Pesti Hírlap, 1907. január (29. évfolyam, 1-27. szám)
1907-01-01 / 1. szám
2007. január 1., kedd. FESTI HÍRLAB nerve, hogy a kormány az elvállalt feladatokat kivon és lelkiismeretesen teljesíti. Ezen feladatok irányító eszméje pedig az, hogy minden olyan cselekvéstől tartózkodik, ami által a békés munkálkodás akadályokat szenvedhetne. És bármennyire szükségesnek tartaná is a kormány a katonai létszám fölemelését, ez nincs a programmjában s ezt nem teljesítheti, mert mindig azt kell szem előtt tartani, hogy a nemzeti akaratot nem szabad szembe állítani az uralkodó akaratával. Ezenkívül a hadügyminiszter is többször kijelentette, hogy ez idő szerint a létszámemelés nem aktuális. Volt róla szó, volt puhatolózás is, de a hangulat nem kedvezett és nem volt biztató,hogy a tervet meg lehessen valósítani, tehát lemondottak róla, elhalasztották kedvezőbb időkre. Ebben tehát meg kell nyugodni, de egyúttal ügyelni kell arra is, hogy bécsi híreket minálunk ne használhassanak fel agitacionális célokra, főleg pedig akkor ne, amikor ezek épen ily célokért készültek. Az általános választói jog siettetése szintén azok közé a kombinációk közé tartozik, melyekkel zavarokat szeretnének okozni. Nem mondjuk, hogy nagy örömünk telik abban, ha a reform késik. De számolnunk kell a körülményekkel és azokkal a bonyodalmakkal, amelyek abból keletkeznének, ha ez a reform idő előtt kerülne elő, avagy ha hiányos lenne. Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy legelső és legfontosabb kötelesség az alkotmánybiztosítékok megszerzése. Ha mindennap háromszor kellene is e kötelességre felhívni a figyelmet, azt sem tartanók soknak, se feleslegesnek. És ezzel egyidőben folyton-folyvást hangoztatjuk a gazdasági önállóság megszerzésének célját. A gazdasági önállóság adja az országnak az életerőt, ez adja az anyagi jómódot és vele együtt a függetlenségét. Még az alkotmánybiztosítékokkal sem érnénk semmit, hogyha az ország gazdaságilag gyönge maradna. A legtisztább alkotmányosság mellett is elsorvadna az ország, ha anyagilag idegenek zsákmányává válhatnék. Ha magyar vezényszót kapna is a hadsereg magyarországi része, mi ezzel sem érnénk sokat, ha gazdasági életünkben Ausztria gyarmatának maradnánk. Az elmúlt esztendő küszöbéről a jövő esztendőbe lépve át, mi nem nézzük pesszimista szemmel az elkövetkezendőket. Bízunk abban, hogy a múlt már elég tanulságot szolgáltatott arra, hogy azok, akik a pártokra és egyénekre befolyással bírnak, fel tudják világosítatni őket a teendők felől és meg tudják velük értetni, hogy a mostani helyzet sokkal komolyabb, semhog maguk többé nincsenek a társaság szolgálisában. De nem is utasok. Tehát maguknak ellát és nem jár. Azt fizetni kell. Fejenkint tíz koronát napjában. — Kész örömest, mondta a főszakács. De én napi száz koronát követelek a munkámért. első, második és harmadik osztályú szakácsok pedig nyolcvan, hetven és hatvan koronát, a kukták negyvenet. — Nekünk pincéreknek ugyaniez a tarifánk, szólott a Jösteward. Rechnitzec úr most már mosolygott. — Köszönöm az ajánlatot, de nem élek vela Aís szegény hajtótöröttek nem vagyunk gourmandok, s úri kiszolgálásra sincs szükségünk. Van itt elég magyar asszony, aki meg tudja főzni a gulyás húst meg a paszulyt. S aki éhes, majd vtesz a bográcsból, fazékból. — Nem úgy,verik a cigányt, kapitány! szólott most közbe !Nagy Mihály elvtárs, a szegedi kubikosok vezétte Magának nincsen joga a munkástól elvenni a kenyérkeresés lehetőségét. Semmi kizárás! . . Nem fenyegetődzöm erőszakkal. A mi fegyverünk az elv. Hanem ha az úr így bánik el móinkkal, akkor mi sem dolgozunk. — Az maguktól függe Nagy úr! Egy darabig megélünk a maguk munkája nélkül is. Nem akarunk mi kubikoltatást. — Ha nem-e? Nézzen körül az úr. Kétezerkétszáz ember van ezen a szigeten, s mind hajléktalan. Hát a sok eleség, portréka, minden! Látja az úr azokat a felhőket? Hetes eső lesz itt ma estétől fogva. Hova bujtatja et a sok embert? Hova vak mindent, hogy ne menjen veszendőbe? Sátor nincs, maguk nem járnak többé vitorlával. No hát! — No hát? ■ — Nem segíthet , itt semmi más, csak mint akár személyi érdekek miatt, akár olcsó népszerűség-hajhászás kedvéért az ország érdekeiről megfeledkezniük szabad lenne. Az újévi beszédek dolgában a tervek napról-napra változtak. Amíg eleinte azt mondották, hogy a mostani körülmények között az újévi üdvözleteket egyáltalában mellőzni lehetne, addig később az a felfogás nyomult előtérbe, hogy az országnak tájékoztatásra van szüksége és számos eset azt bizonyította, hogy nemcsak a beszédek mellőzése lehetetlen, ellenben mulasztás lenne, ha az illetékesek a kínálkozó alkalmat nem használnák fel. Az igaz, hogy az újévi politikai üdvözleteket Tisza Kálmán honosította meg és hogy a mostani politikai rendszer épen ellenkezője annak a mamelukságnak, melyet Tisza Kálmán a maga, pártjától követelt. De maga a szokás előidézte azt, hogy az újév első napján mindenki tájékoztatást vár. Előidézte a szokás, hogy akciók keletkezhetnek arra való számítással, hogy ezeket megronthatják-e az újévi beszédek, avagy használhatnak-e nekik. Sőt a negatívumokat is számbavehetik. Nevezetesen, ha az újévi nyilatkozatokról lemondott volna a kormány, akkor válasz nélkül maradhattak volna egyes nyilatkozatok, amelyek a közvéleményre hatást gyakoroltak, így eshetik, hogy ma már az újévi beszédektől többet várnak, mint a legnevezetesebb parlamenti kijelentésektől s ezek az újévi beszédek, amelyeknek az elmaradása lett volna azelőtt politikai pikantéria, érdekesebbek lesznek, mint a programnyilatkozatok, mivelhogy a programmnyilatkozatok lényege amúgy is előzetesen már ismeretes volt. Beszélik, hogy az újévi kijelentésekben reflexiók történnek mindazon aggodalmakra, amelyeket az utóbbi időben a koalíciós kormánynyal szemben hangoztattak, egyúttal pedig megállapítják e kijelentésekben a kormány legközelebbi feladatait. A perifériákon észlelhető jelenségek sem, maradnak megjegyzés nélkül és tisztázni fogják a pártszervezkedések kérdését is. Hogy a koalíciónak, a pártok egyesülésének teljesnek kell maradnia, az már valamennyi pártban kétségtelen elhatározás. De hogy a vidéken miképen akadályozzák meg a széthúzást, ez külön gondotokoz. Talán lesz az újévi nyilatkozatok között olyan, amely ezt a gondot eloszlatja és a józan ítélettel helyettesíti a hirtelen elhatározást, megfontolással a meggondolatlanságot és a célszerűségi szempontokat érvényesíti a jelszavak mámorával szemben: mink, ötszáz szegedi kubikos. Négy óra alatt földi házakat ásunk a népeknek, vermeket az elemózsiának, minek. Széles e világon csak mi tudunk ilyen Sebes munkát végezni. Megtanított rá bennünket vagy az apáinkat a töltéseken a Tisza. Hát kellünk-e vagy sem? Ha tud, találjon ki okosabbat az úr! Rechnitzer úr valóban nem tudott hamarjában valami okosabbat kitalálni. A társaság tartozott hajlékot adni az utasoknak, meg kellett védeni a pusztulástól a készleteket is. Vagy mi is lenne, ha ebbe a sok emberbe beleütne valami nyavalya a záporok közepett, s ha tönkre menne minden, ami van, a krumplitól a sonkáig! — Mit kívánnak ezért a munkáért? — Harmincezer koronát, uram! A vizek rakoncátlanságától nem félő Rechnitzer elsápadt. — De Nagy Mihály uram . . . Most három óra van; maguk elvégzik ezt a munkát estig. Amint mondta is: ez négy óra. Nem véli azt a bért soknak? — Nem lesz én. Mert ha napi két koronáért akartunk volna dolgozni, hát ki se mozdultunk volna Szegedéből. De mert nem akartunk annyiért dolgozni, azért indultunk Amerikába. Ezen az izénhegyes, megvető köpésével jelezte, hogy mind vajon csak annyiért dolgozzunk, amennyiért Amerikában? Vagy Amerika ez? Az úr se tudja, mi. No hát! — Fizetem! szólt Rechnitzer, a novellabeli kapitányok ismeretes hideg nyugalmával. — De a munkát csak úgy vállaljuk fel, ha a szakácsokat meg a környeleket se krimicsauzza ki az úr! mondta Nagy Mihály elvtárs. — Áll az alku! S ígyen egész jó lélekkel beszélhetett a mókusnál nem sokkal marconább, de azért igen kemény kapitány. A hajó pénztárában volt nyolcvanezer egész korona. Futja. Mi lesz tíz nap múlva? Főbb az, hogy mi lesz holnap. Nem tisztes vízi cigány az, aki tovább gondol a holnapnál. Hanem akkor előállott a nostromo, a matrózok őrmestere, levette a sapkáját és — mint a novellákban is rendesen — mutató ujjával jobbról balra dugta a bagót: — Sior comandante, mi már reggeltől fogva hordjuk a hajó romjából a sok mindent. Kihoztuk még a doktor fotografáló masináját is. Meg egynéhányszáz tonna lisztet, ívleg mindent. Hát most meggondoltuk. Ha a pincérek sem akarnak dolgozni ingyen, hát mi sem dolgozunk. Törvény? A törvényt tetszik emlegetni? Hát az csakugyan van. Még a Mária Terézia idejéből. Sa sior comandante most engemet lemeríthet a hajó alá; az egyik oldalon lehúznak, a másikon fel. Szolgáltam én a haditengerészetnél is; ennek a neve németül Kielhofen. Hát csak tessék engemet erre ítélni. A végrehajtás azonban egy kicsit nehéz lesz, mert a Tulipán úgy beékelődött a szirtek közé, hogy nem lehet alatta elvonni még patkányt sem. Fejenkint száz korona napszámot követelünk, sior! Én, a fő, sem többet, mert demokrata vagyok! — Fizetem! válaszolta Rechnitzer, a Marryat-féle kapitányok rendes fagyossága hangján. . . . Minek szaporítsam a szót? ... A szegény magyarok tíz napig békességgel éldegéltek a földi házakban mindabból, ami a Scythia részvénytársaság vermeiből tellett; de mikor nem volt többé table dl hete, elkövetkezett az az idő is, hogy mikor enni kellett, az lett a törvény: kutya ugat, pénz beszél. Eleség még jócskán volt. Először is a budapesti Zrínyi és Frangepán cég ötszáz megmentett ökre, azok a Belpolitikai hírek. A király Budapesten. A király Budapestre érkezésére vonatkozólag újabb dátumot jelentenek. A változott diszpozíciók szerint ő felsége január 2-án délután 5 órakor érkezik Budapestre. Az arad megyei szövetkezett pártok és Kossuth körlevele. Aradról jelentik: Az arad megyei szövetkezett pártok választmánya hétfőn Friebeisz Miklós elnöklésével ülést tartott. Az ülés napirendjén Kossuth Ferencnek, a függetlenségi párt elnökének, a függetlenségi pártszervezés tárgyában kiadott körlevele volt. Az elnök indítványára az értekezlet kimondotta,, hogy a koalíciót továbbra is fentartandónak tartja s ezért Arad megyében nem szerveznek külön függetlenségi pártot, már azért sem, mert a megye szociális politikai és nemzetiségi viszonyai a koalíció szoros együttmaradását egyenesen megkövetelik. Az elnök azt is bejelentette, hogy már előzőleg indítványának tartalmát közölte Kossuth Ferenccel, ki az abban kifejezett álláspontokat helyeselte. Az igazságügyminiszter üdvözlése. A Saskör, mint minden évben, úgy ez alkalommal is, testületileg fogja elnökét, Polónyi Géza igazságügyminisztert az újév alkalmából üdvözölni. Az üdvözlés az Egyesült Belvárosi Párttal együttesen történik s ennek elnöksége ez alkalommal fogja a választópolgárok által felajánlott díszes fényképszekrényt a kerület képviselőjének átnyújtani. Az üdvözlés az igazságügyminisztérium (Nádorutca 37.) emeleti fogadótermében pontban déli 12 órakor fog megtörténni. A Saskör délelőtt 11 órakor üdvözölni fogja Kléh Istvánt, a kör díszelnökét. A tagok fél 11 órakor gyülekeznek a földszinti helyiségben, ahonnan küldöttséget menesztenek Kléh István üdvözlésére és fél 12 órakor testületileg vonulnak az igazságügyminisztériumba. Az alkotmánypárt elnökének üdvözlése. Az alkotmánypárt tagjai hétfőn a következő táviratot intézték Széll Kálmán pártelnökhöz Bitóba: Az alkotmánpárt tagjai az újév alkalmából legőszintébb és legmelegebb szerencsekivánataikat küldik és biztosítják Nagyméltóságodat soha el nem múló, tántoríthatatlan bizalmukról, változatlan tiszteletükről és ragaszkodásukról. Nagy Ferenc, másodelnök-Széll Kálmán elnök erre a következő távirattal válaszolt: Fogadd őszinte köszönetemet. Fejezd ki ezt és legjobb kivánataimat, azoknak, kik rólam megemlékezni voltak kegyesek. Széll.