Pesti Hírlap, 1902. január (24. évfolyam, 1-30. szám)

1902-01-08 / 7. szám

— (Udvari ebéd.) Kedden este 6 felségénél udvari ebéd volt, amelyen részt vettek: báró Spann tengerészeti parancsnok, több tábornok és ezredes, a román katonai attasé és Potapoff alezredes, aki az orosz nagykövetséghez van beosztva, valamint a leg­főbb udvari méltóságok. — (Báró Fejérváry díszpolgársága.) Rima­szombat város képviselőtestülete elhatározta, hogy legközelebbi közgyűlésén a város díszpolgárának vá­lasztja báró Fejérváry Gézát, a honvédelmi minisz­tert. Az erre vonatkozó indítványt a város legelő­kelőbb polgárai írták alá.­­ (Nádai Ilonka esküvője.) Jeszenszky Manó földbirtokos kedden délben vezette oltárhoz a belvárosi plébánia­templomban Nádai Ilona kisasz­­szonyt, Nádai Ferencnek, a Nemzeti színház jeles művészének, viruló, szép leányát. A főváros előkelő társasága nagy számmal jelent meg a fényes eskü­vőn s mindenki szeretettel gratulált az örömszülők­­nek: Nádai Ferencnek és nejének, szül. Widmár Katalinnak, akik kényes szemekkel fogadták az is­merősök és jóbarátok szerencsekivánatait. Esküvő után a násznép lakomára gyűlt a Hungáriában. — (Mit hord egy sikkes párizsi nő a karperecén?) A következő tizenhárom tárgyacskát: négylevelű lőherke (szerencse), bogár (hűség), amethyst-szív (őszinteség), csengetyű (az egyenes út), átfúrt sou (kellem), disznócska (a gonosz tekintet el­­len), borókabogyó (egészség), kigyócska (örökké tartó szerelem), régi pénz (szerencse a játékban), mogyoró (hosszú élet), patkó (szerencse az üzletben), elefánt­csont-kürt vagy korallok (minden veszély ellen) s a 13-as szám a hizelgés által való szerencsétlenség legyőzésére.­­ (Holab Emil állapota.) A h­íres afrikai utazó állapota állandóan fenyegető. Miután az éjsza­kát rosszul töltötte, tegnap kissé jobban érezte ma­gát, de a javulás nem mutatkozott tartósnak. Dél­után a király megbízásából Mardegani osztályfőnök tudakozódott a nagybeteg állapota felől. Herii akkor kissé jobban érezte magát és ezért a király küldöttét a betegágyhoz vezették. Mikor Holub meghallotta, hogy a király mily atyai részvéttel viseltetik iránta, a nagybeteg sírásra fakadt és zokogva köszönte meg királyának jóságát. K — (A soproni bankbukás.) Dr Stell­auits Ist­ván közalapítványi igazgatósági jogtanácsos Sopronba érkezett a Schladerer által megdézsmált Müller-féle alapítvány ügyének vizsgálatára. A belügyminiszter ezirányú leiratában az alapítvány hiányzó részére kimondotta a város vagyonjogi felelősségét. Az ala­pítványból 672.000 koronányi értékpapír hiányzik. Érdekes, hogy a belügyminiszter a városi közigazga­tási bizottság határozatának felolvasásával Gebhardt József polgármestert és Kretschy Sándor tanácsost a bankügyből kifolyólag állásuktól felfüggesztette.­­ (Eljegyzések.) Molnár Endre, a Molnár és Pintér cég beltagja, eljegyezte Heller Irma kis­asszonyt, özv. Zteller Ernestine leányát, Budapesten. Budai (Büchler) Sándor felső keresk. isk. ta­nár Budapestről, eljegyezte Berger Adrienné kisasz­­szont Halasról. Boros Mór eljegyezte Weiszbrunn Adolf és neje szül. Steiner Karolin leányát, Rozit, Kisúj­szálláson.­­ (Házasság-szédelgő zsebtolvaj.) A fő­városi napilapok kihirdetései közt valaki azt hir­dette, hogy nőül venne csinos, fiatal leányt, akinek legalább 2000 korona hozománya van, mert az szük­séges egy üzlet megnyitásához. A kishirdetésre, mely­nek ,,Őszi rózsák“ volt a jeligéje, sok nő jelentke­zett. Többnyire cselédleányok, akiknek volt egy kis m­egtakarított pénzük. Horváth Magdolna nevű 26 éves szegedi születésű szobaleány a hirdetővel, aki Szeghő Bálint cukrásznak mondotta magát, csakhamar megállapodtak abban, hogy megtartják az esküvőt karácsony után, mert akkor telik le a leány gyásza, akinek apja akkor egy éve meghalt. Menyasszony és vőlegény együtt mentek üzlethelyiséget keresni. A Damjanich utcában találtak is egy alkalmas helyi­séget, amelyre 30 forint előleget adtak. A férfi az­tán gépekre, berendezésre, anyagra és más dolgokra kicsalt a leánytól több mint 2000 koronát. Mostaná­ban, mikor már az esküvőt kellett volna megtartani, a vőlegény hirtelen eltűnt. A leány várt egy ideig, de végre is a rendőrséghez fordult, ahol aztán meg­mutattak neki egy fényképet, amely eltűnt vőlegé­nyét ábrázolta. így tudta meg, hogy Szegh­ő tu­­lajdonképen Schmidt Márton többszörösen lopás­ért és csalásért büntetett egyén. A rendőrség most keresi. ” („Aurora,“ estélye.) Az „Aurora“ irodalmi és művészeti kör a hó 8-án szerdán este fél 8 óra­kor tartja a „Saskör“ helyiségeiben estélyét, amelyen közreműködnek: Erdős Renée, Bodnár Zsigm­ond, Rá­kosi Viktor, Szabolcska Mihály, Luky Imre és Tö­möri Jenő.­­ (Lónyayék külföldön.) A „Felsőmagyar­ország“ című Kassán megjelenő laptársunk arról ér­tesül, hogy a Lónyay grófi pár bodrogolaszi-i birto­kát eladja és állandóan a külföldön telepszik le. A hirt azonban csak fentartással közöljük, mert a meg­erősítése még hiányzik.­­ (A hadsereg­ új főfelügyelője.) A lem­bergi Predsvit cimű lap értesülése szerint Windisch- Griitz herceg, a hadsereg főfelügyelője, magas élet­kora miatt nemsokára nyugalomba venni és helyére Galgóczy táborszernagyot, a przemysli hadtest pa­rancsnokát, fogják kinevezni. Galgóczy utódja Alborn altábornagy lesz, aki jelenleg krakói hadtest­­parancsnok.­­ (Szerkesztő-változás.) Dienes Márton, az Egyetértés eddigi felelős szerkesztője, a tegnapi nap­pal megvált a lap kötelékéből s helyette Hoilsy Pál vette át az Egyetértés szerkesztését. Főszerkesztő Eötvös Károly orsz. képviselő marad. — (Mi történt Andréval ?) Olmützből sür­gönyzik . Payer Gyula, az ismert északsarki utazó, Olmützben fölolvasást tartott Andró expedíciójáról és ama nézetének adott kifejezést, hogy Andró kétség­telenül már a fölszállás második vagy harmadik nap­ján elveszett. A sarki tájakon olyan szelek fújnak, melyek a léghajó utasait 12—15 óra alatt megder­­mesztették. — (Esküvő.) Dr Hatala Péter egyetemi tanár a kiváló tudós kedves leányát, Hatala Györgyike kis­asszonyt, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori Hal­váját, ma kedden vezette oltárhoz mezőbándt dr Ma­daras József marosvásárhelyi ügyvédjelölt. Az esküvő szűk családi körben történt meg.­­ (Hinz-vadászat a Tátrában.) Lőcsei tu­dósítónk Írja: A Magas-Tátrában Hohenloha herceg javorinai birtokán egy hinz a nemes vadállományban nagy pusztítást okozott egy idő óta. A napokban meg­tartott vadászat alkalmával sikerült a hiuzt csapdá­ban elfogni, de a lába el volt törve. Az európai tig­rist egy nagy ládában elküldték a boroszlói zoológiai kertbe. A ritka példánynak a hossza — a farkát beleérte — 2 méter s azt hiszik, hogy párja lesz még a Magas-Tátrában. Magyarországban hiuz ritkán szokott előfordulni s az a legritkább vadászati zsák­mányok közé tartozik.­­ (Koós Kálmán honvádfőhadnagyról) a bécsi lapok nyomán a budapesti lapok azt írták, hogy Bécs-Ujhelyen öngyilkosságot követett el. Ezzel szemben Koós fivére kijelenti, hogy­­bátyja megcsú­szott és lábficamodást szenvedett, de öngyilkosságról szó sincsen.­­ (Madaras! Bock Nándor,­ a Magyar­­Jel­zálog Hitelbank elnökigazgatója, vezérigazgatói mű­ködésének 39 éves jubileuma alkalmából ma este a Nemzeti szálló dísztermében a Magyar Jelzálog Hitel­bank és a Magyar Agrár- és Járadékbank tisztikara részére lakomát adott, amelyen számos felköszöntővel lelkesen ünnepelték a jubiláló elnököt.­­ (Egy békeapostol halála.) Varsóból táv­iratoztak . Bloch orosz államtanácsos 65 éves korá­ban meghalt. Az elhunyt egész életén át a béke­­oszlap legbuzgóbb agitátorai közé tartozott. A bábo­mról és annak megszüntetéséről hat kötetes munkát írt, mely döntő befolyású volt II. Miklós cárja, ami­kor az általános lefegyverezésről szóló kéziratát ki­bocsátotta. Bloch irodalmi tevékenységén kívül ide­jét a kereskedelemnek szentelte. A Bloch J. E. var­sói kereskedelmi testület elnöke és több orosz vas­úti társaság igazgatója volt.­­ (Póruljárt betörő.) Napok előtt apróhir­detés jelent meg egy fővárosi napilapban, amelyben valaki jól jövedelmező vállalathoz üzlettársat keresett. A rendőrség detektivosztálya most állandó figyelem­mel kiséri a lapok apróhirdetéseit s egy detekivet megbíztak azzal, hogy a társkeresővel lépjen össze­köttetésbe. A hirdető Halpern Áron Mózes 44 éves lembergi születésű ügynök volt, akivel a detektív hamarosan bizalmas viszonyba keveredett. Halpern ekkor elmondta, hogy ő betörést tervez a Magyar Olajipar Részvénytársaság pénztárába, am­ely a Károly­­körút 3. szám alatt, a Huszár-féle nagy házban van. Ünnepnap estéjén az emeleten, ahol csupa üzlet és iroda van, egy lélek sem tartózkodik s igy könnyen hajthatja végre tervét. Éhez kellett neki segítőtárs. A detektív megegyezett vele és a betörés idejét tegnap esti kilenc óra utánra állapították meg. A jelzett időben Halpern álkulcsokkal és kitűnő futó­­szerszámokkal felszerelve megjelent a házba s hama­rosan bejutott az irodába. Ekkor előléptek az elrej­tőzött detektívek és letartóztatták a betörőt. Halpern beteges, töpörödött ember, régóta volt foglalkozás nélkül és a nyomor késztetette a betörésre. Acél­­fúrója és vésője kitűnő angol gyártmány és egy király­ utcai vaskereskedő üzletéből került ki. Az el­fogott ügyetlen betörőt már átkisérték az ügyészséghez. — (Hatvanegyezer kivándorló.) Boroszló­ból jelentik . A lefolyt esztendőben­­ Ausztriából és Magyarországból hatvanegyezren vándoroltak ki Ame­rikába. — (Püspökök a fővárosban.) A holnapi püs­pöki konferenciára meghívott katholikus püspökök ma teljes számban a fővárosba érkeztek s közülök többen látogatást tettek Vaszary Kolos hercegprí­másnál. — (Bankrobbantó rendszert) fedözött föl állítólag lord Rosslyn s találmánya kihasználására 200,000 márkával, melynek felét ő adta s a fele jö­vedelem is az övé lesz, részvénytársulatot alakított Amerikában. A lord mindenekelőtt a monacói bankot akarja sprengelni. Néhány nap óta ott is tartózkodik már s változatos szerencsével próbálgatja a rendsze­rét.* Az igazgatóság nyugodtan nézi támadásait s örül a fényes reklámnak. Már a múlt hét első nap­ján a lord 9000 márkát nyert, ami nem valami je­lentékeny összeg. Másnap azonban vesztett 40,000 márkát, ami már többet mond. Szerdán tele önbiza­lommal ment a játékterembe, de az ebédnél azt sut­togták, hogy ismét nagy összeget vesztett. Minthogy azonban a bízó lelkek jelentékeny tőkével látták el, egyelőre nem kell kétségbeesnie rendszere tökélet­lensége miatt. A még fiatal lord különös jelenség, igazi arisztokratikus allűrökkel és a yankeek tüzével és szívósságával. Eddigi pályája a lehető legtarkább volt. Egy és ugyanazon évben lett nagykorúvá, meg­nősült s fölvette a Rosslyn grófok címét és erőkét. Azóta a világnak minden évben szerzett valami meg­lepetést. Először egy skót társadalmi lapot adott ki, aztán színész lett. Zilált anyagi viszonyai csődbíró­ság elé vitték, mely azonban fölmentette. Most hadi­tudósítóként ment Dél-Afrikába, hol fogságba került. Könyvet írt a háborúról és magáról. Egy nagyon éles kritika miatt párbajt vívott az ismert ladysmirhi hírlapíróval, Winston Churchillel. Végül a skót nemes­ség sokoldalú képviselője üzleti utazónak állt be egy vegyi trágya-gyárhoz. E fázis után a lord bank­­sprengolóvá lett.­­ (Munkanélküliek zavargása.) A mun­kaközvetítő-intézet salétrom­nicai helyiségében kedden déltájt izgatott tüntetés támadt, amely, ha azt ideje­korán el nem fojtják, könnyen fajulhatott volna ve­szélyes zavargássá. A rendőrség 15 embert letartóz­­ tatott. A munkaközvetítő intézet váróhelyiségeiben délelőtt körülbelül ezer ember gyűlt egybe. Különö­sen sok kovács, lakatos, szerelő és építőmunkás volt köztük, akiknek szakmájában most legkevesebb a munka. Néhány hangos ember izgatásaira a tömeg zajongani kezdett, elénekelték a Marseillaiset, majd kiadták a jelszót, hogy ki kell­ vonulni a körútra és tüntetni a vagyonos osztály ellen. A közelben álló detektív sietve értesítette a Vili. ker.­kapitányságot, ahonnan egy csapat rendőr vonult ki nagy sebesen. Ezek az izgató vezetőket letartóztatták, a tömeget pedig szétoszlatták. A letartóztatott tizenöt ember fe­lett még délután ítéletet mondott a FÜL kerületi ka­pitány , két egyéni nyilvános botrányokozásért 30—30 korona pénzbírságra, illetve 2—2 napi elzárásra, ti­zenhárom egyént pedig 10—10 korona birságra, esetleg egy-egy napi elzárásra ítélt. — (Pistiiről), Párizs egykori rendőrfőnökéről, kinek halálát jelentik, a következőket írják : Fietri a császárság alatti rendőrfőnök Sartèneben, Corsica szigetén halt meg 48 éves korában. Az államcsíny után 8 évig bátyja töltötte be a fontos és befolyásos állást s 1866-ben következett é s amaz eseménydús időben mint Napóleon kegyence és meghitt embere kiváló szerepet játszott. A császárság bukása után külföldre ment s a békekötésig ott maradt. 1879-ben szenátornak választották.­­ (Drótnélküli távirás a magyar-osztr. tengerészetnél.) A magyar-osztr. katonai techni­kai bizottság és a tengerészet nagy érdeklődéssel kíséri az ehő magyar-osztr. összeköttetéseket drót­nélküli távíróval. Ez a gróf Weld­eli tulajdonát ké­pező Kreuzenstein és Seebarn várkastélyoknak az összeköttetése. A szolgálatot az állomásokon több héten át a vasúti és táviró-ezred altisztjei teljesítet­ték. Báró Spann tengernagy megbízásából Burstyn főmérnök és Kaisp sorhajó hadnagy a berendezéseket behatóan megtekintették. Most O. Rochefort Párizs­ban a pólai technikai tengerészeti bizottságtól meg­bízást kapott készülékeinek szállítására s a tavasz­­szal személyesen érkezik ide, hogy a tengeren való kísérleteknél jelen legyen. A francia tengerészet már jelentékeny számú állomást rendezett be Ro­chefort módszere szerint.­­ (Rudyard Kipling­ az általános véd­­kötelezettség­ mellett.) A londoni „Reynold’s Newpaper“ szerint a kormány komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy a parlament előterjesztést te­gyen az általános védkötelezettség behozatala iránt Rudyard Kipling szombaton egy költeményben hívja fel a brit fajt az athletikai játékoknak a fegyver, gyakorlatokkal való fölcserélésére. A költem­ény ál­lítólag a kormány inspirálására íródott. PESTI HÍRLAP 1902. január 8., szerda, 11

Next