Pesti Hírlap, 1912. június (34. évfolyam, 130-154. szám)
1912-06-01 / 130. szám
Budapest, 1912. XXXIV. évfolyam, 130. (II.75.) szám. Szombat, június . SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci-körút 78. I. emelet Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körút 78. Telefon 26—40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .... Félévre............ Negyedévre .... Egy hóra............. 2 40„ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás szerint Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. Kétértelmű paktumoké A régi Róma Janus-istenségének két arca volt: egyik békét jelentett, másik háborút. Mai ellenzéki pártjainknak kifejlett diplomáciai tehetsége immár olyan mutatványra is képes, hogy magának a békének is két arculata legyen, amelyek mindegyike gyanússá vagy értelmetlenné teszi a másikat. Hogy az ellenzéki pártok minden eddig viszályos pontra nézve az egymás közt való megegyezést keresték, ezt saját szóvivőik úgy értelmezték, hogy annyi hiábavaló viszálykodás és annyi célellenesen elvesztegetett erőlködés után, az általános békének helyreállítását ismerik fel az ország sürgős érdekének. Ebből tehát az következik, hogy az ellenzéki pártok előzetes megegyezésével a kormánynyal való béketárgyalásokra kívánnak elfogadható közös alapot teremteni, így fogta fel a közvélemény is. De vajon így tudják-e ezt a nagyhatalmú paktum-kovácsoló mesterek is, tudják-e legalább valamennyien? Első tekintetre persze furcsának látszik, hogy különböző ellenzéki pártok ne a közös harc okából kössenek erős szövetséget, ellenkezőleg, azért, hogy ősi közös ellenségüket az általános kiengesztelődés békepipájához hívják. De a jelen esetben a dolgoknak ilyen fordított rendjét is megokoltnak kellett elfogadnunk. Hiszen kezdettől fogva megróttuk a véderőjavaslat ellen folytatott ellenzéki obstrukciónak szinte hihetetlen elvi és taktikai gyatraságát, hogy kétféle alapon, kétféle irányban indult, ami a parlamenti obstrukcióknak változatos történelmében valóban példátlan eset. Désy Zoltánék hiába ügyeskedtek oly nagyon a két paripán való ide-oda ugrálásban, mégis ki kellett tűnnie a teljes céltévesztettségnek, amikor a kényszerű alkuk eljöttekor a kormánynyal szemben hiányzott az egységes béketárgyalás lehetősége, viszont a Kossuth-párt nemzeti föltételei ellenében Justhék egyenest a bécsi kamarillának tettek szíves szolgálatokat. Hát bizony most utólag kell megkeresniük, hogy az egyéves obstrukciónak mi volt az igazi célja és hol van a megoldási lehetősége. És bárha ezzel a fordulattal eddigi nagyarányú obstrukciós hadjáratukat maguk is hiábavaló guerilla-kalandozássá sülyesztik le, ezt a késő korrektúrát, ha őszinte szándékkal történik, nem lehet teljesen elkésettnek mondani. Bizonyos azonban, hogy a nemzetnek annyi kínos megpróbáltatása után az ellenzéki pártoknak csak úgy, mint a kormánynak első céljuk is, állandó törekvésük is csak a tisztességes békének és a méltányos kiegyenlítésnek megkísérlése lehet. Itt már csak az okos és méltó béke jelenthet oly győzelmet, amely az áldozatokat megéri. Sajna, ha az ellenzéki megegyezésről közzétett hírek hitelesek, az új közös alap nagyon eszünkbe juttatja az ismeretes hegeli meghatározást a külsőnek belsejéről, amely egyszersmind a belsőnek külseje. Igazán nem tudjuk elhatározni, ha ez a sokrétű megegyezés békeajánlat is, vajon a héja mutat-e háborút és a bele békét, vagy megfordítva, külső kérgében van a béke és magjában a háborús veszedelem. Az ellenzéki pártok megegyeztek mindenre nézve, amiben eddig igen határozott különbségek választották el őket. A választójog és a katonai kérdés dolgában egy álláspontra tudtak jutni és ezt az eredményt megpecsételték a közös taktikai eljárás megállapításával is. Egymás között tehát a meggyőződéseknek elég nagy hajlékonyságát tanúsították, különösen a Justh-pártiak ismét fenomenális mód tanúsították, hogy kemény derekuk alkalmilag mily könnyen hajlik at elasztikus kígyózásba. Annál inkább kell kérdeni, ez az alkuvós alkalmazkodó puhaság egymás között csak arra való volna-e, hogy viszont minden rajtuk kívül levő tényező irányában az intranzigens merevség legyen kötelező törvényük? A sok folyékony anyagnak, amit egyezményük edényébe ömlesztettek, ott nyomban érckemény maszszává kell vegyülnie. Hát ezt a törekvést értenék, ha épen olyan eljárásra egyesülnének, amelynek zsákmányszerzés és koncosztás a célja, de semmikép sem méltányolhatjuk olyan mezőn, ahol nagy elvek, messzeható kérdések, általában lényeges nemzeti érdekek kerültek kockavetésre. Miért nem helyeseljük az ellenzéki pártok választójogi megegyezését érdemleges részleteiben sem, ezt saját szempontunkból ismételten kifejtettük. Ebben a megegyezésben a Kossuthpárt is, a Justh-párt is feláldozták épen azt a speciális követelésüket, amelylyel rokonszenvezni tudtunk. A Kossuth-párt lemondott az elemi iskolai bizonyítványról, amely a magyar szupremácia egyik biztosítéka lehetett, a Justhpárt a mindenütt való titkos szavazásról, a választási szabadság ez elemi föltételéről. Azért magunk is helyesnek valljuk, lehetőnek is tartjuk, hogy bizonyos általános szempontok kerületére nézve az összes magyar pártok megegyezésre jussanak. Hiszen most ugyancsak riki őszi napsugár. (Mese a katonaéletből.) IV. A kies fekvésű Szentjobb községben két kastély van. Az egyik a falu innenső, a másik túlsó végén. Mindkettőt százados, gyönyörű park veszi körül. A kisebbiket Almásy Pali lakja s ebben jókedvtől hangos, vidám élet folyik, melynek egyes jeleneteibe már volt alkalmunk bepillanthatni. Minden díszt nélkülöző építmény ez, tervezőit tisztán célszerűségi szempontok vezérelték. Tulajdonosainak patriarchális kényelemszeretetét szolgálja századok óta. A másik impozáns nagyúri hajlék, mely arányainál, méreteinél, elrendezésénél fogva fejedelmi rezidencia benyomását kelti. A homlokzatra szóló termei látványosságnak is beillenek. Nagy feljárója, amelyet egy korinthusi oszlopsor koronáz, építészeti műremek. Húsznál több szoba a vendégek befogadására szolgál. Otthonias, kedves fészek mindegyik, ahol a jövevény szívesen telepedik meg. Két öreg úr tanyázik ebben a tágas, szép kastélyban. Két különc, amilyen már kevés akad a mai világban. Agglegények, testvérek, akik határtalan lenézéssel viseltetnek egymás iránt. Almásy Palinak apai részről való nagybátyjai, régen elhunyt atyjának fivérei. Az idősebbik, Almásy István, valamikor a vasasnémeteknél szolgált s kapitánykorában kvietált. Civilben jóval többre vitte. Főispán, később titkos tanácsos lett belőle. A bécsi udvarnál mindvégig nagy kegyben állott. Az öreg úr közel jár a kilencvenhez s a közhit azt tartja a nyakas emberről, hogy akkor hal meg, amikor ő akarja. Régi szabású grandseigneur, akiben — nagy műveltsége dacára — mérhetetlen gőg lakozik. Ha úriember jön hozzá látogatóba, megszokott, otthoni öltözetében fogadja, ellenben ha olyan valaki lépi át küszöbét, aki a sors haragjából ősök nélkül született, akkor fekete kabátot, fehér nyakravalót vesz magára, keztyűt is húz s abszolúte nem tesz különbséget, akár miniszter, akár pedig csak járási írnok az illető. Csudálatos egy aggastyán. Mindent tud, minden iránt érdeklődik s az esze ma is olyan éles, mint a borotva. Egyetlen ősz haja nincs, a tartása fiatalos, egyenes, katonás, élénk cáfolata azon évek számának, amik vállait nyomják. A testvérét uramöcsémnek szólítja. Az ősi vagyon, bár egykor esztelenül szórta, megsokszorozódott a kezén. Bizonyára azért, mert amióta elvonult a világ zajától, határozottan fukar ember lett belőle. Ezen utóbbi tulajdonságáról ma már legendák keringenek. Egyszer néhány megyebeli úr állított be hozzá vacsorára. Italos, korhely cimborák, akik bizony nem igen kímélték a pompás borokat, amik az asztalra kerültek. Egyik palackot a másik után ürítették rendületlenül. Az öreg urnak sehogy sem tetszett a dolog. De akármenynyit köhécselt is, az urak mintha csak összeesküdtek volna, a legteljesebb közönynyel fogadták az intő jeleket. Az öreg kegyelmes már nem állhatta meg tovább s igy szólt, minden egyes szavát hangsúlyozva, az inasához: — Te, Jancsi, van még borunk? A célzatosan föltett kérdés, persze, a vendégeinek címére volt intézve. — Hogyne volna, — válaszolta az inas, —• hiszen tegnap fejtettünk le száznegyven palackot. — Hja, fiam, — jegyezte meg gunyorosan az öreg úr, — nem lesz abból reggelre egy sem. Ám a vendégeket még e párbeszéddel sem lehetett az ivástól elriasztani. Még ezen est folyamán történt, hogy a vendégek egyike poharát oly ügyetlenül helyezte vissza az asztalra, hogy a finom jószág eltörött. Az inas rögtön másikkal pótolta, de a véletlen úgy akarta, hogy ezt is ugyanazon sors érje. Ez is eltörött. Ezt már nem lehetett szó nélkül megállni. Az öreg kegyelmes az inasához fordult: — Te, Jancsi, van elég poharunk? — Nemrégen hozattunk hatvan személyre valót, — világosította fel Jancsi. — Hja, fiam, — mondta az öreg úr, — nem lesz abból reggelre egy sem. Mely megjegyzés azután nagyobb elővigyázatot eredményezett az illető vendég részéről. Számtalan ilyen vonást lehetne a dinaszta Almásy Istvánról följegyezni. Egyéniségének sajátos összetételére legjellemzőbb a következő: Történt, hogy egy ízben, valamilyen előre nem látott véletlennél fogva, elfogyott a drága paripák táplálására szolgáló zab. Minthogy hamarosan sehonnan sem lehetett megfelelő mennyiséget szerezni, az öreg kegyelmes úr magához rendelte falubeli bérlőjét, a derék Schwarz Jakabot s igy szólt hozzá leereszkedő nyájassággal. A Pesti Hírlap mai száma 44 oldal