Mert az még­se járja, hogy a parlament abszolúte ne gyakorolhasson befolyást arra, hogy a kritikusok ne egyformán dicsérjék­ Jászai Marit meg Dőry Margi­­tot, az Utolsó szerelmet és az Egert!) Perczel miniszter szívesen kijelentette Major­nak, hogy a nemzeti színház műsorát nem lehet egy kaptafára húzni. Senki se kívánhatja, hogy csupa Sardont adjanak. Minthogy Major az ingyenes előadá­sokat is emlegette, a miniszter megragadta az alkal­mat, hogy letörje az ingyen előadások zöld ágát. Ezeknél inkább a vasárnap délutáni olcsó előadáso­kat pártolja. A tételeket mind megszavazták s már Pap Samu a közegészségi viszonyokról szólhatott. Nem annyira a nép egészségéről, mint az orvosokéról. Mert nyomorúságban vannak vidéken a közorvosok és igen csekély a fizetésük. Bazálli F­erenc, a néppárt gyógyszerésze, is el­ismerte ezt, de aztán messze elkalandozott és rémü­­letes aprólékossággal részletezett a főváros palotaso­raitól kezdve az emberiség civilizációjáig mindent nyegethette az eddig fényesen sikerült akciót. Csak az, hogy a francia kormány, mely a " i'dinamit-hősöket» közönséges bűnösöknek tartja, Szeless Adorjánt ki­találja adni. Úgy hallatszott, hogy ez iránt már a közös külügyminiszter is megtette a kellő lépéseket. De nem sokára ez a veszély is elmúlt. S a nagy kudarcból kijutott, még a közös külügyminiszternek is! — Mert hisz a francia igazságügyminiszter Traricux volt. Pázmándy Dénesnek per tu barátja. És mit tehetett mást a szegény állam­rendőrség, mint hogy a szégyent, melyet sem el nem titkolhatott, sem meg nem szépíthetett, megnyúlt képpel és még hosszabb orral zsebre rakta. Adott ugyan ki egy mentegetődző hiva­talos kommünikét, melyben elmondja mentsé­gére, hogy: «ha valakit egy egész társadalom rejteget a rendőrséggel szemben, és ha egy hall­gatag összeesküvés létezik, mely az üldözöttnek minden nyomát betakarja s a rendőrséget folyvást tévútra vezeti, akkor nem csoda, ha a rendőrség nem képes megoldani fölada­tát!» De ez a kommüniké még rosszabb volt a rendőrségre nézve, mintha egy szót sem szó­lott volna. És az örömmámorban, hogy Hentzi is, Bánffy is, Bécs is egyszerre van lefözve, ds senkinek sem jutott eszébe az a gyanú, hogy várjon a rendőrség is nem épen úgy ke­­reste-e Szeless Adorjánt, mint az egyszeri férj a felesége csábítóját, akiről besúgták neki, hogy épen most van a felesége hálószobájában. A férj tomboló dühvel szakította föl a hálószoba ajtaját, s először is a függöny mögé nézett. «Hier ist er nicht!» Aztán az ágy alá nézett. «Hier ist er auch nicht!» Aztán fölszaki­totta a nagy ruha-szekrényt, melyben a szoknyák közt : ■ —-------------------------------------------------------—--------■----, mindazokra, akik vele távolról nyíltan vagy ti­tokban „szimpatizáltak“ Nincs a világon ember, kinek szive a vi­déki színészeken és a hazátlanul bolyongó ál­lamférfiakon annyira megesnek, mint a Páz­mándy Dénesé. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy mikor Párizsból ily vészhírek érkez­tek, — ő is gyűjtött. És ettől a gyűjtőívtől Dininek ren­des asz­taltársasága sem menekülhetett meg. — írjatok alá, minél többet! Hisz csak nem akarhatjátok, hogy ez a »szerencse ilem ember egész családjával együtt éhen haljon ! — kiáltott Dini emberbaráti, de egyszersmind exe­­quáló hangon. E szavak mélyen megrendíthették az egész asztaltársaság szivét, mert erre az egész asztal­­társaságnak, mely pedig előbb még a legkedé­lyesebben mulatozott, egyszerre feltűnő­en rossz kedve lett. Ámde dicséretére szolgál az egész tár­saságnak, hogy nemcsak a szíve mozdult meg Dini harsány szavaira, hanem a keze is. Atzél Béla egy rejtélyes és szatirikus mo­soly kíséretében nagyobb összeget nyújtott át, de egy szót sem szólott. A többi is mind szó nélkül szúrt ki, tíz vagy öt forintokat. Csak a Zalafejű székely nem állta meg szó nélkül Villogó és szúró szemeit Dinibe mé­­lyesztvén, miközben a bankjegyet átnyújtó neki, e szavakban tört ki: — A fene egye meg ezt a — Bán© Dezsőt ! • *&31

Next