Pesti Hírlap, 1925. július (47. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-01 / 144. szám
, nem megyek, mert már úgyis az egész ház tele van azzal, hogy ő, Kodelka, sokat jár mihozzánk. — Mielőtt eltávozott volna, azt mondotta, hogy szívességre akar kérni. Átadott hetven millió koronát, hogy őrizzem meg. Neki sokszor van szüksége pénzre, mondotta, ezt a pénzt, ha odahaza tartja, elköltené, míg nálam biztos helyen tudja. Én azonban a pénzt nem fogadtam el, mire Kodelka visszavette. Léderer megveszi Kottelka zongoráját. — Meghívtuk Kodelkát, hogy a szentestét töltse nálunk. A szenteste előtt feljött Kodelka és azt mondotta férjemnek, hogy nagyon jó üzletet tudna, van-e Gusztinak ötven milliója. A férjem azt mondotta, hogy huszonkét milliója van,, de zongorát akar érte vásárolni. Erre Kodelka azt felelte férjemnek, hogy neki van egy zongorája, azt vegye meg a férjem. — Amikor bejöttem a konyhából, a férjem közölte velem, hogy megvette Kodelkától a zongorát. Meg is mutatta a cédulát, amelyen rajta volt a vételár és az, hogy január 5-én vesszük át Kodelkától a zongorát. Kodelka kevéssel ezután elment, vacsorára azonban visszajött. Férjemnek nagyon kellemetlen volt a dolog, annyira, hogy sokáig az előszobában beszélgetett Kodelkával, hátha eltávozik. Kodelka azonban levetette a felöltőjét és befelé tartott a szobába, úgyhogy a férjem kénytelen volt meghívni vacsorára. — Ekkor Kodelka karácsonyi ajándékot adott át nekem külön. Másnap, amikor eljött Kodelka, nem akarván, hogy ő nekem külön ajándékot adjon, viszonoztam én is a dolgot és én is adtam neki ajándékot. Kodelka ennek borzasztóan megörült és már éjjel egy óra volt, amikor arra ébredt, hogy mégis jó lesz eltávozni. Két nappal karácsony után ismét eljött és megint hozott egy sonkát. Megkért, hogy főzzem ki, mert szeretne megint egy kellemes estét tölteni velünk. — A férjem nagyon haragudott ezért és boszszantotta, hogy én az ajándékot elfogadtam. Kodelka este fél hét órakor jött vissza és ekkor szólt a férjemnek, hogy sikerült neki a husszállítás. Egy Csányi nevű főhadnagy járta ki, hogy megkapja a szállítást. „... meg akart csókolni, de pofonütöttem." — Fél tízkor szóltam férjemnek és Kodelkának, hogy én lemegyek a kutyával sétálni. A férjem azt mondta, hogy nagyon hideg van, majd ő viszi le a kutyát sétálni. így is történt és Léderer Sándor a bíróság előtt. Léderer Gusztávot három csendőr állítja a bíróság elé. Lédererné szünet közben zsebkendőjét ajkához szorítva (Otofoto) (Otofoto) ül egy széken. Thomson nevű úrhoz, Mr. Thomsonnak kitűnő könyvtára volt, amely örökségképen került birtokába. Ennek a hatalmas segédeszköznek támogatásával barrister lett belőle . Róbert látogatásának most az volt a célja, hogy kölcsönkérje tőle a Döntvények második, bővített kiadásának nyolcadik kötetét, mely a végrendeletekről szólt. Mr. James Short ügyfelei megérkezéséig buzgón belemerült ennek tanulmányozásába. Eustace ezalatt két pennyért jegyet váltott az omnibuszra s elment a City egyik nagyforgalmu bíróságához, amelynél Mr. John Short solicitor gyanánt működött. Mr. Short irodája, amint Eustace egy kifüggesztett jegyzékből megtudta, egy akkora háznak a hetedik emeletén volt, amilyet még életében soha nem látott. Mindamellett is bátran nekivágott a lépcsőknek s öt percnyi kapaszkodás után, ami a corwalli bányák lejáróit juttatta eszébe, megérkezett egy kis ajtóhoz úgyszólván a háznak legtetején, ahol festett betűkkel díszlett a cím: Mr. John Short, Solicitor. Kopogtatására egy kis fiú nyitott ajtót olyannyira hasonló James Short írnokához a Tempteban, hogy Eustacecsaknem megijedt tőle. Később aztán ez a titok is megfejtést nyert. A két fiú, mint gazdáik, szintén ikertestvér volt. Mr. John Short otthon volt s Eustace rögtön a szine elé juthatott. Látszatra valami hatalmas köteg iratot tanulmányozott, mely bélyeges papírra írt okmányokból állott, de Eustace, ahogy jobban odanézett, észrevette, hogy az iratok széle nagyon sárga és a tinta rajtuk nagyon fakó. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, ha tekintetbe vesszük, hogy Mr. John Short ezt az iratcsomót az iroda felszerelésének egyéb tárgyaival vette át. XVI. FEJEZET. A Short-testvérek munkában. — No, Eustace, mit hoztál? Csak nem ebédre akarsz meghívni,? — kérdezte Mr. John Short. — Tudod-e, hogy már azt kezdtem gondolni, valami kliens jön? — Szavamra mondom, el is találtad, öregem, — felelte Eustace. — A testvérednél jártam s ő küldött hozzád, mert azt mondja, nem fogadhat feleket anélkül, hogy solicitor ne legyen velük, tehát hozzád küldött. — Nagyon helyes, tökéletesen helyes James testvéremtől Tekintve, hogy milyen kevés alkalma van hivatásának teendőit megismerni, szinte azt mondhatnám, csodálatosan jól ismeri az idevonatkozó szabályokat. Nos, hát mi is volna az az ügy? — Hát kedves John, ez nem olyan egyszerű s miután a testvéred azt mondotta, hogy pontban kettőre vár bennünket, azt hiszem, legjobb lesz, ha most átmegyünk a Templeba s kettőtök előtt egyszerre ismertetem a dolgot. — Helyes. Általában nem szívesen hagyom ugyan el ilyenkor az irodámat, mert esetleg ügyfeleimnek okozok ezzel kellemetlenséget, különösen azoknak, akik vidékről jönnek be. De a te kedvedért igazán kivételt tehetek. Eustace, William, — fordult # PumpCourtbeli síp hasonmásához, — ha valaki keresne, legyen szíves megmondani, hogy Mr. Shortnál vagyok igen fontos tárgyaláson a Pump-Courtban, de remélem, hogy fél négyre viszszajöhetek. — Igen, uf-ijin, — mondotta William, miközben becsukta mögöttük az ajtót, — meg fogom mondani. —Ezzel bement s visszahelyezte az avult iratcsomót a polcra, honnan egy kliens érkezésének első gyanújára minden nehézség nélkül elő lehet venni. Az ügyes ifjú ezután cédulát akasztott ki az ajtóra azzal a felírással, hogy rögtön visszatér, majd lesietett az udvarba, hol néhány más hasonló kori „írnok" társaságában hozzálátott a gombozás érdekfeszítő játékához. Eustace és jogi tanácsadója ezután csakhamar megérkeztek a Pump Courtba s hogy dagadt James barrister keble a büszkeségtől, mikor pályafutása alatt ezúttal először egy igazi solicitor látott ajtaján belépni egy igazi kliens kíséretében! Jobban szerette volna ugyan, ha a solicitor történetesen nem a saját ikertestvére és a kliens nem a jóbarátja, de azért mégis csak gyönyörű látvány volt. — igazán gyönyörű látvány! — Tessék helyet foglalni, urak, — mondotta méltóságteljesen. Azok engedelmeskedtek. (Folyt köv.) PESTI HIRLAP 1925. julius l., szerda, én Kodelkával együtt maradtam a lakásban. — Kodelka izgatottan sétált le és föl a szobában, majd hozzám jött, megfogta a karomat és így szólt: — Nem bírom tovább nézni, hogy ön egy ilyen műveletlen embernek a felesége. Legyen az én feleségem. — Ezzel magához vont és meg akart csókolni. De én pofonvágtam. Kodelka azonban nem tágított. — Ebben a percben a férjem csengetett, majd bejött. Kodelka ekkor hirtelen eltávozott. „ Mindent elmondottam az Uramnak." — Amikor a férjemmel egyedül maradtam, elmondottam neki az esetet. — Nézd Guszti, — mondtam, — már hosszabb ideje történik az, hogy ez a Kodelka folyton szerelmi ajánlatokkal üldöz és azt mondja, hogy váljak el tőled. Én sohasem szóltam idáig neked, mert nem akartalak molesztálni. Most azonban szólok, mert ma meg is akart csókolni. — A férjem nem akarta elhinni Kodelkáról. — Ja, te nem hiszel el semmit, — mondtam én erre, — te azt hiszed, hogy mindenki olyan férfi, mint amilyen te vagy. Lédererné előzőleg azt mondotta férjének, hogy ha Kodelka eljön, bújjon el az úriszobában, ő pedig majd kérdőre vonja Kodelkát előző napi viselkedéséért. — Ebben megegyeztünk, — folytatja az aszszony. — Mikor Kodelka jött, az uram elbújt az uriszobában. Kodelkát bevezettem az ebédlőbe és felelősségre vontam, hogyan mer egy uriasszonnyal, akinek a vendégszeretetét élvezi, így viselkedni. Kodelka épen védekezni kezdett, mikor az uram az előszobán át bejött. Kodelka nagyon udvariasan üdvözölte, mintha semmi se történt volna. Kodelka otthagy hetven milliót. Kodelka udvariasságát a férjem nagyon hűvösen fogadta. Kodelka észre is vette a hűvös hangulatot és hamar elment. Másnap délelőtt azonban ismét följött és azt mondotta, hogy sok pénz van nála, nem akarja magával vinni, mert még valami baj érheti, itt hagyja nálunk. Megolvasta és átadta. Az összeg hetven millió volt. Délután az uram hazajött, megmondtam neki, hogy itt volt Kodelka és itt hagyott pénzt. Az uram is megolvasta az összeget. Amikor Kodelka délután eljött, az uram eléje dobta a pénzt, hogy engem ne terheljen ilyen ügyekkel. Kodelka számolatlanul akarta zsebre dugni a pénzt, én azonban követeltem, hogy számolja meg, mielőtt elteszi. Ezután a jelenet után történt, hogy a férjem azt mondotta nekem: — Nem akarom többé ezt a Kodelkát nálunk látni. Mikor én azt feleltem neki, hogy te vagy az oka, hogy még ide jár, mert csak egyszer kellene szólnod, akkor többé nem jönne, az uram kijelentette, hogy a legközelebbi találkozásukkor megmondja Kodelkának, hogy ne jöjjön többé hozzánk. «