Pesti Hírlap, 1925. szeptember (47. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-06 / 200. szám
1925. szeptember 6., vasárnap. PESTI Lil I ALAP Rách Antal, a Glória filmgyárgazgatója készítette. Címe: Az elhagyottak. A sikerült kép érdekfeszítően felépített drámát, lebilincselő cselekményt elevenít meg előttünk a fehér vásznon. Sok szív, melegség, filmszerűség avatják Az elhagyottakat a szezon vonzó filmjévé, azonkívül főleg a rendelést kell szóvá tenni, amely ugyancsak Forgách Antal érdeme. Az elhagyottak főszerepeit a filmművészet ismert jelesei sok odaadással és hivatottsággal játsszák meg. Különösen Vándori Gusztáv Saci von Blondel és a tehetséges Dán Norbert neveit kell kiemelnünk, de Réthey Lajos Vendrey Ferenci, Szegő Endre, Szőke Lajos is kitűnően játszanak a jól sikerült filmen. Jackó Cia, a kis filmművésznő elragadóan kedves és közvetlen. A film tiszta fotográfiája Bécsi József operatőr jeles munkája. A Royal-Apolló közönsége, — ahol a kép e héten pereg — tapsokkal honorálja minden egyes előadás alkalmával .4. elhagyottakat. Aoyal-Apolló háromórás műsorának keretében művészi hatást kelt még a Brandenburg lovagja, című tökéletes szépségű Ufa-kép, amelynek stílusos megrázó szövegét Gábor Jenő írta. De fölötte tetszik a Tango Argentino című Paramount-film is. tnHHMIHBBnHBNBaHaaHflHBXB(a<SMBmtllHHaigM | A JÖVŐ HÉT SZENZÁCIÓJA • I GLORIA SWANSON LEATRICE JOY jjj Jj VÁRKONYI MIHÁLY •J , TOM MOORE R. W. GRIFFITH • együttes fellépte a ^ Royal Apollo • Omnia * Corso 9 • csütörtöki uj műsora keretében masHHaHHaaHHasaaHHaaissinBHflaHHHHaHffBsi * (A Kamarában ma Zigota 7 felv. burleszkje és Haya Cawa fellépte) az Öltem... főszerepében fé. 5, negyed 7. 8, 10 órakor. JE71JM ZINGELO Bátraké a szerencse kizárólag a Márfius Emília Park mozgóban látható. Előadások negyed 8, negyed 10 órakor. * (A Corvin Színházban ma a 7 felv. Zigota burleszk) és az Álmok rabszolganője fél 4, fél 11, fél 8 és fél 10 órakor. * (A Gaál Béla vezetése alatt álló Flmművészeti iskolába) a beiratkozások megkezdődtek. Jelentkezni lehet délután 3—5-ig a Star-filmgyár Pasarétiút 80. sz. műtermében. (Tel. 161—87.) * (Zenész-sztrájk a bécsi mozikban.) Bécsből jelentik: A mozgószínházak tulajdonsai és a zenészek között bérkonfliktus tört ki. A zenészek 30 százalékos fizetésemelést kérnek és minthogy kívánságukat nem teljesítették, ma sztrájkba léptek. Szombat este nem szólt a zene a bécsi mozikban. TÖRVÉNYKEZÉS.. — Villamosjegy-csalás. Lichtig Mihály szabósegéd júliusban egy elhasznált villamosjeggyel akart utazni. A kalauz, a kocsivezető és az ellenőr azonban észrevették, hogy a jegyet a megállónál a földről szedte föl. Leszállították a villamosról és átadták a rendőrnek. Dr. Rád Illés büntetőbíró szombaton tárgyalta az ügyet. A bíróság több tanú kihallgatása után másfélmillió korona pénzbüntetésre ítélte a szabósegédet. Ugyancsak elitélte Rád biró Garay Ilonát is, aki a pesterzsébeti villamoson elhasznált jeggyel utazott. Ő azonban kisebb büntetéssel úszta meg az ügyet, mert Garay Ilonát a bíróság mindössze kétszázötvenezer koronára ítélte. — Árdrágító késes. Zarádi Józsefné Baross utcai késkereskedő árdrágító visszaélés vétségével vádoltan állott szombaton az uzsorabíróság előtt. Az volt ellene a vád, hogy egy százezer korona értékű elefántcsont kést háromszáznyolcvanezer koronáért adott el. A bizonyítási eljárás során kiderült az is, hogy a kés nem is elefántcsontból való volt. A bíróság a vádlottat három millió korona pénzbüntetésre ítélte árdrágító visszaélés vétségéért. — Sikkasztott-e a román konzulátus titkárától? Martin Demeter, a román konzulátus titkára, amikor felesége holttestét Kolozsvárra szállította, felesége ékszereit átadta Szalay Jenő papírügynöknek, akit évek óta ismert. Az átadott nagyértékű ékszerek egy kaucsukskatulyában voltak elhelyezve. Martin Demeter később az aranyóráját is Szalayra bízta, miután a román konzulátuson egész nap el volt foglalva és nem tudott lakása őrizéséről kellően gondoskodni. Egy ízben aztán szüksége volt az aranyórára, de mikor azt Szalay Jenőtől elkérte, azt a választ kapta, hogy az neki az órát visszaadta. Martinnak sehogysem tetszett ez a dolog s most már az ékszerek után is kezdett érdeklődni. Mikor először kérte a titkár, akkor azt válaszolta neki Szalay, hogy nem tartja ,majd másnap el fogja hozni. Másnap Martin meg is kapta a kaucsukdobozt, de mikor átnézte az ékszereket, feltűnt neki, hogy az egyik nagyértékű brilliánsgyűrüben a legnagyobb kő ki van cserélve. Másoknak is megmutatta a gyűrűt, akik szintén konstatálták, hogy a középső nagy kő helyett egy silányabb zafirkő van behelyezve. Erre azután sikkasztás büntette címén feljelentést tett Szalay Jenő ellen. Szalay Jenő azzal védekezett, hogy a kaucsukdobozt tényleg átvette, de annak tartalmát meg sem nézte, úgy, hogy nem tudja, hogy tényleg volt-e olyan brilliánsgyűrű, amilyenről Martin Demeter panaszt tett. Az órára nézve azt adta elő, hogy azt a tikárnak tényleg visszaadta. Ebben az ügyben szombatra volt a főtárgyalás kitűzve Fayl Ivor törvényszéki tanácselnöknél, de mivel a vádlott a tárgyaláson nem jelent 11 KÖZGAZDASÁG. A főkalászosok hozama újra javult, három kapásnövény becslése rosszabbodott. — Hivatalos jelentés. — A földmivelési minisztérium szombati kimutatásában újra foglalkozik a négy főkalászossal, amelyek átlagos minőségi súlyát is föltüntetik. A búza, rozs és árpa hozama megint emelkedést tüntet föl, amivel szemben a kukorica, burgonya és cukorrépa becslése rosszabbodott, de még mindig jelentékenyen nagyobb e kapások eredménye a tavalyinál. Most már meleg, száraz idő kellene a betakarítás és az őszi munka, valamint a répa cukortartalma érdekében. A jelentésből közöljük a következőket: Buza. A buza cséplése nagyobb uradalmakban helyenkint még folyamatban van. A termés általában kielégítő s a dunántúli dombos vidéken a legjobb. Hektoliterenkénti minőségi súlya is a legnagyobb, többnyire 77—79 kg között váltakozik. Országos átlagban 77.96 kg. A learatott terület 2,533.156 kat. hold, amelyen a várható termés 7.1-3, összesen mintegy 18,060.000 métermázsa. A négy héttel ezelőtt közzétett becslés alkalmával összesen mintegy 17.976.000 ram termést reméltek. A többlet tehát 82.000 mmázsa, ami egyrészt a cséplések alkalmával a mennyiségre vonatkozólag tapasztalt kellemes meglepetésekből, másrészt pedig a szemeknek a reméltnél jobb minőségéből származik. A múlt évben learatott 2.460.564 hold területen átlag 5.70, összesen 14.034.771 mmázsa búza termett. Rozs. A rozs cséplése szintén csak néhány nagyobb uradalomban van még folyamatban. A termés ugy mennyiségre, mint minőségre nézve általában szintén kielégítő s ugyancsak a dunántuli dombos vidéken a legjobb. Hektoliterenkénti minőségi súlya többnyire 71.—72 kg között váltakozik, s országos átlagban 71.61 kg. A rozs learatott területe 1,188.978 kat. hold, amelyen 6.59, összesen mintegy 7,842.000 mmázsa a termés. A négy héttel ezelőtt, közzétett becslés alkalmával 1.709.000 mmázsát vártak. A többlet tehát 133.000 mmázsa. A mult évben 1.152.184 kat. hold területen 5.614.498 mmázsa rozs termett. Árpa. Az árpa cséplését mindenütt elvégezték. A termés a négy héttel ezelőtti becslésnél itt is valamivel nagyobnak mutatkozik Hektoliterenkénti minőségi súlya többnyire 63—65 kg között váltakozik, s országos állagban 64.66 kg. Az árpa learatott területe 726.329 kat. hold. Ezen holdankint 6.65, összesen 4,831.000 mmázsa az idei termés. A négy hét előtt közzétett becslés alkalmával holdankint 6,56, összesen 4,767.000 mmázsa termést reméltek. A többlet tehát 64.000 métermázsa. A mult évben 3,203.123 mmázsa árpa termett. Zab A zab cséplése egyes nagyobb uradalmakban még folyik, de általában véve szintén befejezést nyert. Mennyiség tekintetében a négy hét előtti becsléssel szemben igen csekély, mindössze 2000 mmázsát tevő csökkenés mutatkozik. Hektoliterenkénti minőségi súlya többnyire 44—46 kg között váltakozik s országos átlagban 45.33 kg. A zab területe 511.741 kat. hold. Ezen holdankint 6,49, öszszesen 3.322.000 mmázsa a termés. A négy hét előtt közzétett becslés alkalmával holdankint 6,50, összesen 3,324.000 mmázsa termésre volt kilátás. A múlt évben learatásra került 498.216 katasztrális holdon összesen 2,280.718 mmázsa zab termett. Kukorica: A tengeri általában jó, sok helyen igen jól fejlődött, de az esős és hűvös időjárás az érést késlelteti. Az esős viharok helyenként sok tengerit ledöntöttek, sőt kitörtek, míg más helyeken jégveréstől szenvedett elég érzékeny károkat. Ezeknek a károsodásoknak tulajdonítható, hogy a legutóbbi (augusztus 19-iki) becsléssel szemben ezúttal kisebb terméskilátás mutatkozik. A folyó évben a tengeri területe 1,814.666 kat. hold. Ezen 13.02, összesen 23,622.000 mmázsa szemes tengeri várható. A legutóbb közzétett termésbecslés szerint kat. holdankint 13.29, összesen 24,112.500 mmázsa szemes tengeri termésre számítottak. A csökkenés tehát mintegy 490.000 mmázsa. A múlt évben 1,729.057 kat. hold területen összesen 18,828.066 mmázsa szemes tengeri termett. Burgonya A burgonya fejlődését az időjárás elősegítette. A korai burgonya szedését megkezdték, de az eső sok helyen hátráltatja azt. Gumó bőven van alatta s elég szépek, de az esős idő sok helyen meggyengítette és romlásnak indultak. Ennek következtében a burgonya terméskilátás is a legutóbbi becsléssel szemben csökkent. A burgonya területe 444. 884 kat. hold, amelyen 33.05, összesen mintegy 23.600 000 mmázsa termés várható. A legutóbb közzétett becslés szerint holdankint 54.24, összesen mintegy 24,133.200 mmázsa termést reméltek. A csökkenés tehát mintegy 530.000 mmázsa. A múlt évben 430.294 hold területen 35.68, összesen 15,351.479 mmázsa termett. Cukorrépa Az esős időjárás a cukorrépa fejlődését is előmozdította ugyan, másfelől azonban éppen úgy, mint a burgonyánál, káros, amennyiben a sok eső helyenkint gyökérrothadást idézett elő. Az ezáltal mutatkozó terméscsökkenés egyelőre még jelentéktelen s jó meleg időjárás a kárt helyrehozná. Meleg időjárás nélkül a répa cukortartalma is veszélyeztetve van. A folyó év területe 114.957 kat. hold. Ezen 133.62, összesen 15,360.000 mmázsa termés várható. A legutóbb közzétett becslés szerint holdankint 134.18, összesen 15.425.000 mmázsa termésre volt kilátás. A csökkenés tehát mintegy 65.000 mmázsa. A múlt évben 118.076 hold területen 12,742.032 mmázsa termett. Egyebek: A takarmányrépa a kedvező időjárás folytán erősen fejlődik, levélzete még mindig üde és zöld és általában mindenütt jó termésre van kilátás. Az őszi repce vetése helyenként még folyamatban van. A korábban vetett, jól és egyenletesen kel és elég síka. A kender és len áztatása, szárítása és tirolása folyamatban van. Úgy minőségre, mint mennyiségre jó közepes termésre van kilátás. A dohány törését rövid idő alatt teljesen befejezik. A levelek szép nagyok és egészségesek, száradásának azonban a nedves időjárás nem kedvez. Egyes vármegyékben (Bács-Bodrog, Heves, Nógrád, Borsod, Csanád) a jég és szélvihar okozott kisebb-nagyobb kárt. Általában azonban jó termés ígérkezik. Gyümölcs. A gyümölcsfák közül a szilva és a dió jó, az alma, körte és őszibarack jó közepes termést ígér. Becslés. A kisebb terményekre, vonatkozólag beérkezett becslési adatok országos átlagban a követke-, zők: (A minősítő becsléseknél a kitűnő terméskilátások jelzésére = 1, a jóra = 2, a közepesre = 8, a gyengére =4, a rosszra = 5-ös számjegy szolgál.) Takarmányrépa 2.01 (volt 1.86), őszi repce (új vetés) 2.03, kerti vetemények 2.08 (1.97), paprika 2.04 (200), vöröshagyma 1.94 (1.87), bab 2.22 (2.12), egyéb hüvelyesek 2.23 (2.15), káposzta 2.18 (2.06), komló 2.22(1.97), köles 2.25 (2.18), tatárka 2.36 (2.42), cirok 2.20 (2.03), kender 2.38 (2.23), len 2.35 (2.30), dohány 2.40 (2.35), lóhere 2.21 (2.07), lucerna 2.14 (2.09), egyéb mestreséges takarni. 2.20 (2.11), rét 2.25 (2.25), legelő 2.51 (2.45), szilva 2.38 (2.28), alma 2.35 (2.41), körte 2.65 (2.53), őszibarack 2.67 (2.51), dió 2.48 (2.36). Szőlő A szőlők egyes helyeken igen szépen fejlődnek, sok helyen azonban az utóbbi napokban uralkodó nedves és hűvös időjárás a rothadást nagymértékben előmozdította. Kecskemét és a pécsi, siklósi, szentlőrinci és szigetvári járás több községének szőlőiben jégverés volt, ami számbavehető kárt okozott. A fürtperonospora, lisztharmat, fakórothadás tovább terjedt. A veszprémi kerületben a kártevő rovarok közül, ez évben különösen sok a darázs, ami az élcben levő szőlőbogyókat kikezdi. Ez idő szerint közepes termés várható. A bor ára minőség szerint fokonként 500—900 korona, literenként 5000—12.000 K között mozog. Borkereslet újabban a borok iránt megélénkült. Uj termésre kötések még nem igen történtek. .. A legközelebbi hivatalos vetésjelentés szeptember 19-én tétezik közzé. Malomkoncentráció. A nagy malmok súlyos adót vetnek ki az országra. A nagymalmok megmutatták Vass miniszternek, hogy a liszt olcsó és az árak leszállítására nem képesek. A lisztárak csakugyan nem drágák, ha ismét meglesz a malomkoncentráció, amelyről most folynak tanácskozások és amely, ha nincs is meg, bizonyos tökéletlen formában megvolt eddig is. Megvolt abban a formában, hogy a nagymalmok, toha kapaciásukat negyedrészben sem használhatták ki, a lisztárba belekalkulálták amit a teljes kapacitás jelent tőkében, berendezésben, személyzetben és amortizációban. Ha a tökéletes koncentráció kész, amber kételkedni mi,és semmi okunk akkor ez azt jelenti, hogy szépen megállapodnak abban, hogy a malmok nagy részét üzemen kívül helyezik, elvégzi az őrlési munkát a vidéki malmok mellett egy pár fővárosi nagymalom de azért kapják az őrlési hasznot a többi leszerelt malmok is, kapják a nyugdíjjárulékokat. A kannák a tisztviselői és igazgatósági jövedelme-