Pesti Hírlap, 1907. december (29. évfolyam, 285-309. szám)
1907-12-01 / 285. szám
1907. december„ vasárnap. PESTI HÍRLAP fog győzni. Részletesen foglalkozik a kiegyezés egyes rendelkezéseivel. A kiegyezés mérlege negatív eredményt mutat. Tiltakozik az ellen, hogy a kormány a horvát obstrukcióra hivatkozva akarja a torz törvény benyújtását megindokolni. Igaz, hogy a parlament már május óta lángban áll, de 6 hónap alatt semmit sem tettek, hogy a tűz eloltassék és úgy látszik, azt várják, hogy az állami lét legfényesebb fegyvere, a szabadelvű és alkotmányos parlamentarizmus is elhamvadjon benne! A tüzet azonban senki sem okolhatja azért, hogy elhamvasztotta Diana efezusi templomát. Későn van, de még nem egészen késő, hogy a tűz eloltassék. Indítványozza, hogy a Ház vegye le a javaslatot a napirendről és hogy az előbbi napirend állíttassék vissza, majd felszólítja a kormányt, hogy a kiegyezési törvényen ejtett sérelmeket orvosolja és tegye lehetségessé a tárgyalások normális folyását. (Taps és zsiózás a horvátok padjain.) A függetlenségi párt határozati javaslata a bankkérdésben. Jankovich Marcell: Mint a függetlenségipárt hivatalos szónoka felszólal az egyszakaszos kiegyezési törvényjavaslat mellett. A függetlenségi párt — úgymond — sokáig foglalkozott a tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal, konstatálja, .z,hogy abban sok sérelem van az országra nézve, különössen a qyótaemelés kérdésében. Ezt a kiegyezést mégis el kell fogadnia a függetlenségi pántnak. Zakariás János: Kényszerhelyzetből! Jankovich Marcell: Hock Jánossal polemizál. Hockot függetlenségi programmal választotta meg a kecskeméti választókerület, és felszólalásainak minden erejével beszélt az egy szakasz ellen, bár mellette iratkozott fel, támadta a függetlenségi és negyvennyolcas pártot, bár ő maga negyvennyolcasnak vallja magát- A maga részéről el-- mondhatja, hogy nincsen semmiféle alkotmányjogi aggálya az egyszakaszos törvényjavaslat ellen. Pártja nevében beterjeszti a függetlenségi párt ismeretes határozati javaslatát a bankkérdésben. A javaslat így szól (olvassa): „Határozati javaslat. Mondja ki a Ház, hogy tekintettel arra, miszerint a jegybank’ kérdésében az országgyűlésnek aránylag rövid idő múlva határoznia kell, a bankkérdésnek a kormány közreműködésével való előkészítése céljából 21 tagú parlamenti bizottság küldessék ki.“ (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Sándor Pál támadásai. Sándor Pál: T. képviselőházi Elkövetkezett tehát, a könnyelműen felidézett vezényszó-harcnak utolsó felvonása. (Nagy zaj a baloldalon.) Markos Gyula: Egy nemzet nyilatkozott meg! Az nem volt könnyelmű harci Hédervári Lehel: Egy ember maradt csakitt! (Zaj.) Sándor Pál: Elkövetkezett tehát a könnyelműen felidézett vezényszóharcnak utolsó felvonása. (Zaj.) Visontai Soma: Ezt már hallottuk egyszer! Sándor Pál: Kérem, én ismételni fogom harmadszor is, ha Visontai képviselő úrnak úgy tetszik! (Nagy zaj a baloldalon.) Kmndy Károly: Halljuk a Tisza-part utolsó tagját! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak nyugodtan meghallgatni a szónokot. Sándor Pál: A t. tanár urat én sokkal nyugodtabban hallgatnám meg, ha abban a szerencsében részesülnék, hogy a kiegyezési javaslatokhoz meghallgathatnám az ő alkotmányjogi véleményét is. (Zaj és mozgás a baloldalon.) Kmety Károly: Halljuk! Halljuk! Felhívás keringőre! Sándor Pál: Ez az utolsó felvonás az ország meghódolását mutatja be. (Felkiáltások a középen: Újjé!), de egyszersmind a függetlenségi pártnak erkölcsi bukását is. (Nagy zaj és mozgás a baloldalon. Felkiáltások: Rendre! Rendre! Elnök csenget.) Zakariás János: Egyedül maradt háromszázból ! Sándor Pál: Kérem szépen, én nem szeretnék obstruálni, méltóztassék tehát már csak az időmegtakarítás szempontjából is nyugodtabban meghallgatni, különben túlságos hosszasan fogok beszélni. (Mozgás.) Hédervári Lehel: Ilyen beszédeket nyugodtan nem lehet hallgatni! Sándor Pál: Az öblös hangon való megnyilatkozásokat én már megszoktam, azzal nekem nem fognak imponálni. Az ígéretek korszaka teljesen lejárt. A kritika igen könnyű fegyver. (Mozgás.) Az alkotás tere már sokkal nehezebb, ott az ígéretek arányát nagyon kell mérsékelni. Önöknél a múltban volt ígéret elég, azt hiszem tehát, hogy szabad az alkotásukat is megítélnem. Lovászy Márton: Be is váltjuk! Sándor Pál: Sokszor kérdem, nem álom-e, tényleg a hazafias szent koalíció van-e hatalmon? Szentiványi Árpád: Az. De van más koalíció is, amely a haladókkal van kvalizálva! Zakariás János: S a horvátokkal! Sándor Pál: Nem a horvátok miatt terjesztették be az egyszakaszos törvényt, hanem önök miatt. A függetlenségi párt lelkiismeretének fölelevenedésétől féltek. Zakariás János: Az ébresztő angyal: Sándor Pál! (Derültség. Elnök csenget.) Sándor Pál: A függetlenségi párt, amely évtizedeken át támadta a 07-es alapot, amely a független Magyarországot akarta leküzdeni a nép előtt . . . Zakariás János: És fogja kiküzdeni! Bródy Ernő: Quotaemeléssel? Sándor Pál: A fogra az isten se ad. Visontai Soma: Aki nem volt hive a pártnak, annak nincs joga igy leckéztetni! Veresmarthy Miklós: Csak voltra nem ad semmit! (Zaj. Elnök csenget.) Sándor Pál: A függetlenségi párt, amely folytonosan támadta a 67-es alapot, amely zászlajára tűzte a független Magyarországot, az önálló vámterületet, (Mozgás.) a magyar jegybankot, amely mindig öblös hanggal kürtölte az országban . . . (Nagy zaj hall elől.) Ez nem sértés. Lovászy Márton: Micsoda hanti ez? Lehet egy parlamentben egy pártról igy beszélni. Zakariás János: És amely nagy többséggel megvalósítja. Sándor Pál: Majd meglátjuk. Ez a függetlenségi párt gyorsabban, mint az általa gyűlölt Tisza Kálmán tette, szegre akasztja összes elveit (Nagy zaj és ellentmondások balfelől.) és elfogad egy olyan kiegyezést, amelynél hátrányosabbat, szégyenteljesebbet egy országra nézve el sem képzelhetek. (Zaj.) Kundy Károly: Magad sem hiszed. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter: Nem érti meg. Sándor Pál: Azzal a tisztelettel, amelylyel Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter úr személye iránt viseltetem, majd az ő beszédéből magyarázom, hogy ő értette-e meg vagy pedig mások. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter: Valószínűnek tartom, hogy mások. (Elénk derültség és taps balfelől.) Sándor Pál: Ez a kiegyezés igazságot fog szolgáltatni azoknak a sokszor rágalmazottaknak, akik még a népszerűtlenség árán is becsülettel szolgálták az országot, akiket önök elneveztek a lakájtól kezdve a hazaáruláson keresztül egész a labancokig. Keller István: A nemzet igazolja ezt. Sándor Pál: Ezek az urak szembeszálltak bátran, de hiába azokkal a néptribunokkal, akik bátran öntötték a nép fülébe a Fata morgana édes mérgét. Veresmarthy Miklós: A Fata morgananals nincs mérgei (Élénk derültség.) Sándor Pál: Ú Úgy látszik, ez a javaslat képezi az első, igazi magyar, hithű, nehezen kiküzdött nemzeti vívmányt. Keller István: Hát az alkotmányvédelem? Sándor Pál: Megkötötték ezt az újfajta vérszerződést önök az osztrákkal a miniszterelnök úr erkélyén. (Zaj.) Zakariás János: Ki kötötte a külföldi kereskedelmi szerződéseket ? Sándor Pál: Sajnálom, hogy mozgófényképekben nem örökítették meg. (Élénk derültség. Zaj.) Visontai Soma: Ha nem volna kiegyezés, mit mondanának az V. kerületben? Sándor Pál: Mert ha mozgófényképekben megörökítették volna azt, (Zaj.) akkor gyönyörködhetne benne az egész félrevezetett, becsapott ország. (Mozgás balfelől.) Csodálom, hogy egy ilyen óriási többség nem képes nyugodtan meghallgatni beszédem. Mit gondoljak gróf Tisza Istvánról, az ő nagy emberismeretéről? (Felkiáltások balfelől: Kristóffy! Folytonos nagy zaj a baloldalon és a középen.) Visontai Soma: Az legkevésbbé volt neki! Sándor Pál: Nem dicsérni jöttem, hanem temetni. (Folytonos zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Okolicsányi László: Menjen a börzére! (Folytonos zaj.) Sándor Pál: Éretlen viccekre nem felelek! Okolicsányi László: Éretlen beszédre éretlen a vicc! (Folytonos zaj.) mák megegyeztek. Megengedték a fiataloknak, hogy karonfogva sétáljanak. — Jobb, mintha bumlizás közben folyton összeütköznek, ami határozottan veszedelmes. Ugye, ma bére? Bucsi csak erre várt. Beosont a lakosztályokba s itt is, ott is megsúgott valamit. Értékesített egy olyan titkot, mely kedvező esetben a világ kincsével is fölérhetett volna, de fejenkint két koronát a legrosszabb esetben is megért. Ezt ő már régen megszerezte, az asztal alól, a kulcslyukon át, a kísérettől, a személyzettől. Megőrizte, taksálgatta és most értékesítette. Nagyon természetes, hogy egyik mama sem akart Bucsinak, de még a saját fülének sem hinni. Az üzlet lebonyolítása emiatt halasztást szenvedett. De mikor egymáshoz rohantak, mikor összenéztek, a szemük nyugtalan rebbenéséből, az ajkuk remegéséből, sápadt homlokukról megtudták, hogy fájdalom, mind a kettőjükre nézve igaz az, amit egyik fél sem hitt volna a másikról s nem vallott volna be magáról soha. A rossz sejtelmek valóra váltak, az ősökkel baj van . . . Sokáig néztek így össze,, de már nem találták meg többé az egymás régi, meleg tekintetét. Hívatlan árnyak tolakodtak közéjük. Furcsa öltözetű, nyájas arcú idegenek, akik kristálytisztaséggel, véres önfeláldozással, erős, kiolthatatlan családi szeretettel néznek rájuk. A hátukon nehéz batyu, az arcukon fényes verejték, így szedtükmi össze nektek azt, amit Mária-puszta és Sövényháza régi urai plüsjigáltak az unokák szája elől . . . Ezzel készen, is voltak. A jelen és a jövő után csak az elmélyedés következett. A múlt valahogy soha sem került szóba, pedig épen ez volt az, amire mind a kettő nagyon vágyakozott, amiért igen sokat adott volna. De úgy, hogy a másik kezdje. A Mária-puszta kastélyát és a sövényházi kúriát szerették volna, látni a mult misztikus világításában. Szerettek volna bekukucskálni a tágas, rideg ebédlőbe, a kísértetes folyosókba, a levendulaszagú ágyasházakba, a családi kápolnába, még a kripták mélyére is, ahol talpig vasba öltözött ősök, brokáttól, púdertól éhes ősanyák porladoznak. Mindegyik föltétlenül hitte a másikról, hogy erről beszélhetne s egyik is, másik is majd elepedt a vágyakozás- tól, hogy meghallhassa. Kezdeni azért vala- hogy egyik sem kezdte. Mindegyik a másiktól várta. A bevezető akkordok után, minden muzsikus tájékozást nyer s ha az introdukció elhangzott, az ember vakon is bele tud vágni, azt mondják. De az akkordok itt is, ott is késtek. Amamák inkább újra kezdték a betegségeket, inkább összekavarták a férjek huncutságait a szabók furfangjaival, de az ősök s kegyetlen bizarr bravúrjaik, az ősanyák és titkosan bűbájos szenvedéseik, csak nem kerültek elő. A két asszony még csak a gyermekkoráról sem beszélt soha. Az okát lázasan keresték s csüggedt perceikben a kételkedés is kerülgette már őket. Miarosparthyné például elsápadt, mikor rajta érte a személyzetet, hogy a hölgyek koronás zsebkendőit a mosdótálban mossa ki. Viszont Sövényhásynénak is a szívébe szúrtak, mikor észrevette, hogy barátnője hazaviszi a tányéron hagyott süteményt. De védekezésül, mielőtt még valamit gondoltak volna, a gyermekeket vették elő. — Mit gondolsz, lógnak nekik ősök a falon? — kérdezte az, aki a fiával magyarul beszélt. — Hat ez Ahnen? — kérdezte a másik is, aki még németül számolt s jóízűen csak igy tudott beszélni. Mikor pedig a két gyerek itt is, ott is, azt felelte, hogy ők nem tudják, erről igazán nem beszéltek, mind a két mama összecsapta a kezét és kijelentette, hogy no, hát ha még erről sem beszéltek, hát akkor igazán nem tudják, hogy miről beszélhetnek. Hogy miről? . . . Igazán nem tudták a fiatalok sem. Semmiről. De hogy ez a semmi a világ legédesebb semmije volt, arra most megesküsznek és később minden házi perpatvaron föl fogják hányni. Rajtuk kívül azonban tudta az egész világ. A kiséret, a személyzet, a panzió minden lakója, tudta természetesen a két mama is, csakhogy azok nem szokták bevallani. Tudta , pedig mindenekelőtt Bucsi, aki nagyon jól ismerte a titkok értékét, ezét is, más titokét is és üzletének döntő fellendülését arra a napra várta, mikor az öregek megegyeznek, a fiatalok a szemük láttára is megcsókolják egymást s az öregek már nem tesznek úgy, mintha nem látnák. Ez a pillanat most már csakhamar elérkezett. Bucsi egy pár világos célzással hírül adta az egész asztalnak az eljegyzést és a ma- 3