Pesti Hírlap, 1918. május (40. évfolyam, 103-128. szám)

1918-05-25 / 123. szám

t az állapota és elment utókorára egy lu­ganói szanatóriumba. Hiábavaló volt az orvo­sok igyekezete. Elgyöngült szervezetét annyira tó­lkezdte a súlyos betegség, h­ogy nem tudott­­többé fölépülni. Ma aztán meghozta a távirat a szomoru hitt, hogy május 23-án reggel meg­halt. Művei évekkel ezelőtt összegyűjtött alak­ban is megjelentek több kötetben, díszes kiál­lításban, illusztrációkkal. Halálát fivére, gróf Vay Péter, az ismeretes nevű keleti kutató, gyá­szolja, akinek gyászában igaz részvéttel oszto­zik a Pesti Hírlap az ő hatalmas olvasó táborá­val, mely mély megilletődéssel fogja fogadni egyik kedvelt kitűnő írójának elmúlását. A te­metésről a Pesti Hirlap gondoskodik. 35SL TíiSJtaB 25., szombat PESTI HIRLAP Napi hirek Az ifjúságért. Ezernyolcszáz koronával szaporodott újra gyűjtésünk, amelyet az egy­etem­i ifjúság segíté­sére indítottank. A sárbogárdi ifjúság kerti ün­nepének jövedelmét, hétszáz koronát juttatott a nemes célra, gróf Zichy Aladár, a kalocsai fő­káptalan és Erős Ferenc hadnagy nagyobb ado­mányai teszik teljesebbé a mozgalom sikerét Az egyetemek Kórház Egylete, az Általá­nos Egyetemi Segítő Egyesüle­t és a Menza Aka­démika Egyesület részére a Pesti Hirlap szer­zőségéhez ma a következő adományok érkeztek: tráfbogá­rdi Ifjúság által rendezett kertenegnyitó ünnepély tiszta jöve­dekne­k. Nagy Sándor 700 —­­ Gróf Zichy Aladár miniszter 100.— „ Kalocsai főkáptalan 100.— „­­ Erős Ferenc hadnagy, tp. 410. 100.— Tüske István oki. mérnök, Szatmár­németi 50.— „ Magyar dohánykisár­isok országos egyesülete 60.— „ Csátszky István, a Pázmáneum rek­tora 50.— „ ^Nagykőrös város 90.— „ Törvényes asztaltársaság 50.— „ A jászberényi áll. főgimnázium V. osztálya 40— „ Gábris Barnabás (koszorú megváltás elmén Breznay Etelka emlékére) 30.— „ Kun­hegyesi Takarékpénztár 30.— „ "W. G. százados, tp. 290. 30— „ Teleky Lászlóné (koszorúmegváltás elmén Breznay Etelka emlékére) 30.— „ Koller Pál, Vadász 20.— „ Heller Jaka­b, Kecskemét 20.— „ Járási Takarékpénztár, Biharnagy­bajom 28.— „ Szily József hadnagy, tp. 440 20.— * Dr Bella Gyula Ügyvéd, Módos 20.— * Barcza Gr. 20.— « Gábor Rudolf főhadnagy „ Herger Antal százados 20.— » Kölesei Kende Péterné 20.— « Bene Antal . 20.— „ Lencz Ferenc 20.- „ Wampscher Andor 20.— „ Hummel Lurkó, Budapest 10.— „ Olexa Gida, Csejte 10­ ., Hegedűs Tamásné, Tiszakeszi 10.— „ Marosa József e.-jegyző, Lajosmizse 10.— „ Óváry Ferenc orsz. képviselő 10.— „ Balassa Frigyes 10.— „ Császár Elemér 10.— „ Kirschbaum Lajos 10.— „ Pöschl Béla 10.— „ Turner Rezső 10.— „ Uhrk­so József 10.— ,, Vihlyarik Titusz állategészségügyi fő­felügyelő 10.— „ Vásárhelyi Dezső 10— Tóth Jenő, Budapest 10.— „ K. u. k. Inf. Egt Nr. 12., 38. Marsoh-Baon cs. J. R. 70. tiszti étkezde 8.— „ Kőmivei főpincér 7.— ., Gráf Lajosné, Domonkosfa 5.— „ Grünfeld László és Ilonka, Enying 4.— „ Wolf Vilmos 3.— „ Lutherán Pál 3— .» Lajosfalvi Takarékpénztár 2.— ,, Szeraf és Mestrok a fonóban 1­04 •• Összesen 1813.04 K azaz ezernnyolcSzáztizenhárom korolla, négy fillér. Legutóbb­­ kimutatott gyűjtésünkkel együtt: 109.944 K 94 f., azaz százhatezerkilen­cszáznegy­vennégy korona 94 fillér. — (A királyi pár visszaérkezése.) Károly király és Zita királyné pénteken délelőtt szófiai és konstantinápolyi útjáról visszaérkezett Ba­stenfecfe — (A Legjobb Könyvek) legújabb száma szenzációs orosz regényt hoz. Címe: A sárga ló­ írója Ropsin, amely írói név mögött a forradalmi Kerenszki-kormány egyik minisztere rejtőzik. A forradalmi Oroszország levegője érzik az egész regényből. Az érdekes és szenzációs regény ma jelent meg és ára 70 fillér.­­ (A bécsi rablógyilkosság.) Jelentettük, hogy Bécs legforgalmasabb útján lévő előkelő Brisztol-szállóban meggyilkolva és kirabolva ta­lálták Vivante bárónő komornáját, Karl Júliát. Az eset érthető szenzációt keltett a császárváros­ban, mert megdöbbentően hatott, hogy a ragyogó környezetben, a legteljesebb nyilvánosság köz­vetlen közelében ilyen bűntény megtörténhetett. A rablógyilkosságról az alábbi részleteket jelen­tik Bécsből: Báró Vivante de Villabella az Unic­bank trieszti fiókjának igazgatója, feleségével há­rom és fél éve lakik a Bristol-szállóban. A meg­gyilkolt komorna lakása a báróné szobája mel­lett volt,­­ az ablakok az élénk forgalmú sting­straseéra nyílnak. Karl Júliában rendkívüli mó­ó­don megbíztak, tudott azokról a nagy értékekről, amelyeket a bárói család a szálló biztonsági re­keszeiben őriztetett Csütörtökön délután négy óra tájban Vivante báróné eltávozott lakásáról. Fél öt körül Ursovsky kárpitos nyitott be a báróék szobájába, hogy kisebb javítást végezzen. Kopogott az ajtón, s miután előbb a szálló egyik szobalányával is szóbaelegyedett, mindketten kinyitották az ajtót A szalonban semmi feltűnőt nem láttak, a másik szobába ve­zető ajtó küszöbén azonban az ágy és az éjjeli­szekrény között vérben elterülte egy női holtteste tárult eléjük. A szoba padlóján vastagon feküdt a megaludt vér. Fellármázták a személyzetet, a rendőrség emberei is azonnal a tett helyszínére érkeztek , megállapították, hogy a halál rövid­del előbb következett be. Az áldozat nyakát öt­ször körül csavart erős zsineg fogta körül s ezen­kívül trilai, éles tárgygyal, valószint­leg borot­vával metszette át a gyilkos a nii torkát Az ál­dozatban rögtön felismerték a báróné komorná­ját és azt is megállapították, hogy rablógyilkos­ság történt Earl Julia amikor a báróné eltávo­zott, utasítás nélkül kitette a szálló safetából ttr­fcöle bőröndjét, amelyben közel félmillió kor­ ér­tékű ékszer és 180 ezer kotona kfrizpénz volt elhe­lyezve. Igen valószínű, hogy a jeles a nő barátai közül került­­. Lehetséges, hogy Earl Julia azért hozta föl az ékszereket, hogy magára te­hesse é­s annál csinosabban jelenhessen meg a találkán. Úgy látszik, hiúságának és tetszeni vá­gyásának esett áldozatul. Vivante tiátóné elrablott höstáskájának ez volt a tartalma: öt pénztárba, bennük ötven darab estes, ötezer líra, négyezer darab húsztratikos arany, angol és francia ara­nyak és ötszáz új ezüst koronás. Az ékszerek közül eltűnt egy pár brilliáns buton nagy szoli­torraj, nyolc bross­za pedig egy, öt nagy és tizen­három kis brilliánssal, egy három nagy szafir­kővel és tizenhárom kis brilliánssal, egy szafir­ral, rubinnal és brilliánssal diszitett egy kőf­alasra, briliánsokkal és igy tovább. Elvitt a rabló egy ötsoros gyöngynyakéket A füzéreken 90 gyöngyszem volt. Hárorfi női aranyórát, ezüst láncot htízm­inchítt gyöngygyel, platinaláncot Százöhennégy gyöngyszemmel, rövid láncot hu­szonkét brilliánssal, tizennyolc brilliánsos sza­lágot, aratív retikü­lt, ezüst kézitáskát és platina tornyont száznyolcvanhárom csiszolt gyémánt­tal, sok apróbb anaay- és ezüsttárgyat . (Tiszti halálozások.) Ezzel a címmel a következőket írja a Pécsi Napló május 23-iki száma: A cs. és ldr. tartalék­kórház parancsnok­ságának hivatalos közlése szerint Molnár Sándor cs. és kir. 6. gyalogezredbeli tartalékos hadnagy meghalt; temetése katonai diszszel szerdán dr u. 4 órakor folyt le a csapatkórházból. Ugyancsak hivatalos közlés szerint Herezényi Zsombor al­ezredes és Medszner Miklós 19. h. gyalogezredbeli szkv. Százados a becsület mezejét­ meghaltak, te­metésük a honvéd-csapatkórházból csütörtökön, f. hó 23-án délután 3 órakor lesz.­­ Ugyancsak a Péttei Napló kalohahahil címmel ugyanabban a számban ezt írja: A pécsi csapatkórház pa­ranttgatíkságáhaz hozzánk küldött jelentése sze­rint elhunytak: Szemely János, Dobanováczki Paja és Csizmár Maxim cs. és kir. 6. gyalogez­redbeli gyalogosok, akiket csütörtökön d. u. 2 óra­kor temettek a központi temető halottasházából.­­ (Milliós hagyaték mun­kásiskolára.) A nagyváradi járásbíróságon most bontották föl a minap elhalt Friedmann Benő bihari nagybirto­kos végrendeletét, amelyben a boldogult, egy gaz­dasági munkásiskola céljaira egymillió koronát meghal­adó értékű földet és készpénzt hagyomá­nyozott. Az iskolában az örökhagyó meghagyása szerint évente tíz zsidó tanulót kell mint­a, gazdává kiképezni.­­ (Fölrobbant egy orosz lőszerraktár.) Bukaresti távirat szerint Nicolinában, Jassy mellett, felrobbant egy nagy orosz muníciós­raktár.­­ (A Magyarországi Hírlapb­ól; Nyugdij­in­tázete) hétfőn, e hónap 27. napján délután három órakor tartja meg közgyűlését a budapesti kereskedelmi és iparkamara dísztermében (V., Szemere­ utca é­­s minthogy a napirend főtár­gyának, a nyugdíjak fölemelésének elintézésé­hez a közgyűlés minősített határozatképessége szükséges, az igazgatóság felkéri azokat a ta­gokat, akik akadályozva vannak a megjelenés­ben, hogy valamelyik tagtársukat a jelentéshez mellékelt meghatalmazással bízzák meg képvi­seletükkel. A meghatalmazásba nyomdahiba csúszott be, amennyiben ott a közgyűlés napja 27-ike helyett 30-ával szerepel, amit ki kell javí­tani. A nyugdíjintézet igazgatósága tegnapi ülé­sén fölvette az I. nyugdíjosztályba Puszta Bé­lát (Déli Hírlap) és dr Hollfinder Sándort (Pesti Napló), az I– II. és III. nyugdíjosztályba pedig Várady Józsefet (Pesti Hírlap).­­ (A Wolff segédcirkáló parancsnokának előadása.) Szombaton délután 6 órakor tartja Nerger kapitány, a híressé vált német segédcir­káló parancsnoka, vetített képekkel kisért elő­adását hajója hónapokig tartó kalandos útjá­ról. A rendkívül érdekesnek ígérkező előadás jövedelmét jótékony célra fordítják. Jegyek kap­hatók a Grill-féle könyvkereskedésben és Ró­zsahegyinél.­­ (Hősi halál.) Az olasz harctéren légi h­ardball huszonkét éves korában hősi halált halt Benedek Károly huszárfőhadnagy, tábori pilóta, a harmadosztályú katonai érdemkereszt, a két £i®aum laudzs és a német vaskereszt tulajdonosa.­­ (Német-okisz hadifogoly csere.) Berlin­ből jelenti a Wolff-ü­gynökség, hogy a német és az olasz kormány meghatalmazottai május 15-én írták alá Bernben a hadifoglyok és az in­ternált polgári személyek ügyében kötött egyez­ményt Az egyezmény szerint a súlyosan sebesült katonákat és a nagybeteg hadifoglyokat, vala­mint az egészségügyi személyzetet hazabocsát­ják. Azonkívül a 45 évesnél idősebb hadifoglyo­kat és a 40—45 éves családapákat, akiknek há­rom vagy háromnál több gyermekük van, végü­l azokat a hadifoglyokat, akik 18 hónapnál régeb­ben vannak fogságban, kicserélik. Ennek az em­berbaráti munkának a létrejöttében különös ér­deme Volt a svájci korm­ányn­fik és a pápának.­­ (Cipészek a rendőrségben.) Tized­kilenbc árdrágító cipész ellen kezdődött pén­teken tár­gyalás a negyedik kerületi kapitányságon. A ka­pitányság May Ján­os cipészt (Városháza utca 20.) aki 280 koronáért készitett cipőt, öt napi el­zárásra és 300 korona pénzbírságra, Kolonics Károly cipészmes­tert (Duna­ utca 4.), aki 300 koronáért készített cipőt öt napi elzárásra és 300 koron­a pénzbírságra, Kis József cipészt (Régi posta-u­tca 10.) pedig 200 korona pénzbüntetésre ítélte.­­ A VI. kerületi rendőrkapitányság Doti­kotics Józsefné (Röppentyű­ utca 9.) cipészme­stert, mert egy bár matgasszáty b­ól serró cipőt 250 koronáért készített, 1000 korona pénzbír­ságra ítélt. Tóth Mihály (Gyár-Utca 1.) cipész­mestert, aki jelenleg katona, 700 koronáért készí­tett egy pár csizmát, Weisz Ferenc (Szabolcs­ Utca 31.) 230 koronáért készített férfi fűzős bot­cipőt Ügyüket áttették az illetékes katonai ható­sághoz. Házasság: Dr­ Simon István ügyvéd eljegyezte Schle­singer Rózsik­át, Schlesinger Albert és neje és Schlesiinger József és neje nevelt leányát, Ka­posvárott. (Minden külön értesítés helyett.) Fillinz A. Rezső, az Ipari forg. r. t. igaz­gatója, eljegyezte Berczeg Jenőnét, szül. Kohn Ilonkát. (Minden külön értesítés k­elzett.) Nagy Melinda és bethlenfalvi Szent-And­rássy Géza h­onvédfőhadnagy, jegyesek. Wektter Mimikét eljegyezte Till Ernő tart. zászlós.­­ Diana Alabastrom­ Pader és Diana arckrém a modern szépségápolás meglepetései. Bársony­simává, ragyogó frissé és üdévé teszik az arcbőrt. 4 * Halálozás. Bib­ó staflvánszky Gézit" titkos tanácsos végső burcsu­ján a fővárosi társadalom saine-java je­lent meg péntek délután az ulői­ út 11. szim­m gyász­palotában. A szertartás megkezdése előtt Auguszta főhercegnő képviseletében Apor Henriette bárónő je­lent meg. A beszentelésen ott volt: dr Wekerle Sán­dor miniszterelnök, gróf Serényi I Béla földmivelés­ü­gyi miniszter, herceg Pfilify Miklós, herceg Esterházy Miklós és sok más előkelőség. Küldöttsé­gileg jelentek meg: a Hitelbank, a, Ganz-Danubius, a Hungária kender és lenipar, a Jutagyár, az Első ma­gyar általános biztosító társaság igazgatóságai. Dr Raffay Sándor evangeliku­s lelkész végezte az egy­házi szertartást, aki magas szárnyalású búcsúztató­ival áldotta meg a boldogultat A koporsót Zólyom-

Next