Pesti Hírlap, 1926. december (48. évfolyam, 274-299. szám)
1926-12-03 / 276. szám
1926. december 3„ péntek. pesti hírlap Színházi tükör. Az utolsó emberfeletti ember. — Nietzsche és Zaratusztra a színpadon. — A Lavolette-család, Btieux új darabja. Feruccio Vecchi háromfelvonásos drámáidban két embert állított szembe, aki a huszadik század kétszöges ellentétben lévő erkölcsi meggyőződését képviseli. Az egyik Fornani, a mérnök, önfeláldozó és bátor, kész föláldozni tulajdon életét az országa jóvoltáért, ernyedetlenül küzd s minden becsvágya az, hogy az olasz föld mélyében petróleumforrásokat találjon. Adatok, nyomok vannak kezében, bizonyos abban, hogy eléri célját. Egy kénbánya igazgatójának nevezik ki s nem messze a bányától megkezdi kutatását. Felesége gyöngéd nő, szerelmes belé, egész lelkével mellette van a harcban. De hogy boldoguljanak, egy hatalmas, minden erkölcsi aggály nélkül való bankárhoz kell fordulniok, Anselmihez, aki a mérnök megtestesült ellentéte. Ez a könyökember semmi irgalmat, emberi belátást nem ismer. Nietzsche a bibliája, Zaratusztra elveit vallja a magáénak, emberfeletti ember akar lenni. Levet magáról minden érzelmet, kaján és hideg. Íróasztalán ott a mester jelképe: a sas és a kígyó. Az embereket szolgáinak tekinti, kineveti a mérnököt, aki a bányászainak életét éli s bányászainak ruháit viseli. Miután kitudódott, hogy a mérnök milyen kísérletezést folytat, a bankárral összeköttetésben levő amerikai és angol pénzcsoportok mindenáron meg akarják hiusítani a vállalkozást s a maguk számára biztosítani a hasznot. Anselmi összehivatja a bánya-részvénytársaság igazgatóságát, véget vettet a munkának. A mérnök életének műve megsemmisül. Felesége a bankárhoz fut. Anselmi számított erre a lépésre. Ez a ragadozó sas most maga előtt látja a prédát. Gyűlöli a mérnököt, mert lenézően beszél róla és elvettei s most elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon rajta, elcsábítsa feleségét. Elmésen, szemtelenül udvarol neki, bevallja szenvedélyét, megrontja őt fenhéjázó elveivel. Az ura — mondja neki — szerencsétlen álmodozó, aki haszontalan munkája miatt elhanyagolja feleségét, más férfira lenne neki szüksége, aki méltó rá, olyan férfira, aki szeretni tudná s mindenki fölött van és mindenki ellen. Az asszony öntudatlanul már régen érezte, hogy a bankár hat rá férfias határozottságával s enged a szavának. Amikor kijön a bankár lakásából, "találkozik vele a férje, ez beront a bankárhoz és szemébe vágja, hogy becstelen. A bankár megnyergeli az újságokat, az embereket és célt ér. Elüti ellensége kezéről a bányát, a petróleum-forrásokat s már a felesége se áll mellette. A mérnök erre főbe lövi magát. De ellenfele is pórul jár: merész spekulációja csődöt mond, vagyonát elveszti. Menekülni akar az özveggyel, a szeretőjével, de az most nem követi.. Minden munkája romban hever előtte. Akkor tehetetlen kétségbeesésében igy kiált föl: — Átkozott legyen Zaratusztra ... * Brieux. A vörös talár és A métely szerzője, új drámát irt. Ez a francia drámaíró eszmékből alkotja meg alakjait, ezek csak tényezői a drámai cselekménynek. Témákat tárgyal, kérdéseket ad föl, tanulmányozza a különböző társadalmakat. Művészete gyakorlati célok felé tör. Egy ízben ezt írta: — Én a színházat nem tekintem célnak, hanem — eszköznek. Mostani darabjában két nemzedéket állít szembe: az öregeket és a fiatalokat, akik más és más módon szeretnek. Az egyik nemzedék a szerelmet még regényesen és könnyelműen fogja fel, a másik józanul, prózaian, de becsületesen. Lavolette zeneszerző csupa hevület és lelkesedés, de nincs tehetsége, afféle régimódi bohém. Noha elmúlt ötvenesztendős, a szíve még fiatal. Rajongó szavaktól részegedik meg, állandóan lázban ég s a családjánál it folyton kellemetlenségeket okoz. Úgy érzi, hogy művészi mivolta mindenféle kalandra följogosítja. Különben menteni se igyekszik magát. Gondtalanul tárja föl önzését, melyet maga sem ismer. Ha útjába kerül akármilyen nő, elhagyja otthonát, akkor tér vissza, amikor kedve tartja. Félelmetes korhely, megragadhatatlan, tele felületes érzésekkel, őszintén szereti feleségét, öreg hitestársát, de azért édes-keveset törődik vele. Egy fiatal énekesnő énekel előtte, a zeneszerző el van ragadtatva tőle, nagy művésznőnek nevezi, nyomban hajlandó vele megszökni s szerelmi vallomását egy csókkal pecsételi meg. Ekkor nyit be a felesége, ő már hozzászokott az ilyesmikhez. Vállat von, beéri azzal, hogy fölvilágosítja a fiatal énekesnőt a „kedves Mester" szokásairól. A házastársak egyedül maradnak. Megtudjuk, hogy az aszszony milyen hősies küzdelmet vív, mennyit dolgozik, hogy a családot a nyomortól megmentse. Pár hónap múltán a zeneszerző, aki mégis csak megszökött az énekesnővel, visszatér otthonába. Felesége fiának és leányának könyörgésére — ez egyszer, utoljára — még megbocsát neki. Cecil — így hívják a leányukat — hosszú évek után talált egy kérőt, aki most fogja megkérni a kezét. A kérő apja jómódú, mezőgazdasági gépeket gyárt. Cecil meg tudta magát szerettetni vőlegényével. Ő a huszadik század leánya, becsületes, de gyakorlatias. Ismeri az életet, az élet lehetőségeit. Egy jelenetben összetűz szüleivel s kifejti életfelfogását. Nem akar szegény maradni, eleget küzdött a mindennapi kenyérért, nem kér többet a nyomorúságból. Jövendőbelijét — bevallja — nem szereti, mégis hozzá akar menni, hűséges hitvestársa lesz. Pironkodás nélkül állítja, hogy a házasága üzlet, az üzleti föltételeket azonban állja. Ma már nincs álmatag ábrándozás, de van helyette nyiltság és őszinteség. Az anya is pártjára áll. Csak az apja kel ki a thai fényűzés és ridegség ellen, büszkén veri a mellét, hogy ő, ha hibákat is követett el, sohase adta el magát. Felesége viszont szemére lobbantja, hogy a legnagyobb bűn terheli a lelkét: vétkezett a szerelem ellen. Ekkor jelenik meg a vőlegény apja, aki tiltakozik a házasság ellen. Cecil az apóst megnyerte az ügyének. Vőlegénye elveszi, megkötötték a házasságot, mint valami üzletet. Nászutról jönnek haza. Gyöngéd feleség lett belőle. Az anyja csodálkozik, hogy leánya ily gyorsan meg tudta szeretni azt, akit nem is szeretett. Apósa, aki a vidéki polgárt jelképezi, szűk előítéleteivel és régies erényeivel, összetűz Lavolette-ékkel, a bohém családdal. Ez az összetűzés , a vő beavatkozására elsimul. A családi békét egyszerre egy váratlan esemény zavarja meg. Cecil egy régi jegyese, valami sápadt hivatalnok, aki nem bírja elviselni, hogy Cecil nem lett az övé, beront hozzájuk és magára lő. Pisztolya csütörtököt mond. Az egykori jegyes visszahozta a leány hozzája írt leveleit. Az após a levelekből meggyőződik, hogy menye, akit gyanúsított, ártatlan és szívére öleli, mint gyermekét. A két család kibékül. Ez a mozgalmas dráma mintegy keresztmetszetben mutatja be a mai társadalmat s két nemzedéknek a szerelemről és boldogságról való felfogását. * (A Képzőművészeti Társulat sorsjátékát) a magyar királyi pénzügyminisztérium 125.934/1926. számú rendeletével megszüntette. Az eladott sorsjegyek árát, darabonként 10.000 koronát, a Társulat számvevősége a Műcsarnokban hétköznapokon délelőtt 10—2 óráig, bezárólag 1926 december 31-ig a bemutatóknak visszafizeti. E határnapon túl a rendelet értelmében semmiféle reklamációnak helyet nem adnak. * (Julius Caesar.) A Nemzeti Színház színlapja úgy hirdette Shakespeare tragédiáját, hogy csütörtökön „új betanulással először" adták. Ebből a repriseből csak az az új, hogy a mellékszerepek egy részét új kezekre bízták. A három főszerepet — hála Istennek! — meghagy Válv a régi kiváló színészeknél. Gál Gyula klasszikus művészete sugározta be ma is Julius, Caesar alakját. Antonius híres szónoklatát most is Odri/ Arpál mondotta el s bebizonyította, hogyan lehet szónoklatot előadni szónoki póz nélkül. Brutusban • pedig •Batcó • László leszűrödött művészetében •gyömyörköflliotlilk. Igen kiváló, új és erős alakítás volt a Hettyey Aranka ~ Portiája, melyet az egyéni bál zománcozod be. Értékes volt Palágyi Lajos játéka Cassiusban s Gömöry Vilma, Lehotay Árpád, Garamszeghy Sándor, Gabányi László, Sugár Károly, Nagy Adorján, Pataki József, Almássy Endre stb. kitűnő összjátékot alkottak. Új és értékes volt a Norválh Jenő rendezése, mely a „népet" a zenekarba süllyesztette, honnan csak a forradalmi hangzavar tört ki, de a színpadon is ügyesen rendezte a tömegmozdulatokat. . . • . . .. * (Hangverseny.) Érdekes megfigyelni, hogy egy nemzeti géniusz legtipikusabb és legpregnánsabb zenei megnyilatkozása, mily gyakran van a legszorosabb kapcsolatban egy bizonyos hangszerrel, midőn az a hangszer a hordozója a legjellemzőbb nemzeti alkotásoknak és annak a hangszernek a virtuózai a nemzet legkiválóbb muzsikusai. Ilyen hangszere például a magyarnak a hegedű, a spanyolnak a celló, a lengyelnek a zongora, az olasznak az ének. Gala Antoni spanyol cellista tegnapi estjén különösen szembetűnő volt a faji sajátságnak ez az előtérbe nyomulása. Nem használunk ugyanis üres szuperlativust, ha azt állítjuk, hogy ez a kiváló cellista sok tekintetben egyenrangú nagynevű honfitársával, Casals Pablóval, az ő játékának is fő jellemvonása a forróvérű spanyol temperamentumnak, s a szinte túlzásig vitt rubatának a kidomborodása, mely oly magával ragadó hatást, tud gyakorolni a hallgatóra. De tipikus spanyol karakterre mutat játékának mélységes bensősége is. Sajnos, tegnapi hangversenyének műsora, nem volt nagyon alkalmas arra, hogy minden irányban megítélhessük képességeit, bizonyos stílusok, és műfajok teljesen hiányoztak programmjáról. Két régi stílusú szonáta és Strauss Richárd szonátája (Nagy Géza tanár közreműködésével) Volt gerince a műsornak, néhány apróság mellett, s így csak azt állapíthatjuk meg, hogy ha a klasszikusokat, és a romantikusokat is ilyen jól játssza, mint ezeket a műveket, s ugyanolyan külső sikerrel is, akkor ő lesz az a cellista, aki méltó módon fog majd Casals örökébe lépni. * (Környei Paula és Koiss Ilona előadóestje.) Környei Paula, a Nemzeti Színház művésznője és tanítványa, Koiss Ilona, együttes irodalmi előadó estét rendeztek csütörtökön este a Zeneakadémia nagytermében. A két előadóművésznő a régi és újabb költészet külföldi és magyar jeleseinek műveiből összeállított gazdag műsorral lepte meg a magasabbrendű versirodalom kedvelőit. Környei Paula érzéssel, a lényeg kifejezésére törekedve, mozdulatok nélkül adta elő Arany, Dante, Tagore, Marinetti, Verhaeren, Reviczky verseit és kidolgozott szavalásszerű előadásmódjával aratott nagy sikert. Keiss Ilona kellemes, lágy hangjával, színes, mélyen átélt előadásával, kifejezie mozdulataival aláfestve, finoman kihegyezve a mondanivalóit, interpretálta Kosztolányi Dezső, Petőfi, Arany, Vajdi János, Heredia verseit. Különösen „Kovácsok dala" című orgonán kísért melodrámával ragadta sok tapsra a közönséget. * (Elena Gerhadt), korunk legnagyobb dalénekesnőjének egyetlen estélye dec. 7-ére. Rövid időn belül jegy nem lesz kapható. (Harmónia.) * (Hajtóvadászat első délutáni előadása lesz vasárnap), december 5-én, délután, a Városi Színházban, a nagysikerű bemutató előadás szereplőivel: Somogyi Nusi, Siarmati Hilda, Sziklay József, Kabos Gyula, Varga Imre, és Kertészszel. Mérsékelt helyárak: Dr. Járosi Jenő dalszerző, akinek most vasárnap este lesz a hangversenye a Zeneakadémián. Szenzációs előadások: Pénteken Városi Színházban : non snn a milanói Seala koloratur-primadonnájának felléptével Szevillai borbély Vasárnap délután Városi Színházban : Hajtóvadászat Hétfőn Városi Színházban : nDR snni a milanói Seala koloratur-primadonnájának felléptével: Traviata Kedden Magyar Színházban : Sárga liliom Csütörtökön N Nemzeti Színházban : Süt a nap Jövő hétfőn kamaraszínházban : Váltunk el ! 15 ! Molnár Ferenc új darabja péntek, Jövő vasárnap héten: Hétfő, szerda, csütört , szombat, vasárnap MAGYAR SZÍNHÁZ