Pesti Hírlap, 1916. február (38. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-24 / 55. szám

1916. február 24., csütörtök PESTI HÍRLAP valamint a hátramaradt minisztereknek megtil­totta, hogy valamelyes tárgyalásokat kezdjenek Ausztria-Magyarországgal. — Szemére vetették a szövetségesek diplo­máciájának, hogy nem sikerült nekik Bulgáriát oldalunkra hozni. Megengedem, hogy a diplomá­cia nem választotta a legrövidebb és legbiztosabb utat. Dedeagacs megszállása befolyásolhatta vol­na a bolgár népet és arra indíthatta volna, hogy egy hoburgot, aki idegen számára, visszatartson a testvérgyilkos kedvtelés© síkos talajáról. De még ez esetben sem sikerült volna a szövetsége­seknek, hogy Szerbiát megmentsék a katasztró­fától, mert a szövetségeseknek a Balkánon való egyöntetű katonai vállalkozásai mindig rend­kívüli nehézségekkel járnak. A Sebeidétől a Perzsa öbölig: a „berlini kalifátus." Február 3-án Erzerum elesett és csapataink előrenyomultak, Vanból való visszavonulásunk után a törökök megsokszorozták az örményekkel szemben való kegyetlenkedéseiket. Szaszonov azután Németország és Török­ország amaz állítólagos szándékáról beszélt, hogy egy rengeteg germán-muzulmán birodalmat alapítsanak, amely a Schelde torkolatától a Per­zsa öbölig terjedne. Ez a birodalom, amely nagy­ném­et álmokban mint új kalifátus jelenik meg és amely bizonyára megérdemli a „berlini kalifá­tus" nevet, a nagynémetek nézete szerint arra van hivatva, hogy Oroszország és Nagy-Britannia történelmi fennállásának halálos döfést adjon. Ijesztő álom, de isten könyörületes! A berlini po­litikusok, akik a merész tervvel foglalkoznak, csak egy dolgot felejtenek el, ami nekünk és an­gol barátainknak némi vigaszt szerez. Ha ezt a birodalmat a német kalapácsosat meg lehetne ko­vácsolni, úgy az egy napig sem tartana, nemcsak belső gyengeségei miatt, hanem elsősorban azért, mert fennállásához a leglényegesebb dolog hiányoznék, nevezetesen a tenger fölött való ura­lom, amely szerencsére Nagy-Britanniának, di­csőséges szövetségesünknek, erős kezében van. Ameddig így lesz, a berlini kalifátus létünket nem fogja fenyegetni. A perzsa helyzet. Szaszonov ezután rámutatott a perzsiai za­varokra, amelyek őt arra kényszerítették, hogy ez elmúlt őszszel az ottani orosz kontingenst meg­szaporítsa. A helyzet azóta az orosz csapatok néhány döntő akciója után észrevehetően meg­javult. A sah kifejezte hódolatát a cár iránt, vala­mint azt a szilárd szándékát, hogy Oroszország­gal és szövetségeseivel szemben kedvező politi­kát folytasson. Az új perzsa minisztérium is be­látta, hogy a szomszédos hatalmakkal, Oroszor­szággal és Angliával való teljes egyértelműség, Perzsiának érdeke. Viszonyunk a sah kormá­nyához normális jelleget ölt. Japán. Szaszonov azután kiemelte, hogy Japán folytatja a háborúban való részvételét Ez a köz­reműködés különösen Oroszországra nézve vég­telenül értékes és oly módon nyilvánul meg, amely számos feltétellel van megállapítva és a két or­szág kölcsönös viszonyait jellemzi. A vihar, amely rázúdul­t a világra, megerősítette az orosz­japán viszonyokat és szétszórta az elmúlt előíté­letek utolsó nyomait. Japánban ép úgy megértik, min­t Oroszországban, hogy Németország politi­kai és gazdasági erőszakosságai Kínában állandó fenyegetését alkotják Kelet-Ázsia békéjének. Kína: Kína ügyében az orosz kormány a bele nem avatkozás mellett van. Ha az orosz kormány egyértelműen a négy entente-hatalommal a kínai végrehajtó hatalom fejének azt a barátságos ta­nácsot adta, hogy a dolgok új rendjének behoza­talát későbbi időpontra halassza, úgy ez nem azért történt, hogy Kína szuverén joga megsér­tessék, hanem hogy arra mutassanak rá, hogy a jelenlegi viszonyok között belső változások Kínára és az entente-hatalmakra károsak le­hetnek. A győzelem biztosítéka. Az az érdeklődés, amelyet az amerikai ipar az orosz piac iránt tanúsít, azt a reményt kelti, hogy az Oroszország és Amerika között jelenleg fennálló barátságos politikai viszonyokon kívül gazdasági közeledést is lehetne létesíteni. Miután még köszönetet mondott Spanyolország és Hol­landia kormányainak az ellenséges külföldön lévő oroszoknak nyújtott védelemért, Szaszonov beszédét a következő szavakkal végezte: — Az utolsó szavak, amelyeket itt ma ki­mondok, azokat a reményeket fejezik ki, hogy a lelkesedésnek am az ereje, amelyet önök a háború kezdete óta tanúsítottak, és amely a külföldön barátainknak és ellenségeinknek bebizonyította, hogy önök a kormánnyal együtt éreznek, a haza lactusza érintetlen marad, hogy senki, sem ba­rát, sem ellenség ne mondhassa, hogy az hanyat­lott, mert ez az erő győzelmünk biztosítéka. A cár — angol tábornagy. Rotterdam, febr. 23. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Arthur Paget Oroszországba utazik, hogy a király nevében átnyújtsa a cárnak az angol tá­bornagyi pálcát A cár látogatása a dumában. Stockholm, febr. 23. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A cárnak a dumában tett látogatását Stür­mer miniszterelnöknek a jelenleg mindenható Pi­tkrin pétervári metropolitával folytatott megbe­szélésein határozták el, amelyekbe Rodzianko duma­elnököt is bevonták. Az eszme az anyacár­nétől eredt, aki annak idején Xénia nagyherceg­nővel meglátogatta a tauriai palotát és nevét be­írta a duma aranykönyvébe. A cár külön abból a célból, hogy a dumát meglátogassa, a frontról visszatért Carskoje Seloba és onnan Pétervárra utazott. Hir szerint Goremykin ellenezte a cár szándékát, mert úgy vélekedett, hogy ez a lépés az ellenzéket még gőgösebbé fogja tenni. A cár jelenléte egyébként a dumára csak csekély be­nyomást tett. A szélső pártok m­iben a saját szem­pontjukból föltétlenül elítélendő koncessziót lát­nak a maguk részére, a jobboldal pedig ragasz­kodik a vezetői által kiadott jelszóhoz: inkább vesztett háború, mint győzelem rendszerváltozás­sal. A baloldal a cár látogatásában a gyöngeség és bomlás félreismerh­etlen jelét látja. A szenio­rok gyülekezetén élénk vita fejlődött ki, mert az ellenzék követeléseit megváltozhatatlan alakban formulázta és mindenekelőtt a sajtó-, egyesülési-és gyülekezési szabadság azonnali helyreállítá­sát, az összes nemzetiségi korlátozások megszün­tetését a képviselők immunitását, a helyi auto­nómia behozatalát a személyek sérthetetlenségét és a kivételes állapot megszüntetését követeli. Svájc. „Svájc nemcsak akarja, de meg is tudja határait védeni." — A szövetségtanács jelentése. — Bern, febr. 23. A szövetségtanács a szövetségi gyűlés elé terjesztett jelentésében kéri, hogy a szövetségi gyűlés az 1914 augusztus 3-án megadott teljha­talmat­ továbbra is csorbít­atlanul biztosítsa a szövetségtanács számára, mert Svájcot ma ép oly nagy veszély fenyegeti, mint eddig. A jelentés kimerítően foglalkozik a katonai hatalomnak a polgári hatalom alá való rendelésével, továbbá azzal az ismert szövetség­tanácsi határozattal, amely a katonai hatóságok hatáskörét korlátozza és kielégítő módon elhatárolja a katonai és pol­gári hatóságok hatáskörét Végül állást foglal a szövetségtanács ama felfogása ellen, hogy nin­csen szükség hadseregfőparancsnok­ra és úgy a vezérkar, mint a mozgósított csapatok a hadügy­minisztérium alá volnának helyezhetők. Ez a fel­fogás — úgymond a szövetségtanács jelentése — a tényleges helyzet teljes félreismerésén alapul. A hadiesemények, amelyek a svájciak szeme előtt lejátszódtak, bizonynyal megérlelték azt a meg­győződést, hogy a semlegesség csak addig bizto­sítja Svájc függetlenségét, amíg a semlegesség nemcsak a nép akaratán múlik, hanem ha azt megfelelő katonai védelmi eszközökkel­árjuk el és hogy a semlegesség nemcsak jogokat jelent, hanem kötelességeket is. Legelső kötelességünk, hogy megfelelő védelmi eszközök létesítésével be­bizonyítsuk az összes hadviselő hatalmaknak, hogy Svájc nemcsak akarja, hanem tudja is hatá­rait megvédeni. A szövetségtanács elhatározta, hogy a szövetségi gyűlést március 6-ára hívja egybe. Svájc majdnem háborúba sodródott Olaszországgal. Lugano, febr. 23. A Giornale d'Italia jelenti: Sonnino külügy­miniszter két óra húszat tartó kihallgatáson fo­gadta Planta svájci követet. Az olasz-svájci vi­szony feszültségének elmúlását örömmel konsta­tálták. A kihallgatás után Planta a Tribuna munkatársa előtt így nyilatkozott: — Nem akarom letagadni, hogy Svájc sem­legessége majdnem megszakadt. Elismerem, kis hija volt, hogy háborúba nem sodródtunk, de Svájc vezetői, elvtársaim és magam is, szerencsé­re elhárítottuk a veszélyt, bár meg vagyok győ­ződve arról, hogy egyébként Svájc olyan hely­­ z­ ­etben van katonai értelemben véve, ho"ki tudna háborút viselni. Mégis egy háború Svájc végét jelentette volna, elvesztvén politikai önállóságát. E veszély nem lett volna kisebb a győzelem ese­tén sem, mert Svájc garantált semlegessége meg­szűnt volna, s viszont a győztes féllel oly szoros politikai és gazdasági viszonyba jutott volna, mely már nem jelent függetlenséget A vezérkar Jelentése. (Hivatalos jelentés, kiadatott febr 23 án délben, érkezett délután 3 órakor.) A tengermelléki harcvonalon az élénk tüzérségi harcok tovább tartanak. Az ellenség vonalai mögött több helyen nagyobb tűzvészt figyel­tünk meg. H­ö í c r altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese Az olasz parlamenti programot. Lugano, febr. 23. Salandra miniszterelnök tegnap értekezett a kamara elnökével, akivel végleg megállapo­dott a parlamenti munkálatok rendjéről. Az e­ső ülések programmján a közoktatásügyi és köz­m­unkaügyi minisztériumok költségvetései, vala­mint a belügyi és gyarmatügyi minisztériu­m­ költségvetései feletti tárgyalások szerepelnek, továbbá a kérdések egész sora.. A kormány egye­lőre nem fog nyilatkozni. Anglia és a háború. Van-e tisztességes lehetősége a küzdelem befejezésének ? — Vita az alsóházban. — London, febr. 23. Az alsóházban az új hiteljavaslat benyúj­tásánál Asquith miniszterelnök még ezt mon­dotta: Az eredetileg hadimegtakarítási célokra ki­küldött bizottság ellenőrzési tevékenysége a pol­gári resszortok kiadásainak megvizsgálására szorítkozott. Egy idő óta három más bizottság működik a hadsereg, a flotta és a municiós mi­nisztérium kiadásainak felülvizsgálása céljából. A vitában Mason (szabadelvű) ezt mondta: A parlamentnek joga van megtudni, hogy milyen a katonai helyzet és vajon van-e tisztességes le­hetősége a végtelen küzdelem befejezésének. King sajnálja, hogy Asquith nem mondott többet, a hadviselés előrehaladásáról és a szövet­ségesek politikájáról. A szónok a miniszterek beszédében a katonai győzelemben való reményt nem tudja felfedezni. A háború kimerítésre irá­nyuló hadjárattá változók. Az a politika, amelyet a kormány követ, Angliát nem fogja abba a hely­zetbe juttatni, hogy tovább kitartson, mint az el­lenség. A szigorított blokád kérdése a felsőházban. London, febr. 23. A felsőház ülésének folyamán lord Lans­bourne kijelentette, hogy azt a politikát, amelynek célja, hogy megakadályozza árukészleteiknek Németországba való jutását, kíméletlenül fogják keresztülvinni. A szónok azonban kiemelte, hogy milyen bonyolult ez a kérdés és mily nehézségek állnak elő a kereskedelem eltolódása következ­tében. Az áruk átszivárgása a semlegesek útján az ellenségekhez nemcsak, hogy nem lett na­gyobb, hanem az angol elhárító rendszabályok folytán csökkenő irányzatot mutatnak. Lansdow­ne kiemelte a foganatosított rendszabályok ha­tását. Lansdowne így végezte beszedet: — Bármennyire jóakaratnak is a semi kormányok velünk szemben, bármennyire őszin­ték és becsületesek a kereskedők, akinek mi megál­lapodást kötünk, mindig lesznek lelkiismeretlen emberek, akik ismerik azokat az utakat és esz­közöket, amelyekkel elővigyázati rendszabályain­kat kijátszák. A legnagyobb nehézség az a kö­telezettségünk volt, hogy a semlegesekkel becsü­letes módon járjunk el. Szükségtelen a semlege­sek panaszait megvetően mellőzni. A botorság tetőpontja volna a semlegesek nézetét, akik ve­lünk teljesen törvényes kereskedést f­őznek, tuda­tosan becsmérelni. Lansdowne azután ama lépé­sekről beszélt, amelyekre Anglia önvédelemből kényszerült. Nem volt meglepő, mondta a­ szó­nok, hogy nagy nehézségek mutatkoztak a sem­legesekkel, akiket felkértünk, hogy gondoljanak arra, hogy mi létünkért és oly ügyért küzdünk, amely ép úgy ügye a semlegeseknek, mint ma­gunknak. Lansdowne közölte még, hogy bizottsá­­­got fognak kiküldeni az egész blokád szervezőt

Next