Pesti Hírlap, 1921. február (43. évfolyam, 25-47. szám)

1921-02-01 / 25. szám

é­­­ gezte, a szemek Endréhez fordultak ismét. Endre ekkor hozzáhajolt és gyorsan megcsókolta. A temp­lomban nem mozdult semmi. A mennyezet, amely­nek homályba ívelő tetejét nem lehetett látni, mintha még lejjebb bocsátotta volna a maga áldó sötétségét. De Ilona mégis ijedten menekült ki a férfi karjaiból. Endre csak az ajtóban tudta utólérni. Ilona sápadt volt, duzzogott és elhúzta az urától a karját. — Hogy is tudott ilyet csinálni! Endre mosolyogva gyújtotta meg a cigarettáját. Ugyan, édesem, két jó szájnak a találko­zása Istennek akkor is kedves lehet, ha a házában történik. Fölmentek a lépcsőkön és lenéztek a Dunára. Langyos, őszies fuvallatok jártak a Bástyán. Fátyo­losan oszlott szét a kép a szélein szemü­k előtt, de így is óriás és szépséggel teljes volt. Ilona szemei úgy beleestek a látványba, mint két kis Katica­bogár a tengerbe. Oly árván és menthetetlen kábu­lattal. Endre szemében több volt a mélázó szomorú­ság, mint a csodálat, ő arra gondolt, hogy az egész városban nincs­enki, aki ismerőse, barátja volna, eljött ide, bizonyosan komoly és erős harcra és nincs egy kéz odaát, amelyben megfogazhatnék. A tömén­telen kémény és a sok torony odaát olyan, mint egy­­ nagy sereg dárda, neki kell szögezni a mellét és majd megindulni. A nyomorúságok és szenvedések fel­hője ott úszik a házak fölött, de alant az utcákon és házakban sok öröm, boldogság és lelkendezés húzódik meg, azokat kell kikaparni onnét és azokba kell belecsöppenni, azokért jött, azok vegyék őt bir­tokába és azokat kapcsolja magához. Nem lehet reménytelenebb valami, mint ebben a kavargó min­denségben közönséges ember módjára közönségesen élni. Az iga sehol se jó, de a mezők sarában könnyebb lehet viselni, mint egy nagy virágos parkban. Itt csak forró és diadalmas élet lehet az igazi élet. Széles nagy kivilágított folyó, ahol kin és küzködés lenni evezősnek, ahol csak bent az ünnepi hajóban érdemes és ó ülni és nézni a magasból a vizet. A kéz nem nyúl többé a küzdelmes lapátok után, ölben pihen, lassú suhanás jó lélegzéseit szedni és a hajó halad tovább, szépen, csöndesen. Megy a hajó a zuhanó vizeken, semmi nem áll útjába, úszik lankadás nélkül a drága bárka, magá­nyos utasét viszi magával a büszke hajó. Magányos utasát... Endre felrezzeni Hona ott állott mellette kartávolságra. Most... az előbb ... ahogyan el­gondolkozott ... mintha megfeledkezett volna Ilo­náról ... Restelkedve vonta magát közelebb az asszo­nyához. És lecsukott szemmel megkereste szájával nyakán azt a kedves helyet, ahol a haj bevégződik és fiatal kis hajszálak, oly világosak, mint a gyermek gondolatai, táncolnak a kabát nyaka fölött. Hirtelen rájuk sötétedett. A szél is egyszerre haragos lett, éles és vad. A Bástyán fütyülni kezdett a csönd az oszlopok között. Még egyszer végighúz­ták szemüket a homályosuló képen ott alant. Mintha könnyes lett volna a szemük, elbágyadt a város csodálatos festménye. Endre arca kissé megkeményedett. Az az érzése volt, mintha a büszke hajó üresen úszott volna el hirtelen a semmibe. Szű­k utcákon mentek, hol lefelé, hol fölfelé. A havas budai utcák szomorúbbak egy hidegülő téli estén, mint valami temető. Az utcai lámpák mintha csak azért ácsorognának, mert őrködniök kell, ne­hogy valamelyik sülyedő házacska fölkerekedjék unalmában és az évszázados csendből odébb álljon. Egyszer egy sovány fekete ember jött velük szemben. Duplakabátját vonta, lebegtette a szél. Hórihorgas lépéseit elkapkodta a magas hó. Ször­nyűnek és félelmetesen nagynak tetszett messziről. Egy üres utca olyan, mint a nagyító csöve, a távolit megnöveli hatalmasan. A fekete ember közelebb jött és egyre kisebb lett. Sovány és vékony kis legénnyé törpült, amint elment mellettük. Ilona elnevette magát, pedig előbb még ijedten meresztgette szemét a sötét jelenség felé. Endre érezte a megkönnyebbü­lését. — Félni semmitől sem szabad. Ilona, ami­­ messze van. Az ijedtségnek az arcába kell nézni és akkor elmúlik. De azt nem mondta meg, hogy a biztatás inkább a maga számára, a maga jövendője számára lett útnak bocsátva. Endre még a következő délelőttöt is otthon­ töltötte. Egy párszor ránézett a kalapjára és felállott Ilona mellől. De az elszántsága mindjárt cserben hagyta, amint színházra, igazgatóra, tárgyalásokra és egyéb félelmetes dolgokra gondolt, mik képzelete, távlatán mind úgy néztek vele farkasszemet, mint valami harcos ellenségek. Délután aztán rászánta magát, hogy a tegnap írott novellával bemegy vala­melyik szerkesztőségbe. Az asztalon egy hirdetési oldalával fektetett újság feküdt. Megfordította és megnézte a címét. Ide jó lesz. A körút élő nagy zsivajában aztán megállottak. Ilonával a széles kapu előtt. Együtt olvasták el a nagy táblát, mely az első emeletre utasította őket. Éppen olyan közönségesen indult meg bent a nagy ház, mint egy akármelyik más pesti bérkaszárnya.­ De amint fölértek az emeletre, a nyitott korridorról nem lehetett lenézni, egy nagy üvegtető fogta át­ alattuk az udvart. Az üvegtető izzott a fénytől, ami a homályos üvegtáblákon leszivárgott az estébe.­ S az egész épület rezgett és morajlott valami föld­i alatti dübörgéstől.­­ — Itt nyomják látja az újságot — állapította meg jó ösztönnel Endre. Ez itt, ez a nagy tető,­ olyasmije a városnak, mint az ember testében a­ szív. •­ Egy kis tábla állta a folyosón útjukat. Ezen az ajtón bementek. Egy előszoba-féle volt, könyvek­­ kel, szerteszórt újságokkal, fogásokkal, olyan, mint­ valami eleven egérfogó. Két öregedő ember ült az­ asztalnál, az egyik a pipáját tömködte, a másik leveleket osztályozott két nagy halomba. Endre leültette egy lomboktól félig megkimélte padra Ilonát. Odafordult a két kis emberhez. — Kérem szépen — illendően megemelte új kalapját — a szerkesztő úrral szeretnék beszélni] .Folyt. köv.­ . PESTI HIRLAP 1921. február 1., kedd. • A Nemzetközi Kiviteli és Behozatali Részvény­társaság báró Ullmann Adolf elnöklésével tartott igaz­gatósági ülésen megállapította az 1920. évi mérleget, amely 2.150.380 korona nyereséggel zörült. A február hó 1- én tartandó közgyűlésnek javasolni fogják, h­ogy osz­talék fejében 8 százalék, azaz 16 korona kerüljön kifi­zetésre. Reiss Jenőt vezérigazgatóvá, Klein Istvánt ügyvezető igazgatóvá nevezték ki és Pető Rób­etet igazgatóvá, Paksy Józsefet, Spiegel Andort, Erdős Je­nőt igazgatóh­elyettsekké, Polgár Gábort, Neuhaus Fe­rencet cégvezetőkké és Schönfeld Erzsébetet titkárrá léptették elő. • A zab-export ügyében végre megtörtént a dön­tés, azonban a kereskedői körök szerint most már lehe­tetlen a kivitel. Az árupiacon folytatódik az árzuhanás. Az árutulajdonosok, hogy a 15 százalékos vagyonvá­lt­ság elől meneküljenek, már 20—40 percenttel olcsóbban i­y eladnák készleteiket. • Kanadai kukoricában sok millió méter máznás kínálat van Németországban. • A tengeri hajózás szállítási díjai tartósan esnek. Az olcsóbbodás november óta mintegy ötven sarázalék. Északamerikai kikötőkből Triesztbe a gabonafuvar ton­nánként 20 dollárról 10-re, a széné 18-ról 9 dollárra mér­séklődött. • Az értéktőzsdén hétfőn — a három napos le­számolási időszak első napján — kedvezően alakult a ten­dencia, főleg orieni ösztönzésre. Az osztrák piacon ugyan­is jelentékeny vásárlási megbízások voltak­, többek között Államvasútra és Délire. A forgalom nálunk csekély ma­radt és egyenlegként a összes értékek, nevezetesen a kö­zépbankok részvényei, valamint a biztosítási, építési, tan-, fa-, hajózási és gépipari piac papírjai számottevő áremelkedést érte el. Az osztrák pias és a wieni kifizetés kurzusa 77 fillérig csökkent. A valutapiacon nem igen változtak az árfolyamok. A a­utótőzsde szilárdan alakult. Szerdán zárva marad a börze (az áruforgalom részére is), a legközelebbi „ellátás" csütörtökön lesz. • A holború előtti adósságokra vonatkozó egyez­ményt követünk: Praznovszky István kedden, Párisban aláírja. * A valutapiac jegyzései: Napóleon 1810—Le­ font 1015—60, dollár 498—605, frank 8000—30, lengyel márka 70—73­5, márka 911—000, lira 1000—1805, oszt­rák korona 77—70, rubel 260—66, lei 700—03, szokol 682 —87, svájci 73—80, koronadinár 1416—380 korona. A devizák jegyzései: Amsterdam 165—75, Bukarest 690— 726, Krisztiánia 9200—700, Olasz 1880—920, Prága 675— 95, Stockholm 10800—11300, Svájc 8000—8300, Wien 76 —80, Zágráb 335 65, Berlin 895—915 korona. • A bécsi értéktőzsde hétfői zárlata: Osztrák aranyjáradék 310, osztrák koronajáradék 99.26, májusi já­radék 99.50, februári járadék 100, magyar koronajáradék 230, török sorsjegy 8958, Anglobank 1130, Angol-magyar bank 1196, Bankverein 1192, osztrák hitel 1585, magyar hitel 2400, Magyar Jelzálog 619, Landerbank 1928, Osztrák-Magyar Bank 4800, Uniobank 1045, Zivno 3480, Adria 12500, Dunagaz 13800, Kasen-oderbergi 2376, Lloyd 40­000, Államvasút 5410, déli vasút 3515, déli vasút els. 3700, ál­lamvasút élvezeti jegy 3050, Aussigi 10590, Klotild 7060, Siemens 1938, Alpesi 5800, Bánya és kohó 12925, Aegydia 2010, Felten 7000, Krupp 1850, Poldi kohó 4975, prágai vas 13740, Rima 4350, Skoda 8285, fegyver 3300, Eszter­gom-szászvári 4500, Felsőmagyar bánya 5910, Roschitzi 5220, Saigo 9550, Trifair 4580, Magyar Alt. Szén 12200, Urikány 7150, Daimler 1310, Ruston 3800, Apollo 8200, Fanto 21900, Kárpáti 20990, Galícia 27625, Schodnitza 1930, Schöller 12650, Egyesült fa 1980, Mercur 992, Koburg 6160, Magyar vasúti forgalmi 3890, Valuták­­ márka 1150, lei 915, lira 2460, francia frank 4700, svájci frank 10560, dollár 653, rubel 320, aokol 875, angol font 2675, dinár 1890, magyar korona 126, lengyel márka 82.50. Kifizeté­sek: Zágráb 470, Berlin 1150, Prága 882, Budapest 126­60, Olaszország 2470, Svájc 10600, Varsó 79, Newyork 667, London 2590, Paris 4726. A vasárnapi mérkőzések még erősem tral-51 UH 1.ningjellegűek voltak, de azért már a három olasz helyezett klubon kivü­l valamennyi csapat a pályára lépett Az elsőoszt­ályú csapatok kis egyesületeikkel talál­koztak s azok ellen többnyire jó eredményt értek el. Kü­­lönösen figyelemreméltó a MAC és a III. ker. TVE első csapatának játéka, az egyetlen meglepetést az OTE fölé­nyes győzelme az elsőosztályú 33-asok ellen keltette. Ered­mények: III. ker. TVE—BEVV 5: 0, MAC—KSC 7: 0, OTE—33FC 6: 2, BAK—ETSC 1: 0, TTC—Zugló 2i 1, VII. ker. SC—Főv.TC, MAFC—V. ker. 2i 2, Vasas-Munkás TE 8: 1, BTC—BEAC 4: 2, Törekvés—Acél 6: 2, Testvériség—NSC Si 2, RTK—Máv gépgyár Si 2, URAK —Főv.TKör 7: 1. Bécsi eredmények. A Vienna németországi túrá­ján szerencsétlenül járt Pekarna hátramaradottjai javára megtartott osztályközi mérkőzést az I. osztály Rapid-já­tékos nélküli válogatott csapata 7: 0 (3: 0) arányban nyerte meg 15 ezer néző előtt a II. osztály ellen. Az I. osztály a következő felállításban szerepelt: Brazda (Ru­dolfshügel)—Blum (Vienna), Popovich (Amateure)—Fuchs (Amateure), Baar (WSC), Geyer (Amateure)—Seidl (Flo­ridad­orf), Karl Kannhauser (WSC), Konrád II. (Ama­teure), Swatoach (Amateure), Kata (Hokoah). Egyéb ered­mény: Germaniar—WAC 81 1. A III. ker. TVE és a MUE közös vlasünnepélye változatos programmjával nagy sikert aratott a mindvé­gig derűs hangulatban, jól szórakozott közönség körében. HflRISBWAK 8 DiUflTSZmBEW !! Kagyb.nl eladta. : 1550 J­UR. FELJEBB VARGA MÁRTON, era&regyl:TV­­ Király-utca 24. udvarban. CKÍJE.ACN­­­ mindenfajtát legolasabban ámsit: Krausz Imre uako és Epoit, Rökk Sillárd-u. 6. Tiszánteladóknak enyré ár! 896+ irányító, téglagy.­ Boooaini 6800-6860 Ssentlőrinc 1­925— 2090 , fament 2250 - 2350 Kazak. Brén 3400 — 3350 Szászvári 3950 -3750 Kohó 4850-4975 IsitvánMgl. 1020 Köb. ,kat. 2230 Drasch­o 4600- 5000 Magaertt 7900—7700 Aszfatlt 1700-1725 és netrangatabb). Mar. petr. 2850 Oceán 1725—1300 Olaj Sz10—3800 Phetras 1170-1280 Schwartzer 1180 Szikra 3800—4000 BtUmmer SOOis—INSOO Hivatalos Árfolyamok (legalacsonyabb Bankok: Angol M. 960— 975 Ipar 605— 610 Földhitel 4460 -4375 Hazai 750 Berme* 490 Magy.hitel 1975-2020 •Ingatlan ',100—1120 • Forgalmi 650— 658 Jelzálog 440— 450 •"vCTelk. h. 500 sezámit. 795- 800­­/­Olasz 4W 478 Merkúr SG1— 572 Osztr.kb­el 1120-1150 Keresked. 7840-7880 Bosnyák 1380 Takarékpénztár k. Belvárosi 885— 675 Lipótvárosi S20— 3­8 I n városi 2220 Általános 1100-1200 AJOKTAI 2080-2080 Hazai 23800—14200 Biztos tők, malmok Borsod­ M. 4081—4000 Konkordia 2380-2920 Budapesti ESOO -6330 Hungária JíW-2450 Alt.kösz. 8800- 0900 Kerámiái 2100—2150 Salgó Újlaki Urikányi 7800—7800 2800 8000-1900 4375 1400-1540 1950-1926 1800-1950 21300 V­ámevek, tápgy.: Coburg Csáky Oud. K. Fegyver Ganz D. Ganz Till. 5300—5400 Győrfy 835- 910 Láng 1380-1400 Lipt­k 895— 700 Magy.acél 4500—ECCO Magy.twlg.280­0—2850 Rima 36­0—3725 Kaesemanni 465-1500 Schlick 1450-1415 Schuller 1500 KQISnf. rt.­lalatok: Bárdy Baróti Ohmnoin Danion Égisz 700 1800-1700 2475 - 2450 0800-8703 1045-1020 Sgy. K­aó 5300-3350 Texti 2500- 2550 Papír 4470-4405 Spódium 3100-3050 Flóra 3350-8300 Goldbergar1975—2X0 Műtrágya 1900-3850 Karton 2225—2250 Klotild 8050-4800 M. cukor 18000—122M Lámpa 3300 Őstermelő 1200-1205 Kosgyanta 4100-4325 Vas. forg 8000—8050 Várpatell. 1600 -1535 Telefon Tem. Köt Török 4425-4875­­ 1500 845— 870 Varm. Till. 1800—1790 Faipar : Brae-ói 5400 Egy. fa 1700 Gutmann 4550—48:0 f . fat. 5800—5900 őrösb. 1280-1280 Kronberg. 1350 Hitel fa 3250—3300 Erdfifa 2050-2150 M. Lloyd 3100 Malonwokl 1440 Merkurfa 1020-1010 Nasidi 180­0—15800 Nemz. fa 2750-2300 Lichtitf 1860-1800 Orsz. fa 2730-2730 Résbányai 4303—4100 Szlavóniai 4400—4875 Vikt. knt. 128­0-1250 Zabolai 4350—4450 Zentai 4100—4075 KSzt. vállalatik. Adria 9300- 9500 Atlantika 6850-8100 Körúti 1420—1500 Városi 580— 540 Déli 2780-2840 Levante 7700- 7550 Misk.vill. 1375—1350 Állam vas. 4800-4425 Tregít 3375-3325 Intézeteknek, szövetkezeteknek, bányáscnak, uradal­maknak, földbirtokosoknak legszolidabb minőségű munkásbakancsokat, tisztviselőcipőket, strapa női- és gyermekcipőket nagybani árak mellett számít az e téren specialista és évek óta megbízhatónak elismert cég Meiler j.. K. és Tírja Budapest, IV., Károly-körut 4.1. emelet-Telefonr él—01. gjgar Kérje képes árjegyzékünket ! "388® «4S+ EBRESBEREKDEZÉSEK StL'rél ión* o'skod'nnk.1 — NAGY ZSIGMOND ^V^ Lizár-utca 8. szám. (Bazilk­a közelében.) ' 633+ •WcHlTLINlTmREXLT^to­p^ | minden méretben raktáron. A „Zervó" benzinmestakarítú vezérképvislete: 1 • rrx . , KIlUlTAtK­OBOm K..I. 1 • VI., Teréz-körut l/o. Telefon 157 -00. Király-utcai 1 J garage: VII., Király-utca 11. sz. Telefon: József 124-01, 02,03 • • ~ Csáky-Utcai garage: Csáky-u. 45/47. Telefon 106-08. 2 H K B A V T OK. 1 korogta párja kitűnő minőségű mm illegéS!!1 bör munkáscipőnaSí Magasszára finom házicipő, valódi 1 3 ,, . . . „ bőrtalppal 276 kor. At olajos házicipő J^g 1?­íp'v6® feljebb. Fehér női cipő, úgyszintén egyébO--' cipőáruk igen előnyös áron beszerezhetők. Kereskedőknek és „_,_» szövetkezeteknek árengedmény. «15+ SCHAFEH e«g, Budapest, I., PBbroptel-tég A­g. félstabil gőzgépet 40—60 lóerőset sürgősen ferigvAt«l­e Szes-Qsünk. Ajánlatokat gyártmány, tűzfelület, lóerőszám és ár pon­tos megjelölésével „Félstabil 6266" jeligére Leopold Cornél hirdetőjébe, VI. Teréz-körút 3. Tel.: 7273 Gsl­ Főszerkesztő: Felelős szerkesztő : DR. LÉGRÁDY OTTÓ. LENKEY GUSZTÁV. KÖT intelligens, érettségizott fia­talambar elvállal vidéken vagy bir­tokon on­ sulidnál mariatitkári, nevesíi vagy bármily bizalmi állást. Leveleket „Testvérek" jeligére Leopoli­ Cornél hirdetőjébe, Terci­körut 8. 603796+ KLINIKAI gyakorlattal ízfllím­eket fogad, hölgyeknek • —­­m­y­ntoa sinanyolo­­ek ajánlkozik Ki Gozsa— IDŐSEBB világtalan úriember ré­szére azonnali belépésre szakkép­zett gondoló ápoló kirostotik, alá egyuttal könnyebb háilteennöket­­ vállalja, jó­gvetés, kitilnő ellá­tás, jó bánásmód biztosittatik. Dentseh, GBdallS, Radolf-nt 12. 4 RACZ rum és likeressienciából készü­lnek a legfinomabb Italok. Kérjen leirást. Kies laboratórium, Kiskunhalan.­­(. TIZENÖT hold föld, 2 sióka kony­ha, kamra, istálló Abonyban, állo­más mellett, 300 ezer koronáért el­ adó. Levélre nem válaszolok. GerL EJJADÓ egy négyjáratu, 60 HP. Diesel-motoros m­alom villanyvilágí­tással, akkumulátorral, moderat, berendezve uri lakás melléképüle­tekkel, külön szölészet villával, napry borpincékkel, Pest mellett. Csak személyesen tárgyalok. Cim a g­adóban. 18743— SZÜLÖNÖKET fogad klinikai gyakorlattal Nagyné, Podma Erd­ky­utca 27. 0QS92— FŐZÖ mindenesnek mennék három­éves fiammal vidékre. Ráczné, VI. Hermina-út 89. 22027+ STEHNBERG-hangszergyár, Rákó­czi-út 60. Javítóműhelyek. Hang-szereket, lemezeket becserélünk.—­ARC és szépségápolás leírásit in­gyen küldi Rácz laboratórium Kis­kunhalas. 60208J­VIDfiKI vállalatok, magánosok ügyeit hatóságoknál, egyebtttt elin­tézi Wilheim Jenő, Dalnok-utca lb. JÓFOHADALMÜ nagy válloda, vendéglő Buda reg­s­ebb helyén, fürtrök között, családi okok m­iatt eladó. Érdeklődni Miklós Ferenc-IV. Egyetem-utca 0. Délután 4-8-ig. 16644—­ BALKAR03, mindenféle iparos, családi varrógépek olcsóbban mint bárhol. Viszonteladóknak árenged­mény. S­inger, József-körút 85, + KÖNYVEKET, könyvtárakat leg­magasabb árban vásárolok. Jegyzék és vételár közlése­­/tán odautalom. Balla Zsigmond, Bu­dapest, Wesse­lényi­ utca 65. S2dS5H-

Next