Pesti Hírlap, 1922. június (44. évfolyam, 123-145. szám)
1922-06-24 / 141. szám
Buapest, 1922. ELŐFIZETÉSI ÁRAK ( Egy hóra ... 100 korona Negyedévre .. 280 korona Félévre 560 korona Egész évre... 1100 korona Egyes szám ára helyben, vidéken, pályaudvarokon 5 Hirdetések díjszabás szerint, Szombat, Június 24-Kiadótulajdonosok: LÉBRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS P NYOMDA, Bpest, Vilmos császár-ut 78. FIÓKKIADÓHIVATAL: Enstbot-kerft ! Az indemnitási javaslat. A felhatalmazási törvényben, nálunk is, más országokban is egy nagyfontosságú erkölcsi elv jut kifejezésre. Az, hogy még a kivételes esetekben is mindenkor betartassanak a törvényszerűség formái. Hogy ne lehessen az ország pénzével az esetben sem szabadon gazdálkodni, amikor a hosszú vitákra sok alkalmat szolgáltató költségvetési törvény kellő időben el nem készülhet. Ezért kell a felhatalmazási törvénynek rövidnek, egy-két szakaszból állónak lennie. Mert így lehetetlenné válik a nagyon hosszúra nyúló tárgyalás. S ezért nem szabad ily törvénybe más rendelkezéseket belevenni azokon felül, melyek a pénzkezelést, a bevételek és kiadások rendes vezetését biztosítják. És tegyük hozzá, hogy a magyar nemzetnek törvénytiszteletét fényesen bizonyítja az a tény, hogy valaha nagy szerencsétlenségnek tartotta a közvélemény azt a lehetőséget, hogy az indemnitási törvény a kellő időre el nem készül, s az ország csak egy pillanatra is exlexbe kerülhet. Az a javaslat, melyet Kállay miniszter a nemzetgyűlés mai ülésén beterjesztett, nincs tekintettel ezekre a magasabb erkölcsi szempontokra. Máskülönben nem vettek volna föl abba 33 szakaszt, s e szakaszokba ugyanannyiféle rendelkezést. Ha e rendelkezések mind olyanok lennének is, melyeknek szükségessége és helyessége fölött egyöntetű a közfelfogás, még akkor is hosszú vitákra adna alkalmat a javaslat terjedelmessége. S meglenne a veszedelem, hogy a hátralevő rövid idő alatt a javaslatból nem lehet törvényes beáll a törvényen kívüli állapot. Annál nagyobb ez a veszedelemre azon oknál fogva, hogy a javaslatban egész sorozat oly rendelkezés is foglaltatik, amelyek máris nagy ellenkezést váltanak ki az ellenzéken. Teljesen szokatlan és indokolatlan a kormánynak ez az eljárása. Meg tudjuk érteni, hogy kivételes időkben — minek a mostaniak is, — a rendes indemnitási rendelkezéseken kívül beleveszik például a hivatalnokok fizetésemelését, mert hisz az illetők csakugyan nem várhatnak tönkremenés veszélye nélkül addig, míg a rendes költségvetési törvény elkészül. De a pénzügyi intézkedések között is nagyon veszélyesnek kell tartanunk azt a kísérletet, hogy szankcionálni akarnak jelentékeny túlkiadásokat. És ha a pénzügyi diszpozíciók tekintetében is vannak aggodalmaink, mit szóljunk arról, hogy a kormány felvett a javaslatba olyan intézkedéseket is, melyek az ország költségvetésével semminemű összefüggésben nincsenek! Ilyen például, hogy a választási rendelet jóváhagyását, vagy a kivételes hatalom feletti kétértelmű intézkedést is belevették ebbe a javaslatba. Ez nemcsak a mi eddigi egész felfogásunkkal ellenkezik, de ilyesmire semmiféle más nemzet törvényhozásában sincs példa, mert ez teljes ellentétben áll az indemnitásnak lényegével. Azt kell hinnünk, hogy a kormány ezeknek az intézkedéseknek nagy részét azzal a célzattal vette bele a javaslatba, hogy a hosszabb, vitákat elkerülje. Arra gondolt bizonyosan, hogy a felhatalmazási törvénynek e hó végéig való elfogadása nemcsak a kormánynak az érdeke, de az ellenzéké is. Az se kívánhatja, hogy beálljon a törvényen kívüli állapot. És ez így is van. De az ellenzéktől nem lehet azt jogosan követelni, hogy lemondjon ellenőrzési kötelességéről csak azért, hogy a kormány elkerülhesse a hosszabb vitát. Ebből a dilemmából ki kell menteni a nemzetet. Van rá mód. Kompromisszumot kell kötnie a kormánynak az ellenzékkel. A kormány törölje a javaslatból mindazt, ami nem odavaló. Az ellenzék pedig biztosítsa az így megváltoztatott szöveg sima tárgyalását. Ezt kíván ki az országnak az érdeke, a az ellenzék felvonul az indemnitás ellen. Tíz őrlési adó. 71 pénzügyminiszter nyilatkozatai. Vázsonyi a sajtóról? A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága pénteken délután öt órakor megkezdte az indemnitási javaslat tárgyalását, hogy az minél előbb a plénum elé kerülhessen. Az előjelekből ítélve azonban a bizottság tárgyalása több napot fog igénybe venni, úgy, hogy a nemzetgyűlés hétfői ülésére — mint tervezték — aligha lehet még napirendre tűzni. A pénzügyi bizottság első ülésén a felszólalók csak általánosságban szóltak hozzá a javaslathoz és annak inkább politikai oldalával foglalkoztak. Tulajdonképen nem is hangzottak el formális beszédek, a gyűlés különösen a vége felé már egészen eszmecsere jellegű volt. A bizottság tagjainak még nem állott rendelkezésre kellő idő a javaslat alapos áttanulmányozására és azért állásfoglalásukat csak a holnapi értekezleten kezdődő részletes tárgyalás során fogják konkretizálni. Az őrlési adó, . A pénzügyi bizottság ülésén, amelyen gróf Bárday Gedeon elnökölt, részt vett gróf Bethlen István miniszterelnök is. Napirend előtt Sándor Pál azt a kérdést intézte Kállay pénzügyminiszterhez, mi az oka annak, hogy az őrlési forgalmi adót tizenöt százalékról tíz százalékra szállítják le. Kállay pénzügyminiszter azt a felvilágosítást adta, hogy az őrlési forgalmi adót azért szállítják le, mert az nagyon igazságtalan adó, amennyiben a legszegényebb néposztályt sújtotta legerősebben. Az adó leszállításával szemben azonban pénzre van szüksége az államnak, hogy az ellátatlanok számára lisztet szerezhessen be. Ezért fel fogják emelni a hozadéki adókat, a földház és kereseti adókat. Ezeket az adónemeket a békebeli paritásra kell emelni. Vázsonyi, Rassay és Friedrich helyeselték ezeknek az adóknak az emelését az őrlési forgalmi adó bevételeinek pótlására. , Mit mond a pénzügyminiszter. Az indemnitási javaslatot a bizottságban Ivády Béla előadó ismertette, majd a pénzügyminiszter az ország súlyos gazdasági helyzetére való hivatkozással kérte az ellenzéket, tegye lehetővé a javaslat gyors és sima letárgyalását. Kifejtette a pénzügyminiszter, hogy az elmúlt gazdasági évben tizenkét milliárd deficitünk volt és az államháztartás egyensúlyát csak akkor tudja garantálni, ha azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány már megkezdett, amilyen a tisztviselők létszámapasztása és az adóknak a békebeli paritásra való emelése, tovább folytathatja. A gazdasági helyzet szanálása azonban ezek mellett is csak úgy lehetséges, ha az antant a jóvátételi követelésekkel nem akadályozza meg az ország fejlődését Mert Magyarország — mint azt már többször hangsúlyozta — nem képes reparációra. Ha reparációt követelnek tőlünk, akkor még a háború előtti magánjogi ügyletekből származó külföldi tartozásainknak sem tudunk eleget tenni. Végül bejelentette a miniszter arra, hogy a közellátásból kiveszik azokat a tisztviselőket, akik kedvező anyagi helyzetük folytán ellátásukról saját maguk képesek gondoskodni. Vázsonyi Vilmosfogásai. Ezután Vázsonyi Vilmos a következő észrevételeket fűzte az indemnitási javaslathoz: — A pénzügyminiszter úr összehívott bennünket tegnapelőtt, és azt kívánta, tegyük lehetővé az indemnitási vita letárgyalását. Ehez azonban az is szükséges, az indemnitási javaslat olyan szerkezetű legyen, hogy ez lehetővé tétessék. Márpedig, ha megnézzük a javaslatot, látnunk kell, hogy az tele van alkotmányjogi, és politikai vonatkozásokkal. Különösen áll ez a hatodik szakaszra, amely a választójogi rendelet törvényesítését jelenti ki. Nem lehet azt követelni az ellenzéktől, hogy az indemnitással együtt, csak úgy mellesleg, törvényesítse a választójogi rendeletet és a választásokat is. Ezt a követelést nem lehet azzal megokolni, hogy 1920-ban is így jártak el, mert akkor nem indemnitásban, hanem alkotmányjogi törvényben törvényesítették a választásokat. Ezenkívül a törvényesítésre akkora szükség volt, mert nem lehetett másképp megejteni a választást, mint a Friedrich-féle rendelettel. Vázsonyi ezután arra kérte a miniszterelnököt, hogy hagyja ki ezt a szakaszt a javaslatból, majd így folytatta: " Súlyos kifogás alá esik a hetedik szakasz is, amely első bekezdésében kimondja ugyan a kivételes hatalom megszüntetését, de a következő bekezdésben fentartja a kormánynak azt a jogot, hogy a kivételes rendeletekből annyit megtarthasson, amennyit csak jónak lát. A kormány nem kivánhatja az ellenzéktől, hogy ilyen bizalommal legyen iránta, hogy ilyen kivételes felhatalmazást adjon neki. A kivételes rendelkezések ugyanis három kategóriába sorozhatok: 1. A magánjogiak és gazdaságiak, 2. a közjogi természetűek (közszabadságok), 3. a büntetőjogi vonatkozásúak. — A magánjogi és gazdasági rendelkezéseknél Aranyvonat. Irta: Somlyó Zoltán. Márciusban, egy illatos, melegszellős ifjú napon, amikor a határban az eltakarodott hó nedve alól kibújtak a legelső ibolyák, az elenség a metropolis határába ért. A hónapok óta marsoló, verekedő katonákat egy harcoshangú tábornok vitte ennyire. Már napok óta a békésen visszavonuló ellenség után ballagtatta a seregeket és amikor a kifáradt hadak visszaérkeztek a fővárosukba, körülzáratta azt és elhatározta, hogy a várost kiéhezteti. A nap percről-percre izmosodott. A csillogó hidegségű télre szelid, ájtatos tavasz jött. A barna föld lihegve dobálta ki magából a forró párát, amely gomolyogva szállt föl a nap felé a lerongyolódott katonák izzadt teste alól. Az első napon alig hittek ennek a rémíte borzalmas fordulatnak. A hadvezetőség pontos kimutatást készített és kitűnt, hogy az összes hadba szállt seregek elvesztek. Az egyetlen hadtest maradt meg, amelyet most az ellenség hazáig kisért hátulról és amelyet oly végzetesen rászedett. Az egész ország úgyszólván fegyveres erő nélkül állt. Az öreg férfiak sírva ültek otthon az ablakban és a halmok felé sóhajtoztak, amelyek alatt fiaik és lányaik szerelmesei feküdtek. El kellett végül is hinni a teljes összeomlást, a híres és fiatal ország teljes bekebelezését. Néhány katonaszökevény a kloákákban bujdokolt. Némelyik gyávaságból bújt elő a csatornák szennyébe, de sokan a reménytelen jövő miatt keseredtek el. Akadtak olyan tisztek, akik dinamittal robbantották ki a testükből egy-egy karjukat, combjukat; ezek is a csatornákba kerültek, a hadbíróság sajtoló kezétől való félelmükben. Most ott feküdtek bénán, véresen és mocskosan és nem volt, aki megbüntesse őket és nem volt, aki ápolja őket. Az éhság rémének fekete feje beleszúrta zöld tekintetét a város szennyvizének szakkoltó, földalatti rejtekeibe, ahol kiállhatatlan bűz és riadalom öldökölte az embereket. Véres volt a csatornák alja. Cafatokban lógott az elgémberedett hús a menekültek ökléről, amelyet dühükben a kábelek cementburkolatához verdestek, nem tudván már különbséget tenni reggel és éjjel, délelőtt és délután között. Végre tudatára ébredtek annak, hogy az anyák, nővérek és szeretők elhagyták őket és megfeledkeztek róluk. Két fivér is guggolt a kloákákban. Két szendearcú, fiatal művészek mindketten. Vértelen testű fiuk, akik hosszú éveken át tanulással foglalkoztak és megrettentek a háború hírére. Már hónapok óta bujkáltak a főváros boulevardja alatt és végül már annyira kifinomodott a hallásuk, hogy megismerték alulról az ismerőseik lépéseit, akik két-három naponkint fölkeresték őket, hogy élelmet adjanak át. Ezalatt a városban könnyek között fogyott a kenyér és a vágóhidakon az utolsó állatokat vágták. Az emberek még egyre nem voltak tisztában azzal, hogy egymást ölik meg. Egy harapás élelmiszer aranyakba került és még így is csak korrupcióval lehetett ennivalóhoz jutni. A fejetlenség és elkeseredés pokoli zsivaja tombolt az utcákon, amelyeken megszűntek a távolságok. Az emberek a hatodik utcába kiáltoztak át egymásnak és éjjelenkint félmeztelenül szaladgáltak a paloták alatt. A rendőrök egy darab kenyérhajért elfor