Pesti Hírlap, 1904. március (26. évfolyam, 76-91. szám)
1904-03-16 / 76. szám
A Haladunk, jobban mondva, haladtunk az ipar egyes ágaiban, mint a gépgyártásnál, vasgyártásnál, különösen ott, ahol 67-ben az osztrák ipar sem volt nagyon fejlődött, sőt fölénybe jutottunk oly iparágnál, amelynek fejlődése egy időben indult meg nálunk és Ausztriában. Ilyen az elektrotechnika, ami azt bizonyítja, hogy a magyarban nem hiányzik a felfogás és a tudás, sem az értelmi, sem a munkásosztálynál. Haladtunk azon iparágaknál, amelyek termékeire oly nagy mennyiségben volt szükségünk, hogy azokat még a vámkülföldről is kellett hozzánk importálni. Csak természetes, hogy azon cikkek gyártását megkezdhettük és többkevesebb sikerrel folytattuk. Ha Ausztria fejlettebb gépipara dacára mégis eredményeket tudtunk elérni a gépgyártás terén, holott onnan minden vámmentesen jött és jön be hozzánk, milyen eredményeket érhettünk volna el akkor, ha az osztrák gyártmányokat is vámmal nyomhattuk volna. Annak alapjául, hogy a vámterület közössége továbbra is fennmaradjon, nem szolgálhat az az állítás, vagy — ismerjük el — valóság, hogy 67-től fogva haladtunk, csak akkor, ha bebizonyítanák, hogy az önálló vámterület esetén nem haladtunk volna így, vagy legalább ha bebizonyítanák, hogy ez a mostani haladás állandó. Azonban az utolsó 7—8 esztendő azt bizonyította be, hogy nem előre, hanem inkább visszafelé haladunk az ipar terén. Bizonyítja ezt a kivándorló és munkanélküli iparosok serege. A haladás mértékéül szolgáljon az utolsó tíz év. Tessék az utolsó tíz év haladási vonalát meghosszabítani, e haladás irányában 10— 20 esztendőre és megállapítani azt a geometriai pontot, amelyen akkor leszünk. Tessék bebizonyítani, hogy gazdasági megerősödésünk állandó, tessék bebizonyítani, hogy mikor éri el az erősségnek azt a pontját, amikor minden megrázkódtatás nélkül lehet önállóan berendezkednünk; akkor, ha e számítást helyesnek, az időpontot pedig nem túl messze esőnek találja a nemzet belenyugodhatik a vámközösség további fentartásába is. De mig azt meg nem cselekszik, annak a hangoztatása, hogy most még időszerűtlen, meg hogy így is haladunk, igazán nem egyéb, mint frázis. Azt kívánni tőlünk, azt várni, hogy gazdaságilag erősödjünk s egyszersmind feladni a gazdasági erősödés mondhatni egyedüli főtényezőjét, az önálló berendezkedési jogot, s az olyan, mintha a chinai asszonyok akkorra halasztanák a lábnyomorító gépek levételét, amikor a lábak majd megnőnek. Hogy a szabadelvű párt miért nem tartja még időszerűnek az önálló berendezkedést, az érthető. Mit tartott a szabadelvű párt időszerűnek, amit a kormány nem tartott annak, lett légyen az egyházpolitikai vagy katonai javaslat? Viszont ott minden időszerűvé válik és a párt egyhangú és lelkes támogatására számíthat, csak a kormány akarja; de szeretnék gróf Apponyi számítását, a fejlődésnek azt a módját és mértékét megállapítva látni, amely az említett néhány éven belül vagy annak leteltével az időszerűtlenséget megszünteti. Míg ezt nem látjuk, tudunk tőle, hogy a nemes gróf ismét amolyan ,,facultativ vámterületet'“ kiván, amellett száll majd síkra és azok malmára hajtja a vizet, akik az önálló vámterületet ellenzik, mint annak idején az egyházpolitikai javaslatok tárgyalásánál tette. H. E. Az volt most már a kérdés : lesz-e ideje, lesz-e legalább egy napja az osztrák seregnek, hogy a folyón az átkelőt rendbehozza s a Sió jobb partjára átkelhessen ? Ha ez sikerül, a tolnai nemzetőröket széttúrja útjából s a Dráváig nem talál akadályt. Megmenekül, haza ér Horvátországba s rá nézve kedvezőbb föltételek közt újra megrohanja a mi országunkat. Fáradt volt a menekülő sereg. Még csatát se látott, már kimerült. Alkonyodon már, mikor oda ért utolsó táborhelyére. A legények, a nyers határőrök, a vad szerezsánok csak úgy estek le a földre, fák tövébe, zsombékok oldalára, árokpartokra, hangyabolyokra, nyirkos legelőre. Puskát, tarisznyát, tölténytáskát csak úgy dobáltak le maguk mellé. Ivóvíz és pihenés : ez volt földi vágyuk. Pedig tüzeket kellett rakni, élelmet kiosztani, a legénységnek sütni-főzni. Hosszú az éjszaka, kitelik az időből. S aztán holnap is nap lesz, szüksége van erőre a katonának. Bent voltunk már az őszben, a hideg éjszakákban, a minden gúnyát keresztüljáró éjjeli és nappali szelekben. Nincs födél, nincs hajlék, nincs meleg odú, meleg tűzhely sehol. Hát meleg szó ? Édes Isten hozta ? Még úgy sincs. Szomorú éset a katonaélet. Idegen földön, idegen népek közt, üldözőben, menekülőben. Ahol minden hánt, minden bokor, minden fűszál ellenségé. Ahol még szerencsének tartja, ha embert nem lát maga körül. Hiszen az ember is ádáz ellensége! A néhány pusztabeli ház üres. Lakóik elmentek erre amarra. Az aktok is üresek. Keresztül süvölt rajtuk a szél, enyhelyet se adnak. A lábas jószágot is elterelték az ellenség elől vagy a Sión túl, vagy jobbra-balra a gyönködi, dádi, nyedámi, tüskési, sári, düitakli pusztákra. A leszálló nap hanyatló sugarai nem az erőgyűjtő pihenések reményét, hanem az elmúlás borús sejtelmét szórják szét a fáradt lelkeken. A pusztabiró van ott s néhány öreg gulyás, kanász és juhász. Elaggott emberek, akiket nem bánt már az ellenség, még amikor haragszik se. Pedig most már nem is haragszik. Legalább nem miránk, nem a magyarra haragszik. Az öreg nyájőrzők beszélik, hogy ők megjárták a tábort, meg-megálltak egy-egy tábortűz körül s itt-amott el-elbeszélgettek a katonákkal, kik közt akadt, aki jól-rosszul törte a nyelvünket. Sok katona könyezett. De sokkal több átkozódott. Atkozta vezéreit, akik ide hozták őket a magyarok ellen meghalni. Mit vétettek ő nekik a magyarok ? Hejh szegény elfáradt katona, ha te igazán tudnád, kinek vagy te kopókutyája ? S miért vagy te annak kopókutyája? Azonban még utóljára hadi tábort kellett ütni. Az ágyúkat felállítani, az ágyúfedezeteket BEraTflagü-T—i----irrrTrrMi~~ii»ihm-/ r-.-— kirendelni, az őrszemeket, előőrsöket, fegyveres készenléteket rendbehozni s helyükre állítani. Öreg este lett már, amikor az utolsó vezényszók és trombitajelek elhangzottak. Azon túl csak egy-egy lenyerítés, egy-egy tehénbődülés hangja szólt bele a szél zúgása alatt pihenő sötét éjszakába. Azok a szegény oktalan állatok is az ő megszokott nyugvó tanyájuk után vágyakoztak. Pihentek távoli nagy körökben a nemzetőrök is. Csak Görgey Arthur, a fiatal százados vagy őrnagy nem pihent a maga kisded csapatával. Valami csőszi nemes atyánkfiának volt útja Mező-Szent-Györgyre. Meghozta a hírt, hogy az osztrák sereg éjjel sebbel-lábbal menekült Soponyáról s a magyar sereg üldözi. Apámnak ez a hir szeget ütött a fejébe. Hátha az ördög nem alszik? Hátha az osztrák sereg egy része épen a mi határunknak s talán épen a falunknak veszi útját? Meg kell ezt tudni. Nem szólt senkinek. Befogatott, puskát vett magához, engem is felültetett a kocsira maga mellé s el-kiindul Dégh felé az Ecsi pusztához vezető útra. Az ecsi puszta családi birtokainkkal határos. Az Ecsi pusztán túl megállt s egy putri tetejérül körülnézett. Se ellenség, se jó barát sehol. Tovább mentünk. jc* ii ( i) A Ju A a JÜ A Je" Belpolitikai hírek. A pártkörökből. Az országgyűlési pártok klubhelyiségeiben az este már mozgalmasabb volt az élet, bárha semmi ,jelentősebb esemény nem történt. A szabadelvű pártkörben megjelent gróf Tisza István miniszterelnök is és fogadta a belvárosi szabadelvű demokrata kör elnökségének küldöttségét, amely meghívta a miniszterelnököt a tiszteletére szerdán este fél 9 órakor rendezendő díszlakoraára. A küldöttség tagjai voltak: Sacelláry Mihály osztálytanácsos Sacelláry György orsz. képviselő, dr Németh Antal ügyvéd és Feheváry Frigyes titkár, hiáza kilátásba helyezte a lakomán való megjelenését. A lakomán a a kabinet többi tagja is részt vesz. A Kossuth-pártkörben nagy kedvetlenséget keltett elnöküknek, Kossuth Ferencnek, aggasztó állapota. A betegség hirtelen és kedvezőtlen fordulata folytán a párt jövő heti programmja, a Kossuth-lakoma és a pestvármegyei függetlenségi és 48-as párt szervező gyűlése változást szenved, amennyiben ezek idejét egyelőre nem precizírozzák. Az indemnitás szerdai folytatólagos tárgyalása alkalmával Tdvary Ferenc, Bock János és Lengyel Zoltán beszélnek és esetleg azok, akik még szólásra iratkozkoznak az ülés folyamán. Thaly Kálmán köszöneté. Thaly Kálmán orsz. képviselő, az országgyűlési függetlenségi és 48-as Kossuth-párt tiszteletbeli elnöke, a következő sorok közlésére kérte fel lapunkat: Március hó 10 én tartott országgyűlési felszólalásom alkalmából napról-napra oly nagy számmal érkeznek hozzám az üdvözlő sürgönyök és levelek, úgy a haza minden részéből, mint külső országokban élő magyaroktól, hogy nekem, egyszerű embernek, aki Irodát nem tartok, lehetetlen azokra egyenként külön-külön válaszolnom, bármilyen szívesen tenném is. Tisztelettel kérem tehát mindazon üdvözlő szíves jóakaróimat, ne méltóztassanak tőlem rossz néven venni, ha engem végtelenül megtisztelő és örök emlékként megőrzendő nagybecsű üdvözleteikért a sajtó útján mondok hálás, meleg köszönetet, valamint azon számos i. képviselőtársamnak, s egyéb illustris üdvözlő látogatóimnak, kik a legközelebbi napokban látogatójegyeiket lakásomon letették. Fogadják mindezek ma, a szabadság szent emlékünnepén, szivemből fakadó mélyen érzett hazanyi köszönetemet. Budapest, 1904. március 15-én. Dr Thaly Kálmán orsz. képviselő. A főrendiházból. A hivatalos lap keddi száma közli, hogy a főrendiház Szász Károly dunamelléki ev. ref. egyházkerületi püspök és főrendiházi tag nevét, hivataláról történt lemondása következtében, az igazoló bizottság jelentése alapján, a főrendek jegyzékéből törölte és hogy ugyanakkor az igazoló bizottság jelentése alapján, Antal Gábor dunántúli ev. ref. egyházkerületi püspök és főrendiházi tag, valamint gróf Schönborn-Buchheim Frigyes Károly örökös jogú főrendiházi tag nevét a főrendek jegyzékébe pótlólag beigtatta. Helyreigazítás. Dr Czenthe Pál hozzánk intézett táviratában kijelenti, hogy neve tévedésből jutott bele a kaposvári Bánay-párt végrehajtó bizottságába. iuui. xucU'Uiua xu., axc.uck.