Pesti Hírlap, 1923. szeptember (45. évfolyam, 196-220. szám)
1923-09-29 / 219. szám
.1923. szeptember 29., SZOLGat. PESTI HÍRLAP — (Olcsóbbodik a jószág.) Mint a Pesti Hirlap esztergomi tudósítója irja, az utóbbi napokban nagy kínálat mutatkozik mindenféle jószágban: lóban, igás ökörben és tehénben. Amíg szeptember elején hatmillió koronát kellett adni egy pár igáslóért, ma ugyanez az igásló négy és félmillióért kapható. Tehén, amelyik tizennégy liter tejet ad és ugyancsak szeptember elején két és félmillió korona volt, ma egymillió hatszázezer koronáért adható csak el. Egypár igásökör ugyanebben az időben hatmillió kétszázezer volt és most ötmillióért lehetett eladni. Takarmányhiányról nem lehet beszélni, hanem inkább a kivitel nehézségeiről. Az utódállamokban olcsóbb a jószág mint nálunk és ezért nem vagyunk versenyképesek. (Változékony, esős idő.) Hazánkban főleg nyugaton volt kisebb eső és ott ma is több helyütt esik. A hőmérséklet nem változott lényegesen. Tegnapi maximuma 22 fok Budapesten és Csengeren, ma reggeli minimuma 5 fok Egerben. Jóslat: Változékony idő várható, helyenként esővel, lényeges hőváltozás nélkül. (A közalkalmazottak még ebben az évben megkapják szövetjáranítóságukat.) Mint a Pesti Hírlap értesíti, a kormány véglegesen döntött a közszolgálati alkalmazottak folyó évi ruhaellátásáról. A KANSz erélyes harcot vívott ebben a kérdésben a pénzügyi kormánnyal, mert úgy látszott már, hogy a közalkalmazottak elesnek ettől a lényeges illetményüktől. Bár információnkat a legjobb helyről szereztük s eszerint még ebben az évben meg fogják kapni a közalkalmazottak ruhailletményüket, mégis, más oldalról szerzett értesülésünk szerint akadálya lesz az akció lebonyolításának az a körülmény, hogy a kormány az egyes cégekkel még június folyamán kötött megállapodást s ezek a cégek a változott viszonyokra hivatkozva, a júniusi megállapodást már nem hajlandók magukra nézve kötelezőkép elismerni. A hideg idők rohamos közeledése mindenesetre sürgőssé teszi a kérdés mielőbbi elintézését. (Spolarits György ünneplése.) Meleg ovációban részesítette a főváros társadalma Spolarits Györgyöt abból az alkalomból, hogy a sibflipartestület öt disz elnökévé választotta. A zsúfolásig megtelt ipartestületi teremben megtartott ünnepi közgyűlésen Deutsch Mór elnök leplezte le Spolarits kitűnően sikerült arcképét, amely Hollós Károly festőművész ecsetjét dicséri. Az ünnepi beszédet Neumann Béla mondotta. Vajna Ede és Purébl Győző tanácsnokok üdvözlő szavai után az Országos Iparegyesület nevében dr. Soltész Adolf az Iparosok Országos Szövetsége nevében Dobsa László, a rokoniparok részéről Bauer Rezső cukrász, mester, az iparhatóság nevében Unger Béla VI. kerületi elöljáró, régi pályatársai nevében Kelemen Benrik, végül a tisztviselők nevében dr. Dóczi Sámuel ügyész fejezte ki háláját és elismerését. Az ünnepelt egy millió koronás segítőalapot létesített ez alkalomból. (Tőkeemelések a pénzügyi bizottságban.) A főváros pénzügyi bizottsága péntek délben tartotta a nyári szünet után első ülését Buzáth János alpolgármester elnöklésével. Joanovich Pál a központi pénztárnál folyó rovancsolási munkálatokkal kapcsolatos visszás helyzetekre mutatott rá. Bibithi-Horváth János a napirend előtt a fővárosi cirkusz bérleti ügyéről szólott. Hangoztatta, hogy az Olympia részvénytársaság igazgatóságának tagjai, akik egyben a törvényhatósági bizottság tagjai, a pályázat benyújtásával összeférhetetlenséget követtek el. Azt kérdi az elnöktől, hogy ezek a bizottsági tagok a cirkusz ajánlatának benyújtása előtt lemondottak-e bizottsági tagságukról. Buzáth alpolgármester kijelentette, hogy ezt az ügyet a legközelebbi ülésen fogják tárgyalni. Ezután elhatározták, hogy a vásárpénztár alaptőkéjét 240.000.000 koronáról 1.520.000.000 koronára fogják felemelni. Jatzkó Pál azt kérdezte, hogy miért nem vezetik be a vásárpénztár részvényeit a tőzsdére. Vajna tanácsnok azt válaszolta, hogy a részvények nyolcvan százaléka a főváros birtokában van, a forgalomban levő csekély részvénymennyiség pedig nem teszi megokolttá a tőzsdére való bevezetést. Csupor József tanácsnok az egyik felszólalásra reflektálva megemlítette, hogy a főváros sohasem volt oka annak, ha a tisztviselőket nem tudták pontosan fizetni. Az Állatkert forgótőkéjét újabb ötvenmillió koronával emelték fel. Az ülést szombaton délelőtt folytatják. (Megint drágábban tojnak a tyúkok.) Két napig nem volt tojás a piacon és ma reggel már újra megjelentek a vásárcsarnokban a hatalmas tojásos járdák, de darabját ezúttal már harminc koronával drágábban árusították. A 450 koronás tojás azonban nem volt az egyedülálló újabb drágasága az élelmiszerpiacnak, mert "a birkahús mintegy ezer, a disznósajt pedig hatszáz koronával lett drágább— (Nyilatkozat.) A következő nyilatkozat közzétételére kértek föl bennünket: — Nagyságos Bettelheim Mór urnak. Kedves barátunk! Fölkértél bennünket, hogy dr Madarász Ernő úrtól a közöttetek ujabban fölmerült ügyben lovalmias elégtételt kérjünk. Ez év nyarán ugyancsak általunik lovagias elégtételt kértél dr Madarász Ernő úrtól egy alkivor történt, sértésért és ez alkalommal dr Madarász Ernő ur a lovagias elégtételt megtagadta. Ezen előzmények után követett el dr Madarász Ernő ur ujabb sértést veled szemben. Mindezeknél fogva kérésednek legnagyobb sajnálatunkra nem tehetünk eleget, mert ezen ügyet nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy lovagias elintézés tárgyául szolgáljon és nem vagyunk hajlandók dr Madarász Ernőúrtól akár ebben, akár más ügyben lovagias elégtételt kérni. A jelen ügyet részedről a lovagiasság szabályai szerint befejezettnek nyilvánítjuk és kérünk, hogy dr Madarász Ernő úrral szemben törvényes megtorlás eszközeit igénybe venni szíveskedjél. Fogadd kiváló nagyrabecsülésünk kifejezését, melyével vagyunk hiveid: Sándor Pál s. k., Beniczky ,'ödőnek fc . (Ingyenes elmebetegápolói tanfolyam) a lipót-VKi állami elmegyógyintézetben. Kezdete november 2. -I. Hidegkutl-ut 72. '' (Halálozás.) 'Banusch Ferdinánd szociáldemokrataképviselő, akin a minap súlyos béloperációt hajtottak végre, péntekendélben, a bécsi kereskedők szanatóriumában meghalt. (Leégett a vasvári hengermalom.) Péntekre virradó éjjel eddg ismeretlen okokból kigyulladt és szinte porrá égett a vasvári hengermalom. A tűz az emeleten kezdődött, ahonnan rövidesen átcsapott az egész berendezésre. Alig fél óra múlva az egész malom lángban állott. A hatalmas gerendák leszakadtak s ez a körülmény nagyon megnehezítette a tűzoltók munkáját. Amikor már nyilvánvaló lett, hogy az épületet megmenteni nem lehet, a tűzoltók a gépház és a mellette elhelyezett negyven hordó nyersolaj védelmére siettek. A malom teljesen leégett és a benne elhelyezett három vágón gabona is a lángok martaléka lett. A kár félmilliárd korona. Szeptember 29. (Szent Mihály nap.) Azt tudja a nép apraja-nagyja, hogy jó magyar szokás szerint Szent Mihály a szegődések I napja. Egykor, régen, csak az volt esemény Hogy há' szegődik mostan a Tarnócai bojtár, e derék legény Most a kérdés: az a fontos csak ma, Hogyha megjön Bethlen István Hová áll be Nagyatádi gazda? László vitéz. — (Az Országos Bírói és ügyészi Egyesület) elnöksége közli tagjaival, hogy több osztály kérelmére az október 7-iki országos katholikus nagygyűlésen résztvenni kívánó tagjaira tekintettel az október 7-ikére Szegedre hirdetett közgyűlését október 14-ére halasztotta. Az indulás és a részvétel egyéb körülményeiről külön körlevélben értesíti az osztályokat. (Az adótartozások) valorizálása törvényerőre emelkedett és október elsejétől kezdve a lejárt adótartozások után tíz százalék pótlékot kell fizetni. Az érdekeltségek a kormánytól a pótlékfelszámítási terminus elhalasztását kérték, de az intervenció nem vezetett eredményre és hétfőtől kezdve az adótartozásoknál felszámítják a tíz százalékokat. — (Házasság.) Faludy László MÁV ellenőr és Mersei Gizike 1. évi október hó 2-án negyed 5 órakor tartják esküvőjüket a rákospalotai református templomban. — (Zászlóavató ünnep.) A Székesfővárosi Gázművek tisztviselő- és munkásalkalmazottai által alakított Gázgyári Daléa önképzőkört a gyár igazgatósága egy remek mivű egyesületi zászlóval ajándékozta meg. A zászló selymét dr Sipőcz Jenő polgármester és dr. Ripka vezérigazgató egy hivatalos útjuk alkalmával Franciaországból hozták, a hímzőmunkát a Vilmos császár-úti székesfővárosi női ipariskola tanárnői és növendékei készítették remekbe. A zászlót a Dal- és önképzőkör székhelyén, az óbudai gázgyárban, szeptember 30-án fogja Vass József népjóléti miniszter fölszentelni. Ez után a m. Idr. kormány, a székesfőváros tanácsa, a törvényhatóság tagjai és az alkalmazottak részvételével tartandó avatóünnep keretében fogja a Gázművek igazgatósága átadni az egyesületi zászlót az önképzőkörnek. Az avatóünnepen a Budai Dalárda is szerepelni fog. — (Árion angol fogkrém frissítő hatású.) — (Ovomaltine önt is erősitii) — (Cérna) Agrária védjeggyel legjobb, legolcsóbb, mindig kapható 10—70-ig. Kérje mindenütt. — (Iskolai hír.) A Keresk. Tisztv. Orsz. Egyesülete által fenntartott egy éves női keresk. szaktanfolyamra a beiratások megkezdődtek. Vilmos császár-ut 78. —•(Az Astoria halljában az) 5 órai tea ma délután kezdődik. — (Amerikai „Snow-White") fogpaszta a legjobb. Kapható Török gyógyszertár. Király-utca 12. — (Készpénz tőkéjét heti kölcsön formában) legbiztosabban és legjövedelmezőbben gyümölcsöztetheti a Róth Bank utján Budapesten, Vilmos császár ut 45. Alapítási év 1906. — (Ha megbecsültette ékszereit), 5—15%-kal drágábban értékesítheti. Gyöngy, platina, brilliánson kivül beváltak napi árfolyamon arany-, ezüstpénzeket és tárgyakat. Facont külön fizetek- Hamisfogakat darabját 3000—4000 K és feljebb. Hartenstein ékszerbeváltó, Rákóczy-ut 9. — (Ékszer és brilliáns beváltás is eszközölhető) arany, és ezüstbeváltáson kivül IV, Vármegye-utca hét. Brilliánsbeváltás 10—12-ig. Pénztári órák aranyra és ezüstre 0—5-ig. — (Román, angol, francia, német, olasz, spanyol, orosz) négyes kezdő és haladó csoportok. Magánórák. Lipótvárosi Továbbképző, Falk Miksa utca 13. Telefon 116—95. — (Arról értesülünk, hogy a göteborgi jubiláris kiállítást október 15-éig meghosszabbították. SZÍNHÁZ ÉS ZENE. A m. kir. operaház tagjainak fizetésrendezése. Már ismételten hírt adtunk arról, hogy a m. kir. operaház művészeinek a múlt szezon végén lejárt szerződését sem akkor, sem most, mind a mai napig sem újították meg, hogy Máder igazgató, Mihályi főrendező, a karmesterek és a szólisták ez idő szerint szerződés és fizetés nélkül működnek és hogy egyelőre csak előlegeket kapnak majdan megállapítandó fizetéseikre. Megemlékeztünk arról is, hogy egynémely művész, koronánk ingadozó érfolyama miatt, dollárban vagy búza-valutában kívánja fizetését, és hogy ezek a követelések, ha teljesíttetnének, fölborítanák az operaház pénzügyi egyensúlyát. Ezeket a túlzott igényeket Wlassics főigazgató nem is teljesítette, hanem apellált a művészek hazaszeretetéhez, a magyar kultúrával szemben fönnálló hazafiúi kötelességérzéséhez «— de ebbeli fáradozása mededdig meddő és eredménytelen maradt. Most Wlassics főigazgató, hogy a további huzavonának véget vessen, a következő módszerhez folyamodott. A m. kir. operaháznál működő művészeket öt kategóriába sorozta, illetve számukra öt fizetési osztályzatot állapított meg. Az első és legmagasabb osztályban a fizetés havi két és félmillió korona, az ötödik és legkisebben havi nyolcszázezer korona — ennél kisebb fizetést magánénekesnek nem szánt. Mindegyik taggal levélben közölte a neki szánt fizetési összeget, és három napon belül kérte az ajánlat elfogadására vagy visszautasítására vonatkozó nyilatkozatot. De a főigazgatónak e levélbeli ajánlatát csaik öt tag fogadta el, a többi társulati gyűlés vagy másféle értekezlet keretében vitatta meg a fizetésrendezés akuttá vált ügyét, de egységes eljárásról még eddig nem határoztak. A fizetésrendezés kérdése voltaképen a színház belső ügye; nem is szólanánk hozzá, ha hean fenyegetné az ügy elmérgesedése vagy holmi válságos komplikációk keletkezése hazai operánk kulturális ügyét. Épen ennél a kulturális szempontnál fogva mi is hozzászólunk, de arra kérjük az operaháznak igen tiszelt és általunk különösen nagyrabecsült művészeit, legyenek tekintettel arra, hogy minden túlzott fizetésigényük teljesítése egyrészt újabb és újabb helyáremelést okoz, miáltal mind nagyobb rétegei a kevésbé tehetős középosztálynak kirekesztetnek, az operaházból, másrészt a valamennyiünk adójából az országos szükségletek ellátására összekerülő fedezetet csökkenti, illetőleg elvonja más kulturális céloktól. Ebben a szegény kifosztott, megcsonkított országban, hol családos köztisztviselőket, hoszszú és kifogástalan működés után el kell bocsátani, mert pénzügyeink nem bírják el valamennyinek további eltartását, igazán nem járja, hogy egy operaénekes föllépésenként milliós tiszteletdíjat kapjon. Szükségünk van, hazai zeneirodalmunk és kultúránk szempontjából operaházunkra, de ennél mégis fontosabb kórházaink és iskoláink kellős ellátásának ügye. Legyen minden operai művésznek annyi a fizetése, hogy abból gondtalanul megélhessen és kizárólag művészi hivatásával foglalkozhassék —ele azon túl nem szabad menni, mert akkor más fontosabb intézményektől vonjuk el az anyagi ellátást. Lám, az operaház csoportos személyzete, a zenekar, kórus és tánckar tagjai már megegyeztek a vezetőséggel és elfogadták a nekik fölajánlott fizetést Példájukat remélhetőleg követni fogják a magánénekesek is. Akik közülük nem érzi azt, hogy hazafias kötelessége, luxusigényeinek föláldozásával alkalmazkodni az elszegényedett ország jelenlegi pénzügyi viszonyaihoz, az keressen másutt boldogulást Művész hazája széles nagy világ, de a világgá menők gondoskodjanak — retúrjegyről is! (—id.) * (M. kir. operaház.) A Hugonották pénteki előadásán már megjelent Nasta Mihály is, az erdélyi származású tenorista és Raoul szerepében jelentős sikert is aratott. Az elbeszélést ízléssel énekelte, a párbaj előtti hatosban, még a magas cisz-re is felszökött és mindenképen jó utilitének bizonyult ezúttal is. Az előadás máskülönben is egyike volt a legjobbaknak. Sándor Erzsinek remek Valois Margitja, Sebők Sárinak drámai erejű Valentinája, Hajdú Ilonának csengő hangú művészi ízlésű apródja, továbbá Farkas, Szende, Kálmán Oszkár (a gyöngélkedő Venczell helyett adta Marcelt) és Szügyi sok és jól kiérdemelt tapsot kaptak. Fleischer Anteil lendülettel, csak néha kissé szelesen dirigált; most már ő is minduntalan fölugrik és egész hoszszában állva ágál, úgy mint Tittel. Hogy is mondja Schiller, wie er räuspert stb.! * (Az első fecske.) Szokatlanul korán, szeptember hó végén, nyíltak meg most a hangversenyterem ajtai, megnyíltak méltóságteljesen, ahogy az félmilliós terembérleti díjaknál illik, de főleg azért, mert már a megnyitó est is Dohnányi előkelő művészetének jegyében folyt le. A nagyszerű mester, kinek csudás géniusza páratlan szorgalommal is párosul, s fiki amellett, hogy mindenkor igaz gyönyörűséget kelt, még valóságos overwerkingot is végez (mint zongoraművész, dirigens, zeneszerző és zenetanár) a tavalyi hangversenyszezont is befejezte, az idei új szezont pedig megnyitotta, Flesch Károlylyal játszván három szonátát: Brahms (op. 78), Beethoven (op. 24) és Mozart egy-egy remekművét, játszották pedig kongeniális művészettel, a nagyszámú hallgatóság őszinte örömére. A szép kezdetnek remélhetőleg méltó folytatása lesz a többi... * (A Pesti Kabaré premierje.) A Pesti Kabaré, Újvári Ferenc igazgatásában, pénteken este mutatta be első műsorát, amelynek középpontjában Liptai Imre és Góth Sándor ismert vígjátéka: Hamar egy asszonyt! . . . állt A két főszerepben Góthéket ünnepelték. A többi darabot Harmat Imre és Kőváry Gyula írták. Haraszthy Mici két szerepben is csillogtatta pompás játéktudását. A közönség őt is sok tapssal jutalmazta. Kőváry Gyula, Virágh Jenő, Radó Sándor, Lukács Sári, Kondor Ibolya és Faragó Sári vitték még elsősorban sikerre az egyes számokat. A premier közönsége jól szórakozott. * (A Budai Színkör új operaegyüttese) pénteken mutatkozott be a Trubadúrban. Különösebb figyelmet Gaizler Lola széphangú Azncenája és Gödr