Pesti Hírlap, 1926. december (48. évfolyam, 274-299. szám)

1926-12-03 / 276. szám

1926. december 3„ péntek. pesti hírlap Színházi tükör. Az utolsó emberfeletti ember. — Nietzsche é­s Zaratusztra a színpadon. — A Lavolette-család, Btieux új darabja. Feruccio Vecchi háromfelvonásos drámáidban két embert állított szembe, aki a huszadik század két­szöges ellentétben lévő erkölcsi meggyőződését képviseli. Az egyik Fornani, a mérnök, önfeláldozó és bátor, kész föláldozni tulajdon életét az országa jó­voltáért, ernyedetlenül küzd s minden becsvágya az, hogy az olasz föld mélyében petróleumforrásokat találjon. Adatok, nyomok vannak kezében, bizo­nyos abban, hogy eléri célját. Egy kénbánya igaz­gatójának nevezik ki s nem messze a bányától meg­kezdi kutatását. Felesége gyöngéd nő, szerelmes belé, egész lelkével mellette van a harcban. De hogy boldoguljanak, egy hatalmas, minden erkölcsi aggály nélkül való bankárhoz kell fordul­­­niok, Anselmihez, aki a mérnök megtestesült ellen­téte. Ez a könyökember semmi irgalmat, emberi be­látást nem ismer. Nietzsche a bibliája, Zaratusztra elveit vallja a magáénak, emberfeletti ember akar lenni. Levet magáról minden érzelmet, kaján és hi­deg. Íróasztalán ott a mester jelképe: a sas és a kígyó. Az embereket szolgáinak tekinti, kineveti a mérnököt, aki a bányászainak életét éli s bányá­szainak ruháit viseli. Miután kitudódott, hogy a mérnök milyen kí­sérletezést folytat, a bankárral összeköttetésben levő amerikai és angol pénzcsoportok mindenáron meg akarják hiusítani a vállalkozást s a maguk számára biztosítani a hasznot. Anselmi összehivatja a bánya-részvénytársaság igazgatóságát, véget vet­tet a munkának. A mérnök életének műve megsem­misül. Felesége a bankárhoz fut. Anselmi számított erre a lépésre. Ez a ragadozó sas most maga előtt látja a prédát. Gyűlöli a mérnököt, mert lenézően beszél róla és elvettei s most elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon rajta, elcsábítsa feleségét. Elmésen, szemtelenül udvarol neki, bevallja szen­vedélyét, megrontja őt fenhéjázó elveivel. Az ura — mondja neki — szerencsétlen álmodozó, aki ha­szontalan munkája miatt elhanyagolja feleségét, más férfira lenne neki szüksége, aki méltó rá, olyan férfira, aki szeretni tudná s mindenki fölött van és mindenki ellen. Az asszony öntudatlanul már régen érezte, hogy a bankár hat rá férfias határozottsá­gával s enged a szavának. Amikor kijön a bankár lakásából, "találkozik vele a férje, ez beront a ban­kárhoz és szemébe vágja, hogy becstelen. A bankár megnyergeli az újságokat, az em­bereket és célt ér. Elüti ellensége kezéről a bányát, a petróleum-forrásokat s már a felesége se áll mel­lette. A mérnök erre főbe lövi magát. De ellenfele is pórul jár: merész spekulációja csődöt mond, va­gyonát elveszti. Menekülni akar az özveggyel, a szeretőjével, de az most nem követi.. Minden mun­kája romban hever előtte. Akkor tehetetlen kétség­beesésében igy kiált föl: — Átkozott legyen Zaratusztra ... * Brieux. A vörös talár és A métely szerzője, új drámát irt. Ez a francia drámaíró eszmékből alkotja meg alakjait, ezek csak tényezői a drámai cselek­ménynek. Témákat tárgyal, kérdéseket ad föl, ta­nulmányozza a különböző társadalmakat. Művé­szete gyakorlati célok felé tör. Egy ízben ezt írta: — Én a színházat nem tekintem célnak, ha­nem — eszköznek. Mostani darabjában két nemzedéket állít szem­be: az öregeket és a fiatalokat, akik más és más mó­don szeretnek. Az egyik nemzedék a szerelmet még regényesen és könnyelműen fogja fel, a másik jó­zanul, prózaian, de becsületesen. Lavolette zeneszerző csupa hevület és lelke­sedés, de nincs tehetsége, afféle régimódi bohém. Noha elmúlt ötvenesztendős, a szíve még fiatal. Ra­jongó szavaktól részegedik meg, állandóan lázban ég s a családjánál it folyton kellemetlenségeket okoz. Úgy érzi, hogy művészi mivolta mindenféle kaland­ra följogosítja. Különben menteni se igyekszik ma­gát. Gondtalanul tárja föl önzését, melyet maga sem ismer. Ha útjába kerül akármilyen nő, elhagyja otthonát, akkor tér vissza, amikor kedve tartja. Fé­lelmetes korhely, megragadhatatlan, tele felületes érzésekkel, őszintén szereti feleségét, öreg hites­társát, de azért édes-keveset törődik vele. Egy fiatal énekesnő énekel előtte, a zeneszerző el van ragadtatva tőle, nagy művésznőnek nevezi, nyomban hajlandó vele megszökni s szerelmi vallo­mását egy csókkal pecsételi meg. Ekkor nyit be a felesége, ő már hozzászokott az ilyesmikhez. Vál­lat von, beéri azzal, hogy fölvilágosítja a fiatal éne­kesnőt a „kedves Mester" szokásairól. A házastár­sak egyedül maradnak. Megtudjuk, hogy az asz­szony milyen hősies küzdelmet vív, mennyit dolgo­zik, hogy a családot a nyomortól megmentse. Pár hónap múltán a zeneszerző, aki mégis csak megszökött az énekesnővel, visszatér otthoná­ba. Felesége fiának és leányának könyörgésére — ez egyszer, utoljára — még megbocsát neki. Cecil — így hívják a leányukat — hosszú évek után talált egy kérőt, aki most fogja megkérni a kezét. A kérő apja jómódú, mezőgazdasági gépeket gyárt. Cecil meg tudta magát szerettetni vőlegényével. Ő a hu­szadik század leánya, becsületes, de gyakorlatias. Ismeri az életet, az élet lehetőségeit. Egy jelenetben összetűz szüleivel s kifejti életfelfogását. Nem akar szegény maradni, eleget küzdött a mindennapi ke­nyérért, nem kér többet a nyomorúságból. Jövendő­belijét — bevallja — nem szereti, mégis hozzá akar menni, hűséges hitvestársa lesz. Pironkodás nélkül állítja, hogy a házasága üzlet, az üzleti föltételeket azonban állja. Ma már nincs álmatag ábrándozás, de van helyette nyiltság és őszinteség. Az anya is pártjára áll. Csak az apja kel ki a thai fényűzés és ridegség ellen, büszkén veri a mellét, hogy ő, ha hibákat is követett el, sohase adta el magát. Fele­sége viszont szemére lobbantja, hogy a legnagyobb bűn terheli a lelkét: vétkezett a szerelem ellen. Ek­kor jelenik meg a vőlegény apja, aki tiltakozik a házasság ellen. Cecil az apóst megnyerte az ügyének. Vőle­­génye elveszi, megkötötték a házasságot, mint va­lami üzletet. Nászutról jönnek haza. Gyöngéd fele­ség lett belőle. Az anyja csodálkozik, hogy leánya ily gyorsan meg tudta szeretni azt, akit nem is sze­retett. Apósa, aki a vidéki polgárt jelképezi, szűk előítéleteivel és régies erényeivel, összetűz Lavo­lette-ékkel, a bohém családdal. Ez az összetűzés , a vő beavatkozására elsimul. A családi békét egy­szerre egy váratlan esemény zavarja meg. Cecil egy régi jegyese, valami sápadt hivatalnok, aki nem bírja elviselni, hogy Cecil nem lett az övé, beront hozzájuk és magára lő. Pisztolya csütörtököt mond. Az egykori jegyes visszahozta a leány hozzája írt leveleit. Az após a levelekből meggyőződik, hogy menye, akit gyanúsított, ártatlan és szívére öleli, mint gyermekét. A két család kibékül. Ez a mozgalmas dráma mintegy keresztmet­szetben mutatja be a mai társadalmat s két nemze­déknek a szerelemről és boldogságról való felfo­gását. * (A Képzőművészeti Társulat sorsjátékát) a magyar királyi pénzügyminisztérium 125.934/1926. számú rendeletével megszüntette. Az eladott sorsje­gyek árát, darabonként 10.000 koronát, a Társulat számvevősége a Műcsarnokban hétköznapokon dél­előtt 10—2 óráig, bezárólag 1926 december 31-ig a be­mutatóknak visszafizeti. E határnapon túl a rendelet értelmében semmiféle reklamációnak helyet nem adnak. * (Julius Caesar.) A Nemzeti Színház szín­lapja úgy hirdette Shakespeare tragédiáját, hogy csütörtökön „új betanulással először" adták. Ebből a repriseből csak az az új, hogy a mellékszerepek egy részét új kezekre bízták. A három­ főszerepet — hála Istennek! — meghagy Válv a régi kiváló szí­nészeknél. Gál Gyula klasszikus művészete sugá­rozta be ma is Julius, Caesar alakját. Antonius hí­res szónoklatát most is Odri/ Arpá­l mondotta el s bebizonyította, hogyan lehet szóno­klatot előadni szónoki póz nélkül. Brutusban • pedig •­­Batcó • László leszűrödött művészetében •gyöm­yörköflliotlilk.­ Igen kiváló, új és erős­ alakít­ás volt a Hettyey Aranka ~ Portiája, melyet az egyéni bál zománcozod be. Ér­tékes volt Palágyi Lajos játéka Cassiusban s Göm­öry Vilma, Lehotay Árpád, Gar­amszegh­y Sán­dor, Gabányi László, Sugár Károly, Nagy Adorján, Pataki József, Almássy Endre stb. kitűnő össz­játékot alkottak. Új és értékes volt a N­­orv­álh­ Jenő rendezése, mely a „népet" a zenekarba süllyesztette, honnan csak a forradalmi hangzavar tört ki, de a színpadon is ügyesen rendezte a tömeg­mozdula­tokat. .­­ . • . . .. * (Hangverseny.) Érdekes meg­figyelni, hogy egy nemzeti géniusz legtipikusabb és legpregnán­sabb zenei megnyilatkozása, mily gyakran­ van a legszorosabb kapcsolatban egy bizonyos hangszer­rel, midőn az a hangszer a hordozója a legjellem­zőbb nemzeti alkotásoknak és annak a hangszer­nek a virtuózai a nemzet legkiválóbb muzsikusai. Ilyen hangszere például a magyarnak a hegedű, a spanyolnak a celló, a lengyelnek a zongora, az olasznak az ének. Gala Antoni spanyol cellista tegnapi estjén különösen szembetűnő volt a faji sa­játságnak ez az előtérbe nyomulása. Nem haszná­­lunk ugyanis üres szuperlativust, ha azt állítjuk, hogy ez a kiváló cellista sok tekintetben egyenran­gú nagynevű honfitársával, Casals Pablóval, az ő játékának is fő jellemvonása a forróvérű spanyol temperamentumnak, s a szinte túlzásig vitt rubatá­nak a kidomborodása, mely oly magával ragadó­ hatást, tud gyakorolni a hallgatóra. De tipikus spa­nyol karakterre mutat játékának mélységes benső­sége is. Sajnos, tegnapi hangversenyének műsora, nem volt nagyon alkalmas arra, h­ogy minden irány­ban megítélhessük képességeit, bizonyos stílusok­, és műfajok teljesen hiányoztak programmjáról. Két régi stílusú szonáta és Strauss Richárd szonátája (Nagy Géza tanár közreműködésével) Volt gerince a műsornak, néhány apróság mellett, s így csak azt állapíthatjuk meg, hogy ha a klasszikusokat, és a romantikusokat is ilyen jól játssza, mint ezeket a műveket, s ugyanolyan kü­lső sikerrel is, akkor ő lesz az a cellista, aki méltó módon fog majd Casals örökébe lépni. * (Környei Paula és Koiss Ilona előadóestje.) Környei Paula, a Nemzeti Színház művésznője és tanítványa, Koiss Ilona, együttes irodalmi előadó es­tét rendeztek csütörtökön este a Zeneakadémia nagy­termében. A két előadóművésznő a régi és újabb köl­tészet külföldi és magyar jeleseinek műveiből össze­állított gazdag műsorral lepte meg a magasabbrendű­ versirodalom kedvelőit. Környei Paula érzéssel, a lé­nyeg kifejezésére törekedve, mozdulatok nélkül adta elő Arany, Dante, Tagore, Marinetti, Verhaeren, Re­viczky verseit és­ kidolgozott szavalásszerű előadás­módjával aratott nagy sikert. Keiss Ilona­ kellemes, lágy hangjával, színes, mélyen átélt előadásával, ki­fejezie­ mozdulataival aláfestve, finoman kihegyezve a mondanivalóit, interpretálta Kosztolányi Dezső, Petőfi, Arany, Vajdi János, Heredia verseit. Különösen „Ko­vácsok dala" című orgonán kísért melodrámával ra­gadta sok tapsra a közönséget. * (Elena Gerhadt), korunk legnagyobb dalénekes­­­nőjének egyetlen estélye dec. 7-ére.­ Rövid időn belül jegy nem lesz kapható. (Harmónia.) * (Hajtóvadászat első délutáni előadása lesz va­sárnap), december 5-én, délután, a Városi Színház­ban, a nagysikerű bemutató el­őadás szereplőivel: So­mogyi Nusi, Siarmat­i Hilda, S­ziklay József, Kabos Gyula, Varga Imre, és Kertészszel. Mérsékelt hely­árak: Dr. Járosi Jenő dalszerző, akinek most vasárnap este lesz a hangversenye a Zeneakadémián.­ ­ Szenzációs előadások: Pénteken Városi Színházban : non snn a milanói Seala koloratur-primadonnájának felléptével Szevillai borbély Vasárnap délután Városi Színházban : Hajtóvadászat Hétfőn Városi Színházban : nDR snni a milanói Seala koloratur-primadonnájának felléptével: Traviata Kedden Magyar Színházban : Sárga liliom Csütörtökön N Nemzeti Színházban : Süt a nap Jövő hétfőn kamaraszínházban : Váltunk el ! 15 ! Molnár Ferenc új darabja péntek, J­ö­v­ő vasárnap héten: Hét­fő, szerda, csütör­t , szombat, vasárnap MAGYAR SZÍNHÁZ

Next