Pesti Hírlap, 1902. november (24. évfolyam, 300-329. szám)

1902-11-16 / 315. szám

6 P R S T T If I ft fi IP 1902, november 16,, vasárnap. — Főváros contra közmunkatanács. E két hatóság között most, az irsa­masok budai kór­házának építése alkalmából ismét nagy konfliktus tá­madt, úgy hogy belügyminiszteri közbeszólásra lesz szükség. Az irsalmas­ rend a kórházon kívül magán célokat szolgáló épületet is akart emelni s azoknak egy részére a főváros megadta, más részről megta­gadta az engedélyt. A rend az egész tervezetre óhaj­tott volna engedélyt kapni s a főváros határozatát megfölebbezte. A közmunkatanács a fölebbezés alap­ján az egész határozatot megsemmisítette s az épí­tési engedély kiadását megtagadta. Ez a fordulat az összeütközés oka. A közmunkatanács a főváros hatá­rozatát azzal a megokolással semmisítette meg, hogy a városnak nincs joga az építési engedély kiadásá­hoz, a kérdéses esetben különösen azért nincs, mert a rend és a közmunkatanács között annak idején olyan szerződés­­jött létre, hogy a közcélokat szolgáló kórházon kívül a rendnek mást építeni nincs joga. Ezt a szerződést a fővárosnak respektálni kellett volna. A főváros tanácsában a közmunkatanács hatá­rozata nagy felháborodást ke­tett, mert a megsemmi­­sítéssel a közmunkatanács túllépte törvényes hatás­körét s megsértette a főváros autonómiáját. A felhá­­borodást fokozta az a körülmény, hogy a közmunka­­tanács a megsemmisítéssel egy korábban elkövetett mulasztását akarta leplezni. Az építkezés korlátozá­sára a renddel kötött szerződés ugyanis tényleg lé­tezik, de elmulasztották az ingatlanra bekebelezni. Arról tehát a város mit sem tudott s teljes jóhisze­műséggel adta meg az engedélyt. A tanács elhatá­rozta, hogy a közmunkatanács sérelmes határozata el­len fellr a belügyminiszterhez s a jogtalan eljárás megsemmisítését kérve, egyúttal megsürgeti a két hatóság közötti viszony végleges rendezését is. — A pékek panasza. Egy tóvárosi pékmes­ter ma a tanácshoz intézett hosszabb memorandum­ban panaszolja el a pékek bajait. Megjegyzi, hogy azért tett külön előterjesztést, mert az ipartestület vezetői esküdt ellenségei a pókiparnak. A sütemény kihordását szükségesnak tartja s csak azt kívánja, hogy minden kosáron legyen rajta a cégjegyzés. Végül azt ké­ri, engedjék meg, hogy vasárnap is szállíthassanak zúzott burgonyát, mert most szomba­ton kénytelenek szállítani s a burgonya hétfő regge­lig a műhelyben megsavanyodik. — A vigadó átalakítása. A főváros Cigler Győző műépítészt bízta meg, hogy csinálja meg a Vigadó átalakításának a tervét. Cigler tanár ma adta be a terveket, amelyek szerint a Vigadónak átalakí­tása 530.000 koronába kerül.­­ Közvetlen villamos kocsik a sertés- Vág­óhídhoz. A budapesti henteripartestület arra kérte a városi villamos vasút igazgatóságát, hogy a nyugati pályaudvartól közvetlen kocsikat járasson a sertésvágóhidhoz. Az Igazgatóság teljesítette e mél­tányos kérelmet s e hó 10-ike óta már forgalomban vannak e közvetlen kocsik. Sok hasznuk azonban nincs ebből a henteseknek, mert e kocsik csak rit­kán 20—25 percenkint indulnak a nyugati pálya­udvartól s igy mégis csak a kellemetlen s időt rabló átszállással kell a vágóhídra járniok, színház és zene. * (M. kir. operaház.) Bodhnicsek ugyancsak szorgalmas ember, minden szerepét magyar szöveggel tanulja és mindent elkövet arra nézve, hogy mielőbb belenőjjön a repertoárba. Ma este Lenszkij énekelte Anyegin­ben, Csajkovszky poétikus dalművében, mely a múlt idényben olyan szép sikert aratott, de Burian szökése óta nem kerülhetett újabb előadásra. Booh­­nicsek az árván maradt szerepet gondozásába vette és ma este el is énekelte, tiszta magyar szöveg­kiejtéssel és főleg a­prai részletekben őszinte művészi sikerrel. Persze a drámai jelenésben, főleg az Anyeginnal való összekoccanásban, k­evésbbé felelt meg, bár itt is elárulta, hogy intelligens és jó ízlésű énekes, aki kerüli az olcsó hatásokat. Sok és jól kiérdemelt tapsot kapott, vele együtt Beck Vilmos is, aki pompás Anyegin volt, Kaczer Margit és Gábor. A hatásos rendezés ma este sem tévesztette el hatását. A zenekart Hader igazgató vezényelte, előkelő ízléssel és stílusérzékkel. * (Az operabálban) holnap, vasárnap, Ördög Róbert kerül színre a következő szereposztásban: Izabella—Szilágyiné, Róbert—Prevost, Bertalan — Ney D, Reimband—Gábor, Alice—Vasquezne, Udvar­mester—Várady, lovagok: Pichler, Ney B, Mihályi, herold—Dalnoki. A harmadik felvonásbeli nagy bal­­letjelenetben közreműködik Balogh Sz. és a tánckar. Az előadást bérlet szünetben (3-1. sz.) tartják. , (Pálmay Ilka ünneplése) A­­Magyar szín­házban szombat este a bemutatónál is lelkosabb hangulat mellett folyt le a Nőemancipáció második előadása. A publikum egész estén át a legzajosabb tapsokkal kísérte Pálmay Ilkát és úgy tüntetett a művésznő mellett, mint azt csak legnagyobb kedven­ceivel szokta tenni. Belépésekor már riadó tapssal üdvözölték, az első és második felvonás fináléját a fölhúzott függöny előtt meg kellett ismételnie, elra­gadó toborzója után eddig valósággal tombolt a zsúfolt ház a lelkesedéstől. A darab általában is na­gyon tetszett s a közönség kitűnően mulatott, s nyílt színen is többször fölharsant a taps, amely a ven­­dé­­művésznő mellett a Sziklai-pár, Boross, Ráthonyi pompás alakításának is szólott. A Neemancipáció kivételes sikerére való tekintettel, egészen betölti a jövő hét műsorát. * (A jövevények.) Jakab Ödön 3 felvonásos társadalmi színműve, A jövevények, pénteken, 21-én, kerül bemutatásra a Nemzeti színházban a következő szereposztásban : Domokos Antal — Szacsvay, Szabó Zoltán — Mihályfi, Torbágyi Sándor — Molnár, Eszter — Cs. Alszeghy Irma, Pléhános — Gál, Bai­lies Ferenc — Horonyi, Etédi Kálmán — Beregi, Beke György — Gabányi, Evelin — Rákosi Szidi, Szeghő László — Dezső, Márton Endre — Nádai Béla, Bartusné — Györgyné, Feri — Rózsahegyi. * (A Szentivánéji álom.) A m. kir. opera­házban a múlt héten megtartott első klasszikus elő­adás iránt oly rendkívüli érdeklődés mutatkozott, hogy a Nemzeti színház és az opera igazgatósága elhatá­rozta az előadás legközelebbi megismétlését. * ( A várszínház műsora.) Kedden, 18-án: „A nők barátja“ ; csütörtökön, 20-án : „Alfonz úr“. * (A Vígszínház) jövő heti műsora épen olyan lesz, mint a múlt hét já­tékrendje. A szerdai nap ki­vételével, amelyen a Csókon szerzett vőlegényt fog­ják 29-edszer játszani, estéről-estére Weber Pierre vidám bohózatát, a Loute-ot adják, amelynek minden eddigi előadása roskadásig telt nézőtér előtt zajlódott le. Az igazgatóság föntartotta a premieren bevált in­tézkedést, hogy a második és harmadik felvonás kö­zött, amelyeknek cselekménye ugyanazon a szín­helyen történik, csak két percnyi szünetet tartanak. Ennyi idő elég arra, hogy Varsányi Irén átöltözköd­­hessék és föl­vehesse pompás pongyoláját, amelyben hamarosan híressé vált pezsgőző jelenetét játszsza. Ebben a jelenetben kulminál Góth Sándor alakítása is. Hegedűs Gyula, Nikó Lina, Szerémy, Nógrády Jolán és Tanay játéka előadásról-előadásra növeli a francia újdonság sikerét és kedveltségét. * fHírek a Népszínházból) A Népszínház­ban szombaton e hó 22-én mutatják be az idei saison negyedik újdonságát s mint az előbbi három, úgy az utóbbi negyedik bemutató is hazai szerző műve. A hit, Rózsa Miklós népszínműve, a Porzsolt-féle népszínmű pályázaton tűnt fel, de a díjat azért nem nyerhette­ el, mert elkésve érkezett a pályázatra. Rózsa Miklós darabja tudvalevőleg Justh Zsigmond­­nak, a korán elhunyt kiváló írónak egy annak ide­jén nagy feltűnést keltett gányó-novellájából készült és ott is játszik Orosháza vidékén a gányók (dohány­­kertészek) és nazarénusok között. A népszínműben előforduló énekszámokat a Népszínház igazgatósága egyik karmestere által a helyszínen gyűjtötte össze és így a közönségnek most lesz alkalma ö­tször meg­ismerkedni a híres ,,gányó-nóták“-al, melyek a ma­gyar népdaltermékek valóságos gyöngyei. Orosháza vidékéről kosztümöket is hozatott a színház és az eredeti népviselet után készülnek A hit szereplői számára a jelmezek a Népszínház szabóműhelyében ké­szülnek. Az új népszínmű női főszerepét Hegyi Aranka kreálja, aki új népszínmű-szerepben ezúttal először fog a budapesti közönségnek bemutatkozni.­­ E héten éri meg 25-ik előadását Faragó Jenő és Barna Izsó regényes nagy operettje, amely öt hét alatt került színre 25-ször a Népszínházban. A 25-ik jubileum­os előadás e hét péntekén lesz, a főszerepekben Kü­ry Klárával, Nyirai Antallal, Szirmai, Kápolnai Irén, Dőry Margit és Harmath Ilonával. * (A háború) Tekintettel Ráth Imre tüzér­­főhadnagy nagy sikerű új darabjára, a jövő hét minden estéjén A háborút adják az Urániában. Úgy a működésben levő hadigépek mozgóképeit, valamint az angol-búr háború kinematogrammjait rendesen megujráztatja a közönség. Kivált a leszállítás mozgó­képe és az angol katonák átkelése a Tugelán min­den várakozást fölülmúl. A jövő hét szerdáján már tizedszer kerül műsorra A háború. Vasárnap délután ezúttal először adják mérsékelt helyárakkal az An­gol életet, melynek ez lesz a 47-ik előadása. * (Gyermekszínház.) A budapesti gyermek­­színházban a szezont megnyitó előadás vasárnap lesz, mely alkalommal két bájos rege: „A száz éves re­mete“ és „A tűzszájú boszorkány“ kerül színre dí­szes kiállításban. Az első előadás iránt nagy az ér­deklődés. * (Filharmónia.) A NIL filharmóniai hangver­seny hétfőn, nov. 17-én, este 7­­a órakor lesz. A vigadóban Kerner István karnagy vezénylete alatt Destinn Emma berlini ndv. opera énekesnő közre­működésével. Műsor: 1. Mozart X. szimfónia; 2. Smetana Mari dala az ,,Eladott menyasszonyából énekli Destin­ Emma; 3. Buttykay II. szimfónia (D-moll) „Szalarambó“ (kézirat, első előadás); 4. Saint-Saens Delila áriája „Sámson és Delila“-ból, énekli, Destum Emma; 5. Dvorzsák ,,Seherzo cap­­riceioso.“ Destina Emma Smetana dalát az eredeti cseh szöveggel fogja énekelni. * (Kamara­zene.) A Grü­nfeld—Soprony— Berkovits—Bürger társaság 111. népszerű hangver­senye vasárnap, nov. 23-án, lesz a Royálban. Ez al­kalommal Sikiós Albert új vonós-négy esét adják elő először, Polonyi Elemér tanárral Saint Saens régi nem hallott a­raoll zongora ötösét és Herzl, Janda,­ Jaulus és Schule operai tagok közreműködésével. Mendelssohn nagyszerű vonós nyolcasát. * (Ripper Alice) zongoraművésznő hang-­­versenye pénteken, november 28-án, este­ 7 órakor­ lesz a Royal szálló termében. A fiatal művésznő­ budapesti hangversenye számára érdekes és válogatott műsort választott és ennélfogva igen nagy érdeklődési mutatkozik a zenekedvelő közönség köreiben Menter­­ Zsófia kedvenc tanítványa hangversenye iránt. * (Kamara-est.) A Hubay-Popper-Kemény-­­ Szerémi vonósnégyes társulat 2-ik kamara-estélye szerdán, november 26-án, este 711 órakor lesz ú­ Royal szálló termében Kunwald Ella énekesnő (Bécsből)­ közreműködésével. * (Sziklay Szeréna) a Magyar Színház kiváló művésznője engedélyt nyert a színház igazgatóságától,­ hogy mialatt az itteni műsor nem foglalkoztatja,­ állandó vendégként Miskolcra szerződhetik. A nagy-­ tehetségű primadonna már föl is lépett Miskolcon”03­­ művészetével egy csapásra hódította meg a közönséget.­ * (R. Kovács Laura) vidéki körútjában leg-­­utóbb H.-M.-Vásárhelyen az ev. ref. főgimnázium, az óvónőképezde s a polgári fiu- és leányiskola nevén-i­dékei­lőtt a gimnázium tornacsarnokában sikerült szavalati előadást tartott. — Ma, szombaton, pedig a budapesti tanárképző intézet gyakorló főgimnáziumá­­ban tartott előadást. Előadását úgy a tanári kar,­­ mint a tanuló ifjúság élvezettel hallgatta és tanulsá-­­­gosnak találta. * (Színészet a vidéken.) Dr Janovics kiváló erőkből álló társulata csütörtökön mutatta be a sze­­­gedieknek Bródy Sándor erkölcsrajzát, a Dudát. Mé­­­száros Giza játszo­ta és szerepének minden részletét tökéletes művészettel rajzolta meg. A közönség az egész estén keresztül valósággal tüntetett rael­ - lette, többször nyílt színen megtapsolták és virágok­, kai halmozták el. Az est sikerében nagy része volt még : Hettyey Arankának, Kiss Irénnek László Gyulai­­nak, Bihari Ákosnak és Pataky Józsefnek. Legutób-­ ban megtartották már az első ifjúsági előadást s több, mint ezerhatszáz tanuló csaknem ingyen és kétszáz­ teljesen ingyen jutott a színházba. A tanintézetek vez­­zetői nagyon méltányolják ezt a kulturális és neve­­­lésügyi szolgálatot és köszönetet szavaztak érte Jano­­vics igazgatónak. Színre került: Bánk bán Bihari Ákossal, Hettyey Arankával, J. Balog Etellel, Fenyóki­­ Mórral és Mezei Péterrel a főszerepekben. Az ifjúság lelkesen tüntetett a szereplők mellett. Pesti Ihász Lajos, Szabadka színikerület igaz­gatója jól szervezett társulatával november hó ne­gyedikén vonult be Szabadkára és a fővárosi szín­házak legjobb újdonságait mutatja be a szabadkai műpártoló közönség élénk pártfogása mellett. A tár­­­sulat elsőrendű tagjai a Németh páron kívül Berlaky Hermin, Kállay Zo­tán, Szabados Gizi, Biróthy Kál­mán, Rátkay Sándor, Baranyay Ferenc és Far­kussy Sándor. A napokban mutatkozott be Bányáti Stefánia Cigánybáró Safli szerepében és énekével ál­talános tetszést, valamint viharos tapsot aratott. A kezdő művésznő játékánál még lámpaláz észlelhető, mi némi gyakorlat után remélhetőleg megszűnik. A zene és énekkar szintén teljes dicséretet érdemel IRODALOM. * fOrvosi zsebnaptár.) A Lógrády Testvérek kiadásában megjelenő „Orvosi zsebnaptár“ harminc­hetedik évfolyama most került a könyvpiacra. Az 1903-dik esztendőre vonatkozó orvosi évkönyvet ezút-­­tal is dr Faragó Gyula szerkesztette épen oly körül-­ tekintő tájékozottsággal, mint az elmúlt években. A­ naptári rész után ama közlemények következnek,­ amelyek a gyakorló orvosokat kiválóan érdeklik, ki cikkek ismertetik az újabb orvosságokat, a magán­orvosokra vonatkozó díjszabást, a mértékeket, a leg­­­nagyobb adagokat, a gyógyszerek árszabványát és azon hivatalos gyógyszerek nevét, amelyek a közalap­­pok számlájára nen­ rendelhetők, ezeken kívül még­ több más szakközlemény növeli az évkönyv tartalmát Nagy helyet foglal el az orvosi rendelvények gyű­­j­­­teménye is. A második rész az orvosi címtárt foglalja, magában úgyszólván teljesen és kimerítően, törös­­­legessé téve minden más címtárt. Az orvosi zsebnap-­ tár jegyzők naplával végződik, amelyben a följegy-­ zések számára az év minden egyes napjára szóló üres lap foglaltatik. Az orvosokat érdeklő hirdetések­,­ben is bővelkedő zsebnaptár erős és aranynyomatú­­ kötésben, ceruzával került a könyves­boltokba, hogy­ szolgálatot tegyen és útbaigazítást adjon. Az orvosi­ zsebnaptár ára 2 korona 80 fillér, bérmentes küldés-­­­sel 3 koro­la fillér. Megrendelhető a Légrády Test-­­vérek könyvkiadóhivatalában, váci-körút 78. * (Jegyző­­-napló.) Az ügyvédek, közjegyzők,­ bírák és bírósági végrehajtók számára szerkesztett és­ immár harminckilencedik évfolyamába lépő Jegyzék-­ napló, amely a jövő esztendőre szól, kikerült, a sajtó) .alól. A dr Fayer Gyula összeállításában kiadott jó­­ hírű zsebnaptár a naptári rész előtt hosszasabban, foglakozik, a gyakorlatban érvényes ügyvédrendtartás­i sai , a naptári rész után pedig közli a be­yegi petekli táblákat, a bélyeg- és iletékszabást, a közjegyzői­ díjszabást, a budapesti váltótör­vényszék, valamint j)

Next