Pesti Hírlap, 1907. november (29. évfolyam, 259-284. szám)
1907-11-01 / 259. szám
2 PESTI HÍRLAP 1907. november 1., péntek. szabad oláh tisztviselőt oláh vidékre, tótot tót vidékre kinevezni, hanem tessék ezeket a magyar Alföldre tenni, ott beleolvad a magyar társadalomba. A nemzetiségi vidékekre pedig kizárólag magyarokat kell tenni. A negyedik irány pedig az izgatók kiirtását célozza. Mert magukkal a nemzetiségekkel, magával a békés néppel békésen és barátságosan kell bánni, de a nemzetiségi agitátorokat ki kell irtani. Itt nincs kíméletnek helye. A Bánffy-féle erélynek itt érvényesülnie kell. Az összes magyar politikusoknak s az egész magyar államnak gyámoltalanságát és gyávaságát bizonyítja, hogy tűri a saját népének fölizgatását. A világ egyetlen állama sem tűri el, hogy idegen államokból izgassák az alattvalóit a törvényes rend ellen. Magyarország ezt tűri. A magyarországi oláhokat Romániából, a tótokat Csehországból, a horvátokat Ausztriából izgatják ellenünk s a lázadás céljaira pénzeket is küldenek. A magyar szájhősködéssel párosult gyámoltalanság tűri csak ezt el. S amíg e téren nem lép föl erélylyel a kormány, addig igazán csak üres frázis marad „az egységes magyar nemzeti állam kiépítése." Országgyűlés. Ir ná meg, hogy mi lesz ezzel a Surminnal, ha tifuszba esik és elfelejti a horvát nyelvet? Hogy fog akkor beszélni? Milyen nyelven? Mert lássa, ha én tifuszba esem, velem nem történhetik meg az a baleset, ami vele, mert beszélek vagy öt nyelvet. A kisasszony faképnél hagyta, Miklós bátyánkat megfejthetetlen problémájával együtt. A déli szünet után báró Bánffy Dezsőre került a sor, ki a javaslat mellett szólott röviden. Beszéde többi, mintegy kilenctized részében a nemzetiségi és horvát kérdéssel foglalkozott a Ház zajos tapsai és helyeslése mellett. Lukács Lászlónak és Supilo Ferencnek válaszolt szerdai támadásaikra. Az erős magyar soviniszta szellemben megtartott beszédnek az lett a vége, hogy polémia fejlődött ki közte és Lukács László között, melyet személyes megtámadtatás címén viharos jelentek között vívtak meg. Utolsónak Bozóky Árpád, a koalícióból kilépett függetlenségi képviselő maradt. Nem szavazta, meg az indemnitást, mert bizalmatlan a kormány iránt, melynek egyes tagjai egyenesen a 48-as párt lejáratására törekednek. A legközelebbi ülés november 4-én, hétfőn, lesz. Napirendre az indemnitási vita folytatását tűzték ki, az ülés végén pedig egyszerű szavazással Ugron Gábor ma benyújtott indítványa fölött döntenek, mely a tanácskozás idejének egy órával való meghosszabbtását célozza a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalásának idejére. II. A képviselőház ülése október 31-én. Elnök: Az indítvány fölött a legközelebbi ülés végén, vita nélkül, egyszerű szavazással dönt a képviselőház. Következik azindemnita felett megindult vita folytatása. Az indemnitási vita. Burmin György horvátul beszél alig hallható hangon. Elnök: Méltóztassék hangosabban beszélni, mert nem halljuk. Hoffmann Ottó: Ha kiabálnak, akkor sem értünk semmit! Naplopás! Burmin György előbbre megy pár paddal, s onnan folytatja beszédét, sűrűn használva jegyzzeteit. Azt mondja, hogy Thaly Kálmán azért jelentette itt ki a kormány iránt a függetlenségi párt bizalmát, mert Wekorle megszelídítette a párt elnökét s az ő révén a független Magyarország néhai harcosait. A magyarok Supilo beszéde alatt azt kiáltották közbe, hogy a „zab“ majd mindent elintéz. Nem jó volna feszegetni, hogy ez a közbeszólás kiknek szólt igazán. A szabadelvű párti győzött itt, ha nem is emberei, de eszméi által. A horvátok törekvése a meglevő törvények megjavítására és újtörvények alkotására vonatkoznak, ámde csak a polgárok, nem pedig az állam részére, mert ha az államreformokat sürgetnék, könnyen hajótörést szenvedhetnének. A horvátok az ő törekvéseikben már egy évszázad óta csak a magyarok tanítványai. A miniszterelnöknek válaszolva azt mondja, hogy Wiekerle csak azért vethette szemére a horvátoknak, hogy csak 6 millióval járulnak az új vasúthoz, mert a vasutak 251 millió bevételéből a horvátok semmit sem kapnak, s nem részesednek a posta jövedelméből sem. Az adósságokat persze nekik is fizetniük kell. Szól a közös hadsereg s ahonvédség nyelvkérdéséről, majd támadja a földmivelési minisztert, hogy a horvátországi erdészeti alkalmazottaktól is megkövetelik a magyar nyelv tudását s az alkalmazottaknak csak 22 százaléka horvát. (Ahorvátokat kivéve, senki sem hallgatja. Beszélgető csoportok keletkeznek a teremben itt is, ott is. Általános zsibongás tölti be a termet.) Supilo Ferenc: így nem lehet beszélni. Tessék ide figyelni! Polit Mihály: Csendet kérünk, nem bír beszélni ! Elnöke: Ne tessék elnöki jogokat gyakorolni. Olyan csönd van, hogy semmi különös intézkedésre nincs szükség. Surmin György: írásai fölé hajol s oly halkan beszél, hogy csak az „r“-ek ropogása hangzik föl néha. Elnök (Csengeti): Méltóztassék hangosabban beszélni, hogy legalább itt az elnöki székben meghalljuk. Surmin György (Horvátul): Tanuljanak meg horvátul s akkor megértik így is! Sümegi Vilmos: Tanuljon meg maga magyarul. Szégyen, gyalázat, ide mer jönni, anélkül, hogy a parlament tanácskozási nyelvét tudná. Surmin György fáradt hangon beszél tovább. Elnök: Ha nem beszél hangosabban, kénytelen leszek más szónokot felszólítani. 1 ■ . ■ - 1 —i---------------'1----------A felhatalmazási törvényjavaslat ellen csöndes obstrukció folyik a horvátok részéről, akiknek a nemzetiségiek apró heccek rendezésével szekundálnak. A naplopás netovábbja, amit ezek véghez visznek. Egész sereg fontos ügy vár elintézésre: költségvetés, kiegyezés, Andrássy javaslatai, adóreform s a komoly munka helyett politikai kalandorok, ideig-óráig való politikusok üres fecsegéseivel múlik az idő. A csütörtöki ülést megint horvát szónok vezette be: Surmin György tartott ropogós horvát nyelven két órás beszédet. Annyit beszélt, hogy alig bírta szuszszal és semmit sem mondott vagy olyanokat tálalt föl, amiket ő is meg társai is még a nyári szünet előtt többször megrágtak. Ezt az okvetetlenkedést még Gubányi Miklós sem hagyhatta szó nélkül. Lejött a vidéki hírlapírók karzatáról a folyosóra és vallatóra fogta az Obzor című horvát lap szoknyás politikusát: — Nagysád, kérem, ugyan nem mondódalt teremtett e hét év alatt. Vahót azt írja: mély érzelem, eredetiség s nagy alkotó erő van e zeneművekben. El is hiszem, tudom is, hiszen a nagy Rózsavölgyi zenekölteményei ezek abból az életkorból, amikor még a lángelme erős üdék, hatalmasok, sőt mindenhatók. De a zeneköltemények jellemében nem az eredetiség a legértékesebb kincs én előttem, hanem az őstiszta, tökéletes magyarság. Kocsi Sebestyén Gábor azt írta 1823-ban, a magyar ember szívét soha senki úgy el nem találta, mint Rózsavölgyi. E félét írt róla 1848-ban Petőfi is. Két hatalmas tanú. De ezt mondom majd én is, amikor majd az ő zenéjének természetrajzát írom le általán. De azért már most is meg kellett emlékeznem e legelső zenekölteményekről. Mert ezek közt van a „Hajvágás“ című költemény is, mely valamikor elragadott mindenkit a világon s melyet ámulattal s kimondhatlan gyönyörűséggel hallgat idegen nemzetbeli is, művész, paraszt, tudós, tudatlan, férfi, nő egyaránt. Ismerős szó, ismerős zenemű, — amikor a magyar zenét osztályozták, fajokra különítették, ezt a művet a daliás, hősi „toborzó“fajba sorozták. De ennek különös története van. Ezt a magyar zene története úgy ismeri, úgy tanítja, mint Bihari alkotását. Bihari híres toborzói közt szerepel a „Hajvágás“ is. Káldy gyűjteményeiben például egyenesen Bihari szerzet Elnök: Justh Gyula, majd Rakovszky István. Jegyzők: Csizmazia Endre, gróf Thorotzkai Miklós és Hammersberg László. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Günther Antal, Josipovich Géza, Jekelfalussy Lajos és Darányi Ignác. Az ülés délelőtt 10 óra 10 perckor kezdődött. Justh Gyula elnök a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az újabban beérkezett kérvényeket mutatja be. Majd felolvastatja Ugron Gábor következő indítványát: Hammersberg László jegyző (olvassa): Indítvány. A házszabályok 203. §-a alapján indítványozom, hogy a képviselőház határozatilag mondja ki, hogy az 1908. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgyalásának idejére ülései tanácskozásra szánt idejét d. e. 10 órától d. U. 3 óráig állapítja meg. (Nagy zaj.) Supilo Ferenc: Miért sietnek? Ugrón Gábor: Esztelen módon fecsegnek! Supilo Ferenc: Meg akarjuk önöket győzni! Ugrón Gábor: Már hogy akarnának meggyőzni, mikor olyan nyelven beszélnek, melyet nem értünk? menye gyanánt van fölvéve. Káldy tudta, hogy a hír és a közhit egyik része Rózsavölgyi alkotásának tartja, de annyira biztos volt e közhit tévedéséről, hogy a kérdést még vitatni se tartotta érdemesnek s még érvekre se mutatott, hogy a zenealkotás miért Biharié s miért nem Rózsavölgyié? S amikor Káldy gyűjtésének előmunkálatait végeztük, magam is minden megjegyzés nélkül fogadtam el Káldy véleményét. Bizonyos, hogy Bihari gyakran húzta a Hatvágást magántársaságok előtt is, nagy zeneünnepélyek alkalmával is. Húzta például a bécsi kongresszus idején Bécsben Európa uralkodói s az akkori világ legnagyobb zenészei előtt. Csodálatos diadalokat aratott vele. Senki se kételkedett a fölött, vajon kinek költeménye az elragadó zenemű. Bihari nagy zeneszerző lángelme volt. Én a legnagyobbnak tartom minden hazai és idegen zeneszerző közt. A természet egyszerű fia, tanítómester nélkül, önmagára utalva, saját erejével képződve s teljessé alakulva, semmiféle zenetudományt elméletileg nem ismerve, a hangjegyeket se ismerve, mindössze annyi tudományos míveltséggel, hogy csupán csak a nevét tudta leírni, de egyébként se írni, se olvasni nem tudott, — mégis oly fölséges zeneműveket tudott teremteni, amelyeket a maguk nemében felül nem múlt eddig a nagy világ egyetlen zeneköltője se. A lélektan csodái közé tartozik e tünemény. Rózsavölgyi 1811-ben, 1812-ben még úgyszólván senki és semmi. Istennek” melegítő csókja ragyog ugyan homlokán, de fiatal zsidó, lótófutó szatócs ügynök, semmi neve, semmi nagy alkotása, melyet általánosan ismerne és elismerne mindenki, holott Bihari mögött már nagy múlt áll, nemzetének dicsősége s ismeri őt és műveit a bécsi kongresszus óta egész Európa. Vajon ki merné és ki tudná tőle elvitatni a szerzőséget s arra a szegény szatócsra ruházni? Holott kétségtelen az is, hogy a Hajvágásban benne van Bihari lángelméjének minden remek mozdulata. Mégse ilyen egyszerű a kérdés. Vallói Imre 1844-ben egyenesen megírja, hogy ez a zenemű nem Biharinak, hanem Rózsavölgyinek alkotása. Bihari már nem élt, de Rózsavölgyi élt, az író egyenesen tőle szerezte az adatot. Az is bizonyos volt, hogy a világ itthon már évtizedek óta a Rózsavölgyi-művek gyűjteményei közt tudta és látta a Hajvágást s Vahót állítását az akkori irodalmi és zenekedvelő körök cáfolat, kétség és fölszólalás nélkül valónak fogadták el. Rózsavölgyi maga se szólalt föl ellene, pedig nemes és szerény lélek volt s igazán nem volt oka és szüksége arra, hogy Bihari ékességével ragyogjon. Bihari nem élt, nem szólhatott. De Pest-