Pesti Hírlap, 1901. június (23. évfolyam, 148-177. szám)
1901-06-01 / 148. szám
1901. június 1., szombat. PESTI HÍRLAP 3 " ■ ■ »1 ■■ ■■ 11 " ■■ 1 "■ ..." a közepére esett az inkompatibilitási törvényjavaslat vitájának. Az osztrák delegátusok is gőzerővel dolgoznak, hogy az osztrák miniszterekkel és az összes pártokkal egyetértőleg megállapított munkaprogrammunkat megtarthassák. A polgári perrendtartás tárgyában összehívott szaktanácskozmány Plósz Sándor igazságügyi miniszter elnöklete alatt pénteken délután folytatta tanácskozásait az igazságügyminisztérium palotájában. A tanácskozást a VI. kérdőpont megvitatása nyitotta meg. A VI. kérdés a felebbvítési tanácsok alakításáról szól s így hangzik: „Fenntartandó-e a tervezet 56. §-ának az az intézkedése, hogy a tanács az elnökön kívül a kir. ítélőtáblánál négy bíróból, a kir. kúriánál pedig négy, illetőleg hat bíróból alakul ? Avagy lehetséges volna-e a tanácstagok számának leszállítása?“ Szabó Albert azon nézeten van, hogy a kir. tábla csak felülvizsgálati kérdésekben tárgyaljon öt tagból álló tanácsban, egyébként 4 tagú tanácsban; a kúria tanácsa mindig öt tagú legyen. A felülvizsgálat több időt vesz igénybe, s aggályai vannak, hogy a kúria és a tábla a jelenlegi létszám mellett az újabb nehézségeket alig tudná legyőzni. Gottl Ágost statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy a kúria a kisegítő bírákkal együtt képes lenne az új terhet is elbírni; nem szükséges azonban a kúriánál, hogy minden héttagú tanácsban döntessék el. Nincs kizárva azonban, hogy hetes tanácsokban is bíráskodik a Kúria, amire két mód volna: ha a járásbíróságoktól "kizárólag a táblához kerülnek, vagy pedig a felülvizsgálati összegek magasabbak volnának. Chorin Ferenc arra emlékeztet, hogy a törvényhozásban ismételten fölmerült a bírói tanácsok tagszámának leszállítása, de az erre vonatkozó eszmét elvetették. Nem tartja célszerűnek a leszállítást most, amikor az írásbeliségről a szóbeliségre megyünk át, ami sokkal nagyobb szakszerűséget igényel. Seyfried József azt ajánlja, hogy a táblánál csak három, a kúriánál csak öt tagú tanácsok legyenek, ami az eljárás gyorsítására és könnyítésére szolgálna. Nagy Ödön a javaslat mellett nyilatkozik, amely nagyobb garanciát nyújt s a bíróságok iránt való bizalom erősbödését vonja maga után. Plósz Sándor miniszter konstatálja, hogy, bár többféle nézet merült föl, a többség a javaslat intézkedéseit helyesli, különben utal arra, hogy a felülvizsgálatok száma mindenesetre kisebb lesz, mint amekkora ma a felebbezések száma. Barthodeiszky Emil megjegyzi, hogy a felülvizsgálattal megtámadható ügyek közül legfölebb 30 százalékot szoktak felülvizsgálatra beadni. A Sok kérdésnél, hogy vajon a pergátló kifogások ítélettel vagy végzéssel döntessenek-e el, alegtöbb szónok a mai szabály fentartása mellett nyilatkozott, amely szerint a pergátló kifogásokt végzéssel döntetnek el. Erre a miniszter az ülést befejezte és a tanácskozás folytatását szombat délután 5 órára tűzte ki. Mentelmi ügy. A budapesti főügyészség megkeresést intézett a képviselőház elnökségéhez, amelynek Vészi József országgyűlési képviselő mentelmi jogát, Osinger János budapesti lakos panaszára, sajtó útján elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt felfüggeszteni kéri. Vészi ugyanis lapjában Osingert többek között zsarolással is vádolta. A delegációkból. A boszniai exposé, Kállay Béni közös pénzügyminiszter beszéde, melyet az osztrák delegáció költségvetési bizottságában tartott, a következőket foglalja magában : A közös pénzügyminiszter mindenekelőtt kijelenti, hogy a delegációban különböző alkalmakkor már nyilatkozott arról, hogy a maga részéről nincs az ellen kifogása, hogy a bosnyák költségvetést megvilágító jelentéssel kísérjék, csakhogy ez nagy nehézségekkel volna összekötve. Heroldnak arra a kérdésére, hogy a tudományos és irodalmi munkálatokra vonatkozó költségvetési tétel mily célokra fordíttatik, megjegyzi a miniszter, hogy az ott előforduló összegeket tudományos célokra, általános tudományos és tárgyilagos művek kiadására fordítják és pedig elsősorban a bosnyák-hercegovinai múzeum évkönyvére, amely úgy az ország nyelvén, mint később német nyelven is megjelenik, azután egy iskolai lapra, amely a tanítóknak a legtávolabbi országrészeken is oktató szaklapul szolgál. De végül statisztikai monográfiákra, amelyeket az egyes közigazgatási ágakról adnak ki. Több ilyen monográfiát, mint például a mezőgazdaságról és az állategészségügyről szólót, már közzétettek, mások, mint az iskolai állapotokról szóló monográfia is, előkészületben vannak. Arra a további kérdésre, hogy mely nyelven folyik a tanítás, a miniszter azt válaszolja, hogy minden állami intézetben, úgy az elemi, mint a középiskolákban kizárólag az országos nyelv a tanítás nyelve, csak egyes csekély számú magániskolákban német a tannyelv. A miniszter nem akar újra foglalkozni azzal a régi vitával, hogy hogy nevezendő az ország nyelve, szerbnek, vagy horvátnak, vagy szerbhorvátnak, hanem csak ismétli, amit már többször mondott, hogy kész Boszniára nézve minden elnevezést elfogadni, melyre nézve a két néptörzs, a szerbek és horvátok végre megegyeznek. Ami az állami és felekezeti iskolák szervezetét illeti, az állami iskolák természetesen egységes tanterv alapján vannak szervezve, míg a felekezeti iskolákra általánosságban meg van engedve tantervük megállapítása. Erre a kormányközegek nem gyakorolnak ingerenciát. Csak arra néznek, hogy ne alkalmazzanak iskolakönyveket, melyek politikai tendenciákat követnek. Rátérve a több oldalról hozzá intézett kérdésekre ama küldöttségek tárgyában, amelyek már ismételten Bécsben és Budapesten jelentkeztek és pedig úgy az orthodox, mint a mohamedán lakosság részéről, konstatálja mindenekelőtt a miniszter, hogy önkényes és semmiképpe bebizonyított áilítás az, hogy a török időben az ortodox elem Boszniában nagyobb szabadságokkal és kedvezményekkel bírt, mint most. Mindenesetre Törökország a keresztény felekezetekkel szemben bizonyos toleranciát gyakorolt, de ezt a kifejezést semmiesetre sem kell európai értelemben venni. Ez a tolerancia inkább abban állott, hogy a török hatóságok a keresztény felekezetek ügyeivel nem törődtek. De bizonyára nem is tűrték e felekezetek nyilvános fellépését, hogy tehát a metropolitákat abban az időben választották és hogy gyűléseket engedélyeztek, egyszerűen valótlan. A saját tapasztalásából közölheti a miniszter, hogy még 1872-ben, amikor a miniszter az országot beutazta, egy templomnak sem volt harangja, a legtöbb templom sík földön egészen rejtett helyeken állott és az egyes egyházközségek konventikulumai egész csendben folytak le. Például egy lelkészt hoz fel, aki államveszélyes üzelmek miatt Tripoliszba több évi száműzetésre volt ítélve, aki azonban a mostani kormányzat alatt metropolita ugyanebben az országban. Bizonyára érthető, hogy a szerbekben is hatalmas előre törekvés mutatkozik, hogy ők is elemük továbbfejlődésére törekszenek. Ha azonban gyakran bizonyos vehemenciával követelik a kormánytól kívánságaik teljesítését, úgy ez annak a bizonyítéka, hogy nagyon jól tudják, hogy európai és civilizált kormánynyal van dolguk. Mert épen ezek az óhajok előbbi időkben szigorú büntetéseket, száműzetést és eseléket hoztak rájuk. A miniszter ezután a delegáció előtt ismételten tett nyilatkozatára hivatkozik, hogy szívesen kész a szerb elemek és kívánságaik iránt előzékenységet tanúsítani, feltéve, hogy azok részéről is előzékenységgel találkozik és megjegyzi, hogy bár tőle mindig előzékenységet kívánnak, előbbi nyilatkozatainak második részét szerb részről mindig elfeledik, t. i. erről az oldalról előzékenységet nem tanúsítanak. Ő azonban a maga részéről kénytelen ragaszkodni ehez az előfeltételhez. A miniszter ezután expozét olvas föl, mely a szerb orthodox lakossággal az egyházi kérdésben folytatott tárgyalások összes fázisait illetőleg az ellenzék vezérei által tett lépések összes részleteit tartalmazza. Ezekből az adatokból teljes határozottsággal kiderül, hogy a kormány minden vádaskodása ellenére ezt nem rótta föl az illetőknek, hanem tárgyalt velük, sőt bizonyos pressziót is gyakorolt a keleti orthodox metropolitákra, hogy engedékenységre bírja őket. Amióta én hivatalomban vagyok — úgymond a miniszter — mindig a legnagyobb tisztelettel viseltettem minden vallás iránt és viseltetni fogok a jövőben is. Bizonyára semmi sem fog távolabb állani tőlem, mint hogy valamely vallás tételeibe beavatkozzam; de az illető vallásfelekezet papjaitól ezt még kevésbbé kívánhatom. Ha tehát az orthodox vezetők és a metropolita között kiegyezés jön létre, a kormány a kiegyezést, amennyiben az egyházi és vallási kérdésekre vonatkozik, egész határozottan el fogja fogadni és csupán azt a felügyeleti jogot fogja igénybe venni, amely az államnak joga minden vallásfelekezettel szemben, ha e tekintetben bizonyos engedékenységek szükségesnek bizonyulnak is. Ebben az irányban a kormány már tudatta, hogy bizonyos berendezkedések ellen semmi elvi ellenvetése se volna. De mindeme dolgokról épen tárgyalások folynak a metropolitával. A kormány ez utóbbival szemben semmi kényszert sem gyakorolhat, nem tehetné ezt még akkor sem, ha orthodox kormány lenne és annyival kevésbbé teheti, mert nem az. Azok a hírek tehát, amelyek ily irányban terjedtek el, csupán az illető érdekeltek képzeletében fakadtak. Visszatérve egyik delegátusnak az okkupáció korszakára vetett történeti visszapillantásra, azt mondja a miniszter, hogy ő meg van győződve, hogy azok az aggodalmak, melyek annak idején ez intézkedés ellen fennállottak, nevezetesen a szláv elem növekedésére vonatkozó aggodalmak, bizonyára nem bizonyultak alaposaknak. Az okkupációnak az akkori politikusok szándéka szerint az a célja, hogy bizonyos tekintetben archimédesi pontot teremtsen a monarchiának a Balkánon, hogy ott ne csak diplomáciaiig és politikailag, hanem államilag is működjék. Ha nekünk sikerül, és sok idő kell ehez, ezekben az országokban azt a meggyőződést ébreszteni, hogy bármi történik is, azok a monarchia államcsoportján belül mégis a legjobban érzik magukat, akkor ezek az országok a monarchiának erős támaszai is lesznek. Az okkupáció ideje még nagyon rövid és ingadozások még nincsenek kizárva. De az kétségtelen, hogy ez a meggyőződés ezekben az országokban utat fog törni magának, mert nemzetiség, történelem, hagyomány, geográfiai helyzet, minden a monarchia felé irányítja ezeket az országokat. A monarchián belül kell elérniük az ő sajátlagos nemzeti fejlődésüket. Pillanatnyi tünetek által, amelyek mindenesetre itt és ott előfordulhatnak, ne tévesztessék meg magukat. Ha a balkáni helyzet csakugyan bizonyos aggodalmakra adna okot, úgy ezeket a monarchiára nézve Bosznia és Hercegovina birtoka mégis jelentékenyen enyhítené és csökkentené. A kormányzat ellen — úgymond tovább a miniszter — bizonyos kifogásokat hoznak fel. A miniszter utal arra, mily nehéz itt az objektív megítélés. Egész éven át nem szoktak törődni Boszniával és Hercegovinával. Csak midőn a delegáció egybegyűl, ébred fel ismét az érdeklődés ez országok iránt. Itt azonban máskép áll a dolog, mint hogyha európai országokról volna szó. Valamely európai országról, mint például Angolországról vagy Franciaországról, az illető irodalomból egészen jól lehet többé vagy kevésbbé helyes képet alkotni, anélkül, hogy oda menne az ember , de egy keleti országnál az ilyen eljárással a sötétben tapogatódzunk. Magát az országot és embereit kell látni és a keleti nép szellemébe kell behatolni, hogy helyesen ítéljük meg azokat. Egy írást hoztak itt fel, amelyet boszniai egyetemi hallgatók írtak alá. Megengedem, hogy ifjúság és képzelet ez irat fogalmazásánál bizonyára szerepet játszottak, de az aláírottak bátorságát, hogy neveiket közzétették, nem taksálhatom valami nagyra. Mert az a tény, hogy neveiket közzétették, azt bizonyítja, hogy nem féltek az üldözésektől. Ha egyébiránt ez irat aláírói többet foglalkoznának tanulmányaikkal, mint a politikával, úgy ama fölmerült panaszok, hogy az ortodoxok Bosznia más felekezetei mögött maradnak, talán egy fokkal kevésbbé volnának jogosultak. Fejtegetéseinek további folyamán a miniszter a kivándorlásra nézve számos adatot hoz fel, melyekből kiderül, hogy az évenkint többé-kevésbbé egyenlő csekély számra, néhány száz egyénre szorítkozott, 1899- től 1900-ig azonban hirtelen 7000-re emelkedett, még pedig mohamedánok kivándorlására. Feltehető-e, kérdi a miniszter, hogy egy év alatt a kormányzat olyan rossz lett, hogy ily sok ember kivándorolni kényszerült, vagy pedig másutt keresendő ez az ok? E tekintetben konstatálható, hogy a kivándorlásnak ez a hirtelen emelkedése bizonyos mohamedán agitációval esik össze, mely Mostarból indult ki és mely egy ismeretes áttérési esethez fűződik. Akkor Mostarból azt a jelszót adták ki, hogy a mohamedán vallás veszedelemben van. A szegény tudatlan mohamedán parasztok azonnal nagy számban kivándorolni kezdtek, de a vagyonosabb és értelmesebb agak és bégek ott maradtak. Ha a rendes kivándorlás nagy arányt tüntet is fel, a hatóságok részéről minden megtörtént, hogy a kivándorlókat szándékuktól visszatartsák, sőt egyes esetekben olyan kivándorlóknak, akiknek csekély földbirtokuk volt, állami okokból bizonyos belső gyarmatot létesítettek és ehhez hasonló intézkedéseket tettek. A miniszter hozzátte még, hogy a mostani kivándorlási mozgalom is valószínűleg magától le fog csillapodni. A múlt év május havában a másként nem emigráló keleti ortodox lakosság kivándorlásának növekedése is észlelhető volt és ez csodálatos módon összeesett a keleti ortodox küldöttségnek Budapestről való visszatérésével. A szarajevói orosz konzulnak idézett közleménye, mely az Oroszországba való kivándorlástól óvta a lakosságot, az orosz kormánynak oly intézkedése, melyért a miniszter csak őszinte köszönetet mondhat. Tényleg úgy áll a dolog, hogy belgrádi jelentések szerint ügynökök az orthodox lakosságot Oroszországba való kivándorlásra igyekeztek rábírni, és hogy az orosz képviseleti hatóságok maguk ragadták meg a kezdeményezést a kivándorlás megakadályozására. Az az állítás, hogy a lakosságtól, ha a szükség által hajtva a gyökereket kénytelen kiásni, ezért a gyökérásásért még illetéket is követelnek, teljesen valótlan és magában véve is teljesen hihetetlen. Utal a miniszter a jelentékeny segélyakciókra, melyeket a kormányzat minden világesetben keresztülvitt és kimutatja, hogy egy évben 600.000 irtot fordítottak e célra. Utal továbbá a járási segélyalap működésére.