Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-07 / 202. szám
14 PESTI HÍRLAP 1927. szeptember 8., csütörtök". SZÍNHÁZ ÉS ZENE. A Pesti Hírlap olcsó jegyakciója. Ma a Budai Színkörben a Legénybúcsú című pompás operett kerül ismétlésre, míg csütörtökön az elragadóan szép Elnémult harangok. Tekintettel arra, hogy csütörtökön ünnep van, úgy délutánra, mikor gyermekelőadás van, mint estére csak délig árusít jegyeket iő kiadóhivatalunk. Aki tehát csütörtökre jegyet akar váltani, okosan teszi, ha ezt már ma, szerdán elintézi. Hosszú idő után lép föl ismét Forráss Sári a pesti közönség előtt, legjobb szerepeinek egyikében, Marinka, a táncosnő címszerepében lép föl. A pénteki és a szombati előadások jegyei állanak közönségünk rendelkezésére. Vasárnap délután a Budai Színkörben a Doktor úr kerül színre Rátkai Mártonnal. Míg a Királyszínházban az ismert kiváló szereposztásban a Repülj Fecském. SZERDA (szept. 7.) Budai Színkör. Legénybucsu. Kezdete fél 8 órakor. CSÜTÖRTÖK (szept. 8.) Budai Szinkör. Elnémult harangok. Kezdete fél 8 órakor. PÉNTEK (szept. 9.) Budai Szinkör. Marinka, a táncosnő. Kezdete fél 8 órakor. SZOMBAT (szept. 10.) Budai Szinkör. Marinka, a táncosnő. Kezdete fél 8 órakor. VASÁRNAP (szept. 11.) Budai Szinkör. Doktor úr. Kezdete 3 órakor. — Király Színház. Repülj fecském. Kezdete 3 órakor. ( KI !B00° korona) értékben a Pesti Hirlap IS- és Bókkiadó-DWSI hivatalai (V., Vilmos császár-út 78., VII., Erzsébet körút 1., I., Krisztina-körút 153., A Margit-körút AMELYET u/b, VI., Andrássy-út 4., Újpest, István-út 1. és Kispest, Kossuth-tér 11. síimszínházjegy-, valamily mint könyvvásárlásnál a vásárolt jegyek, illetve könyvek árába * kedvezmény értéke erejéig betud. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgáltatták, FILLÉR példányonként vásáriaknak igen. Érvényes egy hónapig Egy öreg kritikus emlékeiből Óvatos és kevésbbé óvatos énekesek. II. Ez az emlékezetes este Radó Manó barátunk garzonlakásán kezdődött. Radóka az egykori zenekritikus és a szellemes „Budapester Spaziergänge" országosan ismertírója, szintén intim barátja volt Buriánnak. Radóka szeretett legényotthonában művészestéket rendezni, amelyek addig tartottak, amíg a házigazdának bora volt a jégszekrényben. Egy ízben Löwe Ferdinánd tiszteletére rendezett egy szimpoziont és mivel Burián is jelen volt, nyolcunk számára csekély harminc flaska badacsonyi muskotályt szerzett be. Burián széles jókedvében volt, odakényszerítette Siklós Albertet a zongorához és végigénekelte az egész Tristant. Reggel háromkor még folytatni akarta az éneklést, de már nem volt korunk. Tehát mentünk. Burián akkor a Teréz-körúton lakott és tekintettel a tekintendőkre, elhatároztuk, hogy valamennyien hazakísérjük. A Király utcán végigbandukolva Burián egész úton énekelt. Az Izabellautca sarkán egy kis korcsma még nyitva volt. — Uraim, dalolni nem lehet bor nélkül. Ide még bemegyünk. Ha ti nem jöttök, úgy kényszerittek, hogy magam igyam, mint az ökör. Nem használt semmi ellentmondás. Letelepedtünk. — Uraim, támogassatok. Egy kis kontrapunktot kérek. Eléneklem a gazdának is a Tristant. Siklós , Berci és Grünfeld Vili, az opera hangversenymestere „alátámasztották" a szólót és Burián elénekelte a vendéglős és a söntésben borozgató néhány konfliskocsis gyönyörűségére az egész szerelmi jelenetet, Az Izolda szólamát is. Reggel fél öt óra körül a vendéglős bizalmasan félrehívja Grünfeld Vilit. — Művész úr, — mondja — jó hangjavan ennek a bácsinak. Ki ez? — Ez, barátom, az operaház egyik legjobb kardalosa. — Úgy? És mennyi fizetése van ennek az urnak? — Hát lehet vagy 250 korona havonta. — Nem is olyan sok. Kérem, művész úr, én szeretnénk ezt az embert ide szerződtetni. Adok neki havonta 300 koronát és esténkint két liter bort. Mert amint látom, bírja. Veszek hozzá egy gitárost meg egy citerást és ő az est folyamán lead egy pár gstandit. Kérem, beszéljen vele. És Grünfeld egy sarokba hívta Buriánt és látszólag komolyan megtárgyalta vele a vendéglős ajánlatát. Burián nagyokat nevetett. — Vilikém, erről lehet beszélni. Odahívta a vendéglőst és kezdett vele alkudozni. Havi 350 koronát kért, de 12-ig négy liter bort követelt, 12 után félóránkint még egyet. A vendéglős a 350 koronába belement volna, de a bort Behallotta. — Hát hová gondol, barátom, maga képes nekem itt este tíztől reggel hatig énekelni és megiszik legalább tíz liter bort. Hisz ezért a pénzért már a Buriánt kapom. — Ahogy gondolja, uram. De mondok magának valamit. Amíg ez a bora tart, eljövök többször is és énekelek magának — ingyen. — Van nekem még egy jobb is. — Ide vele! Nekiestünk Buriánnak, hogy menjen már haza és hagyjuk a borkóstolót jövő hétre. Grünfeld Vili rimánkodott: — Károly, az Isten szerelméért, hisz te holnap, nem, ma este a Tannhäuserben vagy kitűzve. *— Annyi baj legyen. Legfeljebb lemondom az előadást. De nem mondta le, pedig az utcán egész — a lakásáig továbbénekelt. Ilyen fenomenális , fizikumot még csak egyet m öreg Ettinger bácsit. Ellinger József, a magyar tenoristák patriarchája, a hetvenes években a Nemzeti Színház legragyogóbb tenoristája volt. Magas, hatalmas hőstenor, aki azonban mindent énekelt. Wagnert, Verdit, Meyerbeert, lírai szerepeket is. Vérbeli zenész volt. Nagy muzikalitását most már a harmadik generációban bámuljuk. Énektalentumát, nagy zenei tehetségét első ízben leánya, Maleczkyné Ellinger Jozefin örökölte, aki művészi karrierjét atyja oldalán, akárhányszor mint partnere, a Nemzeti Színházban kezdte, később átment az új operaházba, amelynek megnyitó előadásán Melindát énekelte és 1896-ig az első lírai és koloratúra-szerepeket töltötte be. Maleczkyné fia, Ellinger József unokája, a bámultaos muzikalitású Maleczky Oszkár, a Városi Színház sokoldalú művésze. Kiváló művészleánya, Maleczky Bianka, aki mint az Operaház tagja és a Zeneakadémia tanárnője, édesanyja örökségébe lépett. Ellinger Józsefnek olyan hangja volt, mint az éneklő acél. Fényes, érces, kitartó, elpusztíthatatlan. " A Nemzeti Színházban operapremier volt épp soron. Ha jól emlékszem, az Aida. A főpróba az előadást megelőző estén volt. Az összes szereplők teljes hanggal énekeltek és a főpróba olyan fényesen ment, hogy Ellinger bácsi — már akkor mindenkinek a bácsija volt — kijelentette: — Barátaim, holnap este nagy sikerünk lesz. Előre iszunk a medve bőrére. Megyem, jösztök a Szikszayba. Ez recerunt magnum áldomás. Amikor a még józan résztvevők az órára néztek, már világos reggel volt. — Pepi bácsi, haza is kell menni. Ma este Radamest énekled először. — Az áldóját, már öt óra van. Most menjek én haza Újpestre frakkeren? Hogy két-három órát aludhassam? Annyit nekem nem ér meg a dolog. Mást mondok, urak, megyünk a Rudasfürdőbe. Az felfrissít bennünket és ott nem bánom, alszom egyet.. Így is történt. Ellinger bácsi jól kilubickolta, megmasszíroztatta magát, délután háromig aludt, aztán jól beebédelt és ment egyenesen az öltözőbe. Este pedig a legfényesebb diszpozícióban énekelt. ő mára sokkal hamarabb öregedett meg, mint a hangja. Évtizedekkel ezelőtt a „Schlaraffia" tagja voltam. Egy este dr. Morgenstern Sándor barátom, a nagyhírű pianista, aki nagy jogászi és művészi tudása jelzéséül a „Marquis Rigaudon, der rechtskundige Tönemeister" Schlaraff nevet viselte, megszólít: — A mai Lippinghoz okvetlenül el kell jönnöd. Az öreg Eleázár lovagot akarjuk ünnepelni. A múlt héten volt a 78-ik születésnapja. Fényesen derűs este volt. A schlarafi testvérek ünnepi díszben jelentek meg, összes rendjeleikkel és kitüntetéseikkel. A „Herrlichkeitek" nagy gálában, Tschockerl, az udvari bohóc, sziporkáztatta ragyogó elméjét. Egy teljes óráig tartott Eleázár lovag (Ellinger József) ünnepeltetése. Az ünnepelt szót kért. — Silentium! — Schlaraffen, hört! — parancsolja a Herrlichkeit. — Der Ritter Eleazar hat das Wort. És az öregúr odatipeg a zongora mellé, a lábai már tremolóztak, a hangja nem és köszönet helyett elénekli a Gral-elbeszélést. Két olyan tündöklő A-val, hogy fényesebbet azóta sem hallottam. Leghíresebb partnernője, Wilt Mária, aki végtelenül szerette és becsülte az öreget, egy nagyszerű előadás után odaszólt Pepi bácsinak: — Sie, Ellinger, wann sie amol sterbn, wird man ihre Stimm extra ersohlagn müssen. (— Hallja, Ellinger, ha maga egyszer meghal, a hangját majd külön kell agyonütni.) Dr. Diósy Béla: Mesék az írógépről Szovjet-ultimátum Saljapinnak. Milyen föltételek mellett maradhat „népművész" ? Oroszországban, mint tudjuk, most van egy „Saljapin-eset." Ez tudvalevőleg onnan származik, hogy Saljapin pár hónappal ezelőtt a párizsi orosz menekültek javára ötezer frankot ajánlott föl. Ezért Lunacsarszki Antal, a közoktatási népbiztos ultimátumot küld hozzá. Az előzmények a következők: — Saljapin az októberi forradalom után Oroszországban maradt. Nem valami szívesen, mert neki is éhezni kellett, élelmiszerjegyeken tengődött, akár a többiek. A tanácsköztársaság „nacionálta" házát és villáját, ezzel ellentétben azonban „népművész"-nek nevezte ki. Napi adagjait fölemelték, de úgyis éhkoppon maradt. Körülbelül hat esztendővel ezelőtt végre fölszedte sátorfáját, elmenekült külföldre, útlevelet is kapott a kormánytól, mert kijelentette, hogy csak hat hónapra utazik el. A műveit nyugati államokban természetesen diadallal fogadták s esze ágában sem volt visszatérni forradalmas országába. Amikor az ínségesek segítésére fölajánlotta a fönti összeget, a bolseviki közvélemény fölháborodott s az orosz művészek egyesülete fölvetette a kérdést, nem kell-e Saljapint megfosztani a „népművész" elnevezéstől. Közben Saljapin nyilatkozott egy párizsi újságnak, kijelentvén, hogy véleménye szerint semmi bűntényt nem követett el azáltal, hogy az ínségeseket önjószántából támogatta. Hangsúlyozta, hogy mást nem lobbanthatnak szemére, mint hogy pezsgőzik, de számláit nem, a szovjet fizeti, minden fillérjét maga keresi, mégpedig nem azáltal, hogy másokat kiuzsoráz. Ha megfosztják a „népművész" címétől, akkor nem tehet egyebet, mint hogy beletörődik, ezután is csak a „nép"-nek énekel, mint akkor, mikor minden tiszteletdíja egy szűkös „fejadag" volt. Politikával sohasem foglalkozott. Egyébként hagyják őt békében. A nyilatkozat a kommunista sajtót fölháborította. És akkor történt, mikor az egész kormányrendszer kétségbeejtő erőfeszítést tett, hogy a kül-földön élő művészek a forradalom tizedik évfordulójáraharca jöjjenek. Lunacsarszki végre erélyes lépésre határozta el magát s ebben az ügyben a következőt jelentette ki: 1 . A népbiztosság Saljapinhoz az alábbi kérdéseket fogja intézni: 1. Mindenekelőtt határozottan cáfolja meg a külföldi újságnak tett nyilatkozatát. 2. Még ebben az évben térjen vissza Oroszországba, legalább két-három hónapra. Amennyiben ezeket a feltételeket nem teljesíti, a népbiztosság kénytelen lesz, engedve a közönség fölháborodásának, Saljapint megfosztani „népművész" címétől. Így hangzik a vörös zsarnok nyilatkozata. 50 Kedden vV-edszer „A legkisebbik Horváth-lány" Király Színház. * (Szenes-szezon.) Az már köztudomású, hogy az idei szezonban úgy a Nemzeti Színháznak, mint a Vígszínháznak lesz egy-egy Szenes-darabja. Most hírt kapunk arról, hogy a Belvárosi Színház fölujitja a Buta ember-t és a Gazdag lány-t. A sorrend valószínűleg az lesz, hogy előbb a Gazdag lányra kerül a sor. Ide tartozik, hogy az Andrássy úti Színház fölujitja Szenesnek Vasárnap este 10-kor című egyfelvonásosát, mégpedig rövidesen. * (A salzburgi deficit.) Mint minden évben, az idén is deficittel végződtek a salzburgi ünnepi játékok. Az 500.000 pengő bevételt a Fidelio, Ármány és szerelem, valamint a Szentivánéji álom fellépti díjai és rendezési költségei emésztették fel. A hiány harmincezer pengő. * (Magyar karmester sikere Karlsbadban.) A karlsbadi hangversenyzenekar 15-ik szimfonikus hangversenyét Fichtner Sándor, a szegedi filharmonikusok zeneigazgatója vezényelte. Műsoron a magyar vendégkarmester három szerzeménye: a Magyar Suite, az 1848 című szimfonikus költemény és a Magyar Fantázia szerepelt. Fichtner Sándort, nem,csak mint karmestert, hanem mint zeneszerzőt is lelkesen ünnepelte a gyógyfürdő nemzetközi közöneben.