Pesti Hírlap, 1918. szeptember (40. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-20 / 220. szám

T­TTP. szeptember 20., péntekr. PESTI HÍRLAP Regény-csarnok. A Molítor-ház, Regény. Irtás BIRÓ LAJOS.­ ­Az anyja a folyosóra vezető ajtót be­lülről bezárja, azután átmegy a maga szobájába és lefekteti Mariannet Ha még lemegy a hallba, akkor ennek a szobának az ajtaját kívülről zárja be. Mikor később feljön, még egyszer átmegy a mázsik­ szobába és megnézi, nem takarózott-e ki Gyuri. Az átjáró ajtó egész éjjel csak be van hajtva. Az öreg Molitorné a fia minden mozdula­tát hallja. Tizenegy óra és fél három között Gyuri nem mehetett ki a szobából, Landwurm Péter? Nagyon valószínűtlen. Először is: semmiféle elképzelhető oka nem volt a gyilkosságra. Igaz, napok óta azt mondja ma­gáról, hogy szegény Péter nagy gazem­ber, de ez a házasságára vonatkozik. Szegény Péter el van foglalva a maga külön tragédiájával. Különben pedig: egész éjjel itt aludt a díványon, becsüle­tes, mély parasztálomban, alig mozdult egyet­kettőig egész éjszaka. Hét óra tájban ment le in­nen, ő nem volt. De igenis lehetett: Noszlopy kapitány. Lehetett-e? Noszlopy kapitány ellen szól a kártyaadósság; ellene szól, ha akarom­, az a buzgóság is, amelylyel az ismeretlen tettest rögtön megvádolta. Ha azonban ő volt a tettes, akkor olyan messzehordó elszántságot, ravasz­ságot és vakmerőséget kell benne lappangva fel­tételeznem, amilyennek eddig kevés jelét adta. És ha ő a tettes, hihető-e akkor, hogy ne akarta volna a gyanút a rendőrség előtt is egyenesen ráirányítani Ágnesre? Ha ő a tettes és ha ilyen elszántnak és vakmerőnek tételezem fel, le­hetséges-e akkor, hogy még a szorongattatásának a legkínosabb perceiben ss hallgatott Ágnesről? Néhány szót kellett volna szólania és már Ágnes a vádlott, — akár tudja magát azután igazolni, akár nem. Ha Noszlopy kapitány ezt a pár szót nem mondta ki, hanem inkább kínpadra vonatta magát, akkor nem ő a gyilkos. Ha nem ő, akkor hát ki? Ki van még bálra? — Hátra van még Molitor Géza. Géza hangosan mondotta ki ezeket a sza­vakat, egy nyugodt, logikus okoskodás termé­szetes folytatásaként és amikor szobája ,közepén állva, hangosan kimondta, megrettenve nézett kö­rül. Nem hallotta-e meg valaki, amit mondott? Körülötte mozdulatlanul hallgatott feldúlt szobá­ja, és Géza megrettenve nézte a széttaszigált bú­torait és összevissza dobált ruháit, amelyek mintha lesben álltak volna. Nagy erőfeszítéssel odament a tükör elé és belenézett: — Én öltem meg Molitor Zoltánt? — kér­dezte magától. A tükörbeli Molitor Géza eltorzult arccal és ájuldozó szemmel nézett rá vissza és Géza érezte, hogyan száll le az öntudatára megint egy fojtott, feszült, zivatar előtti derengés. Odatántor­gott a díványához, lefeküdt és a halántékára szo­rította a két kezét, hogy a közelgő fejfájást távol tartsa magáél. Sokáig feküdt így, végre felugrott. Indult le a Zoltán szobájába. Az első emeleten hozzácsatlakozott Gyári G. megkérdezte, hová megy. A Zoltán szobájá­ba? Oda ő is vele lmegy, ha szabad. Legutóbb olyan gyengeség vett ebben a­­szobában erőt raj­ta, hogy most csak azért is be fog menni. Edze­nie kell az embernek magát. — Ugy­e, kérlek, ha az embernek vagyona van, azt a vagyont meg kell védeni. Meg kell vé­deni, mert mindenfelől ellenség fenyegeti. Én tudom, én is ellenség voltam. De most a védeke­zésre adom magamat. És meglátod, én olyan po­­koli védelmeket fogok kitalálni, hogy soha sem­miféle betörőnek eszébe nem fog jutni, hogy en­gem megraboljon. Géza nem figyelt rá. Beléptek a szobába. Gyuri előbb idegesen hunyorgatott, de hamaro­san legyűrte az idegességét, ráncokba szedte az orrát és detektívet játszott. —­ Egygyel legyünk tisztában, — mondta pe­dánsan. — Mi a gonosztettek legfőbb motívuma? Auri­áncia sancs. A nagy detektív vezető elve nem az, hogy keresd az asszonyt, hanem az, hogy keresd az aranyat. A kincset nem találjuk; itt tehát, uraim, bűnténynyel állunk szemben. Géza nem tudott tovább hallgatni. A gon­dolatai, amelyeket gyötrötten szőtt tovább az­alatt, amig Gyuri fecsegett, hangot kívántak. Úgy tett, mintha a Gyuri tréfájába belemenne. — A bűntény feltevésének, Gyuri — mondta Összeszorított foggal, — egy szól ellene. A gyil­kosságot valamely szegletes tárgygyal követték el. Annak a szegletes tárgynak itt kellett volna lennie a szobában, vagy ha nem a szobában, ak­kor a házban. A házból nem vihették ki. A házat pedig a detektívek úgy átkutatták, hogy semmi előlük elrejtve nem maradhatott. És mindaz, amit ide összehordtak : hamutartó, váza, levélnehezék, mind olyan volt, hogy a koponya töréséhez nem lehetett hozzáilleszteni. Ha bűntény történt, meg kellene lennie annak az eszköznek, amelylyel a bűntényt elkövették. Gyuri rejtelmesen felsőbbséges arc­c­al surrant ide-oda a szobában. — Az eszközt, — mondta diadalmas sze­rénységgel­­— este tíz óra öt perckor meg fogjuk találni. A nagy detektív azonban nem fogadhatja el azt az állítást, hogy az eszköznek meg k­ell lennie. Az esköz fából fs letetett. A tettes el­égentette. — Központi fűtés van Gyuri. És az sem működik már. — Gázon. Bunson lángon. Roxburg-féle kis olvasztó kemencében elolvasztotta. Eltüntethette. De nem tüntette el. Tíz óra öt perckor a nagy falon asztalára fogom tenni. Addig egy kis mérés. Stopper-órát vett ki a zebéből és hároomszor körülszaladta a szobát. Géza azonban nem látta már, s nem hallotta merész és győzelmes kombi­­nációit. Megrázkódva sü­lyedt magába és az agya résztette4jjal őrölt egy gondolatot.. A­ gyilkosság eszközét nem vitték ki a házból és ennek az eszköznek még sem kell itt lennie a házban, s tűnhetett. A gyilkos például elégette, ha fából volt. A fa elégetéséhez azonban nekikészül­és és hosszas rendezkedés kell, amely feltűnik és esetleg nyomokat hagy. De hátha az a szegletes tárgy nem fából volt? Milyen anyag az a fán kí­vül, amelylyel egy abnormálisan vékony hom­lokcsontot halálosan önsze lehet törni és amely azután nyomtalanul eltűnik? Nyomtalanul — mi­ért nyomtalanul? Hagyhat nyomot, de nem sza­bad olyan nyomot hagynia, amely gyanússá vá­lik. Miféle anyag van ilyen? Mi az, amit a ke­zébe szoríthat az ember és ölhet vele és ami az­tán átváltozik levegővé ... gázzá . .. vizzé? Géza dermedten és megbűvölten nézett a barna perzsaszőnyegek arra a helyére, ahol egészen halványan meglátszott még az egy héttel ezelőtt volt Kö­tét foltnak a helye. A rémületel el­halt az egész teste, de a gondolatai pontosan és villámgyorsan kapcsolódtak egymásba. Az az anyag, amelylyel egy papirosvékonyságú halán­­­tékcsontot át lehet verni és amely azután magá­tól is eltűnik, az a rést. Egy szegletes jégdarab. Ha ezt a szegletes jégdarabot a gyilkos innen magával vitte, akkor a jégdarab egy negyed­óra múlva elolvadt. Ha azonban — talán azért, mert várcseppek voltak rajta, vagy azért, mert kiesett a kezéből, — itt hagyta, akkor a jégdarab itt ol­vadt el. És reggelre már csak tenyérnagyságú, fekete foltot hagyott a szőnyegen, amelyről a nyomozás csak azt tudta megállapítani, hogy esetleg alkoholtartalmú italtól ered, amelyből azonban az alkohol elpárolgott, vagy víztel. Ez egyszerű, világos és tökéletes, Géza megfordult és kiment a szobából. Gyuri­ jókedvűen száguldozott körülötte. Azt mérte ki, mennyi időre volt szüksége a gyilkos­nak, míg az udvarból az emeletre vivő utat meg­teh­ette. Géza lent hagyta az első emeleten, fel­ment a szobájába és a szoba közepén megálltott, mintha itt valami tennivaló várna rá. Jót kell itt mondania? Mit fog itt most feldúln szobéjáb®, be­lekiáltani? — Ki volt Molítor Zoltán gyilkosa? — kér­dezte lassan és suttogva, mintha arra várna, hogy egy suttogó hang választ fog neki adni. Rémülten húzódott el a saját szavai elöl, de a gondolatai kérlelhetetlenül dolgoztak tovább. Az egyetlen ember, akinek a szobájában jég volt, aki minden este egy vedernyi jeget ho­zatott fel a szobájába — a jéggyár szegletes, nagy darabokba fagyasztott, tejüveghez hasonló jegét, — az én voltam. Ha tehát Molitor Zoltán koponyáját egy jégdarab ütése roncsolta szét, akkor a gyilkos nem lehetett más, ceak én. őrü­let, őrület Rettegve rohant a szoba másik végébe és védekezve szorította a kezét a fejére. Csakugyan a téboly lebeg felette és az nyújtogatja acél kar­mait az agyveleje után? Szédülve állt egy ideig, azután lefeküdt a díványra. Kábult fejfájása tá­madt Fájdalmasan derengő öntudattal feküdt a díványon és megtört révületben bámult fel a szoba tetejére. Az egyik kince óra telt a másik után. Alkonyodni kezdett. . Az ajtón kopogtak. Géza néni felelt. Az ajtó óvatosan kinyílott és Péter jött be rajta. Azaikor látta, hogy Géza fekszik, lábujjhegyen tett egy, lépést előre. — Mi az Péter? — kérdezte Géza. — Százados úr, neki érzi jól magát ? — kér­dezte Péter részvéttel. — Semmi fiam. Mit akarsz? .... — Lejelentkezni jöttem, százados úr. — Hát elmegy? — Igenis. Bejött értem a feleségem. . . Géza figyelmesebben ránézett. A Péter egészséges arca sárgás szürkész volt. A szem« megtört és a szája szenvedő. — No, te szegény Péter. . . Bizony százados úr, szegény péter na­gyon szegény ember. Olyan összetörött, elgázolt és elcsüggedt volt, hogy Géza nem akarta így elereszteni. " -v • Te Péter, én adnék pénzt neked. Egy szép, kis bérletet is. Mi volna, ha . ,, hm . . . h­a vis­szatérnél Rézihez? Péter megcsóválta a fejét. — Nem lehet azt százados úr. Még egyeser gazember legyek? így is elég nagy gazember szegény Péter. — Hát akkor., fiam., mindé® jót. 'Áldjon meg az Isten. Kezet szorított vele és Péter lassan kiment. Amikor kint volt a folyosón és betette maga mö­gött az ajtót, akkor Géza hirtelen újra felült és utána kiáltott: — Péter. — Parancs, százados úr. Péter Visszajött a szobába. — Mondd csak Péter, — szólt Géza haboz­va — emlékszel te még . . . arra a két éjszakára . . amikor itt aludtál ezen a díványon? — Hogyne emlékezném, százados úr. — Mondd csak Péter ... nem vettél te akkor észre semmi különöset? — Nem százados úr, semmit. Semmi külö­nöset. — Semmit, ami neked feltűnt volna — a­mi nem lett volna . . . rendes dolog. — Semmit, százados úr. — Hm. Csend volt. Péter Csendes érdeklődéssel várakozott. — Mondd csak Péter . . . senki se jött lel ide a szobába? — Ide? Senki. Csak a százados, úr. — Én? Igen. . . amikor lefeküdtem. — Meg amikor éjjel ki tetszett menni. Géza megrázkódott. (Folyt. köv.) Kiadótulajdonosok: Főszerkesztő: Felelős szerkesztők LÉGRÁDY TESTVÉREK. DR. LÉGRÁDY IMRE, LENKEY QVUTAY. 9

Next