Pesti Hírlap, 1936. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

1936-05-03 / 102. szám

1936. május 3., vasárnap, PESTI HÍRLAP MOTOR. A negyedik Frontharcos-turaut. A világháború el­esett magyar hőseinek emlékére május hó utolsó vasár­napján, a Hősök Napján rendezi meg a Frontharcos Szövetség huszonnégyórás turautját. A verseny távja 1200 kilométer és így a résztvevőknek ötvenkilom­éteres átlagsebességgel kell a megállás nélküli versenyt abszol­válni. A résztvevők május hó 30-án reggel 6 órakor indul­nak a Hősök teréről és Győr, Veszprém, Kenese, Siófok, Hőgyészen keresztül érkeznek Pécsre, ahol a Mecseken öt­kilométeres hegyiversenyen vesznek részt. Innen Bony­­hád, Szekszárd, Baja, Szeged, Makó, Békéscsaba, Füzes,­gyarmat, Berettyóújfalu, Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj, Miskolc, Gyöngyös, Hatvan és Gödöllő érintésével vasár­nap reggel 6 órakor érkeznek Budapestre. A verseny egy­úttal a magyar automobil- és motorkerékpár bajnokság pontszerzője is. Felvilágosítással a Frontharcos-szövetség versenyrendező bizottsága, Budapest, VIII., Zsákóczi­ út 27. sz. alatt szolgál. Véglegesen kijelölték a Nagydíj pályáját. Abban a nagyarányú munkában, amelyet a KMAG folytat a nem­zetközi Grand Prix minél döntőbb sikere érdekében, az érdekelt hatóságokkal karöltve véglegesen kijelölték a ver­senypályát. A szemlén megállapították, hogy a verseny indítási helye annak az útvonalnak a közepén lesz, amely a Simor­ utca folytatásaként egyenes vonalban szeli át a Népligetet. Jobbra-balra ülőhelyeket készítenek. A közön­ség szabad közlekedésének biztosítására mingyárt az indí­tási hely után hidat építenek, mert a versenypályán át­járni szigorúan tilos. Hatszáz méterrel tovább lesz az első hajtű kanyarodás, amelyet homokzsákkal kibélelt kettős fal övez. Ezen a helyen 10 méter magas emelvényt helyez­nek el a nézők számára. A pálya szélessége csaknem min­denütt 10 méter. A Simor­ utca és a Hungária-körút sar­kán ismét híd és emelvény várja a közönséget. A Hungá­­ria-körúttal párhuzamosan futó utca ismét híd lesz. Az utolsó hidat a Ferenc József laktanyánál helyezik el. A pálya innen a népligeti Gizella­ útig egyenes vonalban ha­lad, ott fordul és a végén ismét emelvény szolgálja a kö­zönség kényelmét. Az emelvény után derékszögű forduló és az 5 kilométer hosszú pálya utolsó 800 méteres célegye­nese kezdődik. Itt helyezkednek el az időmérők és a köz­számlálók, valamint a szerelőállomások és a postahivatal, hogy az újságírók nyomban az események lezajlása után távbeszélőn végezhessék feladatukat. BAIJONKABÁT „. príma kivitelben................ . . P­aDa SEBŐK teréz-körút KOSÁRLABDA. Sáros pályán, zuhogó esőben vereséget szenvedett Padovában a magyar csapat. Páduából jelentik, hogy a nemzetközi kosárlabda torna első napján, szombaton, az osztrák válogatott csapat 16 :10 (9:8) arányban verte a magyar válogatottat. Biró, Irimoldi volt. A mérkőzést zu­hogó esőben játszottták le, olyan pályán, melyet az előző két napi esőzés is megrongált. A játék erős iramú volt. Az osztrák válogatottak kitűnő összjátékkal és nagy szeren­csével győztek a magyarok ellen, csapatukban három Ame­rikát járt játékos is volt. A magyar együttesnek nagy bal­­szerencséje volt a kosárra való dobás tekintetében s a fel­ázott talajon a csapat nem tudott magára találni. A csa­pat nagy lelkesedéssel játszott s reális körülmények kö­zött győzelmet kellett volna aratnia. A gólokat a követ­kező játékosok dobták: Ausztria részéről: Haustoff (2), Lervhey (4), Wurbach (2), Fóliák (6), Horacek (2) . Ma­gyarország részéről: Velkey (6), Szamosai (5), Kozma (2), Csányi III. (2). A mérkőzésről Graziani, az Olasz Kosárlabda Szövetség elnöke, azt mondta, hogy a felázott pályán a magyaroknak harántstoplis cipőkkel kellett volna játszaniok, sajnos, ez nem állott rendelkezésükre. A ma­gyar lendület így sárba fulladt, míg az időjárás az osztrá­kok hálójátékának kedvezni látszott. Csapó-Weekend-Faházak Nemzetközi vásárlátványosstug LABDARÚGÁS: AZ ír válogatott pénteken este Budapestre érkezett. Kétgólos magyar győzelmet várnak általában a szakkörök a magyar-ír mérkőzésen. Száz-száz pengő pénzbírsággal sújtotta a Ferenc­város Korányit, Polgárt és Toldit, akik a Ferencváros— Hungária-mérkőzést követő éjjelen reggelig mulattak Schafferrel és egy Hungária-játékossal. A 25-ik válogatott szereplés alkalmából az MBSz Sárosinak és Toldinak márványba illesztett szövetségi plakettet nyújtott át. „Sellő“ porcz gumifűző ULLMANN, Nagymező­ utca 28. KERÉKPÁR. A Magyar Kerékpáros Szövetség idénynyitó verse­nye. Az MKSz. vasárnap délután fél­­ órai kezdettel idénynyitó pályaversenyt rendez a Millenárison. A ver­seny főszáma az 1000 méteres időverseny, amelyben starthoz áll az egész elsőosztályú repülőosztály. A ver­seny érdekes száma még az 50 körös párosverseny és az osztály repülőverseny. A versenyt 20 filléres jeggyel lehet végignézni. A KAC osztályidőelőnyversenye. A Kispesti AC ke­rékpárososztálya vasárnap 170 kilométeres osztályidő­­előnyversenyt rendez, amelynek keretében lebonyolítja az egyesületi országúti bajnokság IV-ik fordulóját. A torna Baumler Ede, a KAC többszörös bajnokának em­lékét szolgálja. A verseny reggel 6 órakor a kispesti 9. kilométeres kőnél kezdődik és Szentlőrinc — Vecsés — Üllő — Monor — Pilis — Alberti-Irsa — Cegléd —­ Abony — Szolnok érintésével­­és vissza a starthelynél végződik. LÓVERSENY. . Vasárnapi versenyek- Az Egyesített­­Nemzeti- és Hazafi-díj a vasárnapi versenynap kiemelkedő eseménye. Tavalyi futásai alap­ján szinte lehetetlen Napoleon ellen érvelni. Hogy azon­ban 's nagy versenyek favoritjait sokszor a balszerencse üldözi, ezt Bagó és Cagliostro esete újból bebizonyította. Jó futást remélünk Try Welltől és Botostól is, sőt Despe­rado a mérföldön túlszárnyalhatja eddigi formáit. A Yád­­­dijban a rég látott Lámpásnak kellene nyernie Bohó vagy Situtunga előtt. A Nyeretlen kétévesek versenyében Titok lesz a nagy favorit. Meglepő, hogy mennyi idegenhang­­zású nevet adtak kétéveseinknek! (Brezova, Pauline, Cor­sica, Ugolin, Ultimo, Curragh, Salome, Amaranthe, Zula, Love major stb.) A Gödi-hendikepben Picinél azon múlhat a győzelem, hogy kap-e külső startszámot. De még akkor is Agfa megszoríthatja. Pockos is esély. A három utolsó hendikepben viszont tipjeinkre utalunk. Részletes pro­gram : II. Nyeretlen kétévesek ver­senye. 3000 P. 900 -n. 1 Bárdi J. BMW 53/2 2 Bem lovast. Brezova 55 3 Clara istálló Epizód 5314 4 De Vries F. Pauline 5314 5 Dreher J. Titok 55 6 Erdős D. Ereszd­el 55 7 öz. gr. Est. Babvirág 53/4 8 fis­ .Festetics Corsica 53/2 9 Dr. Gárdony Ugolin 53/2 10 Dr. Gárd. Ultimo C. 53­/2 11 Horthy J. Hadd­abba 53/2 12 özv. Hulme Curragh 55 13 Issekutz Gy. Céda 53/2 14 Issekutz Gy. Ciráda 53/2 15 Kengyeli m. Salome 53/2 16 Lesvári Amaranthe 53/2 17 özv. Mélik A. Rokon 53­/2 18 Mendel H. urh. Zula 53/2 19 M. C. Wood Love major 53/2 20 Gr Pajacsev. Flegmás 53/2 Tip. Titok—Curragh. al. Cödi hendikep. 4000 P. 1300 m. 1 Szilasey L. Amanda 60 2 Horthy J. Pockos 55/2 3 Lesvári Raisonneur 55 4 Tóalmási Rózsám II. 52 5 Szondy tüzérek Pici 50 6 Eisnm. Mérgespuszta 49/2 7 Clara istálló Honvéd 48 8 özv. Mélik Caravalla 47/2 9 Garas Antal Agfa 47 10 Gombolai M. Péter 45/2 11 Papp D. fh. Saturnus 44 Tip. Agfa—Pici. IV. Egyesített Nemzeti és Hazafi di­j. 16.000 P. 1600 m. 1 De Vries P. Napoleon 56 2 Dreher J. Ladoga 56 3 Fehér Ernő Adamas 56 4 Hg. Festetics Alaska 54/2 5 Garas Antal Agfa 56 6 Horthy J. Desperado 56 7 Horthy J. Nimrod 56 8 Horthy J. Wail­a­bit 56 9 Horváth E. Rend 56 10 Issekutz Gy. Bagó 56 11 Issekutz Gy. Botos 56 12 Kender. Borúra derű 54­/2 13 Kengyeli m­. Sokrates 56 14 Kövér A. Bitang 56 15 Lesvá­ri ménes Acacia 56 16 Lesvári in. Try Well 56 17 Gr. Seilern K. H. Ugo 56 18 Dr. Tonelles A. Boss 56 Tip. Napoleon—Try Well. V. Hendikep. 1800 P. 2000 m. 1 Jászkun h. Kritikus 68 2 Gr. Pejacsev. Na nu? 62 3 Eisnmann Diabolo 52 4 Hadik Gyöngykaláris 51'/2 5 Gede I. alh. Cserebere 48/2 6 Issekutz Gy. Bomba 47'/2 7 Clara istálló Lulu 45'/2 8 Dr. Bognár E. Dánia 43 9 Mező istálló Robinson 43 10 Hungária ist. Nemere 41­­ Tip. Bomba—Diabolo. VI. Nyeretlen háromévesek hendikepje. 2500 P. 1200 m. 1 Gr. Bercht. Crataegus 60 2 Gr. Szirmay Alvajáró 59 3 Eisnm. Napraforgó II. 56/2 4 Blaskovich A. Kedves 56 5 Horthy J. O. K. 56 6 Hitch Gy. Jancsi P. 47/7 7 Kozuch F. Alba 44 8 özv. gr. Est. Bicskás 43/2 9 Kozuch F. Gardist 41 /2 Tip. O. K.—Bicskás. VII. Welter-hendikep. 2000 P. 1000 m. 1 L. Zatk. Szelim Pasa 63/2 2 öz. Hulme Búza­kal­ász 62 /2 3 Gr. Szirmay Alvajáró 62/2 4 Bárdi J. Lenora 61 3 Hg. Festetics Prunelle 59 6 Matejka G. Báró II. 58­/2 7 Gábor tüzérek Penang 58 8 Kozilch F. üstökös 57/2 9 Issekutz Gy. Csók 53/2 10 Horváth E. Pénz 52 11 Győrffy M. Signorina 50­/2 12 Br. Biom. Hands­down 50/2 13 Horthy J. Bojtár 49/2 14 özv. gr. Est. Bicskás 47 15 Blaskó M. Visegrád 45 16 Gombolai M. Bátor 45 Tip: Visegrád—Signorina. Második nap. Vasárnap, május 3. I. Váci díj: 3000 P. 1600 m. 1 Dreher J. Nordland 62­/1 2 Dreher J. Lincoln 59 3 Horner J. Bon-Pas 56 4 Horthy J. Situtunga 64 5 Issekutz Berettyó 46­/2 6 Lesvén Raisonneur 56 7 Matejka G. Pártfogó 50 8 Metzger Bonaparte 6214 9 Mr. C. Wood Lámpás 56 10 Royards W. Why­not 50 11 Gr. Wenckheim Bohó S4 Tip. Lámpás—Bohó. Szombati versenyek: Cagliostro vereséget szenvedett, nem azért, mintha Duce jobban futott volna, h­anem­ azért, mert Esch Győző a hercegi lóval alaposan megkésett a startnál. Pedig csak három ló indult a Batthyány-Hunyady-díjban! Nem tud­juk tehát, hogy Duce újra birtokosa-e régi képességének és hogy Cagliostro tud-e ismét formát futni? A gátverseny­ben is három ló futott. Tammuz egyelőre mindent ver a sövényeken. A Kundházai díjban, amitől tartottunk, bekö­vetkezett: Alsót és Példást elnyomta a súlya, ebben az esetben pedig Művész verhetetlen volt. Épp igy kimagas­lott Kortárs klasszisa is az 1600 méteres Hendikepből, a Harkányi-ló fejhosszal Mr, de könnyen nyerte topsúlyával is versenyét Kékes II. is igen jól futott, negyedik lett. Az első pesti kétéves verseny pálmáját Rummy nyerte el. Egyébként a Reeves-testvérek lovai voltak elől, ugyanis Rummy mögött Dont­worry lett a második. Csatártó és Na­nus közül utóbbi most csak egy kilóval vitt kevesebbet (múltkor hét és fél kiló volt közöttük a különbség!), sőt a múltkori futás nyilván jót tett Csatártónak, így meg­verte Na­nus-t és megnyerte versenyét. Végül az 1100 mé­teres hendikepről kell szólanunk. üstökös, Sherry és Visegrád szinte egyszerre értek a célba, Erőss Frigyes cél­bíró éles szeme azonban megállapította a pontos befutási sorrendet. Sherry és Visegrád hívei így szomorúan látták, hogy üstökös nyert. A részletes eredmény: Első nap. Május 2. I. Kundházai dij. 1200 m. Művész Teltschik ' 1 Játékos Gutái 2 Példás Esch 3 I­. m.: Szepes, Bend.­­Also, Napfelkelte. Bálozó, Széltoló, Bakony. Két h., fél h. Tot. 10 pengőre: 26, 10, 11, 10. befutó 111. N. Kétévesek eladóversenye. 900 m. Rummy Gutai XCont­worry Szentgyörgyi 2 Epizód Rózsa 3 F. m.: Mese, Babvirág, Pav­lova, Gaffe, Ukrajna, Fakir, Maiennacht. Fél h., felh. Tot. 10 pengőre: 21, 12, 26, 14, befutó 607. II. Catverseny. 2400 m. Tammuz Tóth A. 1 Quarnero Müller 2 F. m.: Böske. Háromnegyed h0 6 h. Tot. 10 pengőre: 23, III. Hendikep. 1600 m. Kortárs Alt 1 Herta Gosztonyi 2 Dánia Bakonyi 3F. m.: Léhűtő, Kékes II., Kiskun, Cserebere, Mesebeli, Csók, Col Santo. Ferh., fél h. Tot. 10 pengőre: 44, 18, 16, 48. befutó 97. IV. Batthyány-Hunyady-dij. Duce Csaplár - 1 Rang Gutái . 2 F. m.: Cagliostro. Két és fél h. 10 h. Tot. 10 pengőre: 33, betiltó 254. VI. Hendikep. 2000 m. Csatártó Esch X Na nu? Gutái 2 Moulin Rouge Klimscha­l. 3 befutó 34. F. m.: Gavallér, Cadeau, Amadeo, Búvár, Mayerling. Két és fél h., 1 h. Tot. 10 pengőre: 25, 12, 15, 31, be­futó 74. VII. Eladók hendikepje. 1100 m. ÜstökösEsch 1 Sherry Klimscha J. 2 VisegrádGosztonyi 3 F. m.: Tékozló, Szelim Pasa, Algír, Africanus, Sylva, Ga­­ruda, Prima­vista, Aranyláz, Allegra. Fejd., fejti. Tot. 10 pengőre: 27, 17, 20, 43, be­futó 226. 23 REISZ férfiruha áruháza meghívja mélyen tisztelt Vevőit és kedves Barátait látványos, új áruházának és leg­újabb modelljeinek szives megtekintésére. Vill., Rákóczi-ut 19. sz. (Szentkirályi-utca sarok, Uránia Színház mellett.) Gróf Pejacsevich Albert kitüntetése. A kormányzó gróf Pejacsevich Albertnek, a Pest­vidéki Versenyegylet elnökének a hazai telivértenyésztés és versenylovasnevelés terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar érdemrend középkeresztjét adományozta. Gróf Pejacsevich Albert a magyar telivértenyésztés és lóversenyzés legismertebb alakja. Mint űrlovas kapcsolódott annak idején a magyar versenysportba, később versenyistállót alapított és ő lett egyben lovas idomárja is. Mint idomár nagy sikereket ért el. Évek óta idomítja Dréher Jenő nagyszerű versenyanya­gát. Gróf Pejacsevich Albert nemcsak kitűnő telivérszak­­értő, de versenyéletünk leghivatottabb szervezője is. A Pestvidéki Versenyegylet fejlődése az ő nevéhez fűződik. M s W fiU LEGKISEBB HIRDETÉS 10%. P 4.6, VASÁRNAP 5.5B­ég­ek ők 16 éves korig nagy választékban SZÉKELY JENŐ Petőfi Sándor­ utca 9. Váci­ utca 7. Automatabilliárdasztalok KÖLTÖZKÖDÉS! Használja ki tű­ztől mentett áruk kiárusítását. Gitter, 300 cm. széles, 5.55, P 4.55. Csipke­szövet m3 1.75, 1.25, P —.95« Indanthren 85 cm.-es P —.59« Grenadin duplaszéles P —.75. Zefirgyapju dekája P —.18. Etamin, Penelop P —.39. Ma­gyar blúz, kézi hímzés 3.74, P 2.75. Klöplik, pikó métere R —.02. Függönyök, rojtok, csip* kék, zsebkendők hihetetlen ol* csőn. Vígszínház Kézimunkaház, Lipót-körút 13., Honvéd-u. sarok, részletbe készpénzért P 180 tól el­adók. Ügynököket magasan díjazok. B­­­i­l­i­á­r­d ter­em, Dohány-utca 84. Csomagoló láda nagy választékban kapható. Katonáné, XI., Kruspér­ utca 5. Kálvin-tér — Lónyay utca 7. Ut­cai­­lejáratú világos, száraz mű­hely- és raktárpincék, szuteré­nek azonnalra kiadók. Tele­fon: 856—43. ___^.szobás utcai modern «fl­p 950-1650 Bosnyák-u. I.Thököly-útikertnegyed BÚTORSZÖVET, angol butorkreton, butorvelour, matraccsinvat, afrik, lószőr* összes kárpitoskellékek nagyon olcsón, GASSNER, VI., TERÉZ-KÖRÚT 19. DUNA MELLETT, egészséges, szép helyen 10- és háromszobás nyaraló nagy gyümölcsösben olcsón el­adó, esetleg bérbeadó. Villany, vízvezeték. Bővebbet dr. Bár­­dosné, Nádor­ utca 21. Telefon Belvárosban saroküzlet kiadó. Felvilágosítás: IV., VÁCI-UTCA 61. SEZLON, 80/180 cm. damaszti­csinvattal bevonva P 52.­, mo­dern bútorszövettel P 58.—, weekend-matrac, háromrészes, 180/80 cm. P 13.50, afrikmat­rac, szőrmatrac, kombinált szo­bák, rekamiék, fotelek olcsón, CASSNER bútorosztálya, Teréz­­körút 19. 1116 I■ Lemeztáska 30 cm lemezekhez 6 drb 30 cm művészlemez, használt .. .. .. .. .. „ Lemezkefe és 200 tű összesen Csak mig e készletünk tart. KÖZPONTI GÉPRAKTÁR Rákóczi-út 80. udvarban. Buda legforgalmasabb útvona­lán elegáns, kétportálos, modern üzlethelyiség berendezéssel, azonnal átadó. ,,Életképes 1100“ jeligére Horthy Miklós-uti fiók­kiadóba. Vennék zongorát sürgősen. Telelefon 439—54. Kertész­ u. 50, II. 11. Kálmánná. Főúri barokk uriszoba bútor sürgősen eladó. Ára P 3000. Telefon 138—08. 1120 Vendéglői napellenző (modern), sutányogan eladó. Hossza: 190 méter, szélesség 9 méter. Érdeklődni: Székesfe­hérvár, Nagy S.­Utca 2. ,U©3 GRAMOFONSZENZACIÓ 3 szoba hallos I. em. balkonos lakás kiadd azonnalra is. Etázsfűtés, meleg­­vizszolgáltatás, Wekerle Sán­­dor-utca 19. 111X ARNHEIM-FÉLE tizes PÁNCÉLKASSZA príma állapotban ELADÓ­ Kartel, Honvéd-utca 3. 1113 Központi fűtéssel, melegvízzel és telefonnal 3 utcai szoba üresen, esetleg bebútorozva ki­­adó. Orvosi rendelőnek va­gy ügyvédi irodának kiválóan al­­kalmas. Petőfi Sándor­ u. 6., I. 2* SZERDAHELYI­ UTCA 5. ház 30.000 P-ért eladó, 20.000 P-vel átvehető. Dr. Siegler­ ügyvédek, Erzsébet­ körút 24. KÉPVISELETET VÁLLALNÉK vidékre úri, női divat, kötött* árukban, saját üzemem mellé. ..Jól bevezetve" Blocknerhez, Andrássy­ ut 4. 1113 Eladási szervezettel rendelkező, 15 éves németországi gyakorlat, tál biró ELADÁSI ORGANIZÁ­­TOR és PROPAC AND­ISTA át­­vesz kereskedőknél és privátok­­nál való terjesztésre megfelelő ÁRUCIKKET. „Csak jutalék 1342—1107" jeligére főkiadóba. Rádió és villamossági üzlet Ujlipótvárosban jól bevezetve, elköltözés miatt eladó. Érdek­­lődök „Nagy jövő 1108" jel­­igére főkiadóba. Kiadókipari árammal ellátott helyisé­­gek kb. 160 m2, 1000 öles telek, megosztva is. Révész, 29—3—82 Nyilvános jogú vidéki elemi és polgári magániskola betársulhat némi tőkével fővá­rosban működő iskolába tan­erőkkel együtt. Növendék van. Megbízott: dr. Benedekné, Ken­­der-utca 3. 1104 BÉRBEADOM KIS AMERIKAI TÚRAAUTÓMAT vezetővel, utazó vagy hasonló célra. „Kilométer- vagy fix bér 1X03“ fokiadéba.

Next