Pesti Hírlap, 1906. április (28. évfolyam, 91-105. szám)
1906-04-01 / 91. szám
Budapest, 5806.____________________XXVIII. évf. 91. (9830.) szám.__________________Vasárnap, április 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Kész évre____28 k. - i Budapest, Váci körút 78. 11Bii n _ I. emelet, 5 ..............„ * ~S S$ hová a lap szellemi részét gy^hóra!*. * 2 * 40 * B ^ ^ ^ illeti minden közlemény megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel* A Pesti Hírlap következő száma hétfőn - április 2-án — délelőtt jelenik meg. Kérjük azokat a t. megrendelőinket, kiknek előfizetésük március 31-ikével lejár, így azt idejekorán szíveskedjenek meguyílni, mert különben a lap megküldése fennondást szenvedhet. Tetteket! Elég a szóból. Kérünk már tetteket. Nemzeti frázisokból élt évekig a parlamtünk. Ebbe halt bele. Mert cselekedni nem i tiott. Nem szabad engedni, hogy a nemzet is úna haljon. Kitaláltak a ..passzív rezisztenciát“, ami magyarul annyit tesz, hogy nézzük tétlenül a dórék fejlődését s minden vagyonunk pusztulást. Régi magyar szokás, csak új elnevezést arak neki. Mi a végeredmény? Pusztulunk? vézünk. ■ Ne keressünk tse bűnbakot, se igazi burit, hogy ki az oka. Elég szomorú a tény, hgy mindenki vesztett általa, a király is, a nézet is. Csak egy gondolat hasson át mindekit, hogy mentsük meg azt, ami még menthe. A foglalkozásszerű politikusoktól, a képfelőktől nemvárhatjuk az ország megmentését ise a képviselők juttatták idáig. Mentse mg a politikától eddig távol állott érdektelen nézet önmagát. És azvolt eddig a baj, hogy a nemzet ngy zöme soha sem érdeklődött, közügyek menete iránt. Ráhagyta azokat arra a pár száz képviselőre, akik a tehetségükkel, a pénzükkel, a szerencséjükkel vagy az élelmességükkel hozzájutottak a mandátumhoz. A parlament legalább is fele részében oda nem való emberekből került ki. A választók a hibások, hogy ilyen törvényhozókat csináltak. A tény eltagadhatatlan, hogy a képviselő urak tették tönkre a parlamentet s a parlament tette tönkre az országot. A parlamentben kezdték el a korrupciót s a törvényszegéseket s a képviselők közül akadt ember mindenre, még az abszolutizmusra is. De nemcsak a parlament silány elemei hibásak. Sok hiba terheli a kevés képzett és karakteres embert is. Első hibájuk az ősi magyar veszekedési s pártoskodási szenvedély. Amíg a gazemberek mindig tudták egymást segíteni, addig a becsületes politikusok egyebet se tettek, mint egymást marták, még egy párton is. Az egyéni érvényesülés mérhetetlen vágya a második nagy hibája legjelesebb politikusainknak is. A király őfelsége maga egyfasr (az időpontot szándékkal elhallgatjuk) így fejezte ki azt a benyomást, amit reá a nála nagy számmal járt. A magyar politikusok tettek .. Valamennyi miniszter akar lenni! Bizonyos fokig jogos az egyéni érvényesülés vágya. Ezt a fokotaz ország érdeke jelzi. Ezentúl nem emelkedhetik az egyéni ambíció hőmérséklete. De a mi rövid, parlamentáris korszakunk legnagyobb része azzal telt el, hogy egyes politikusok egyes eszmék és elvek meztelen hátán nyargaltak, csak hogy a miniszterség nyergébe ülhessenek s mikor már odajutottak, idejük sem volt eszméiket s elveiket reformok alakjában megvalósítani, mert már új emberek kezdték őket ráncigálni. A hatalomért való harc kötötte le majdnem minden erejét az egész magyar parlamentnek. A szószátyárkodás, a folytonos dikciózás szintén hibája volt mindig a mi képviselőházunknak. Nem az agyonbeszélési időszakokat s az obstrukciót értjük, bár ennek sem volt mindig értelme. Hanem a rendes, normális tárgyalási időszakokra gondolunk. A világ egyetlen parlamentjében sem hangzott el még soha tíz-húsz év alatt sem annyi teljesen fölösleges, tartalmatlan, niveatitlan, sőt igen sokszor teljesen hülye dikció, mint amennyit nálunk csak egy-egy költségvetési vitában elkövettek oly képviselő urak, akik a választópolgárok és pártvezérek könnyelmű elnézése folytán jutottak csak a parlamentbe. Mindezeknek a hibáknak most iszsza a levét az ország! Ezért panaszoljuk föl most ezeket a keserű igazságokat, hogy okuljunk a múltból mindannyian. Most látjuk ugyanis nap-nap után, hogy mily rostiak és hiányosak a törvényeink! 1848-ban egy esztendő alatt tudtak oly sok és oly korszakalkotó törvényekethozni, mint más államban évek alatt és aTomi törvények, ha néhol hiányosak is, de nem hibásak. Az 1867. óta hozott törvényeinkről pedig csak most látjuk, hogy mily borzalmas rosszak és hiányosak. Sőt még a 48-iki törvények egy részét is megrontották 1867. óta! Ezt köszönhetjük mi a képviselőinknek 39 esztendő óta! Harminckilenc esztendő állott rendelkezésünkre, hogy megerősitsük a magyar alkot- A zöld sfinksz. "(Egy imprezárió elbeszélése.) — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta : GÁRDONYI GÉZA. Hányszor pillant az Isten az emberre? Az hiszem csak kétszer: mikor elbocsátja és mior visszaszólítja. A biró is csak akkor néz a raba mikor elitéli, meg mikor kiereszti. Én legalább nem gondolom, hogy ez a sok kaja ember mind egyenkint külön vigyázatra érömes. Meg van ez a világ szerkesztve úgy, hogy az ember maga magát elkormányozhatja benne. Arra való az esze. Nem is volna az élet érdkes, ha zsinórt éreznénk a nyakunkon s mintén baj elől elrángatnának, így jó, hogy a májunk akaratán járunk s vállaljuk, hogy megüzdünk minden bajjal, amit a véletleneli.Lén, gördít! A véletlen! Micsoda nagyhatalom ez a Fölön! Ez intézi a sorsunkat, mint hajó sorsát a szél Olykor szilire vet, olykor virágok közé. Olgat sírva átkozzuk, olykor nevetve áldjuk. De mindenkor vele foglalkozunk. Az én életem útján is van egy nagy kanyaadó, amit a véletlennek köszönhetek. Én ugyanis festőnek készültem. Az apám is foto volt. Sime imprezárió vagyok. Immár több harminc esztendejénél, hogy kerengem a folgolyót. Hol zongoraművészt kísérek, hol gorebnkást, hol hegedűst, hol másmifélét. De soksor elcsodálkozva pillantok vissza erre a kacskaringós pályára, hogyan lódított bele a véletlenség!? Elmondom: Tán huszonöt éves voltam, mikor egyszer az jutott eszembe, hogy a Bakonyba megyek festeni. A világ minden természeti szépsége meg van már festve, csak a Bakonyból nem látni még képet sehol, semmiféle képtárban. Egy őszi napon messze behatoltam az erdőbe. Festeni való részeket kerestem, de annyit találtam, hogy nem tudtam választani. Végre is arra gondoltam, hogy beszállok valamelyik faluba és onnan fogok kijárogatni. Hát alkonyat felé találtam is egy falut. De abban se templom, se iskola, sem úri ház. Csak két hosszú ház-sor két patakocska partján s köröskörül erdő. A falu végén egy csoport ember vasárnapozott. Megszólítottam őket: — Lakik-e itt valami úr a faluban? akinél meghalhatnék? — Lakik, — mondják elmosolyodva, — de annál nem halhat meg az úr. — Miért? — Hát azért, mert neki magának sincsen ágya. Egy biró forma kis ember kevély pillantással szólt a pipa mellől: — Ő a legszegényebbik ember a faluba. A többi is elégedetten pillantott. S bámultak kalaptól cipőig. — Hát akkor én hol halok az éjjel? — kérdeztem a biró forma embert. — Tessen hozzám jönni, — felelte méltóságra szürkén. — Van nekem szobám úrnak való is. — Köszönöm. Elfogadom. Mi a böcsületes neve kendnek? — Vadászi Máté. Azzal megindultunk. Hogy nem volt miről beszélgetnem Va'dászi Mátéval, ott folytattam, ahol elhagytuk. — Hát aztán miféle úr az? akiről azt mondja kend, hogy szegényebb a parasztnál. Vadászi vállat vonz: — Bolond. — Bolond-e? De n'-m veszedelmes talán?" — Dehogy. Nem, árt az, uram, a bogár' nak se. . — Családos? — Nem a. Csak 'magányosan él. Ki se jár a házból. — És ki gondozza? — Senki. — Senki? Dehát valaki csak főz neki, most neki, vigyáz reá? — Nem. Nem főz annak senki. Vasárnapi ponkint vesz egy kenyeret negyven krajcáron, azt is úgy viszik be hozzá. — Hát aztán mivel foglalkozik azt az úr? — Nem foglalkozik az, uram, semmivel se. Csak muzsikálgat. Reggeltől estig cincogtatja. Néha éjfélig is. Ámbátor Püspökné azt is mondja, hogy számol is. Teli számolja a háza falát. Rettentő okos ember volna az, uram, ha meg nem hibásodott volna az esze. A bolond nem érdekelt tovább. Gondoltam valami repülőgépes falusi ispán. Arról tudako zódtam inkább, hogy kapok-e valami vacsorát?.. A Festi Hírlap mai száma 56 oldal.