Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-30 / 209. szám

lója volt az elnyomottaknak s létükért verejtékes munkában küzködőknek. Petőfi a munkásoknak ba­­­rátja volt. És midőn azt irta, hogy: „Tiszt vagyok, ha lát a közlegénység, Tisztelkedve megyen el mellettem, — Én meg pirulok, gondolva magamban, Nincs igazság, nincs igazság ebben. Nekünk kéne köszönteni őket. Mert ők nálunk sokkal többet érnek.“ Midőn, mondom, Petőfi ezeket írta, nemcsak a katonaság, hanem a munkások közlegénységére is gondolt. A Petőfi-társaság nevében üdvözlöm tehát önö­ket, Petőfi kedvenceit. Hadd legyen ő mindörökre eszményképünk. Miként ő, úgy önök is tiporják sárba a fekete zászlókat, a türelmetlenség és fajgyűlölet zászlait. Miként ő, lobogtassák önök is fönnen a piros zászlókat­ , a testvériség, egyenlőség és szabadság zászlait ! És ha esténket a gyárból, a műhelyből hazatérnek a családi kör csöndjébe, vegyék elő oly­kor-olykor a szent bibliát, Petőfi verses könyvét, hogy abból nemcsak a hazafias emberszeretet ma­gasztos eszméit újból és újból merítsék, hanem hogy lelküket füröszszék amaz örök szépség tengerében, mely Petőfi minden, egyes verséből árad* Az Isten áldja meg önöket ! És most tegyék le kegyeletük, hó­­­dolatuk, rajongásuk koszorúját Petőfi lábaihoz ! A lelkes tetszéssel fogadott beszéd után a »Szózat«-ot énekelte a kaszinó dalárdája, hogy az­után teljes rendben szétoszolva, a kaszinó helyisé­geiben folytassák az ünnepélyt, mely lelkes, hazafias lefolyásával dicséretére válik a kaszinó hazafias ér­zésű munkás tagjainak épen úgy, mint az ügybuzgó rendezőségnek. Az ünneplő Segesvár. A város már ma ünnepi díszt öltött. A középü­leteken és a magánházakon nemzeti szinti és gyász­lobogók lengenek mindenfelé. A rendezés munkájában löbb° előkelő szász nemzetiségű is nagy buzgalommal részt vesz, sőt a vidékről a szász papoktól számos meleghangú, rokonszenves levél érkezik a rendező­­bizottsághoz, melyekben jelzik, hogy részt vesznek az ünnepélyen, ami azt a benyomást kelti, hogy Petőfi emléke közeledést és összekötő kapcsot képezhet a város szász és magyar elemei között. A mai vona­tokkal már­is számos vendég és küldöttség érke­zett ide. A küldöttségek zászlókkal érkeznek, a koszorú­­küldemények százával jönnek; eddig tizenkét kocsi koszorút vittek ki Fehéregyházára. A megérkezettek közül számosan kirándultak a vidékre, többek közt Károlyi István gróf Zichy Jenő gróffal. Az idő kedvező, tiszta, és minden jel arra mutat, hogy a holnapi ünnepély a várakozáshoz méltó módon fog lefolyni. * Székely-Üdv­arhely­­t az Ugrón Gábor elnöklete alatt alakult székely­ bizottság nagy tevékenységet fejt ki, hogy a segesvári Petőfi-ünnepély minél fényesebb legyen és a székelység minél nagyobb számban vo­nuljon föl. Már említettük, hogy négy külön vonatot bocsátanak a résztvevők rendelkezésére, díjtalanul; minden vonat 30 kocsiból áll s igy több mint 4000 embert vihet. Azonkívül külön vonulnak le Sz.-Keresz­­turról több száz kocsin a székelyek Ugrón Gábor sze­mélyes vezetésével. A menetet kiséri egy diszbandé­­rium Udvarhely városi és sz.-kereszturi polgárok és földbirtokosokból, kik a Fehéregyházán megérkező vendégeket fogják a csata-síremlékhez kisérni és az ünnep alatt a rendet föntartani a székelység között; az ünnep végeztével a kocsikon Segesvárra bevonuló illusztris vendégeket fogják bekisérni. A székelyek nagy tömege a segesvári Pető­­­szobornál tartandó ünnepélyességben részt nem ve­hetvén, Fehéregyházáról zárt sorokban fog az állami iskola udvarára bevonulni, hol a székelységnek külön ünnepséget rendeznek. Az ünnepi beszéd tartására vármegyéjük szülöttét, Bartha Miklóst, kérték föl. Közreműködésre fölkérettek még Endrődy Sándor és Szász Gerő. Sándor Domokos sz.-kereszturi képezdei tanár egy, ez alkalomra irt »A székelyek Petőfi ham­vainál« című ódát fog elszavalni. A székely-udvar­­helyi dalárda a Honfidalt és Petőfi »Trombita har­sog, dob pereg« c. dalát énekli dr Rátzkövy Sámuel vezetése alatt. Itt fog beszélni Ugrón Gábor is. Az ünnepély végeztével fölvonulnak a székelyek zárt sorokban Petőfi emlékszobra elé s azután elszélednek a vár­megyeház koronázta hegy oldalában levő sétaterekre, elkölteni a magukkal hozott elemózsiát. A székelyek szekerei az említett hegy alatt el­terülő fapiactéren táboroznak s ez miniatűr kiadás­ban meg fog felelni a hajdani agyagfalvi székely gyű­lés képének. ------ - - - -­ P E S TI n I R L A P 1899. julius 30. 7 A székelyek magukkal viszik mozsárágyusokat is, melylyel az ünnepi lövéseket végezik. * A segesvári Petőfi-ü­nnepen az országos hon­védegyletek központi választmánya részéről jelen lesznek a fővárosból Illyés Bálint orsz. képviselő, a küldöttség vezetője, Tóth N. János, Feleld Miklós, Urhegyi Gyula, Gömöry Károly, Borszéki Soma, Blaskovich­ Lajos, Szolidh Ferenc, az erdélyiek közül pedig Pünkösdy Gergely, Tuzson János, Vajna Tamás, Horváth Ignác és Lázár Mihály. Ez utóbbiak Seges­­várott csatlakoznak a budapesti bajtársakhoz. A budapesti tudomány­egyetem képviseletében a tanács részéről Herczegh Mihály prorektor utazik Segesvárra s koszorút helyez a Petőfi-szoborra. Esti levél. — Az ember — Néhai Scheuthauer professzorról csak bi­zalmasai tudták, hogy a pathologiai anatómián kívül olyan egy tudománynyal is foglalkozott, amelynek neve talán pathologiai irodalomtörté­net lehetne. Nagy költők élete, orvosi szemmel nézve; az ember, a nyomorult ember a mű­vészben ; az égi alkotások és a földi valóság; az igazság és a hazugság — ez voló az ő ked­ves és szomorú vizsgálódásának tárgya. Akik csak egyetemi előadásairól ismerték Scheuthauert, nem is sejtették, mily nagy be­szélő mester ez a Kraxelhuber-nyelvű öreg úr. Ami estéinken persze németül szólott. De mi­lyen ékesen, milyen hürtli művészettel! Ez a collegiuma — mert tulajdonkép előadások soro­zata voltak ez a vacsorás csevegések — mint mondtam, a költők pathologiáját, a művészek nyomorúságát tárta elénk. A tudásnak és az adatoknak oly iszonyú halmaza volt a fejében, hogy csak a részletek részleteiből hullatott el egyetmást, de még így is azt mondom, hogy Heine és Leopardi az ő kegyelméből él bennem, mint eleven ember. Tudása borzalmasan nagy és aprólékos volt. Igazi anatómus­, vagy ha jobban tetszik: detektív-tudomány. Pillantása, mint a bontó­ kés, behatott mindenhová: a legmélyebb rejtekekbe, a soha napfényt nem látott zugokba,­­ élesen, fino­man és kegyetlenül. Haj, micsoda bámulatos tudással gyűjtött és megrostált anekdoták, fur­csaságok és pletykák váltakoznak itt a nagy, megdöbbentő, lesújtó tényekkel! Az öreg nem igen szeretett általános íté­leteket mondani. De mikor egy-egy bús titok föltárása után ajkához emelte a poharat, mert hallgatni akart , fényes szemében sötéten csil­lant meg a tragikum. Az az agyvelő szerkezet, melyet tehet­ségnek nevezünk, ritka ez világon. Milliók vagy ép milliók százai között akad egy-egy. És ter­mészetéből tulajdonkép csak ezt az egy hitvány adatot ismerjük bizonyosan. A többi titok. Hogyan lesz, mi szüli, milyen erők hatásának foganatja? Nem tudjuk és alkalmasint nem is fogjuk megtudni soha sem. Ami elméletet az öröklékenységről csináltunk, és a tehetség tü­neményén dől meg. A tehetség egyedülvaló vérei között és egyedülvaló az emberek között. Az ember a természet rendje szerint nem te­hetséges. Az a csodálatos erő, a géniusz, mint idegen vendég, mint valami másik, különböző érv lakozik benne. Ez a két lélek teljesen meg­egyezni nem tud soha. A tehetség legtöbbször, szinte mindig, elkülönzi magát az em­bertől, mint a tökéletes a tökéletlentől. Nagy gondolkodók, politikusok, hadvezérek, mű­vészek kicsinyek mint emberek. Életök ellene mond alkotásaiknak. Akkor hazudják a legna­gyobbat, mikor legnagyobb műveiket teremtik. Haj, m­lyen igaz és egész ember a senki, aki névtelenül élte le napjait, és milyen hamis és töredékes ember a halhatatlan, ki mennyei ma­gasságban repült sáros szárnynyal! Ó, a szép­ség, az igazság, a szabadság, az erő, a böl­­­csesség választottjai, akik rútak, ármányszövők,­ talpnyalók, gyöngék, gyermekesek! Ó, a szentek,­ akik pénzeiket busásan kamatoztatják; ő, a na-­­gyök, akik szarvakon viselik a babért! Ó, a sok óriás, aki törpe ! !­­. És ha végignézünk a nagy szellemek­ világtörténetén, egy van, egyetlenegy tünemény, egy legendás alak, ki mint ember nagyobb vasás­­művészeténél is. — ő, a mi édes szerelmünk, a mi dicsőséges vérünk: Petőfi Sándor. Huszonhatéves fiú. Az én koromban már­ fiúnak mondjuk a huszonhatéves embert. És­ mégis ő az örökkévaló tanítómestere az életnek. • Ő az igaz. A becsületes. A nemes. A szabad. A jó fiú. A jó szerető. A jó férj. A jó barát. A jó­­ magyar. A jó katona. Ő a tökéletesség. Az erő.. A szeplőtelenség. A tisztaság. Az egész. Az em­ber. A legnagyobb ember. Köszönjük néked, sújtó és irgalmas Isten, hogy elveved tőlünk őt, ismeretlen dicsőségben, ágyútűz között vagy sárba tiporva. Mert ha azt rendeled, hogy közöttünk éljen tovább is, mi­ emberek öljük vala őt meg, nem tűrhetvén ma­­­gunk között fajunknak ilyen tökéletességét. Buk­nia, halnia kellett volna néki. Ellene mondott volna ez az egész hamis világ, melynek ő el­lene mondott. Ha idegen hóhér teszi a kezét szent testére, még szerencse, és vértanúink fénykoszorúja ragyogóbb egy Nappal; de ha mi magunk öltük volna őt meg ! . . . Pedig megöltük volna. Mert az emberi nagyság tökéletessége a legfelsőbb tragikum. « .­­ Ha fiam lenne, a legszentebb szent a legnagyobb ember nevére, Petőfi Sándornak kereszteltetném. SZÍNHÁZ és zene. * (Petőfi-eat a budai színkörben.) Zsúfolt ház tapsolt és éljenzett a krisztinavárosi színkörben azoknak a hazafias és kegyeletes képeknek, ame­lyeket Petőfi Sándor halálának 50-ik évfordulójára. Makó színigazgató ma este előadatott. A földszint és páholyok tömve voltak, a karzaton pedig Budán talán még sohasem szorongott annyi nép, mint mar. A zenekar Petőfi-nyitánya után Verő Károlynak a Hadak útja c. darabjából mutattak be két képet (Talpra magyar és Petőfi halála), a kettő közt Rud­­nyánszky Gyulának Petőfi c. drámai költeményét,­­ amely szép ugyan, de színpadra kissé alkalmatlan.­­Petőfit mindenütt Szakács Andor személyesítette s a nő szereplők, valamint a szerző pompás babérko­szorúkat kapott és sokszor kellett­ a lámpák előtt megjelennie. Utolsónak Jókai Mór apos­theózisát szavalta el nagy hatással Nagy Bella vendég, aki szép, lenge costume-jében kiváló képes­séggel személyesítette Hungária alakját. Az Apotheo­­­zis Petőfi szobránál játszik, amely mögött már ott emelkedik a Petőf-ház. A dicsőítő költemény után Nagy Bellának és Jókainak — aki veje és lánya társaságában jelent meg a színházban — gyönyörű virágállványt és pompás koszorút nyújtottak föl, míg Jókai arany-babér-koszorút kapott. A folytonos tapsra és éljenzésre maga Jókai is megjelent a színpadon, s onnan köszönte meg hajlongva az ovációt, a kö­vetkező néhány szót mondva : Szeretett közönségem ! A holnapi és ez a mai est legyen egészen Petőfi emlékezetéé. Minden koszorú, amit ma kö­töttek és minden babér- vagy pálmalevél, amit le­téptek ma, Petőfinek, a mi legnagyobb, halhatat­lan költőnknek és nékem egykor kedves jó bará­tomnak szobra talapzatát diszitse. Csak ő rá gon­doljatok, minket pedig felejtsetek el ! Frenetikus taps és éljenzés volt erre a válasz." Kimenetkor a fiatalság ki akarta fogni a koszorús költő fiakere elől a lovakat, de Jókai kifogott rajtuk s leányával és Feszty Árpáddal gyorsan fölhajtatott a Svábhegyre. * (A városligeti színkörben) vasárnap dél­után fél 4 órakor díszelőadásul a tavaly elhunyt Egervári Potemkin Ödön 48-as honvédtisztnek, s az

Next