Pesti Hírlap, 1900. január (22. évfolyam, 1-30. szám)
1900-01-02 / 1. szám
1900. január 2. PESTI HÍRLAP midőn a párt tagjainak összetartását hangsúlyozta és Podmaniczky báró érdemeit emelte ki. Azon az erős hangon, melylyel Podmaniczky Frigyes báró minden nyilvános alkalomkor beszélni szokott, válaszolt most az üdvözlésre a következő beszéddel: Tisztelt barátaim, tisztelt elvtársaim! Alig találok más szavakra, amelyek igazán keblem mélyéből fakadnának, mint az előttem szóló tisztelt barátom szavainak rövid paraphrasisára. Szívből fakadólag köszönöm azon jó kívánságokat, amelyeket az imént elmondott szavak felém hangoztattak. De viszonzásul én is azon kezdem, hogy kívánok a párt minden egyes tagjának boldog újévet! (Köszönjük! Élénk éljenzés.) Kívánok egészséget, megelégedést és megnyugvást. (Élénk éljenzés.) De nem elég ennyi; nemcsak a párt egyes tagjainak, hanem a pártnak magának, mint összeségnek, kivánok jó egészséget (Derültség, tetszés.), jó egészséget azért, hogy megnyugvást és ha lehet boldogulást szerezzen magának és a hazának. (Nagy tetszés és élénk éljenzés.) A pártnak, mint összeségnek kivánt jó egészség alatt azt értem, amit az imént mondott Hódossy tisztelt elvtársunk: az egyetértést, az összetartást mindenféle személyes érdeknek a háttérbe szorításával (Élénk éljenzés.), ha kitartást mindig és mindenkor a zászló mellett, amelyre főjelszóul, főcélunkul a haza java van fölírva. (Hosszantartó zajos éljenzés. Ha a párt így fog eljárni, ha a párt így fog cselekedni, meg vagyok győződve, hogy a ránk váró nagy, fontos feladatokat jól fogjuk teljesíteni. Mert, t elvtársaim, a főelv mindig az kell, hogy legyen, akár a magán, akár a politikai, akár a közgazdasági téren akarunk valamit elérni, hogy kötelességünket teljesítsük és hogy lelkiismeretünkkel legyünk tisztában. Ha így fogunk eljárni — ha nem is fogunk találni arra, amit boldogságnak nevezhetünk — de fogunk találni megnyugvásra és soha semmiféle viszonyok közt nem fogunk magunknak szemrehányást tenni, hogy mi a haza érdekei ellen vétettünk. (Igaz! ügy van!) Márpedig ez a fő! (Éljenzés.) Mert akinek a lelkiismerete tiszta, aki megtette a kötelességét a legnehezebb viszonyok közt is, az — ha dacára mindennek, nem tudja a hazát boldogítani azon eszmék szerint és azon eszközökkel, amelyek szerint és amelyekkel ő kívánja — legalább azt a megnyugvást nyerheti, hogy teljesítvén szent kötelességét, a sorsra és a gondviselésre bízza azokat, amik a jövőben bekövetkeznek. S ha csakugyan sikerülni fog, hogy ez az új év, amely Magyarország történetében nagyon nevezetes év, csakugyan meghozza nekünk a megnyugvást és ennek révén a boldogságot, t. i. a haza javát, ha bekövetkezhetnék ez évben az, hogy hosszú bizonytalanság után végre rendezett állapotokat teremtünk e hazában, olyan állapotokat, amelyek következtében egyedül javulhatnak meg közgazdasági viszonyaink és melyek egyedül tehetnek megint munkaképesekké, akkor köszönetetfogunk mondani a gondviselésnek, de egyszersmind köszönetet fogunk mondani még magunknak is, mert nyugodt lélekkel el fogjuk mondhatni, hogy mi voltunk egyik fötényezője annak, hogy ami épen nem volt örömnek nevezhető, örömmé változott. Isten éltessen titeket. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Beszédje az elején kedvező hangulatot keltett, ahogy őszinte, jó szívvel mondta: »kívánok a párt minden tagjának boldog újévet!« — Köszönjük ! — Köszönjük szépen! Köszönjük! — hallatszott a teremben, hol az egyik sarokból, hol a másikból. Aztán hazafias lelkesedése, melylyel a haza javának szolgálására hívta föl a szabadelvű párt tagjait, meleg hatást keltett és visszhangra talált a lelkes éljenzések által. Egy kis melankólia rezgett ama szavaiban, mikor a kötelességteljesítés által nyújtott megnyugvásról szólott, amely a lelkiismeret tisztaságát szerzi meg, ha boldogságot talán nem is nyújt. A beszéd bevégzésekor az általános nagy éljenzés lecsendesülése után mindenki a pártelnökhöz sietett — és külön is üdvözölte, Széll Kálmán miniszterelnöknél. A pártközi ünnepély befejeztével, pár perccel tíz óra után a jelenvoltak kocsikba ültek s áthajtattak hosszú sorban az Albrechtuton át Budára a miniszterelnöki palotához. A ködös után a kocsik torlódást okoztak s a menet csak lassan haladhatott előre. Fönt a várban a miniszterelnöki palota előtt már olyan volt a torlódás, mint valami nagyon népes esküvői ünnepély idején templom előtt. A miniszterelnöki tükrös nagyterem egészen megtelt. Ide a párt Budapesten levő kültagjai is teljes számban jöttek el. Mielőtt a terembe mentek volna, a képviselők letették a névjegyeiket, a miniszterelnök nejének üdvözlése gyanánt. A teremben már ott várakozott megsérült lába miatt egy széken ülve gróf Csáky Albin, kit azonnal nagy érdeklődéssel vettek körül. A gróf maga nyugtatta meg képviselőtársait állapota felöl. Fél tizenegy órakor megnyílt a nagyterem déli részén a szárnyas ajtó s ott belépett Széll Kálmán miniszterelnök és vele együtt a kabinet összes tagjai, kik az ajtó szélén állottak meg, legelői Fejérváry Géza b., Wlassics Gyula és Lukács László. A kormány tagjait a jelenlevők harsány, szíves éljenzéssel fogadták. Mielőtt az üdvözlés megkezdődött volna, Széll Kálmán Csáky Albin grófhoz ment, aki székéről fölemelkedve várta a miniszterelnököt. — Kérlek ülj le — mondta Széli — ülve is megtarthatod a beszédet. Csáky Albin gróf azonban állva maradt s egy székhez támaszkodva mondta, hogy igy fog beszélni. Ezután megkezdődött az üdvözlés. Csáky Albin gróf a következő beszéddel üdvözölte általános figyelem között a miniszterelnököt és a kormány tagjait . Állandó gyakorlat szerint a szabadelvű kormánypárt az évforduló alkalmával megjelenik a kormányelnök, mint pártvezér előtt, hogy neki köszönetet mondjon a múlt évbeli fáradozásaiért és bizalmának változatlanságáról biztosítva a jövőt illetőleg. Könnyen biablonszerűvé válik mindaz, ami rendes időközökben ismétlődik és a párt meg pártvezér közötti egyetértés, az egymáshozi ragaszkodás, az egymás iránti tisztelet új és újabb kifejezését csak a szónoklás művészete képes hatályossá tenni, ha nagyjában változatlan politikai viszonyok között ugyanazok a szereplők állnak egymással ismételten szemben. Ma nem ez a helyzet: először van alkalmunk téged, m. t. vezérünk, az újév napján üdvözölni, először van módunkban magánkörben barátságunk és tiszteletünk nagy pecsétjével ellátni azt a frigyet, amelyet mi veled a politikai nyilvánosság előtt kötöttünk (élénk tetszés) és csak mivel ennek folytán a szónoklat művészetére nincs szükségünk, mertem meghajolni pártunk azon óhaja előtt, hogy érzelmeinek én legyek a tolmácsa. Az élő szónak minden mestersége nélkül tehát, de annál inkább a szíveinkben élő érzelmek egész melegével mondunk neked t. vezérünk közös köszönetet azon bölcs és tapintatos vezérletért, amelylyel a mi elhatározásainkat a haza javára irányítani, törvényhozó munkásságunkat az ország hasznára fordítani, az utunkban itt ott fölmerülő akadályokat sikeresen elhárítani — és bennünket mind, akik lényegileg egyet akartunk, egyet éreztünk, — a vékony válaszfalak eltávolításával egygyé forrasztani tudtál. (Elénk tetszés és éljenzés.) Nem dicshimnuszokat jöttünk neked zengeni — nem is szorultál te erre, ha igenis konstatálom azt, hogy egy nagy, parlamenti életünket majdnem veszélyeztető krízisek és az alkotmányos és közjogi bonyodalmak egy egész tömkelegének sikerült véget vetned neked, anélkül, hogy bárkinek önérzete megbán látott volna, anélkül, hogy bármely közérdek csorbát szenvedett volna, sikerült Neked, ki akaratod ellenére hivattál az előtérbe (ügy van! ügy van!) és ki látva a veszélyt, mely hazánkat fenyegeti, habozás nélkül áldoztad föl magánnyugalmadat, hogy a közügynek szolgáljál. (Élénk tetszés és éljenzés..) Ezért vagyunk eltelve irántad hálával és köszönettel és ezért adhatjuk néked azt a biztosítást, hogy nem megnyugvással csupán, hanem lelkesülten megyünk a te vezérleted alatt a jövő elé, amely küzdelmes és nehéz napokat is hozhat, de kecsegtetőt egyúttal a legfőbb diadallal: a közjó diadalával! (Élénk tetszés.) A zászlót, amelyre biztos kézzel és lángoló betűkkel írtad a „jog, törvény és igazság“ jelszavait nagy és hatalmas tábor követi, — nagy és hatalmas nemcsak azért, mert jóval többen vagyunk benne, mint az elölt, de nagy és hatalmas, mert vezérével úgy az elérendő célok, mint az ezeket biztosító eszközökre nézve teljesen egyetértve, — bármint mondja a politikai irigység, — egységes az és egységes is fog maradni. (Hosszantartó élénk tetszés.) A tábor megbízásából kérem az Isten áldását te rád és mélyen tisztelt családodra és e tábor nevében kivánok neked és általad hazánknak: boldog új évet! (Élénk tetszés és éljenzés.) Beszédében annak a résznek volt legnagyobb hatása, melyben a párt együttérzését, egy célra való osztatlan törekvését ismertette, szemben a »politikai irigység« mendemondáival. Folytonos lelkes helyeslésekkel kísérték továbbá, amikor a miniszterelnök és a kormány iránt fejezte ki a párt rendületlen és odaadó bizalmát. Az üdvözlésre Széll Kálmán miniszterelnök rendkívüli nagy figyelem közt a következő beszédben válaszolt: A miniszterelnök beszéde. Igen tisztelt képviselőtársaim ! Mélyen tisztelt barátaim! Ezek a szívélyes szavak, amelyek az imént a ti tisztelt szónokotoknak, az én igen t. barátomnak ajkairól elhangzottak és az a meleg hang, amely azokból kisugárzott, megtalálták azt az utat oda, hová intézve voltak: az utat szívem bensejéhez. És könnyen találták meg, mert nyitva áll előttetek egész melegével és összes érzelmeivel (Élénk tetszés és éljenzés) ; előttetek, akik nekem azt hozzátok, ami a közéletben a legbecsesebb: a politikai bizalmat és ami a magánéletben oly ritka, de annál értékesebb: az igazi, valódi barátságot. Én ezt a két nagy adományt hasonlóval viszonozom. Azt ajánlom föl nektek én is a mai napon, amit nekem hoztok, de megpótolom egygyel,megbeszél őszintén, de azért ott látszik a lelke a tenyerén lebegni beszéd közben. . . . Hát isten épen ez az! Széli különösen kettőben nagy. Tudja, hogy mit nem kell elmondani s tudja, hogy azt kell elmondani, amit nem szabad elhallgatni. Különben általános vonásokban beszélt, úgy, hogy azt lehet mondani s ez a legörvendetesebb kezdete ennek az esztendőnek, hogy a Széli beszédjéből sem kiabáltak ki aktuális égető kérdések, mert az a jelentős politkai gondolat, ami benne volt, az Ausztriával kiegyezés fejleményeit illette. Belpolitikát nem mozgatott. Hadd pihenjen az ország. Nem voltak benne megüzent harcok, mint egyébkor, nem csörgött fegyver a szavaiban (hiszen mind gúlába van lerakva előtte), nem volt a beszédjében védekezés (hiszen nem támadta meg senki), nem voltak benne nagy ígéretek (hiszen nem ígérhet annyit, mint amennyit várnak tőle.) A béke lengett e beszédből ... a fehér béke. Mindenki érezte ezt a teremben s még Uesu is összetette mellén a kezeit s összesúgott a tót követekkel: — A pápa már tudhatta valamit erről a beszédről, kit a Széli mond, hogy a „szent évet” promulgálta. S hogy még szebb legyen ez a békés hangulat, kinyílt szemben kissé az egyik ajtó a miniszterelnök lakosztályából s kilépett egy szép kis fiúcska, de csak félig, egy teher kéz tartotta belül s nem eresztette tovább. A kis fiúcska vagy négy éves, komolyan hallgatta, hallgatta a beszédet, barna szemei tágra nyíltak és csak hallgatta, mintha mindazt értené, amit a nagyapa beszél a bácsiknak. A téli napfény ezalatt átvetve magát a piszkos felhőkön és ködökön s egy kis vékony sugarat eresztett be rézsint az ablakon, de csak annyit, amennyi a gyerekre esett. Gondolta magában : A vén bűnösökre nem érdemes. Aztán fölharsant a lelkes éljen-zaj, zúgás, a kis fiúcska (a jövő század) beosont a belső termekbe, a hallgató emberraj zsibongva gomolyodott szét s most következett a másik nagy élvezet. Az, amikor az ember rátalál a kabátjára, — lévén a kabátokból egész boglyák az előtermekben. Lukács László lefelé haladtában pislogva sandított e boglyákra, melyekből a coboly bőre is kicsillan itt-ott, mintha azon tűnődne: »Mennyi jó kabát, mennyi jó kabát!« Azután kiki sietett a kocsijához, hogy más területen újra más beszédeket hallgassanak. Hiába, szép mesterség a képviselőség. Egy öreg képviselő. U. i. Az elnöknél is jól sikerült minden. Münnich szépen beszélt és okosan, úgy szintém igen ügyes volt az elnök válasza is. De a Lukács László arcán még mindig az a gondolat pajzánkodott. „Mennyi jó kabát, mennyi cobolyos kabát. I“ ____________________________