Pesti Hírlap, 1923. június (45. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-10 / 129. szám
meghiusítására most már nagyobb ágyút kell elsütni. Ugyanaz A kéz, amely a kisantant sajtóját irányította a Magyarországellenes kampányban, működött most is. A kisantant esze dr Benes húzódik meg kétségkívül a kulisszák mögött. Az 5 szelleme nyilatkozott meg Ninesicsben. A prágai kultúrember nem vállalta személyesen ezt a diplomáciai favágó munkát és ezért előtérbe tolta balkáni kollegáját. Nincsics úr szívesen vállalta. Mi az nekik odalent, egy kis rágalom. Csináltak ele már különb dolgokat is . . . Belgrád, jun. 8. Telt ház előtt tartott expozéjában Nincsics külügyminiszter kifejtette, hogy miután a legyőzöttek kivonni igyekeztek magukat a békeszerződésekben meghatározott kötelezettségeik alól, a szövetségeseknek állandóan organizálni kell erőiket, hogy az új helyzetet konszolidálhassák. A jelenlegi válságban megállapítható, mennyire szilárdak azok a kapcsolatok, amelyek a kisantant tagjait összefűzik. Lengyelország szintén a kisantannal halad együtt. A miniszter, miután megvilágította az SHS királyságiak viszonyát a többi államhoz így folytatta: Ezen a ponton sajnálattal állapítom meg, hogy az egyetlen kivétel Magyarország. Amióta a trianoni szerződés ratifikálása után Jugoszlávia és Magyarország között a viszony helyreállt, a királyi kormány igyekezett megvitatni és szabályozni sok kérdést, hogy normális szomszédi viszonynak vethesse meg alapját. A királyi kormánynak ez a törekvése nem járt sikerrel, mégpedig azért, mert a másik oldalon mindig rosszakarat nyilvánult meg. Az első nehézség onnan van, hogy magyar oldalon hiányzik a lojalitás a trianoni szerződés határozatainak végrehajtása körül. Az a jóakaró magatartás, amelyet magyar oldalon bizonyos nacionalista, sovinista és imperialista szervezetekkel szemben tanúsítottak, az a különös mód, ahogyan a hadsereg újjászervezésére és megerősítésére törekedtek, végül az a magatartás, amely a magyar sajtó részéről megnyilvánul: országvilág előtt igazolja, hogy a magyar kormány a trianoni szerződést csupán ideiglenes nemzetközi egyezménynek tekinti. Amelynek helyébe hamarosan a dolgok régi rendje kerül. Ez megmagyarázza, hogy a jóvátételi bizottság a maga működésében a magyar állam szervei okozta nehézségekbe és akadályokba ütközik állandóan, úgy hogy ezzel az erős ellenállással szemben megbízatását csak a legnagyobb üggyel-bajjal tudja teljesíteni. Szomszédaival szemben tanúsított magatartásával Magyarország nem adja bizonyságát annak, hogy jóakarattal igyekszik jobb viszonyok helyreállítására törekedni. Különösen a jugoszláv állampolgárokat üldözi, internálja, sőt alaptalanul halálra is ítéli (?) A békés megegyezésre irányuló minden törekvés hajótörést szenvedett a budapesti kormány elutasító magatartásán (?) Felmerül a kérdés, vájjon a jugoszláv kormány tartózkodását nem gyöngeségnek fogják-e fel? Magyarország politikája az országot súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetbe vitte, amelyből most külföldi kölcsön segítségével keresi a kivezető utat. A kölcsön megadása ellenében azonban meg kell teremtenie azokat a garanciákat, amelyeket Franciaország követel. Ilyenformán Magyarországnak nem lesz módja arra, hogy a kölcsönt az európai béke megzavarására fordítsa. Belgrád jún. 9. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Nincsics hangsúlyozta, hogy öt évvel a háború befejezése után a magyarok még mindig internáló táborokat tartanak fenn. Néhány képviselő közbeszólt: — Represszáliákat kívánunk a magyar alattvalók ellen! Dr. Korosec, a szlovén klerikális párt vezére, ezt kiáltotta: — Internálják a magyar követet! A szerbiai magyar ügyvivő, aki az ülést a diplomáciai páholyból hallgatta, ezekre a szavakra eltávozott. Nincsics Ausztriával szemben is fenyegető szavakat használt. Azt mondta, hogy Karinthiában hetvenezer szlovén lakik, akiknek még népiskolájuk sincs. Kijelentette, hogy ha ezen a helyzeten mielőbb nem változtatnak, a kormány kénytelen lesz az ügyet komolyan megvizsgálni és a helyzetet tisztázni, mert az egyenetlenséget nem lehet tovább tűrni és valamilyen módon meg kell szüntetni. Játéklank a Margitszigeten. Ha igen, akkor meg kell csinálni, mert nem olyan időket élünk, hogy morális okokból lemondhassunk egy valóban jó üzletről. * Az eszményi bank, amely az a játékbarlangok közt, ami az oroszlán a macskák közt, a montecarlói kaszinó igenis jó üzlet a monacói államnak. Jó üzlet, mert: 1. monacói alattvaló nem vehet részt a játékban. (A kaszinóban levő detektívek személyesen ismerik az összes benszülötteket, — ami nem is nagy dolog, mert asszonyostul, gyerekestül, hercegestül, parasztostul mindössze 10 000-ren vannak.— és tüstént lefülelnék, ha le akarna telepedni valamelyik játékasztal mellé.) 2. Az óriási forgalmú bank olyan bőséges punkapénzt fizet a monacói hercegnek, hogy abból kitelnek a hercegség összes közköltségei, monacói ember nem is fizet semmiféle adót, akár a régi magyar nemes ember. 3. A montecarlói Játékbank B. T. valóságos tündérpalotákat épített és mesekerteket ültetett a kopár montecarlói sziklákra. Mindent összevetve: a játékbank jó üzlete Monaconak, mert monacói ember nem veszthet, csakis nyerhet rajta. A montecarlói kaszinó egy nagyszerű szivattyútelep, amely a külföldiek zsebéből kiszívja az aranyat és Monaco talaját öntözi vele. * Ezek után nyilvánvaló, hogy a budapestmargitszigeti bank is csak akkor lehetne nekünk jó üzlet, ha a montecarlói bevált elvek szerint vezetnék. Ha 1. a magyar közönséget távol lehetne tartani a játéktól, ha 2. a jövedelmet, amelyet külföldi látogatók veszteségéből szerez a bank, túlnyomó részben magyar közcélokra fordítanák. Ilyen feltételek mellett azonban soha senki nem fog arra vállalkozni, hogy játékbancot alapítson Magyarországon! Akik több-kevesebb nyíltsággal propagandát csinálnak a margitszigeti banknak, főargumentum gyanánt a budapesti idegenforgalom föllendítését szokták nekünk kilátásba helyezni. Ez azonban együgyűség, ha nem rosszhiszeműség. A játékbank és az idegenforgalom között csak annyiban van összefüggés, hogy játékbankok ott szoktak keletkezni, ahol nagy az idegenforgalom. A bank megy az idegenek után és nem az idegenek a bank után. Igazán nem látom be, hogy a nemesvalutája Boldog idők, Boldog emberesc* Regény. (6) Jotas Rákosi Viktor* Katóka, ugy látszik, unta magát, mert nagy bosszúságomra Kőházi kollégámmal kacérkodott, amit különben okosan tett, mert ő volt köztünk a legfiatalabb és legcsinosabb. A mama viseletéből látszott, hogy Pista gyerek már szólt neki arról, hogy a bizonyítvány ügye meglehetősen jól áll, és hogy ez legnagyobbrészt az én fáradozásomnak köszönhető, mert már megérkeztekor oly melegen köszöntött, mint egy régi kedves jóbarátot és a vizsga közben valahányszor ránéztem, és ő ezt észrevette, mindig nyájasan biccentett és kedvesen mosolygott felém ... Katóka egy cseppet sem vett részt anyjának melegen hálálkodó magaviseletében, egykedvűen ült a helyén, sőt néha mintha ásítást igyekezett volna elrejteni legyezője mögött, mialatt tekintete szórakozottan sétált köröskörül. Megállapítottam, hogy cseppet sem foglalkozott velem többet, mint többi kollégámmal ... ejnye de ostoba vagyok, hát miért foglalkozott volna velem többet? Hálából a Pista gyerek megmentéséért? Tudhattam volna, hogy a hála nem tartozik az ilyen kislányok erényei közé. Ahhoz, hogy velem többet foglalkozzék, legalább egy kis érdeklődés kellett volna, ez pedig nem volt benne. És egy gondolat tolakodott föl bennem, mely meglehetősen elkeserített és ez az volt, hogy úgy látszik, harminc tavaszon már kezd meglátszani rajtam... Budapest, csak úgy, mint Bécs vagy Berlin, ma a nagykártyások metropolisa. Emberek, akik a nappalt mint bankárok és bárók, mint ügyvédek és művészek alusszák keresztül, lámpagyújtáskor mint elszánt bakjátékosok ébrednek életre. Azzal legyünk tisztában, hogy a harmadik rend immár kiharcolta magának az őt megillető helyet a zöld asztal mellett. A kártyás gentry oldalán ott ül a kártyás polgár, aki a tisztes munkában edzett idegerővel vág be ötre. Gazdasági törvény, hogy a kisiparost megeszi a nagygyáros és így természetes, hogy a pesti virágzó kártyakonjunktúra, amely ma elaprózódik kaszinók és klubok, fészkek és otthonok, kávéházak és magánházak játékszobáiban, magára vonta a nagytőke figyelmét is. A kéziüzemről a gépüzemre, a bakról ,a roulettere és a trente-ra akarnak áttérni. Szóval játékbankot szeretnének alapítani a Margitszigeten. Akik eddig a margitszigeti bank ellen tiltakoztak, mindig a morál nevében tették. Én azonban úgy találom, a morál ne szóljon bele olyan kérdésbe, amelyhez nem ért és amelyben végre is csak laikus. Nézetem szerint a kérdést így kell formulázni: — Jó üzlet volna Budapestnek a margitszigeti játékbank. — Igen, vagy nem? A fülledt teremben kezdték mind a ketten nagyon kimelegedni, különösen a mama már egészen vörös volt. Egyszer csak valamit súgott a lányának, mire az látható örömmel ugrott föl és bizonyos, hogy magában ezt suttogta: hála Istennek! Eltávoztak és én az ajtóig kisértem őket, hol a mama megragadta a kezemet, becsületesen megrázta és köszönő szavakat rebegett. A kislány nem szólt semmit, kezet se nyújtott, hanem egy kedves pukellivel búcsúzott el tőlem. Most aztán a lábára is vethettem egy pillantást és megállapítottam, hogy nem nagy, egy kicsit vastag, de elég formás... a szemem azonban elkáprázott egy kicsit, mert papírvékonysága selyemharisnyája alól vakítóan tündöklött elő hófehér bőre... elvörösödtem erre a gondolatra, mert elszégyeltem magamat, hogy ezzel a gömbölyű, édes ártatlansággal szemben ilyen megfigyeléseket tudok tenni, komoly pedagógus létemre. Az utolsó tanári konferencián volt még egy érdekes jelenet, melyet érdemesnek tartok följegyezni. Sáska, a matematika komorarcú tanára azt kívánta, hogy a Pista gyereket csak úgy eresszük át a felsőbb osztályba, ha szülei vagy gondviselői becsületszavukat adják, hogy a jövő iskolai érvben nem hozzák vissza hozzánk, hanem más gimnáziumba viszik. Ez ellen én, úgy látszik, feltűnő hevességgel tiltakoztam, különösen arra fektetve a súlyt, hogy ha ennek hire megy, a fiút semmiféle iskolába fel nem veszik. Ekkora büntetést és megszégyenítést pedig igazán nem érdemel meg. Annyira belemélyedtem energikus tiltakozásomba, hogy későn vettem észre, hogy Sáska apró, szürke szemeit maliciózusan szegezi rám és arcán gúnyos mosoly siklik át. Sietve megfékeztem indulatomat, mert megijedtem, hogy rögtön valami gonosz megjegyzéssel fog kipakkolni. De nem tette, úgy látszik, nem volt egészen biztos érzelmeim megfigyelésében. Végre is beadta a derekát és a fiú szerencsésen átcsúszott, minden megszégyenítő feltétel nélkül... Nem mondhatnám, hogy a Pista gyerek nagyon a szívemhez volna nőve, ez az eredmény mégis olyan kellemes megnyugvásfélét keltett a lelkemben. Hogy miért?" Annak vizsgálatába nem mertem belebocsátkozni... IV. A vizsgálatokat befejeztük, az óriási iskolaépület hatalmas kapuja nagyot dördülve becsukódott és több mint két hónapig csukva is marad. Tanárok és tanulók boldogan szétoszottak mindenfelé, részint, hogy új anyaggal pótolják az évközben magukból kiadott tudományt, részint, hogy megemésszék az iskolai évben magukba szedett tudományt. Persze az utóbbi kategóriába nem mi tartoztunk, hanem a diákok, akiknek boldog semmivel se törődését és ujjongó örömét bizony irigykedve néztük. Tanári karunk azt a szokást vette föl, hogy mielőtt a nagy szünetre szétoszottunk volna, az egyik tisztán fürdőzni, a másik turistáskodni, a harmadik könyvtárakat vagy levéltárakat tanulmányozni, itt Budapesten csinált egynehány együttes görbe napot. Ezeknek a rendezője Sáska számtantanár volt, akit megbecsülhetetlen szimattal áldott meg a természet: mindig pontosan tudta, hogy Budán hol PESTI HÍRLAP ^^^^^ \ 1926. Június 10., vasárnap.