Pesti Hírlap, 1917. február (39. évfolyam, 32-59. szám)
1917-02-09 / 40. szám
son végre megfogadta lemondott államtitkára tanácsát, hallgatott a béke angyali zenéjére, de aztán, mintha megbánta" volna gyöngeségét, hamar átadta magát újra a háború ördögének és most már úgy, hogy a pokol tornáca elé vitte saját nemzetét is. Bryan megmaradt annak, aki volt. S most a békeapostolok alázatos naivitásával nyílt levelet írt a diktátornak. Mikor ezt a levelet elolvasta Lloyd George, vajon milyen válasz fogant meg benne? Bryan már ismerheti a választ: ott hangzott el a Westminster Centralhallban, azon a népgyűlésen, melyen a diktátor Anglia minden férfiát és nőjét csatasorba hívta a gyilkolás tökélyének diadalára, vagy ott hangzott el a parlament megnyitásánál, ahol V. György király — a diktátor bábja — elmondta trónbeszédét: „tökéletesen elkészültünk rá, hogy a nagy harcot szövetségeseinkkel szoros és barátságos együttműködéssel valamennyi harctéren megnjitsuk". A pápa szavára egykor visszafordulhatott Attila, de még a hadvezérek is megértőbbek a diktátoroknál. Mert a hadvezérek olyika vért is lát,s ezért megindult szive inkább hajlik a békeapostol igaza felé, mint a diktátoré. Bryan megírta szelíd levelét; Llyod George már elharsogta rá durva válaszát. • • • A délamerikai államok is megtagadták az Unió eljárásához való csatlakozást. A délamerikai államok, a Berlinbe érkezett hírek szerint, megelégszenek a zárlati területről szóló német jegyzék elleni tiltakozással. Rio de Janeiroból keltezett Havas-jelentés megerősíti ezt az információt; eszerint a brazíliai külügyminiszter tiltakozó jegyzéket nyújtott át a német követnek a tengeri zárlatra vonatkozó intézkedések ellen. Wilsonnak a semlegesekhez intézett fölszólítása tehát nemcsak Európában hangzott el hatástalanul, hanem Dél-Amerikában is, ami nemcsak azért jelentős momentum, mert az európai semlegesek döntésüket azzal indokolták, hogy az ő helyzetük, akik közel esnek a hadviselő államokhoz, lényegesen más, mint az Unióé, hanem azért is, mert a Monroe-doktrina Délamerikára is áll. Délamerika földrajzi helyzete ugyanaz, mint az északamerikai Egyesült Államoké, egyszóval tehát nincs sok oka arra, hogy Németország beszúálló öklének lesújtásától tartson. Tudvalevő, hogy a francia kormány a délamerikai entente-propaganda céljaira nagy összegeket szavazott meg, de a guruló aranyak sem tudták azt a lépést megérlelni, amely az entente számára mindenesetre kellemesebben hatott volna, mint az Unióhoz való csatlakozás elutasítása. Dél-Amerika, úgy látszik, súlyt helyez arra, hogy a háború után Németországgal való régi gazdasági kapcsolatát föntartsa és a barátságos viszony megőrzése a célja Az Unió szakítása utáni első mámor, úgy látszik, az entente-államokban is oszladozófélben van már. A Reuter- és Havasjelentések egyre fanyarabbul hangzanak, a francia sajtó pedig már egészen nyíltan arról ír, hogy a szakítás tulajdonképen használt Németországnak, mert ezáltal szabad kezet nyert a tengeralattjáró-háború irányítására vonatkozólag. A Temps gyanakodva elmélkedik arról, hogy az Amerikával való konfliktus katonai és politikai előnyöket jelent Németország számára és azt hangoztatja, hogy Németországnak, minthogy kockáztatta a szakítást, határozott terve van, amelyet még föl kell deríteni, azután pedig meg kell hiúsítani. A sorok között ott bujkál a vallomás: Németország a tengeren is magához ragadta az iniciatívát és teljes erejével a legsebezhetőbb ponton fordult az entente ellen, amelynek most nyomoznia kell: mi lehet tulajdonképem Németország politikai és katonai terve. Ezalatt azonban egyre nagyobb tömegekben sülyednek az entente-hajók. Háborúra kerül-e a sor az Unió és Németország között, s ez most a legizgatóbb probléma az entente számára, azok után, hoy eldőlt a másik kérdés: csatlakoznak-e a "semlegesek Wilson eljárásához és levonják-e a hadüzenetig menő konklúziót. Néhány nappal ezelőtt a francia lapok, amikor még abban reménykedtek, hogy a semlegesek mind Németország ellen fordulnak, azt írták: nem szabad megelégedni azzal a tudattal, hogy az egész világ hangulata Németország ellen sorakozik föl, az ententenak most minden erejét latba kell vetnie és össze kell fognia, hogy teljes győzelmet arathasson. Ezek a kommentárok valósággal úgy hangzottak, mint a Németország erejétől való borzadás: még akkor is az erőkifejtés maximumát kell produkálni, ha az egész világ Németország ellen fordul. Az gotst újra az óvás. — Neon hiába beszélgetnek a városban a léxa úr szívéről. Mostanár a báró is elmosolyodott. — Ne legyen bolond, öregem! Csak nem ül fel joaga is ilyen pletykának? — Na, na, én is tudom, amit tudok! A báró rákönyökölt a órás ablakának párkányára. — És mit tud maga Fulmar mester, ha szabad kérdeznem? Ez hamisan kitett a szemével. — Semmivel ee kevesebbet mint a többiek. — Micsoda többiek? — Az egész város. A báró fáradtan hunyta le aszemét. — Mondom, hogy pletyka az egész. Az órás vállat vont. — Amint parancsolja. Mondhatom azonban, hogy sajnálom, amiért csak pletykának méltóztatik minősíteni. — Milyen jó fiú maga Fulmar, — mosolygott a hátra, de a mosolygása olyan volt, mint a háta mögött a szeptember végi nap, mely most bukott le a hegyek, mögött. — Csak az a baj, öregem, hogy már minden késő. Minden, minden! E hangra az órás megütődve vetette fel fejét. A báró ,révedező szemmel beszélt. . — Az emberek ostobáik. Párszor láttak a főispán húgával és kisvárosi szokás szerint, egyszerire készen voltak a kombinációikkal. — De mikor ezzel senkinek se ártanak — védte a moga álláspontját az órás. — Főként egész világ ... — ez az ábránd is eloszlott és az Unio szakítása az egyedül maradt valóság. A legújabb hírek, amelyekből az ententek közvéleménye táplálkozhatik, Wilson bejelentés nélkül megjelent a hadügyi és tengerészeti hivatalban, Amerikában törvényjavaslat készül az amerikai kikötőkben horgonyzó hajók megszerzésére, muníció beszerzésére. A legfontosabb hír azonban: az amerikai kormány törvényjavaslatot terjeszt be a kereskedelmi gőzösök fölfegyverzésére vonatkozólag. Egyszóval: az Unió követi azt az angol példát, amelyről Németország jegyzékei megállapították, hogy a nemzetközi jog szerint törvény jelen. És ha ebből háború lesz? Az egyik hír azt mondja, hogy Wilson hajlandó a háborút az amerikai hajózás védelmének szükségére korlátozni, a másik arról szól, hogy Amerika segítsége csak tengerészeti térre fog szorítkozni; az Unio megelégszik azzal, a programmal, hogy az óceánt megtisztítja a tengeralattjáróktól és kobzóhajóktól; a harmadik tudni véli, hogy Amerika csaló pénzzel és munícióval fogja segíteni az ententeot, a negyedik szerint pedig épen ellenkezőleg áll a dolog: az Unio hadikészülődései miatt eltiltják a muníciókivitelt Programnak egészen szépen hangzik: az ameri-kai flotta megtisztítja az óceánt a német kobzóhajóktól és tengeralattjáróktól, — de hogy a tisztítás végrehajtását hogyan képzeli a tenger alatt, kissé rejtélyesnek hangozhatik az entente számára is. Ha ezt a titkot az entente tudná, bizonyára sietett volna megtisztítani az európai tengereket is a német „cethalaktól". A muníció kérdésben pedig új állapotot csak az jelentene, ha az Unió csakugyan eltiltaná a kivitelt, ennek viszont az entente aligha örvendene. És ha az amerikai flotta európai vizekre hajózik ? Nyújthat-e ezzel rendkívüli segítséget az ententenak? A tengeren való segítség súlypontja a tengeralattjárók elleni küzdelem. Tengeralattjárók ellen nem lehet dreadnoughtokkal, sorhajókkal és cirkálókkal küzdeni; ha az entente nem kockáztatta a flottáját, kockáztathatná-e az Unio? A tengeralattjárók ellen csak torpedóhajókat lehet alkalmazni, de ezeket is előbb hozzá kell konstruálni az óriási fejlődésen átment német tengeralattjárókhoz, vagy pedig segédcirkálókat, de az Unio épen ebben a nemben a legszegényebb. Egyszóval: a német tengeralattjárók elleni küzdelemben nem a nem, báró urnák. Olga kisasszony gyönyörű leány, érthetetlen, az ilyen szeány hogy fmarad pártában. És a kora is elfogadható. A báró vállat vont. — Hova gondol, mester! A kisasszony csak harmiinckét esztendős. — Hé, csak harminc eseztendő különbségről van szó. — Csak — hagyta rá a báró nyomatékosan. — És csak arról, hogy már két feleséget temettem el. Az órásnak száján volt egy tréfás idélet, de hirtelen visszaclszivta. A báró még ma is elbűvölő, ragyogó, fiatalos ezterke szemére valami bus árnyék borult és szája meg orra körül bemélyültek a vonások. A délceg öreg báró szép feje egyszerre megvénült, arca ólmeeszünke lett s az orra különös módon, miami tompa rezes árnyalattal megbarnult, mint az alkohollal élőké. De a báró nem éltalkohollal s az óvás mint egy örves, úgy ismerte ezt az időkénti, eltiketülő, vérrel eláfutott arcot, mely egyes szívbajosoknál elég gyakran jelentkezik. És egyszerre elment a kedve a tréfáitól. Elhallgatott. Megigaizította szemén a nagyítóüveget és szórakozottan nyúlt hajszálvékony műszerei után. — Már alig lát, Fulmar — szólt a báró, sóhajt nyomva el. — Nem volna kedve egy kis sötet tenni velem? Az órás előkereste a kalapját és elindultak. Felfelé mentek az utcán, a temető felé, mely hegylárcánál feküdt. A hegyen a fák tetején még ott bujkált az őszi jaap sápadt aranya, melynek A csodaóra. Irta: LUX TERRA. — Jó estést, Fulmar mester! Az öreg báró köszönt be az öreg svájci órás széles, világos ablakán, ahol ez harminc esztendeje dolgozott. Boltja nem volt az öregnek, kis raktárát itt tartotta a virágos, kicsibe házában ás tarkán megőszült fejét, puklis házát minden ember ismerte az erdélyi kis városban. Az órás barátságosan nézett a hang felé. — Jó estét, báró úr! A temetőbe méltóztatik menni? A báró sóhajtott. — Oda, Fulmar, ahol nem sokára magam is ott maradok már! Az órás derűsen elkacagta magát. — Nem féléik ért attól!. Előbb vándorol oda ez az egész utca magammal együtt, mint abáró úr! De a báró keserűen inteti — Hova gondol! Novemberben hatvankét esztendős leszek és ebben a koriban már beadja az ember a derekát. — Az ilyen derekat? — mosolygott az órás, a báró egyenes, délceg alakjára célozva. — Ah, Fulmar. — sóhajtott a báró — ne adjon maga a látszatra semmit. Én érzem, amit érzek. — És mit érez a báró úr? — A szivemet, Fulmar, a szivemet! — Na ezt gondolhattam volna — mosoly- PESTI HÍRLAP 1917. február 9., péntek