Pesti Hírlap, 1907. december (29. évfolyam, 285-309. szám)

1907-12-01 / 285. szám

1907. december­­„ vasárnap. PESTI HÍRLAP fog győzni. Részletesen foglalkozik a kiegyezés egyes rendelkezéseivel. A kiegyezés mérlege nega­tív eredményt mutat. Tiltakozik az ellen, hogy a kormány a horvát obstru­kcióra hivatkozva akarja a torz­ törvény benyújtását megindokolni. Igaz, hogy a parlament már május óta lángban áll, de 6 hónap alatt semmit sem tettek, hogy a tűz eloltas­­sék és úgy látszik, azt várják, hogy az állami lét legfényesebb fegyvere, a szabadelvű és alkotmá­nyos parlamentarizmus is elhamvadjon benne! A tüzet azonban senki sem okolhatja azért, hogy el­hamvasztotta Diana efezusi templomát. Későn van, de még nem egészen késő, hogy a tűz eloltas­­sék. Indítványozza, hogy a Ház vegye le a javas­latot a napirendről és hogy az előbbi napirend ál­­líttassék vissza, majd felszólítja a kormányt, hogy a kiegyezési törvényen ejtett sérelmeket orvosolja és tegye lehetségessé a tárgyalások normális folyá­sát. (Taps és zsi­­ózás a horvátok padjain.) A függetlenségi párt határozati javaslata a bank­­­kérdésben. Jankovich Marcell: Mint a függetlenségi­­párt hivatalos szónoka felszólal az egyszakaszos kiegyezési törvényjavaslat mellett. A függetlensé­­­­gi párt — úgymond — sokáig foglalkozott a tár­gyalás alatt levő törvényjavaslattal, konstatálja, .z,hogy abban sok sérelem van az országra nézve, kü­­lönössen a qyótaemelés kérdésében. Ezt a kiegye­­­­zést mégis el kell fogadnia a függetlenségi pánt­nak. Zakariás János: Kényszerhelyzetből! Jankovich Marcell: Hock Jánossal polemi­zál. Hockot függetlenségi programmal választotta meg a kecskeméti választókerület, és felszólalása­­i­nak minden erejével beszélt az egy szakasz ellen, bár mellette iratkozott fel, támadta a független­­ségi és negyvennyolcas pártot, bár ő maga negy­vennyolcasnak vallja magát- A maga részéről el--­­ mondhatja, hogy nincsen semmiféle alkotmány­­jogi aggálya az egyszakaszos törvényjavaslat el­len. Pártja nevében beterjeszti a függetlenségi párt ismeretes határozati javaslatát a bankkérdésben. A javaslat így szól (olvassa): „Határozati javaslat. Mondja ki a Ház, hogy tekintettel arra, miszerint a jegybank’ kérdésében az országgyűlésnek aránylag rövid idő múlva hatá­roznia kell, a bank­kérdésnek a kormány közremű­ködésével való előkészítése céljából 21 tagú parla­menti bizottság küldessék ki.“ (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Sándor Pál támadásai. Sándor Pál: T. képviselőházi Elkövetkezett tehát, a könnyelműen felidézett vezényszó-harc­­nak utolsó felvonása. (Nagy zaj a baloldalon.) Markos Gyula: Egy nemzet nyilatkozott meg! Az nem volt könnyelmű harci Hédervári Lehel: Egy ember maradt csak­­itt! (Zaj.) Sándor Pál: Elkövetkezett tehát a könnyel­műen felidézett vezényszóharcnak utolsó felvoná­sa. (Zaj.) Visontai Soma: Ezt már hallottuk egy­szer! Sándor Pál: Kérem, én ismételni fogom harmadszor is, ha Visontai képviselő úrnak úgy tetszik! (Nagy zaj a baloldalon.) Kmnd­y Károly: Halljuk a Tisza-part utolsó tagját! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak nyu­godtan meghallgatni a szónokot. Sándor Pál: A t. tanár urat én sokkal nyu­­godtabban hallgatnám meg, ha abban a szeren­csében részesülnék, hogy a kiegyezési javaslatok­hoz meghallgathatnám az ő alkotmányjogi vélemé­nyét is. (Zaj és mozgás a baloldalon.) Kmety Károly: Halljuk! Halljuk! Felhívás keringőre! Sándor Pál: Ez az utolsó felvonás az ország meghódolását mutatja be. (Felkiáltások a közé­pen: Újjé!), de egyszersmind a függetlenségi pártnak erkölcsi bukását is. (Nagy zaj és mozgás a baloldalon. Felkiáltások: Rendre! Rendre! Elnök csenget.) Zakariás János: Egyedül maradt három­százból ! Sándor Pál: Kérem szépen, én nem szeret­nék obstruálni, méltóztassék tehát már csak az idő­megtakarítás szempontjából is nyugod­tabban meghallgatni, különben túlságos hosszasan fogok beszélni. (Mozgás.) Hédervári Lehel: Ilyen beszédeket nyugodtan nem lehet hallgatni! Sándor Pál: Az öblös hangon való megnyi­latkozásokat én má­r megszoktam, azzal nekem nem fognak imponálni. Az ígéretek korszaka tel­jesen lejárt. A kritika igen könnyű fegyver. (Moz­gás.) Az alkotás tere már sokkal nehezebb, ott az ígéretek arányát nagyon kell mérsékelni. Önök­nél a múltban volt ígéret elég, azt hiszem tehát, hogy szabad az alkotásukat is megítélnem. Lovászy Márton: Be is váltjuk! Sándor Pál: Sokszor kérdem, nem álom-e, t­ényleg a hazafias szent koalíció van-e hatalmon? Szentiványi Árpád: Az. De van más koalíció is, amely a haladókkal van kvalizálva! Zakariás János: S a horvátokkal! Sándor Pál: Nem a horvátok miatt terjesz­tették be az egyszakaszos törvényt, hanem önök miatt. A függetlenségi párt lelkiismeretének föl­­elevenedésétől féltek. Zakariás János: Az ébresztő angyal: Sándor Pál! (Derültség. Elnök csenget.) Sándor Pál: A függetlenségi párt, amely évtizedeken át támad­ta a 07-es alapot, amely a független Magyarországot akarta leküzdeni a nép előtt . . . Zakariás János: És fogja kiküzdeni! Bródy Ernő: Quotaemeléssel? Sándor Pál: A fog­ra az isten se ad. Visontai Soma: Aki nem volt hive a párt­nak, annak nincs joga igy leckéztetni! Veresmarthy Miklós: Csak volt­ra nem ad semmit! (Zaj. Elnök csenget.) Sándor Pál: A függetlenségi párt, amely folytonosan támadta a 67-es alapot, amely zászla­jára tűzte a független Magyarországot, az ön­álló vámterületet, (Mozgás.) a magyar jegyban­kot, amely mindig öblös hanggal kürtölte az or­szágban . . . (Nagy zaj hall elől.) Ez nem sértés. Lovászy Márton: Micsoda hanti ez? Lehet egy parlamentben egy pártról igy beszélni. Zakariás János: És amely nagy többséggel megvalósítja. Sándor Pál: Majd meglátjuk. Ez a függet­lenségi párt gyorsabban, mint az általa gyűlölt Tisza Kálmán tette, szegre akasztja összes elveit (Nagy zaj és ellentmondások balfelől.) és elfogad egy olyan kiegyezést, amelynél hátrányosabbat, szégyenteljesebbet egy országra nézve el sem kép­zelhetek. (Zaj.) Kund­y Károly: Magad sem hiszed. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter: Nem érti meg. Sándor Pál: Azzal a tisztelettel, amelylyel Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter úr szemé­lye iránt viseltetem, majd az ő beszédéből ma­­gyarázom, hogy ő értette-e meg vagy pedig mások. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter: Valószínűnek tartom, hogy mások. (Elénk derült­ség és taps balfelől.) Sándor Pál: Ez a kiegyezés igazságot fog szolgáltatni azoknak a sokszor rágalmazottaknak, akik még a népszerűtlenség árán is becsülettel szolgálták az országot, akiket önök elneveztek a lakájtól kezdve a hazaáruláson keresztül egész a labancokig. Keller István: A nemzet igazolja ezt. Sándor Pál: Ezek az urak szembeszálltak bátran, de hiába azokkal a néptribunokkal, akik bátran öntötték a nép fülébe a Fata mor­gana édes mérgét. Veresmarthy Miklós: A Fata morgananals nincs mérgei (Élénk derültség.) Sándor Pál: Ú Úgy látszik, ez a javaslat ké­pezi az első, igazi magyar, hithű, nehezen kiküz­dött nemzeti vívmányt. Keller István: Hát az alkotmány­védelem? Sándor Pál: Megkötötték ezt az újfajta­ vérszerződést önök az osztrákkal a miniszterelnök úr erkélyén. (Zaj.) Zakariás János: Ki kötötte a külföldi ke­reskedelmi szerződéseket ? Sándor Pál: Sajnálom, hogy mozgófényké­pekben nem örökítették meg. (Élénk derültség. Zaj.) Visontai Soma: Ha nem volna kiegyezés, mit mondanának az V. kerületben? Sándor Pál: Mert ha mozgófényképekben megörökítették volna azt, (Zaj.) akkor gyönyör­ködhetne benne az egész félrevezetett, becsapott ország. (Mozgás balfelől.) Csodálom, hogy egy ilyen óriási többség nem képes nyugodtan meg­hallgatni beszédem. Mit gondoljak gróf Tisza Ist­vánról, az ő nagy emberismeretéről? (Felkiáltások balfelől: Kristóffy! Folytonos nagy zaj a balolda­lon és a középen.) Visontai Soma: Az legkevésbbé volt neki! Sándor Pál: Nem dicsérni jöttem, hanem te­metni. (Folytonos zaj a baloldalon. Elnök csen­get.) Okolicsányi László: Menjen a börzére! (Folytonos zaj.) Sándor Pál: Éretlen viccekre nem felelek! Okolicsányi László: Éretlen beszédre éretlen­ a vicc! (Folytonos zaj.) mák megegyeztek. Megengedték a fiataloknak, hogy karonfogva sétáljanak. — Jobb, mintha bumlizás közben foly­ton összeütköznek, ami határozottan veszedel­mes. Ugy­e, ma b­ére? Bucsi csak erre várt. Beosont a lakosztá­lyokba s itt is, ott is megsúgott valamit. Érté­kesített egy olyan titkot, mely kedvező esetben a világ kincsével is fölérhetett volna, de fejen­­kint két koronát a legrosszabb esetben is meg­ért. Ezt ő már régen megszerezte, az asztal alól, a kulcslyukon át, a kísérettől, a személy­zettől. Megőrizte, taksálgatta és most értékesí­tette. Nagyon természetes, hogy egyik mama sem akart Bucsinak, de még a saját fülének sem hinni. Az üzlet lebonyolítása emiatt halasz­tást szenvedett. De mikor egymáshoz rohantak, mikor összenéztek, a szemük nyugtalan rebbe­­néséből, az ajkuk remegéséből, sápadt hom­lokukról megtudták, hogy fájdalom, mind a kettőjükre nézve igaz az, amit egyik fél sem hitt volna a másikról s nem vallott volna be magáról soha. A rossz sejtelmek valóra váltak, az ősökkel baj van . . . Sokáig néztek így össze,, de már nem ta­lálták meg többé az egymás régi, meleg tekin­tetét. Hívatlan árnyak tolakodtak közéjük. Furcsa öltözetű, nyájas arcú idegenek, akik kristálytiszta­­séggel, véres önfeláldozással, erős, kiolthatatlan családi szeretettel néznek rájuk. A hátukon nehéz batyu, az arcukon fé­nyes verejték, így szedtük­­mi össze nektek azt, amit Mária-puszta és Sövényháza régi urai plüsjigáltak az unokák szája elől . . . Ezzel készen, is voltak. A jelen és a jövő után csak az elmélyedés következett. A múlt valahogy soha sem került szóba, pedig épen ez volt az, a­mire mind a kettő nagyon vágya­kozott, amiért igen sokat adott volna. De úgy, hogy a másik kezdje. A Mária-puszta kastélyát és a sövény­házi kúriát szerették v­olna, látni a m­ult miszti­kus világításában. Szerettek volna bekukucs­kálni a tágas, rideg ebédlőbe, a kísértetes folyo­sókba, a levendulaszagú ágyasházakba, a csa­­ládi kápolnába, még a kripták mélyére is, ahol talpig vasba öltözött ősök, brokáttól, púdertól éhes ősanyák porladoznak. Mindegyik föltétle­nül hitte a másikról, hogy erről beszélhetne s egyik is, másik is majd elepedt a vágyakozás-­­ tól, hogy meghallhassa. Kezdeni azért vala-­­ hogy egyik sem kezdte. Mindegyik a másiktól várta. A bevezető akkordok után, minden mu­zsikus tájékozást nyer s ha az introdukció el­hangzott, az ember vakon is bele tud vágni, azt mondják. De az akkordok itt is, ott is késtek. A­­mamák inkább újra kezdték a betegségeket, inkább összekavarták a férjek huncutságait a szabók furfangjaival, de az ősök s kegyetlen bizarr bravúrjaik, az ősanyák és titkosan bű­bájos szenvedéseik, csak nem kerültek elő. A két asszony még csak a gyermekkoráról sem beszélt soha. Az okát lázasan keresték s csüggedt per­ceikben a kételkedés is kerülgette már őket. Mia­­rosparthyné például elsápadt, mikor rajta ér­te a személyzetet, hogy a hölgyek koronás zseb­kendőit a mosdótálban mossa ki. Viszont Sö­­vényhásynénak is a szívébe szúrtak, mikor észrevette, hogy barátnője hazaviszi a tányé­ron hagyott süteményt. De védekezésül, mi­előtt még valamit gondoltak volna, a gyerme­keket vették elő. — Mit gondolsz, lógnak nekik ősök a falon? — kérdezte az, aki a fiával magyarul beszélt. — Hat ez Ahnen? — kérdezte a másik is, aki még németül számolt s jóízűen csak igy tudott beszélni. Mikor pedig a két gyerek itt is, ott is, azt felelte, hogy ők nem tudják, erről igazán nem beszéltek, mind a két mama összecsapta­­ a kezét és kijelentette, hogy no, hát ha még er­ről sem beszéltek, hát akkor igazán nem­ tud­ják, hogy miről beszélhetnek. Hogy miről? . . . Igazán nem tudták a f­­iatalok sem­. Semmiről. De hogy ez a semmi­­ a világ legédesebb semmije volt, arra most megesküsznek és később minden házi perpat­varon föl fogják hányni. Rajtuk kívül azonban tudta az egész vi­lág. A kiséret, a személyzet, a panzió minden­­ lakója, tudta természetesen a két mama is,­­ csakhogy azok nem szokták bevallani. Tudta , pedig mindenekelőtt Bucsi, aki nagyon jól is­­­­merte a titkok értékét, ezét is, más titokét is és üzletének döntő fellendülését arra a napra várta, mikor az öregek megegyeznek, a fiata­lok a szemük láttára is megcsókolják egy­mást s az öregek már nem tesznek úgy, mint­ha nem látnák. Ez a pillanat most már csakhamar elér­kezett. Bucsi egy pár világos célzással hírül adta az egész asztalnak az eljegyzést és a ma- 3

Next