Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-04 / 276. szám
2 PESTI HÍRLAP 1914. november 4., szerda rolt a Strij völgyében Rybniknél meglepetésszerűen rátámadtak egy ellenséges muníciós oszlopra és sok tüzérlőszerrel megrakott kocsit zsákmányoltak. A magyar bravúrnak ez a haditénye, ha nem is túlságosan jelentős, de mindenesetre fölemelő, nem is említve azt, hogy a megvert ellenségnek legérzékenyebb pontján ütött sebet a lőszerkészletén. * Potiorek táborszernagy szerint a macsvai győzelem nagy jelentősége csak most tekinthető át teljesen. A Drina—Száva-szögében Stepanovics Stepan vezérlete alatt egy 4—5 hadosztályból álló szerb sereg állott s próbálta meg, hogy a folyókon átkelt csapatainkat viszszaszorítsa. De hogy ez mennyire nem sikerült Stepanovics seregének, azt nemcsak Sabác bevétele mutatja, hanem az is, hogy hanyatthomlok kellett menekülnie rohamos előnyomulásunk elől. Előre elkészitett állásaiban nem is fejtett ki további ellentállást s üldöző csapatainknak egész trainját zsákmányul hátrahagyta. A Macsva szögének elfoglalása tehát csak most bontakozik ki teljes jelentőségében. A Nieuport felé megakadt a német előnyomulás. Egyszerűen azért, mert ez a vidék nincs, ezt a területet elárasztották a csatornák. A belgák megnyitották a zsilipeket, hogy elpusztítsák a vidéket. Inkább borítson be mindent a víz, áradjon be a tenger, de német csapatok ne vonulhassanak itt előre. Az eredmény: Nieuport vidéke hosszú időre el van pusztítva, de a nyugat-flandriai harcvonal déli pontján, Ypresnél, a németek támadása győzelmesen halad előre, aminek élénk illusztrálása, hogy 2300-nál több, leginkább angol foglyot ejtettek. Minthogy Nieuport körül emberagasságnyi a víz, a hadműveletek itt lehetetlenné váltak és a német haditervnek, amely egyelőre csak a szárazföldre szorítkozik, másképen kell igazodnia. A német hivatalos jelentés azonban elégtétellel konstatálja, hogy az elárasztott területről minden veszteség nélkül el tudtak vonulni a németek; a belgáknak, angoloknak és franciáknak pedig, amikor Belgiumot önkezükkel pusztították ilyen módon, aligha lehetett ez a céljuk. Kapcsolatban az északi csatával, a németek jobbszárnyuk déli részén is erélyes akciót készítenek elő. Soissons körül ismét impozáns sikert értek el. Néhány nappal ezelőtt a francia és angol csapatokat átkergették az Aisne-folyón, Soissonstól déli irányban. Most Soissonstól keletre támadtak meg több rendkívül megerősített állást, amelyeket rohammal bevettek és ezernél több francia foglyot ejtettek. Az a körülmény, hogy a Soissons körüli állásokban, amelyeket az Aisne, mint természetes védelmi vonal is támogat, a németek rövid néhány napon belül két jelentős sikert értek el, arra enged következtetni, hogy a francia állások az egész front mentén itt a leggyengébbek és hogy a németek leginkább itt fenyegetnek a front áttörésével. A franciáknak tehát itt erősítésekre lesz szükségük, ami csak úgy történhetik, ha a front egyéb részeiről vonnak el csapatokat. A németek minden ponton való állandó támadása azonban épen azt célozza, hogy a francia állások gyöngeségét kutassák ki és ha Soissons körül a francia pozíciókat meg is erősítik, ennek visszahatása kell, hogy mutatkozzék egyéb helyeken. Úgy látszik, a végleges döntésre való törekvés a fő célja a német hadvezetőségnek és ezt a célt szolgálják a megújuló német támadások. A mai német hivatalos jelentés szerint a német támadás nem mindenütt járt eredménynyel: a Péronnetól délre fekvő Koge környékén elkeseredett harcot vívtak, amely mindkét féltől nagy véráldozatokat követelt, az ottani hadi helyzetben azonban nem idézett elő változást. A németek itt, — mint a hivatalos jelentés mondja, — néhány száz embert veszítettek eltűntekben, ami alighanem foglyokat jelent és két ágyujuk az ellenség kezébe került. Mindenesetre a német hivatalos jelentések őszinteségét és hitelét igazolja, hogy a balsikerről is hűen adnak hírt. A franciák Verhun és Toul között támadtak, ezek a támadások azonban, bár többször megismétlődtek, meghiúsultak. A franciák legújabb trükkje most, úgy látszik, az, hogy a katonáikat német köpenyegekbe és német sisakokba öltöztetik és így akarják megtéveszteni az ellenséget. Jellemző azonban, hogy még e furfangos és nem túlságosan becsületes hadi trükkök ellenére sem tudtak sikert elérni. A Verdun és Toul közötti támadás különben alighanem a Verdunt körülzárással fenyegető német akció ellen irányult. Végül, a Vogézekben is meghiúsult a franciák támadása és alnémetek ellentámadásba mentek át. Mint tehát a mai hivatalos jelentésből is kitűnik, nagy élénkség urakodik az egész fronton, ami a döntés megérlelődésére mutat. * A francia-orosz kudurtestvériség a mai német hivatalos jelentésben ismét egymásra talál. Egyik sem akar elmaradni a másik mögött s mikor a franciák ezúttal a soissonsi székesegyház melett állítottak föl egy nehéz üteget, amelynek figyelőjét a németek a székesegyház tornyán felismerték, — az oroszok a polgári lakosságot egy felrobbantásra előkészített híd elfoglalta céljából elővédjük elé terelték. Hogy az oroszok a német lakosságot belevonták hadműveletükbe, már ez is a nemzetközi jog legdurvább megsértését jelenti, de az aztán humanitárius szempontból e legnagyobb elvetemültségre mutat, hogy a lakosságot egy fölrobbanó hídra kergették. A franciáknak Rhein is óta már bizonyos gyakorlatuk van abban, hogy székesegyházaikat használják fel tüzérségi célokra. Most Soissonsban is szerették volna az isten házát pajzsul tolni maguk elé, ép úgy, mint ahogy az oroszok a polgári lakosságot korbácsolták maguk előtt arra a hídra, amelynek fel kellett robbannia. A francia-orosz kulturtestvériség igy ölelkezik össze egymással. Egy tartalékos izleségs írásai. Irta: ABONYI ÁRPÁS). 6. Ezen a meleg nyári reggelen kétszázötvennégyen voltunk, — tisztjeinkkel együtt öszszesen kétszázötvenheten. Néhány főnyi különbséggel ennyiből állott most minden század, — a fele természetesen tartalékos legénység és csak a fele rendes sorhadbeli. A fiatalabb sorhadbeliek jobban bírták a marsot, mert benne voltak a gyakorlatban, — mi öregebbek lassabban és nehezebben masíroztunk, de azért nem nagyon maradtunk el a fiataloktól. Hát hiszen ez is csak az elején szokott így lenni, később már alig van különbség a különböző évjáratok között. Sőt elég gyakori eset, hogy a már csak koruknál fogva is izmosabb tartalékosok lefőzik a fiatalokat és jobban bírják a fáradságot. Délelőtt tizenegyig szakadatlanul mentünk. Keresztül haladtunk egy kis erdőcskén is. Silány erdőcske volt leiz ez, odahaza inkább csak ciherszámba mehetett volna. Átvonulás közben fölvertünk egy nyulat is. Süldő lehetett az árva, mert ugyancsak ügyetlenül loholt befelé a sűrűségbe. Egy jókedvű baba a sipkáját vágta utána és rákiáltott: — Einrücken, füles! — Gyermeke még, testvér . . . mondotta nevetve a káplár.— Regrutának azér jó lenne ma délire. H II' I LL MIMII LLLLLL I HM LLLLL IMI II II «!• I [•••III1—II—IWIB Persze, hogy jó lett volna, sipkával azonban — sajnos — nem lehet nyulat lőni „regruta" pecsenyének. Tizenegykor a kapitány úr megállította a századot. Benn voltunk egy elég mély völgyben, ahol szerencsére fák is voltak és így árnyékban fogyaszthattuk el ebédünket. Csúnya forróság volt. Nem is emlékszem, hogy a közelebbi években hasonló nyári forróság verte volna ki homlokomon a verejtéket. Bár hiszen az is lehet, hogy az én erdeimben sohasem érezzük annyira a kánikulát, mint ahogy például a rónaságon érzik, vagy itt, ezen az átlag, faszegény észeki országrészen. Menázsi után ismét fölkerekedtünk. Toronyiránt mentünk folyton északkeleti irányban, amint bizonyára meg volt parancsolva. Útnak, vagy legalább útfélének hirehamva sem mutatkozott. Még marhacsapást sem láttunk, pedig már jókora darab földet hagytunk a hátunk mögött. Se szarvasmarha nem járt itt, sem ember. Mert bizony embert sem láttunk. Fölkapaszkodván egy lankás hágóra, ott egy nyírfákkal körülszegett tisztáson végre megpillantottuk az ember nyomát. Csak a nyomát és nem az embert. Egy porig leégett tanya, vagy más efféle szerdék lehetett, ami itt szemeink elé került. Az épület földig le volt égve, közel ehhez a hamurakáshoz még két másik hamurakás is szürkéllett, talán az ólak vagy kukoricakasok maradéka. A szegény nyírfák megperzselve szomorkodtak a pusztulás e néma helye fölött, amely találgatásainkra semmiféle választ nem adhatott. Konstantinápoly, nov. 2. Az ottomán távirati iroda *a következőhivatalos kommünikét adja ki: Kaukázusi határunkról érkezett hivatalos hírek szerint az oroszok több ponton megtámadták határcsapatainkat,ele kénytelenek voltak visszavonulni, miközben csapataink erélyes ellenállása következtében veszteségeket szenvedtek. A földközi-tengeren angol cirkálók megkezdték a tüzelést és elsülyesztettek egy feléjük Morelli kapitány úr leszállt lováról és gondosan megvizsgálta a hamurakásokat. — Mit gondol, zugsführer Orgonás — kérdezte egyik paraszti sorból magas altiszti rangra emelkedett, egyébként pedig nagyon ügyes szakaszvezetőnktől — milyen öreg lehet ez a hamu? — Négy-öt napos lehet, kapitány úr, — válaszolta rövid szemlélődés után a kérdezett. — Fenét! . . . röppent ki a kapitány úr száján a nagy őszinteség, csak négy-öt napos? — Nem hinném, hogy régibb volna. Kapitányunkat láthatólag meghökkentette ez a fölfedezés. Megállította a századot, magához intette Nagy főhadnagy és Schultz hadnagy urakat, mind a két őrmestert s az összes szakaszvezetőket és a velük megtartott „Besprechung" eredménye gyanánt eldöntötte, hogy az orosz paraszt, akinek ez a tanya tulajdona volt, aligha maga gyújtotta fel a házát. Orosz katonák kémkedhettek errefelé és azok gyújtották fel a tanyát ... ki tudja, talán jeladótűznek valamely távolabbi orosz haderő útbaigazítására. Nembizonyos, hogy így történt, de nem is lehetetlen. Bármint álljon is a dolog, ettől a perctől kezdve fokozott óvatosságra van szükség. — Allso, most vorvverts, gyerekek ufur aufpassen! Tíz forint üti a markát, aki az első orosz katonát először megpillantja. Tovább mentünk, de most már sokkal lassabban, mint eddig. Az emberek vizsgaszemekkel kutatták a belátható vidéket, — hátha elcsíphetik a jutalom gyanánt kitűzött tíz forintot, — de bizony az a pénzecske nem igen látszott könnyen és egyhamar elcsíphetőnek. Törökország fsáfborusa. Hivatalos török jelentés.