Pesti Hírlap, 1908. március (30. évfolyam, 54-79. szám)
1908-03-01 / 54. szám
Wekerle Sándor: Azt hiszem, senki sem teheti nekem, azt a a szemrehányást, hogy megfelelő matériát a pénzügyi jog átalakítására nézve nem terjesztettem volna elő. Csak az eddig benyújtott és az előkészületben levő javaslatokra utalok, amelyek oly nagy matériát nyújtanak és oly alakulást fognak előidézni pénzügyi jogunkban, hogy valóban egy emberöltő tevékenységét kielégíthetik, nemcsak egy rövid másfél év óta tartó kormányzást. (Igaz! Úgy van!) Ámde a pénzügyi jog átalakításában bizonyos sorrendet, bizonyos egymásutánt kell követnünk és nem szabad egyes kérdéseket különváltan annyira precifikálni, hogy azok minden organikus összefüggés nélkül szabályozhassanak. A múlt évben is kijelentettem, hogy elvi kifogásom az ellen nincs, amit a t. képviselő úr amkori határozati javaslatában és mostani törvényjavaslatában kifejtett. De egyet vagyok bátor úgy a t.képviselőháznak, mint mindenkinek, aki szakszerűen foglalkozik ily ügyekkel, figyelmébe ajánlani, azt ugyanis, hogy kiszakítottan ily kérdéseket nem lehet rendezni. Én tehát arra kérem a t. képviselő urat és a t. Házat, hogy épen az ügy sikeres és alapos megoldása érdekében ne egyes kiszakított kérdésekkel méltóztassék foglalkozni, hanem méltóztassék türelemmel lenni. Én pedig igyekezni fogok ezeket az összefüggő kérdéseket arra hivatott minisztertársaimmal együttesen mielőbbi megoldásra vinni. (Élénk helyeslés.) Ezek alapján a törvényjavaslat mellőzését kérem. (Élénk helyeslés.) Elnök: Feltette a kérdést és a Ház túlnyomó többsége úgy szavazott, hogy Bozóky indítványát nem kívánja tárgyalás alá venni. — A cigányügy rendezése. — Bozóky Árpád ezután a cigányügy rendezése tárgyában benyújtott indítványát indokolta meg. Méga nyáron készített erről a kérdésről egy törvényjavaslatot és elküldte levélben a belügyminiszter úrnak. Azonban dacára annak, hogy az ügy nagyon sürgős, még mindig nem lett benyújtva törvényjavaslat és ezért ő azt a minap benyújtotta. Aki elolvassa a törvényjavaslatot, meg lesz győződve arról, hogy praktikusan és helyesen van megoldva a kérdés. Ezért kéri a t. Házat, méltóztassék elhatározni, hogy javaslatát érdemben is kívánja tárgyalni. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter, T. képviselőház! Tekintettel arra, hogy a kormány is foglalkozik ezen kérdéssel és hogy — úgy hiszem — igen rövid idő múlva abban a helyzetben leszek, hogy a cigánykérdést szabályozó törvényjavaslatot nyújtsak a t. Ház elé (Helyeslés), igen kérem a t. képviselőházat, ne méltóztassék Bozóky Árpád t. képviselő úrnak indítványát érdemleges tárgyalásra kitűzni. Mindnyájan tudjuk, hogy ez egy sürgős, fontos dolog, hogy a cigányok ma az állami, társadalmi, vallási törvényekkel folytonos ellentétben állnak, hogy a köz- és életbiztonságot egyaránt veszélyeztetik, (Igaz! Úgy van!) legyenek tehát meggyőződve, hogy sürgősen fogunk gondoskodni ezen baj orvoslásáról. (Helyeslés.) Elnök föltette a kérdést és a Ház többsége Bozókynak ezt az indítványát sem kívánta tárgyalás alá venni. A házszabályrevizió tárgyalása. Elnök: Következik Nagy Emil indítványa a házszabályok módosítása tárgyában. — A javaslat mellett. — Kovács Ernő: A felvetett inditványnyal kapcsolatban ismerteti, miképen fejlődtek a házszabályok 1848-tól kezdve mostanáig. Vannak momentumok a mostani házszabályokban, amelyek azt mutatják, hogy lehetséges régi irányú magyarázatuk is. Ugyanis a nomenclatura tekintetében ezekben a házszabályokban is különbséget találunk. Az elnöki széket Návay Lajos alelnök foglalja el. Kovács Ernő: Tévedés volna azt hinni, hogy az obstrukció kényelmességének félretevése által, az obstrukció megnehezítése által csakis a többségnek leszűrik szolgálatot. Nagy szolgálatot tesz a parlament ezáltal a kisebbségnek is. Addig ugyanis, amíg nem vált az obstrukcio®mindennapivá, a kisebbségnek egyes törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával törekvése volt, hogy maga mellett csoportosítva, szervezve az egész közvéleményt. Nem nyúlt a kényelmesebb eszközhöz, az obstrukcióhoz, mert az nem volt még, hanem elővette a közvélemény nehéz fáradsággal járó megmunkálását. Ennek megvolt az az eredménye, hogy a kisebbség a közéletben egy-egy ilyen küzdelme alkalmával magának állandó alapot, talajt szerzett és ez a megszerzett talaj megkönnyítette a kisebbség érvényesülését a választások alkalmával. Bécsben tudják, hogy a küzdelmek folytonossá tétele megrendíti a monarchia nagyhatalmi állását, Bécs félni fog attól, hogy ilyen ellenzék kerüljön a hatalomra és így az a fegyver, mely meg volt adva Bécscsel szemben, ha más után is, de ezentúl is meglesz a kezünkben. Az obstrukciónak olyannak kell lennie, amely a legkivételesebb esetekben rendkívül nagy erőpróbák útján képesíti az ellenzéket arra, hogy a maga akaratát keresztül vigye. Az obstrukció az állam gépezetén csak biztosító szelep, amelyet nagy erő, nagy nyomás nyit fel, amikor veszély fenyegeti az államot, de nem szabad az obstrukciónak olyan léknek lennie, amelyen keresztül az állami gépezet mozgató ereje elpárolog. Miután a javaslatot e tekintetben célravezetőnek tartom, azért azt elfogadom. (Helyeslés.) — Új harcos. — Hoffmann Ottó szólt másodiknak. A minap disszidált fiatal képviselő hevesen támadta a revíziót. Nincsen a politikában veszélyesebb és nehezebb dolog, mint azok ellen küzdeni, akiket szeretünk. E Háznak csaknem valamennyi tagját a politikai rokonszenv oly mély, benső ereje forrasztotta össze a kormányzat és a törvényhozói tevékenység jelenlegi irányítóival, hogy a rokonszenv átható erejének mellőzésével még a legellentétesebb meggyőződés sem birkózik szívesen. Magam is, aki az első revíziós tervezet megjelenése óta állandóan és következetesen ellenzéki álláspontot foglalok el, érzem az ezen indítványt támogató irány iránt táplált rokonszenvemnek meggyőződésemre nehezedő súlyát. De felelősségteljes állásomban hivatva vagyok választóim ily irányú kívánságának is eleget tenni. Az indítvány elfogadása ellen tőlem telhető erővel küzdenem kell tehát a pártkörből kiléptem. (Helyeslés balfelől.) Nagy György: Ez a helyes a férfias eljárás ! Hoffmann Ottó: Nem vagyok elvi ellenzője a házszabályok kiigazításának, de a nemzet tulajdonképen mégis csak a szólásszabadság védelmezőit jutalmazta az 1905-iki parlamenti többség megválasztásával, mert a függetlenségi párt verhetetlen obstrukcióját kényszerült Tisza István, a választást megelőzőleg, a házszabályok megsértésével kivégezni. Ha a házszabályrevízió a kormány munkaprogrammjának betetőzése, nem lehet addig megcsinálni, amíg az épületet az általános választói joggal fel nem építette. Lehetetlen meg nem látni a javaslaton, hogy ez kormányjavaslat és hogy beterjesztésénél Nagy Emilnek csak jelentéktelen külsőség volt a szerepe. A világtörténelem példája jut eszébe: a stubiconon való átkelés. Petrogalfi Oszkár közbeszól. Hoffmann Ottó: Most nevet a t. képviselő úr, de nem gondolja-e, hogy a mai könnyelmű nevetés következményein sírni fog? (Helyeslés. Taps.) Meg kellene látnia a függetlenségi pártnak, hogy a mai házszabályrevízió a függetlenségi politika slubikonja. Nem nevezheti reménysugárnak azt a dörmögést, amely ma már a függetlenségi pártban megnyilvánul a jövő uralkodója ellen, hogy ezzel forradalmi állapotot teremtve a jövőben a házszabályok nagy fegyvere nélkül álljon. (Taps.) Gondolja át a függetlenségi párt minden egyes tagja, mert övék a felelősség . . . Sümegh Vilmos: De nem a hatalom! Hoffmann Ottó: . . . gondolja át a függetlenségi párt, van-e annyi elért eredménye nemzeti téren, hogy feladhatná-e a házszabályok legnagyobb fegyverét. Határozati javaslatot nyújt be. Mondja ki a Ház, hogy a házszabályok mérsékelt szigorítását szükségesnek tartja az általános választói jogtörvénybe iktatása után. Indítványait elfogadásra ajánlja. (Éljenzés. Taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. Polónyi a revizió ellen. Szünet után. Polónyi Géza: T. Ház! Ha nem volnék azon meggyőződésben, hogy Magyarország a jelenlegi házszabályrevízió kérdésében egy történelmi mértföldjelző előtt áll és hogy elhatározása a messze időkre átalakító hatással lehet nemzetünk közéletére, tartózkodnám a felszólalástól. Így azonban, mivel politikai és erkölcsi indokok is forognak fenn, amelyek engem a felszólalásra kényszerítenek, elmondom azt, amit hazám és nemzetem sorsa érdekében elmondani szükségesnek tartok. A történelem is azt mutatja, hogy valahányszor házszabályt alkottak meg a magyar képviselőház számára, hogy a magyarság, bármekkora volt a nézeteltérés nagy, fontos kérdésekben: ezekben a dolgokban nemcsak kereste, hanem meg is találta az egyetértésnek azt az igazi tartalmát, amely hasznosan gyümölcsözött a nemzet számára sok eredményt. (Igaz! Úgy van! bal felől.) A most beterjesztett revíziós indítvány sem szerkezetileg, sem irályban, sem tendenciájában, sem célzataiban nem Nagy Emil fogalmazványa, nem is az ő eszméje, hanem, amint azt kétségbevonhatatlanul ki fogom mutatni, a felsőbb akaratnak közrejátszásával elénk terjesztett munkálat. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Abszolúte nem áll. Polónyi Géza: T. miniszter úr, én döntő érveket fogok e tekintetben felhozni. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Szavamnál döntőbb érvet nem ismerek. — A kabinetkérdés fölvetéséről. ■— Polónyi Géza: Pillanatnyilag sem akarok a t. miniszter úr szavában kételkedni. Hanem méltóztassék majd arra reflektálni, hogy ha nem így van a dolog, miként lehetett ezt az indítványt egyáltalában előterjeszteni. Mert ebben az indítványban oly juncum van, amely a királyi akarat érvényesülése nélkül nem is lehet benne, azt majd ki fogom mutatni magából az indítványból. Abban a reményemben, hogy pártközi úton fog a dolog közmegegyezésre megoldatni, keserűen csalódottnak láttam magam már akkor, amikor az első pártközi értekezlet öszehivatott, mert kellőleg promulgáltatott az a megállapodás, hogy ezen indítványon érdemleges változtatást tenni nem lehet. Vigasztaló volt számomra az, amidőn a belügyminiszter úr felszólalt és beszédjében azt a különböztetést tette, hogy igaz, hogy a kormánynak, mint ilyennek, a házszabályrevízió kérdésébe ingerenciája nincsen, azonban a miniszter képviselő is lévén, a képviselőnek joga, sőt kötelessége, hogy e kérdésben álláspontját elfoglalja. Ez a különböztetés engem arra jogosított fel, hogy a házszabályrevízió kérdésénél, ami elmaradt a Házon kívül, legalább teljesíthető lesz itt, a parlamentben, t. i. az, hogy minden vonatkozása nélkül a kormánypolitikának, és az esetleges bizalmi kérdésnek, tárgyalni fogjuk a képviselők közötti véleménykülönbségek értékét és erejét és egymásra meggyőzőleg hatva, igyekezni fogunk a tradícióknak megfelelőleg is esetleg a kompromiszszum útján megoldani a kérdést, úgy, hogy a magyar nemzet zöme megelégedve láthasson ezen újabb házszabályok alapján nagy nemzeti feladatainak megoldásához. Csakhogy ezen illúziómból megint hamarább rándított ki a, belügyminiszter úr, amidőn azt mondotta beszédében: de ha el nem fogadja a Ház, akkor én lemondok. Azt hittem, okozati összefüggés lévén, az fog bejelentetni, hogy lemond a képviselőségről. De én azt láttam, hogy: Lemondok a belügyminiszterségről. Aztán elkövetkezik gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter úr felszólalása már nem dislingvál, de nyilatkozik, nem a szónokok sorrendjében, hanem a minisztert megillető mindenkori felszólalás jogán és bejelenti in optima forma a kabinetkérdést. A módosítások alig hogy proponáltatnak, minisztertanácson tárgyalás alá vétetnek és minisztertanács állapodik meg, hogy mely módosításokhoz járul, melyekhez nem. Nem folytatom tovább, mert érdekes volna intermezzo gyanánt foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy akkor, amidőn egész terjedelmében in optima forma fel van vetve a kabinetkérdés, vagy a miniszterek szolidaritásának kérdése, úgy, mint ahogy azt gróf Tisza István tette, akkor helyes-e a parlamentben a ka- binetkérdésnek olyaténképen való felvetése, hogy azt mondják: mi ebben nem állapodtunk meg, ezt nem is tárgyaltuk, de én, a belügyminiszter, hozzá kötöm állásomat. Ekkor közbeszól a miniszterelnök, én is! a harmadik miniszter pedig int, hogy: én is! Hát, t. képviselőház, a kabinetkérdés nem ilyen egyszerű dolog, amivel úgy közbeszólások alakjában helyes volna operálni egy nemzeti többséggel szemben. Nem mondom, hogy nincs megengedve, nem tudok rá tiltó törvényt. De én azt gondolom, hogy a kabinetkérdést fel lehet és fel kell vetni olyan esetekben, amikor a királyi akarat fedezéséről van szó parlamenti felelősség mellett. Csak ilyen esetekben fogadható el a kabinetkérdés. (Zaj a középen.) Elmondom azt is, hogy mik adnak okot a félreértésekre? (Zaj. Elnök csenget.) Talán sohasem oly sűrűn, mint most olvasom, hallom a folyosón azokat a klubnyilatkozatokat, amelyek egyenesen azzal a tendenciával téteznek, hogy nyilvánosságra kerüljenek. Olvastam egy beszédet, ahol a t. belügyminiszter úr, aki mint képviselő beszélt, a hozzá intézett kérdésre, hogy vajon lesz-e katonai engedmény, azt felelte: igen, ha lesz házszabályrevízió. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter: Nem igaz! Polónyi Géza: Én nem tudom, hogy igaz-e vagy sem, de anticipáltam, hogy ezt a feleletet fogom kapni és nagyon örvendek is rajta. Csakhogy én a belügyminiszter úrnak el fogom hozni annak a lapnak egy (Zaj. Felkiáltások a jobboldalon: Bizonyosan a Nap!) vagy ha tetszik több példányát is. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter: Hozhat huszonötöt is! Polónyi Géza: Ismerem én ezt az iskolát. Gróf Apponyi Alberttől hallottam, hogy mikor egyszer azt kérdezték tőle, hogy hát igaz-e az, amit az újság ír, azzal felelt, hogy nem igaz, de most már mondd meg, hogy mit irt? (Elénk derültség.) A nagy közvélemény azonban ma az én álláspontomon van és a 1. miniszter uraknak rendelkezésükre is áll a hivatalos és félhivatalos orgánumok olyan régiója, hogy talán egy ilyen valótlan dolgot mégis dementálhatnának. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter: Sok egyéb dolgunk van! Polónyi Géza: Tudom, de akkor ne méltóztassék zokon venni . . . Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter: Nem, nem! De arra hivatkozik, ami nem igaz! Polónyi Géza: De akármiként álljon is ez a dolog .... Benedek János: Itt kell politizálni, nem a folyosókon. Akkor nem írnak ilyet! Polónyi Géza: . . . akármit Írtak is a lapok és akármit mondott is a mélyen. belügyminiszter úr, az az egy tény soha nem vitatható el, hogy akkor, ha a kormány akár singuláris, akár összetol . .. js ......" ". ■ S.........~.......' ,' ' ?* 1908. március 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP