Pesti Hírlap, 1933. december (55. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-24 / 292. szám
tüdö. december vasárnap. Peoil HIRLAP A régi Párizs régi nagyjai. Mosaikdarabok. irta : Pekár Gyula. Dumastils. Főúri lakás az elegáns Monceau-negyed táján, — itt lakik a párizsi s a többi színpadok koronázatlan királya, a lélekbúvár szalondráma megteremtője, a szerelmi háromszög főmathematikusa, a „Nők barátja", kinek azonban „De Ryons“ csak a kulissza neve, valódi nevén Dumas-fils-nek hívják. Az előszoba falai, fel a mennyezetig, színlapokkal s színészi, főként színésznői nagy fényképekkel borítvák: a farsangos bohém szellem ágaskodnék itt, ha a frakkos inasok nem lennének oly arisztokratikusan előkelők. Ők ugyan nem bohémek s a Don Juan kőszobrának a néma komorságával emelik karjukat: tessék előbbre . . . Benyitok. Ezer fantasztikus csecsebecse közepette egy nyelvét öltögető nagyhasú kínai porcellán-bálvány mellett virágos palástban egy gárdista termetű óriás áll, egy fasorrú, parancsoló nézésű gyönyörű ifjú aggastyán, kinek halántékán néger hullámzású ősz haj göndörödik,de kék szemében még mindig diákos szerelmi líla muzsikál. Mily csengően kacag most is, ahogy a Théátre Framjais világhírű bűbájos Madame Barrettának egy új szerep árnyalatait magyarázza. De azért hamaros könnyedséggel hozzám fordul s dúdolva hallgatja hódolatomat: — Mester, a magyar színpadok falrengető tapsait hozom önnek! Az egész budapesti közönség az ön alattvalója . . . Nevetve egyenesedett ki: — Budapest? Nem Bukarestet akar ön mondani, fiatal ember? Különben mindegy. Egyikről sem tudom, hol van. Ezek oly titkok, melyekről Csak a színházi ügynököm tud. Szóval szeretnek engem ott? — Imádják, mester. — Hát mondja meg nekik: nincs igazuk. Rökönyödötten meredek rá. De ő máris a szemben levő zsúfolt fal két hatalmas képére mutat: — Odanézzen, ifjú barbár barátom, az egyik, az a romantikus frakkó, fátermörderes félnéger ifjú, az apám, a „Három testőr“ s a „Gróf Monte Christo“ regényírója, a másik pedig, az a vadképű telivér néger fiumas tábornoja a nagyapám. Nézze csak meg, micsoda kolosszus, a nagy forradalom legherkulesibb generálisa! Fején a kokárdás pofoncsapott kalap, de itt a képen sincs kabát rajta, mert izomzata teljes pompájában egy meztelen felső testtel szokta volt pokoli brigádjának a mezítlábasait rohamra vezetni... Látja? — Látom. Nagyszerű! — No, ennek örülök. Mert higgye meg, semmi se bosszant jobban, mint ha engem az apám s a nagyapám rovására ünnepelnek. Mi vagyok én hozzájuk képest?! Egy szívpiszkáló, lélekszabdaló kórboncnok, ki négyzetgyököt vonok a szerelemből, preparátumot csinálok az érzelmekből, kísérletezek a boldogtalanság bacillusaival s lombikban szűröm le a szenvedély mérgeit... igen, cinikusan játszom a csókkal, öleléssel, féltékenységgel s szürke elméletek vezércikkeit adom alakjaim szájába! Mennyivel élőbbek az én flirtelő, vértelen hőseimnél, unottan hűtlen hősnőimnél az apám halhatatlan testőrei és „monsoreaui hölgyei“! És ezeknél is mennyivel élőbb a hős néger nagypapa, aki a nevét is alig tudta leírni, aki nem papírra körmölt, hanem véres karddal, cselekedve élte át az élet szerelmes regényeit... — De mester, ámulok, — hisz ön megveti az irodalmat?! Tamilian mafuonai I tökéletes kiejtéssel Durium hanglemezlailUljUll ilfClfuRCl - ről. Nincs nyelvmesterhez, helyhez, vagy időhöz kötve. Olcsó! Hallgasson meg egy francia, vagy angol leckét: ROZGONYI és RÉVAI gramofon- és lemezüzletében. Kossuth Lajos utca 5. szám. 11261 — Meg bizony, ifjú dunai parasztom: íróvá csak az lesz, aki cselekedni nem tud! Én a három Dumas közül a nagyapám szerettem volna lenni! Vagy legalább is az apám, kinek regényei nem vezércikkek, hanem cselekvő és örökéletü mesék, akár az Ezeregyéjszaka — — De mester, a Dumas-papa meséin már régóta mosolyog a világ! önt tapsolják a föld körül... Az ifjú aggastyán megrázza göndör fehér fejét s a kezét nyújtja: — Isten áldja és ne feledje: az én tapsaim visszhang nélkül el fognak hangzani, míg az apám „Három testőrre“ minden tavasszal új kiadásokban fog feltámadni, — engem „Kaméliás hölgyemmel“ együtt el fog feledni a világ, a színpad, de Athos, Porthos és Aramis imádott örök cinkosai maradnak a szerelmet áhító ifjú nemzedékeknek... Az apám, ki csak tizenöt évvel volt idősebb nálam, az ő törvénytelen fiánál, akivel sokat lumpoltam együtt s akit romantikus csapongásai közepette inkább én szerettem fiamként... az apám, mondom, túl fog élni engemet! (Jegyzet a naplóm margójára: „és igaza lett!“) Sarah elkésik ... Végre sikerült... bejutok az isteni Sarah Bernhardt öltözőjébe! Ott ült a tükre előtt a bizánci Theodora csodás pompájú jelmezében, várja az ügyelő szavát jelenéséhez s arca a festék alatt egyre jobban átszellemül, egyre jobban hozzá idomul a bűbájos császárné démoni lelkűidéhez. Én nézem az ajtóból, a szörnyasszony mint vesz egyre jobban testet a divában s már-már visszavonulok, hogy meg ne zavarjam az érdekes átalakulási folyamatot, midőn ő hirtelen észrevesz a tükörből s megfordul: — Ah, ön az a magyar, aki Justh Zsigmondot ismerte...? — Igen. A legjobb barátom volt. Rámnéz, megragadja a két karomat, de oly forró, parancsoló hévvel, hogy önkéntelenül is térdre ránt maga elé: — Nekem is... Oh, beszéljen róla! Én kérettem önt. Oly lelki szükségem, hogy valakivel erről a prófétalelkű, csodás magyar költőről beszélhessek, akihez foghatót soha se láttam e földön ... Ránézek. A démoni Theodora egyszerre lidércként menekül, futva suhan ki szeméből, vonásaiból s a repedező festék alól egy új valaki, egy szűziesen bus Raciné-hősnő tör elő s veszi birtokba a Sarah arcát. Átszellemülten súgja: — A legtisztább, a legnemesebb, a legapostolibb lélek . . . Olykor az Andrea Solari Krisztusát láttam szőkeszakállas szegény beteg arcában, máskor a Cimabue assisii Szent Ferencének a reinkarnációját véltem benne felismerni. Szent volt, a szépnek, az igaznak, a jónak felülről ihletett szentje, kiben mi mindannyian azonnal felismertük a fensőbb lényt. Épp Indiából tért vissza, mikor megösmertem... Oh, ha tudná, mily kicsi lettem én mellette" Mint ábrándos kis Desdemóna hallgattam messzeséges okkult szavát, mely a lelki világ oly tájaira hivott, ahol még sohse voltam. És csodás erő volt ebben a törékeny magyar ifjúban, — aki egyszer ránézett s a szavát hallgatta, amint szenttornyai paraszt baptista testvéreiről beszélt, az mind a tanítványává vált. Annyian voltunk körülötte s mellünket verve, mind éreztük a megtisztulás szükségét. Én is . . . Ohigen, főként én, a színpad soha meg nem térhető Magdolnája . . . Utóbb már szinte menekültem tőle, hogy színésznő maradhassak. De úgy szégyenkeztem önmagam előtt . . . Szerelem? Oh nem. Több volt ez ennél . . . Egy könnycsepp csorog le Sarah arcán s árkot váj magának a festékhalmazban: — ... és sohse bocsátom meg magamnak, hogy nem lehettem ott Cannesban, mikor meghalt. Mondja, hogy halt meg, mondja el részletesen . . . Én sietek a szóval, mert az ügyelő már mögém lép . . . — Ah, csoda volt az az utolsó holdas éj, Madame, abban a tengerre néző cannesi hotelben! A szálloda minden vendége, csupa idegenek, mind ott tolongott a haldokló szegény Zsiga negyedik emeleti szobájának a folyosóján. Mindenki érezte: egy szent, egy apostol vívódik ott . . . Nők, estélyi ruhás dámák térdeltek és imádkoztak az ajtaja előtt, oly bűnbánó hévvel, mintha a maguk üdvösségéről lett volna szó. Egy spanyol hegedűművész, szintén merő idegen, kinek a maga hangversenyén kellett volna szerepelnie az este, feledett mindent, ott hagyta közönségét s halkan Mozartot játszotta a Zsiga félig nyitott ajtaja előtt, hogy a halódó lelke az ő muzsikájának a szárnyán szállhasson el . . . De bocsánat, Madame, az ügyelő negyedszer szól már, önnek mennie kell a Jelenésére! — Már el is késett, — ordít az ügyelő, a haját tépve, — hallja, hogy üvölt a közönség"?! A játék félbemarad! Sacré nem! . . . A díva kábultan tér magához. Arcán küszködő torzulás látszik: menekül a szűzies Racine-hősnő s a démoni Theodora tér vissza vonásai közé. Felsóhajt: — Adien, kedves barátom, testvérem Justhban. Először késem igy el életemben, — de Zsigáért, a mi Zsigánként, nem bánom. Még jól is esik ... És most előre, Sarah, te bestia Theodora! Oh, bec fenséges és utálatos is ez a mi színészmesterségünk! Sully-Prudhomme. Félreeső, titokzatos ház, itt lábujjhegyen jár mindenki. A szalonban, akár csak egy elegáns párizsi orvos előszobájában, zsúfoltan ülnek Tout Paria legelőkelőbb dámái. Csupa illat és selyemsuhogás, de Átcikázott agyamon az érzés, hogyha azt felelem, hogy az, amit a marquis mondott „de la vérité“, vagyis igaz, úgy egyszerűen csak egy lapos bókot mondok én is, mert elvégre egy 60 éves asszonyt valóban bajos a marquis módján szép-nek nevezni, de viszont, ha azt felelem, hogy az, amit a marquis mondott csak „de la galantérie“, akkor viszont mégis csak gorombaságot mondok, mert bizony jóakarattal mégis csak lehetett ,szép“-nek nevezni a pompásan konzervált francia dámát. De mindez a fontolgatás csak a másodperc egy századrészéig tartott s amint elhangzott fejem Beernaert-né ajkáról a legutolsó hang, villámgyorsan, tüstént így feleltem: „Je crois que le marquis a galamment trouvé la vérité“ (azt hiszem, hogy a marquis gáláns módon találta meg az igazságot). Olyan tetszés és éljenzés csattant fel erre az egész asztal körül s olyan ünneplés tárgya lettem a kényes kérdés villámgyors, helyes megoldásáért, hogy az a siker életem egyik legkedvesebb társasági emléke maradt s még évek múlva is mindig felelevenítették a nemzetközi urak a vérité és a galantérie között elkövetett ravaszan diplomatikus döntésemet, amelyet megőrzött emlékében Beernaert-né is, miközben szépségét illetőleg évek múlásával mindjobban halványult a „vérité“, amit az idők elmúlásával nem tudott volna már megmenteni többé a garantérie se. Hogy tanulta ön az anyanyelvét? NYELVTANÍTÓ RENDSZERREL, melyet 23 élő nyelven valósítottak meg. 36 KEDVEZMÉNY a Pesti Hírlap olvasói és előfizetői részére! Önnek régi vágya, hogy nyelveket tudjon. Díjmentesen meggyőződhet arról, milyen könnyű megtanulni angolul, franciául vagy németül. Játszva, szórakozva otthon jól és gyorsan, amikor ráér és kedve van, egyedül vagy családja körében anélkül, hogy időhöz vagy személyhez volna kötve, megtanulja a kívánt nyelvet, a világhírű trINGUAPHONE graraofonlemezes ügy, hogy addig hallgatta a beszélt nyelvet és nézegette a környezetét, amíg ösztönszerűen beszélni nem kezdett. Ugyanígy tanul a Linguaphone-rendszerrel. Eleinte csak hallgatni kell a fokozatosan felépített leckelemezeket, követvén a szöveget a könyvben. A képek és kísérő könyvek segítségével megérti a teljes szöveget. Azután szinte hangosfilmszerűen hallgatja a már éntett szöveget és nézi a képet, míg csakhamar beszélni kezd ... Ez a Linguaphone-rendszer dióhéjban. 2500—3000 szóból álló szókincsre tesz játszva szert és nemcsak könnyen, hanem maradandóan is megtanulja, mert a fül és a szem utján a hang és a kép egyidejű képzettársítása révén a fogalmak tartósan megmaradnak az emlékezetben. Éppen úgy, mint ahogy egy dalt is könnyebben idézünk fel emlékezetünkben, ha a szövegét is tudjuk. Miért ne próbálná ki a rendszert? Egy heti díjmentes próbaidőre megkaphatja a teljes kurzust. Juttassa el hozzánk az alanti szelvényt, hogy megküldhessük önnek 16 oldalas érdekes könyvünket, melyben erre nézve is minden felvilágosítás benne van, vágja Itt le és nyitott borítékban nyomtatványképen 2 filléres bélyeggel ellátva tegye postára még ma 1 - t. Pesti Hírlap kiadóhivatala Budapest 62 Postattok 284 Mint a „Pesti Hírlap“ olvasója tisztelettel kérem, hogy alanti elmémre a 16 oldalas LINGUAPHONE könyvet díjmentesen és bérmentve megküldeni szíveskedjenek. Név: _____________________________ Foglalkozás:................................................................. Pontos cím:_________________________________