Pesti Hírlap, 1921. január (43. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-16 / 12. szám

­tz ausztriai sztrájk bonyodalmai. Bécs, jan. 15. A Wienner Mitd­agspost jelenti: Ma hajnali órakor Bécsben kitört a távírda- és telefonsztrájk. Ez által a helyzet, amely kezdetben a szocialisták által felvetett kicsinyes és jelentékte­len hatalmi kerítésnek látszott, meglehetősen ki­élesedett. Miután éjjel fél 2-kor a sztrájkoló munká­soknak a kormánynyal folytatott tárgyalásait elna­polták, hogy a kormány köziben a keresztényszociá­lis szakszervezetekkel tanácskozhassék, a műszaki egyesülés ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a kormány eljárása ellen a távírászok és telefonis­ták sztrájkba lépnek. Úgy a bécsi, mint a vidéki te­lefon- és távirdaforgalom szünetelt. Az állami ható­ságok és külföldi missziók sem kapnak telefon­összeköttetést. A mentők, a tűzoltóság és a rendőr­ség is ki van kapcsolva. Attól félnek, hogy ma este, vagy holnap a vasutasok is sztrájkba lépnek. A házfelügyelők m­a régei elhatározták, hogy rokon­szenvük jeléül ők is abbanhagyják a munkát. Ezzel szakszervezeti bizottság kiadja a­ jelszót az általános Sztrájkra. Az összeg postahivatalok a rendőrség meg­szállása alatt vannak. A vasúti postahivataloknál tegnap este a sztrájkolók összeütköztek a rendőrség­gel. Attól tartanak, hogy a kormány levonja a kon­zekvenciákat és lemond. Megegyezés a szerb kori és Linderék között. Bécs, jan. 15. Baraisa autonómiája tárgyában a tárgyalásokat. Mohács©Akezdtéjjr meg. Azt a liftjét, mely a jugoszláv kormány meghatalmazott­ját, Draskovics szerb belügy­m­iniszter­t hozta, kisebb baleset érte, így a hajó csak későn érkezett meg. A belügyminiszter megérkezése után nyomban megkezdődött a tanácskozás, amelynek során Lin­der Béla kész autonóm­ tervezetet terjesztett elő. A két óra hosszat tartó tanácskozás befejeztével az ér­tekezlet résztvevői Draskovics belügyminiszterrel hajóra szálltak és a hajón tovább folytatták a tár­gyalásokat, amelyekről a félhivatalos szerb sajtó­iroda a következő jelentést adta ki: A január nyol­cadik­ tárgyalások Baranya autonómiája ügyében Mohács és Drávaalmás között, egy hajón folytak le és két és fél órát vettek igénybe. A jugoszláv kor­mány megbízásából Draskovics belügyminiszter ve­zette a tárgyalásokat, amelyek során kiterjeszked­tek Pécs és Baranya minden gazdasági és politikai kérdéseire és teljes elvi megállapodásra jutottak. Az egyes konkrét tárgypontokat a szakminisztériumok bevonásával a legrövidebb időn belül meg fogják vizsgáln, é­s ennek megtörténte után kerül majd a sor az autonómia megvalósítására. P Lft­s forrásból arról értesülünk, hogy ugyanakkor, amikor ezek a tárgyalások folytak, Pécsről egy tizenkét tagú kül­döttség járt Belgrádban és tiltakoztak a Baranyá­nak adandó autonómia ellen, viszont kérték a meg­szálló csapatok sürgős visszahívását és a megszál­lott baranyai területek kiüritését IDA REGÉNYE. Irta : GÁRDONYI GÉZA. (41) — Nem tudom, Csaba hogyan gondolja, — visszakozott Ida, — még csak úgy nagy­jából beszélgettünk róla. — A lakás nem volna drága, — véle­ke­dett az Oféliának nevezett szobrászné, — a bútorozásért számítanak sokat, Mikey külön­ben azt mondta, hogy ahova szállásolt, vélhe­tőleg lakásotok marad. Van mellette egy mű­teremnek alkalmas világos szoba is, északra ablakos. Ida zavarodottam hallgatott. S közben­­ra fülelt, hogy Csorba Matyi őróla beszél Csabával. Szinte alázatosan kér valamit: — Nekem barátom olyan szükségem van a feleséged szemére, mint a falat ke­nyérre. Azt csak megengedheted, hogy, két félórára elmenjek a műtermedbe. S hogy Ida csodálkozását mellesleg meg­látta, hozzáfordult: — Bocsánat nagyságos asszonyom, de Magdolnát festem, amint Krisztus beszédét hallgatja. És persze szépnek festem, és nem találtam eddig szemet neki. Nagyságos asszo­nyomat mintha maga a jó Isten igazította volna ide, a képem tökéletesítésére. Csaba szinte haszúsan szólt rá: — Ugyan ne beszélj ilyen bolondságot! Az u­tcai Magdolna-szem. A zsiráfnyakú hidegen egykedvű mű­vész rávizsgálódott Ida arcára A fejét rázta. — Ilyen szemmel nem ábrázolhatod Magdolnát. Zsidó szemet keress. — Jól mondja az uram, — helyeselt a szobrászné. Csorba legyintett:­ — Mit értesz te ebben, Oféliusz. Más festők is odaszemlélődtek. Ida tisz­tatükrit szürke szeme még a­kkor klastromi tekintetű volt, mögöttes gondolatok nélkül való bizalmas és ártatlan, szinte gyermeki szem. A­ csupa­ szőr is a fejét rázta reá. — Nekem in­kább a nyaka kellene, —­ mondta komolyan. — Beatriosét festem Csaba, Danténak egy jelenetét. Erről nem kell többet mondanom neked. Megint másik festő a termetét dicsérte, a kezét meg valamennyien. Ida boldogan hallgatta ezeket a beszél­getéseket és nyájaskodásokat. Soha ennyi szé­pet nem hallott magáról. Érezte, hogy Csabá­tól irigylik. A férfiasan nyírt hajú leány, va­lóban olyan h­idegsugarú szemmel vizsgálta mindig, hogy lehetetlen volt nem éreznie. Dehát mért hogy őt vette el Csaba? s mért nem azt a falusi hölgyet, akiért őt vette el? Mért nem az jött ide Csabával? Bizonyo­san férjes nő, azért. S ő még csak meg se nézte jól: színlelte, hogy neki csak tárgy, te­kintetre se érdemes. Igaz, hogy a színlelés nem került nagy erejébe: a gyomra is émely­gett, hogy az ő pénze hát erre kellett olyan igen! Ezért vette őt a vásáron az a pesti úr! De elég volt annyit látnia, hogy nem olyan szép, mint ő, idősebb is tán. Ez a látvány enyhített valamit a jelenet utálatos unalmán. A szobában szivarfelhőcskék emelked­tek egyre sűrűbben. Csaba maga is rágyúj­tott. Mikeyné is cigarettát vett a tálcából. Idát is kínálta vele. —• Nem szoktál? Csevegtek, beszélgettek egyre hango­sabban. — A gitárt! János a gitárt! — hang­zott egy kiáltás. És vagy öten is visszhangozták": —­ A gitárt Sörbereky! Hacsak egy nótát is. Csaba fölkelt és intett Idának is. — Nem, ma este nem, — mentegetőd­zött, — a feleségem fáradt. Csak gondoljá­tok meg: reggel óta utazunk. A társaság egy része hazakísérte őket a kapuig. * Mikor Csaba elment, Ida letette a ka­lapját a konzoltükör előtt, ő megnyitotta ott is a villamos lángot. A haján nem volt semmi rendetlenség. Az arca azonban szebbnek látszott, mint akármikor is. Hosszan bámulta a szemét. Hát csakugyan olyan szép az ő szeme? A­ klastromban gyakorta hallotta. De más ha nők mondanak effélét, s más ha férfiak. S minden másnak magasan fölötte más, ha festők és szobrászok mondják. Festők igen értik az ilyet. Még akkor is a szemét cso­dálta, mikor a haja lebontásába fogott. Ak­kor azonban már a kezét is csodálgatta, ahogy le és följárt a keze a haja lefésülésé­ben-kef­élésében. Aztán a nyakát is nézte. Vékony le-i­ rtötl ItlKLAP litól. január 16., vasárnap. Vidám írások.­ ­ Hu és «. Félévvel e felött történt. Belefitutam a Bajza­utcába, síeltem, három óra eltaml és még nem ebé­deltem, estig petsig még tiz különböző dolgot kellett elnéznem. A felét biztos Tholnapra kell hagyni, gondoltam éppen. ^jy&ttr megláttuk egymást. Ő a Damjemich­ utca felől jött, vidáman, alighanem már ebédelt. De mikor engem megláott, elment a jókedve. Ez az ember szakasztott olyan volt, mint én. Alak­ja, járása, szemének kedves tekintete, orrának nemes hajlása, minden, minden egyező — mintha egy tükörből léptem volna ki. — Szenes ura, — Ismer? — Hallottam már kegyedről. Több ismerősöm már mondta, hogy nagyon hasonlítok kegyedhez, de persze azt nem­ hittem volna, hogy ennyire. Azt hiszem, senki sem tudna bennünket megkülönböz­tetni. Kis szünetet tartott, aztán folytatta: — Egyébként magam is foglalkozom írással, de még nem ismerik a nevemet . . . állásom sincs .. . ha talán ön tudna valamit ... én nagyon szívesen dolgozom, bizonyára ön is, hiszen tudom, nagyon szorgalmas ... — Sokat dolgozom, mert kell. Jobb szeretnék sokat pihenni. Ezzel szemben ma is annyi elintézni valóm van, hogy két embernek is sok volna. — Uram ... ha talán ... de nem is merem ajánlani, — dadogta ő — de ez a meglepő hasonla­tosság ... az ilyet kár felhasználatlanul hagyni . . . Aztán részletesen f­lfejtette, mire gondol. Át­venné munkám egy részét, a szerkesztőségbe is ő járna helyettem olyankor, ha fáradt vagyok. —• Rájönnek az emberek — vezettem a terv ellen. — Próbáljuk meg. Azóta fél év múlt el. A szerkesztőségbe egyik nap ő ment be, a másik nap én, senki nem vette észre a dolgot. Egyszer ő itt, másszor én, ha az ő írásai gyengébbek voltak is, senki nem gondolt arra, hogy nem én írtam, őket. Egy darabig ment a dolog. De újabban egyre több bajom lett vele. A szerkesztőségben gyenge, öt­lettelen dolgokat irt, a társaságban kellemetlen mo­dora volt, megbántotta legjobb barátaimat. De most már nem tudok szabadulni tőle. Itt is, ott is megjele­nik helyettem. Színdarabokat, regényeket, cikkeket ír, kellemetlen, rossz modorú ember, sehol sem sze­retik. A barátaim az ő dolgai miatt rám haragsza­nak. „Egészen megváltoztál"­ — mondják nekem. Hiába! — segíteni nem tudok a dolgon, a csirkefogó annyira hasonlít hozzám, hogy nem tudom­ megaka­dályozni rám nézve olyan káros működését. Hetek óta töröm a fejem, hogy mit tegyek. A Pesti Hírlapnak sok olvasója van. Önökhöz fordu­lok. Önök közül talán már volt valaki ilyen hely­zetben. Mit szokás ilyenkor tenni? Szenes Béla. Esti levél. Tisztviselők elbocsátása. A tisztviselők nem egyéb, mint a­ Hasonlatos Magyar A legkeservesebb nyomora fölvetett. Egy részének elbocsátási intelligencia amputálásai rezág rtregcsonkításjáhon, wbllím­a, amit ez állam egy óvónő, hol egy tövényszéki jegyző, hol egy kezelő tisztviselő sürgeti a fenyegető probléma megnyugtató megoldásai, mert az aggodalom őrli az idege­ket, ízelítőül ime egy részlet egy fővárosi tisztviselő leveléből­. „Egyes hivataloknál még mindig vesznek föl új al­kalmazottakat, félként dijnokokat s igy szaporítják a máris sok tisztviselőt. Itt a tisztviselők egy részének el­bocsátására kerül a sor, első­sorban a megtartott tiszt­viselő háztartásában élő tisztviselő-feleségeket és gyerme­keket kellene elbocsátani s csak azután a családjukat egyedül fentartó tisztviselőket. Több alárendeltebb csa­ládfentartó tiszviselő attól tart, hogy őket elbocsátják, míg az ideiglenes dijnok feleségestfnl és sógornőstül állás­ban maradnak , élvezik a hármas fizetést s vezetnek belőle egy háztartást. A protekciósok minden hozzátartozójukat alkalmaztatják, pedig elég lenne, ha egy háztartásból csak egy lehetne állami alkalmazott. Így nem esnék meg, hogy három ideiglenes dijnoknak, (20 éves férj, 18 éves feleség, 10 éves sógornő, mind egy-két évi szolgálattal) több az összjövedelmük, mint egy 20 éve szolgáló nyolc gyerme­­kes magasrangú tisztviselőnek, aki gyermekeit iskoláz­tatja s feleségét feleségnek tartja. A tisztviselői fizetése­ket is az egész vonalon igazságosan csak a családi állapot figyelembevételével lehetne rendezni. Egy írnok házaspár 4 évi szolgálattal pl. kétszer annyi lakbért kap, mint egy 15 éve szolgáló hat gyermekes biró, pedig ennek nagyobb lakásra s több élelemre, stb. van szüksége. A család fen­tartása elvégre állami ér­dek s a 800 koronás évi családi­pótl­ék a házbér pótlására sem elég." Az elbocsátás dolgában én nem tudok ily rideg álláspontot elfoglalni ,s nem tud­nám kiválasztani az elbocsátandókat. mihez hóhér-szív kell. Ebben a rovatban tíz év alatt a szellemi munkások minden szakmájának fi­zetésemelést követeltem, sorra megtanultam az összes hivatali fajtáik szaknyomorát a bí­ráktól a csendőrökig, a hitoktatóktól a végre­hajtókig, én valamennyivel együtt érzek, te­hát csak azt írhatom, hogy sem az állam, sem semmiféle hatóság el nem bocsáthat végleges alkalmazottat, ha ez nem szolgáltatott reá okot. Az állami­ és hatósági kinevezés hol­tt tartó szerződés, amit csak kellő kártérítéssel lehet fölbontani. De e jogi kötelezettségen kí­vül erkölcsi kötelessége is az államnak a ma­ga tisztviselőjét elhelyezni. Azért "elbocsátás­ról" tulajdon­képen nem is lehetne beszélni, ha­nem arról, hogy az állam, mint egy elszegé­nyedett szülő, más pályára, új állásba igyek­szik gyermekeit segíteni. Amíg pedig ez meg nem történik, addig­ fizetni kell a teljes gáz,­zsi­t. Az utcára dobni senkit sem lehet. Ebben

Next