Pesti Hírlap, 1923. június (45. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-10 / 129. szám

meghiusítá­sára most már nagyobb ágyút kell elsüt­ni. Ugyanaz A kéz, amely a kisantant sajtóját irá­nyította a Ma­gyarországellenes kampányban, műkö­dött most is. A kisantant esze dr Benes húzódik meg kétségkívül a kulisszák mögött. Az 5 szelleme nyilatkozott meg Ninesicsben. A­ prágai kultúrember nem vállalta személyesen ezt a diplomáciai favágó munkát és ezért előtérbe tolta balkáni kollegáját. Nincsics úr szívesen vállalta. Mi az nekik odalent, egy kis rágalom. Csináltak ele már különb dolgokat is . . . Belgrád, jun. 8. Telt ház előtt tartott expozé­jában Nincsics külügyminiszter kifejtette, hogy mi­után a legyőzöttek kivonni igyekeztek magukat a békeszerződésekben meghatározott kötelezettségeik alól, a szövetségeseknek állandóan organizálni kell erőiket, hogy az új helyzetet konszolidálhassák. A jelenlegi válságban megállapítható, mennyire szi­lárdak azok a kapcsolatok, amelyek a kisantant tag­jait összefűzik. Lengyelország szintén a kisantannal halad együtt. A miniszter, miután megvilágította az SHS királyságiak viszonyát a többi államhoz így foly­tatta: Ezen a ponton sajnálattal állapítom meg, hogy az egyetlen kivétel Magyarország. Amióta a trianoni szerződés ratifikálása után Jugo­szlávia és Magyarország között a viszony helyreállt, a királyi kormány igyekezett megvitatni és szabá­lyozni sok kérdést, hogy normális szomszédi vi­szonynak vethesse meg alapját. A királyi kormány­nak ez a törekvése nem járt sikerrel, még­pedig azért, mert a másik oldalon mindig rosszakarat nyil­vánult meg. Az első nehézség onnan van, hogy ma­gyar oldalon hiányzik a lojalitás a trianoni szerző­dés határozatainak végrehajtása körül. Az a jóaka­ró magatartás, amelyet magyar oldalon bizon­yos nacionalista, sovinista és imperialista szervezetek­kel szemben tanúsítottak, az a különös mód, a­hogyan a hadsereg újjászervezésére és megerősítésé­re törekedtek, végül az a magatartás, amely a ma­gyar sajtó részéről megnyilvánul: országvilág előtt igazolja, hogy a magyar kormány a trianoni szerződést csupán ideiglenes nemzetközi egyez­ménynek tekinti. Amelynek helyébe hamarosan a dolgok régi rendje kerül. Ez megmagyarázza, hogy a jóvátételi bizott­ság a maga működésében a magyar állam szervei okozta nehézségekbe és akadályokba ütközik állan­dóan, úgy hogy ezzel az erős ellenállással szemben megbízatását csak a legnagyobb üggyel-bajjal tudja teljesíteni. Szomszédaival szemben tanúsított maga­tartásával Magyarország nem adja bizonyságát an­nak, hogy jóakarattal igyekszik jobb viszonyok hely­reállítására törekedni. Különösen a jugoszláv állam­polgárokat üldözi, internálja, sőt alaptalanul halálra is ítéli (?) A békés megegyezésre irányuló minden tö­rekvés hajótörést szenvedett a budapesti kormány elutasító magatartásán (?) Felmerül a kérdés, vájjon a jugoszláv kormány tartózkodását nem gyöngeség­nek fogják-e fel? Magyarország politikája az országot súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetbe vitte, amely­ből most külföldi kölcsön segítségével keresi a kive­zető utat. A kölcsön megadása ellenében azonban meg kell teremtenie azokat a garanciákat, amelyeket Fran­ciaország követel. Ilyenformán Magyarországnak nem lesz módja arra, hogy a kölcsönt az európai béke meg­zavarására fordítsa. Belgrád jún. 9. (A Pesti Hírlap tudó­sítójának távirata.) Nincsics hangsúlyozta, hogy öt évvel a há­­ború befejezése után a magyarok még mindig inter­náló táborokat tartanak fenn. Néhány képviselő köz­beszólt: — Represszáliákat kívánunk a magyar alatt­valók ellen! Dr. Koro­sec, a szlovén klerikális párt vezére, ezt kiáltotta: — Internálják a magyar követet! A szerbiai magyar ügyvivő, aki az ülést a diplomáciai páholyból hallgatta, ezekre a szavakra eltávozott. Nincsics Ausztriával szemben is fenyegető szavakat használt. Azt mondta, hogy Karinthiában hetvenezer szlovén lakik, akiknek még népiskolájuk sincs. Ki­jelentette, hogy ha ezen a helyzeten mielőbb nem változtatnak, a kormány kénytelen lesz az ügyet ko­molyan megvizsgálni és a helyzetet tisztázni, mert az egyenetlenséget nem lehet tovább tűrni és vala­milyen módon meg kell szüntetni. Játéklank a Margitszigeten. Ha igen, akkor meg kell csinálni, mert nem olyan időket élünk, hogy morális okokból lemondhassunk egy valóban jó üzletről. * Az eszményi bank, amely az a játékbar­langok közt, ami az oroszlán a macskák közt, a montecarlói kaszinó igenis jó üzlet a monacói államnak. Jó üzlet, mert: 1. monacói alattvaló nem vehet részt a játékban. (A kaszinóban levő detektívek szemé­lyesen ismerik az összes benszülötteket, — ami nem is nagy dolog, mert asszonyostul, gyerekes­tül, hercegestül, parasztostul mindössze 10 000-ren vannak.­­— és tüstént lefülelnék, ha le akarna telepedni valamelyik játékasztal mellé.) 2. Az óriási forgalmú bank olyan bőséges punkapénzt fizet a monacói hercegnek, hogy abból kitelnek a hercegség összes közköltségei, monacói ember nem is fizet semmiféle adót, akár a régi magyar nemes ember. 3. A montecarlói Játékbank B. T. valósá­gos tündérpalotákat épített és mesekerteket ültetett a kopár montecarlói sziklákra. Mindent összevetve: a játékbank jó üzlete Monaconak, mert monacói ember nem veszthet, csakis nyerhet rajta. A montecarlói kaszinó egy nagyszerű szivattyútelep, amely a külföldiek zsebéből kiszívja az aranyat és Monaco talaját öntözi vele. * Ezek után nyilvánvaló, hogy a budapest­margitszigeti bank is csak akkor lehetne nekünk jó üzlet, ha a montecarlói bevált elvek szerint vezetnék. Ha 1. a magyar közönséget távol le­hetne tartani a játéktól, ha 2. a jövedelmet, amelyet külföldi látogatók veszteségéből szerez a bank, túlnyomó részben magyar közcélokra fordítanák.­­ Ilyen feltételek mellett azonban soha senki nem fog arra vállalkozni, hogy játékban­cot alapítson Magyarországon! Akik több-kevesebb nyíltsággal propagan­dát csinálnak a margitszigeti banknak, fő­argumentum gyanánt a budapesti idegenforga­lom föllendítését szokták nekünk kilátásba helyezni. Ez azonban együgyűség, ha nem rosszhiszeműség. A játékbank és az idegen­forgalom között csak annyiban van összefüg­gés, hogy játékbankok ott szoktak keletkezni, ahol nagy az idegenforgalom. A bank megy az idegenek után és nem az idegenek a bank után. Igazán nem látom be, hogy a nemesvalutája Boldog idők, Boldog emberesc* Regény. (6) Jotas Rákosi Viktor* Katóka, ugy látszik, unta magát, mert nagy bosszúságomra Kőházi kollégámmal ka­cérkodott, amit különben okosan tett, mert ő volt köztünk a legfiatalabb és legcsinosabb. A mama viseletéből látszott, hogy Pista gyerek már szólt neki arról, hogy a bizonyítvány ügye meglehetősen jól áll, és hogy ez legnagyobb­részt az én fáradozásomnak köszönhető, mert már megérkeztekor oly melegen köszöntött, mint egy régi kedves jóbarátot és a vizsga köz­ben valahányszor ránéztem, és ő ezt észrevette, mindig nyájasan biccentett és kedvesen mosoly­gott felém ... Katóka egy cseppet sem vett részt anyjának melegen hálálkodó magavisele­tében, egykedvűen ült a helyén, sőt néha mint­ha ásítást igyekezett volna elrejteni legyezője mögött, mialatt tekintete szórakozottan sétált köröskörül. Megállapítottam, hogy cseppet sem foglalkozott velem többet, mint többi kollégám­mal ... ejnye de ostoba vagyok, hát miért fog­lalkozott volna velem többet? Hálából a Pista gyerek megmentéséért? Tudhattam volna, hogy a hála nem tartozik az ilyen kis­lányok erényei közé. Ahhoz, hogy velem többet foglalkozzék, legalább egy kis érdeklődés kellett volna, ez pedig nem volt benne. És egy gondolat tolako­dott föl bennem, mely meglehetősen elkeserí­tett és ez az volt, hogy úgy látszik, harminc tavaszon már kezd meglátszani rajtam... Budapest, csak úgy, mint Bécs vagy Ber­lin, ma a nagykártyások metropolisa. Embe­rek, akik a nappalt mint bankárok és bárók, mint ügyvédek és művészek alusszák keresz­tül, lámpagyújtáskor mint elszánt bakjátéko­sok ébrednek életre. Azzal legyünk tisztában, hogy a harmadik rend immár kiharcolta magá­nak az őt megillető helyet a zöld asztal mellett. A kártyás gentry oldalán ott ül a kártyás pol­gár, aki a tisztes munkában edzett idegerővel vág be ötre. Gazdasági törvény, hogy a kisiparost megeszi a nagygyáros és így természetes, hogy a pesti virágzó kártyakonjunktúra, amely ma elaprózódik kaszinók és klubok, fészkek és ott­honok, kávéházak és magánházak játékszobái­ban, magára vonta a nagytőke figyelmét is. A kéziüzem­ről a gépü­zemre, a bakról ,a roulette­re és a trente-ra akarnak áttérni. Szóval játék­bankot szeretnének alapítani a Margitszigeten. Akik eddig a margitszigeti bank ellen til­takoztak, mindig a morál nevében tették. Én azonban úgy találom, a morál ne szóljon bele olyan kérdésbe, amelyhez nem ért és amelyben végre is csak laikus. Nézetem szerint a kérdést így kell formulázni: — Jó üzlet volna Budapestnek a margit­szigeti játékbank. — Igen, vagy nem? A fülledt teremben kezdték mind a­ ket­ten nagyon kimelegedni, különösen a mama már egészen vörös volt. Egyszer csak valamit súgott a lányának, mire az látható örömmel ugrott föl és bizonyos, hogy magában ezt sut­togta: hála Istennek! Eltávoztak és én az aj­tóig kisértem őket, hol a mama megragadta a kezemet, becsületesen megrázta és köszönő sza­vakat rebegett. A kis­lány nem szólt semmit, kezet se nyújtott, hanem egy kedves pukellivel búcsúzott el tőlem. Most aztán a lábára is vet­hettem egy pillantást és megállapítottam, hogy nem nagy, egy kicsit vastag, de elég formás... a szemem azonban elkáprázott egy­ kicsit, mert papírvékonysága selyemharisnyája alól vakí­tóan tündöklött elő hófehér bőre... elvörösöd­tem erre a gondolatra, mert elszégyeltem maga­mat, hogy ezzel a gömbölyű, édes ártatlanság­gal szemben ilyen megfigyeléseket tudok tenni, komoly pedagógus létemre. Az utolsó tanári konferencián volt még egy érdekes jelenet, me­lyet érdemesnek tartok följegyezni. Sáska, a matematika komorarcú tanára azt kívánta, hogy a Pista gyereket csak úgy eresszük át a felsőbb osztályba, ha szülei vagy gondviselői becsületszavukat adják, hogy a jövő iskolai érvben nem hozzák vissza hozzánk, hanem más gimnáziumba viszik. Ez ellen én, úgy látszik, feltűnő hevességgel tiltakoztam, különösen arra fektetve a súlyt, hogy ha ennek hire megy, a fiút semmiféle iskolába fel nem veszik. Ekkora büntetést és megszégyenítést pedig igazán nem érdemel meg. Annyira belemélyedtem energi­kus tiltakozásomba, hogy későn vettem észre, hogy Sáska apró, szürke szemeit maliciózusan szegezi rám és arcán gúnyos mosoly siklik át. Sietve megfékeztem indulatomat, mert meg­ijedtem, hogy rögtön valami gonosz megjegy­zéssel fog kipakkolni. De nem tette, úgy látszik, nem volt egészen biztos érzelmeim megfigyelésé­ben. Végre is beadta a derekát és a fiú szeren­csésen átcsúszott, minden megszégyenítő fel­tétel nélkül... Nem mondhatnám, hogy a Pista gyerek nagyon a szívemhez volna nőve, ez az eredmény mégis olyan kellemes megnyugvás­félét keltett a lelkemben. Hogy miért?" Annak vizsgálatába nem mertem belebocsátkozni... IV. A vizsgálatokat befejeztük, az óriási iskolaépület hatalmas kapuja nagyot dördülve becsukódott és több mint két hónapig csukva is marad. Tanárok és tanulók boldogan szét­oszottak mindenfelé, részint, hogy új anyaggal pótolják az évközben magukból kiadott tudo­mányt, részint, hogy megemésszék az iskolai évben magukba szedett tudományt. Persze az utóbbi kategóriába nem mi tartoztunk, hanem a diákok, akiknek boldog semmivel se törődé­sét és ujjongó örömét bizony irigykedve néztük. Tanári karunk azt a szokást vette föl, hogy mielőtt a nagy szünetre szétoszottunk volna, az egyik tisztán fürdőzni, a másik turis­táskodni, a harmadik könyvtárakat vagy levél­tárakat tanulmányozni, itt Budapesten csinált egynehány együttes görbe napot. Ezeknek a rendezője Sáska számtantanár volt, akit meg­becsülhetetlen szimattal áldott meg a termé­szet: mindig pontosan tudta, hogy Budán hol PESTI HÍRLAP ^^^^^ \ 1926. Június 10., vasárnap.

Next