Pesti Hírlap, 1939. június (61. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-01 / 123. szám

1939 június 1. csütörtök PESTI HÍRLAP Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: „Áss korszak, amely most az országban kezdődik, minden vonatkozásban sorsdöntő lesz“ .Azok a forradalmi tömegek, amelyek ott állottak a vörösök között, most ott állanak a szélső jobboldalon“ Kaposvár, máj. 31. Dr. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter szerdán délután hat órakor vette át Kaposvárott a városháza dísztermében képviselői mandátumát. A terembe lépő belügyminisztert a közönség lel­kes tapssal és éljenzéssel köszöntötte, majd dr. Májay Dezső királyi közjegyző köszöntötte a belügyminiszteri és beszéd keretében nyújtotta át a képviselői man­ ,­dátumot. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter az üd­vözlésre a következő szavakkal válaszolt: — Őszinte meghatottsággal és igaz hálával ve­szem át ezt az okiratot — mondotta. — Két héttel ez­előtt fejtettem ki itt programomat és ma büszke ön­érzettel és megnyugvással állapítom meg, hogy a vá­ros és a vármegye közönsége magáévá tette ezeket a gondolatokat. „Sorsdöntő korszak következik“ — Az a korszak, amely most az országban kez­dődik, minden vonatkozásban sorsdöntő lesz. Nekünk át kell építenünk ezt az országot, át kell alakíta­nunk a társadalom struktúráját, hogy minden magyar ember biztosítani tudja itt a létét és a boldogulását. Tudjuk, hogy igen sok a tennivaló, mert sok ember életnívója nem áll azon a színvonalon, amelyen kel­lene és sok ember kiegyensúlyozott élete sincs biz­tosítva. Ha most a lezárult országos választás ered­ményeit tekintjük, ugyanolyan megnyugvás és büsz­keség tölthet el bennünket mindenütt, mint itt So­mogy vármegyében. A kormány nagy és átütő győ­zelmet aratott és ez a győzelem bizonysága annak, hogy az a program, amelyet hirdettünk és megvalósítani fogunk, a választóközönség lelkéből fakad. „A baloldali radikalizmus átcsúszott a jobboldalra“ — Olyan véleményeket is hallottam, amely sze­rint az országban bizonyos megdöbbenést keltett, hogy a kormánypárt mellett a szélső­jobboldali pártok törtek előre. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a baloldali ra­­dikalizás Magyarországon teljesen megsemmisült. Ez a pozitívum, amelyet elkönyvelhetünk. De vannak ne­gatív eredmények is. Az egyik negatív eredmény az, hogy a baloldali radikalizmus átcsúszott a jobboldalra. Ugyanazok a tömegek, amelyek a baloldali radikaliz­mus oldalán állottak, most átállottak a jobboldali szélsőségekhez. A baloldal és a jobboldal között a szélsőség tekintetében nincs ellentét. Ezelőtt két hét­tel mondottam, hogy a forradalom mindkét oldalon egyforma. Akár jobboldalról, akár baloldalról jön — ezt jól jegyezzük meg —, egyformán pusztít. — A jobboldali úgynevezett előretöréstől ne fél­jünk. Ez az előretörés nem egy eszme diadala. Azt jelenti, hogy a mindig ellenzéki emberek, azok az örökké nyugtalan és forradalmi tömegek, amelyek ott állottak a vörösök között és amelyek végigjátszották a politika minden skáláját, most ott állanak a szélső­jobboldalon. Ezektől azonban nincs mit félnünk. De igenis gyors tempóban kell megvalósítanunk azokat a szociális reformokat amelyek az elégedetlen tömege­ket hű és józan hazafiakká teszik. Ha ezt sikerül el­érnünk, aminthogy sikerülni kell, nincs okunk félni semmi szélsőségtől. „Az ország léte, jövője és függetlensége függ attól .. . Van egy másik negatívum is. A szélsőjobboldal egy része idegenből importált eszmékkel, jelszavak­kal és metódusokkal akarja megoldani az ország problémáit. Itt még egyszer fel akarom emelni tilta­kozó szavamat, mert az ország léte, jövője és füg­getlensége függ attól, hogy a mi dolgainkat magyar módszerekkel, magyar utakon oldjuk meg. — A magyar nemzet ezer éven át sok vihart élt keresztül. Megvalósított olyan feladatokat, amelyeket más nemzetek csak forradalmak árán tudtak meg­valósítani. Átélt olyan kríziseket, amelyeket más nemzetek nem tudtak volna átélni. Mihelyt azonban letérünk, az ezer éven át követett útról, adjuk fel a reményt, hogy megőrizhetjük függetlenségünket és mondjunk le arról, hogy magyarok maradhatunk. „Ezt az országot maszlagokkal megtéveszteni nem lehet“ . A választások eredménye azt bizonyítja, hogy 1918 nem fog mégegyszer megismétlődni, hogy ezt az országot maszlagokkal megtéveszteni és eltántorítani, a forradalmak pusztításaiba mégegyszer berántani nem lehet. A belügyminiszter beszédét dörgő taps és éljen­zés fogadta. A beszédet közben is többször megszakí­tott a lelkes tetszésnyilvánítás. A belügyminiszter este a Nemzeti Kaszinóban 250 terítékes vacsorán vett részt, majd az éjjeli órákban Benczúr Ürmösi Gábor miniszteri titkár kíséretében visszatért a fővárosba. Hivatalos jelentés a budapesti végeredményről 10 MKP, 9 nyilas, 5 Rassay, 3 szociáldemokrata mandátum A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőválasztások számszerű végeredménye Budapest székesfőváros három lajstromos választó­­kerületében: Budai választókerület, Nemzeti Reformpárt (Magy. Munkafr. dr. Halla A.) 1.168 — Déli választókerület: Magyar Élet Pártja , , (listavezető dr. Csilléry A.) 38.244 4 mandátum Nemzeti Front (Matolcsy Mátyás) 6.313 — Keresztény Nemzeti Függ. Párt (dr. Usetty Béla) 6.744 — „ Független Néppárt (Payr Hugó) 2.063 — „ Nyilaskeresztes Párt (gróf Széchenyi Lajos) 30.683 4 „ Polgári Szabadság Párt (Rassay Károly) 12.509 1 „ Nemzeti Reformpárt (Magy. Munkafr. Bornemisza) 1.730 — „ Szociáldemokrata Párt (Kabók Lajos) 14.332 1 „ Bud­apest-s­élen a MIZP és a nyilas­keresztesek 1—4 mandátumot kaptak A budapesti déli választókerület választási bizott­sága szerdán délben kihirdette a választások eredmé­nyét. Bekerült a MÉP-ből 4, a Nyilaskeresztes Pártból 4, a Ralsay Pártból 1, a szociáldemokrata pártból 1 képviselő. A képviselők és a pótképviselők megbízó­leveleit csütörtökön délben egy órakor adják át az Újvárosháza közgyűlési termében, ünnepélyes külső­ségek között. Ez a jelentés a leadott szavazatok újabb megvizs­gálása alapján helyesbíti a kedden este nyilvánosságra került eredmény adatait, amelyek szerint a MÉP 5, a nyilaskeresztesek pedig 3 mandátumot kaptak volna. A helyes eredmény alapján a kormánypárt listáján Magyar Élet Pártja (listavezető gróf Teleki Pál) 35.295 4 mandátum Szociáldemokrata Párt (Kéthly Anna) 5.477 1 „ Polgári Szabadság Párt (gróf Apponyi György) 9.873 1 „ Keresztény Ellenzék (Friedrich István) 2.384 — „ Keresztény Nemzeti Függ. Párt (Zsitvay Tibor) 3.578 — * Nemzeti Reformpárt (Nagy Munkafr. Bornemisza) 1.648 — „ Nemzeti Front (dr. Salló János) 4.766 — „ Nyilaskeresztes Pár­t (Hubay Kálmán) 23.820 — „ Északi választókerület: Magyar Élet Pártja (listavezető v. Imrédy Béla) 22.095 2 mandátum Nyilaskeresztes Párt (dr. Rácz Kálmán) 18.458 2 „ Szociáldemokrata Párt (Peyer Károly) 15.113 2 „ Független Néppárt (dr. Wagner Károly) 1.505 — „ Nemzeti Front (dr. Salló János) 3.056 — „ Keresztény Nemzeti Függ. Párt (Zitvay Tibor) 3.402 — „ Polgári Szabadság Párt (Rassay Károly) 25.202 3 „ 3 Csilléry András, Müller Antal, Tóth András és Mak­­kai János, a nyilaskeresztes lajstromon pedig gróf Széchenyi Lajos, Vágó Pál, ifj. Zimmer Ferenc és Wirth László kaptak mandátumot, illetve, ha a nyila­sok listájának két első helyezettje közül, akiket má­sutt is megválasztottak, valamelyik másik mandátu­mát tartja meg, az ötödik helyen levő Nesz, Ferenc kerül be a Házba. Átadták a budapesti északi kerület maius állatait Szerdán este ünnepélyes keretek között adták át az V. kerületi elöljáróság dísztermében az északi vá­lasztókerület mandátumait a megválasztott képvise­lőknek. Kartsoke Alajos választási elnök beszédében arra mutatott rá, hogy ha a törvény nem is ad alkal­mat arra, hogy száz százalékos pontossággal meg le­hessen állapítani a nép akaratát, maguknak a képvi­selőknek kell azon dolgozniuk, hogy ezt az akaratot kikutassák és a lehetőség szerint érvényre is juttas­sák. Csilléry András válaszában hangsúlyozta, hogy ha a választások alatt voltak is harcok a jelöltek között, a parlamentben valamennyien egyek abban, hogy a haza javáért dolgoznak minden tehetségükkel. Rátz Kálmán a nyilaskeresztes képviselők nevében mon­dott köszönetet az elnöknek. Hivatalos jelentés a vármegyei lajstromos választás további eredményeiről A Pesti Hírlap szerdai számában közöltük a vár­megyei lajstromos kerületek egy részének hivatalos választási eredményét. Több vármegyéből akkor még nem futott be a hivatalos végeredmény. Ezeket szer­dán éjjel pótlólag kiadták — azzal a hozzátevéssel, hogy a számadatok még mindig több helyen ideiglenesek — és most alább közöljük: Abaúj-Torna vármegye. Magyar Élet Pártja (Bárczay János, Melczer Lilla) 14.989, 1 mandátum. (Ideiglenes.) Független Kisgazdapárt (Szentiványi Lajos) 8083, 1 mandátum. (Ideiglenes.) Baranya vármegye. Magyar Élet Pártja (v. Patacsi Dénes, Riesz Ádám) 47.537, 2 mandátum. (Végleges.) Független Kisgazdapárt (Nagy Ferenc) 38.195, 1 mandátum. (Végleges.) Bihar vármegye. Magyar Élet Pártja (báró Vay László, Vajay Ká­roly, Nyíri István, Pajor Győző) .26.964, 2 mandátum (Végleges.) Független Kisgazdapárt (Szijj Bálint) 14.150, 1 mandátum. (Végleges.) .... Borsod-Gömör-Kishont­ vármegye. Magyar Élet Pártja (v. Lukács Béla, Putnoky Mó­ric, Szilvássy Pál) 38.822, 2 mandátum. (Ideiglenes.) Független Kisgazdapárt (Eckhardt Tibor, Váczy József) 15.602, 1 mandátum. (Ideiglenes.) Szociáldemokrata Párt (Reisinger Ferenc) 10.000, 2 mandátum. (Ideiglenes.­) Jász-Nagykun-Szobrok vármegye. Magyar Élet .Pártja .(gróf Teleki Mihály, Antal István, Borbély György, Polgár Béla, Pápay István) 39.083, 3 mandátum. (Végleges.) Magyar Nemzeti, Szociális Földmives és Munkás­párt (Id. Meskó Zoltán, Magyary-Kossa István) 23.127, 2 mandátum. (Végleges.) Független Kisgazdapárt (Kövér János) 13.697, 1 mandátum. (Végleges.) Egyesült Keresztény Párt (Czettler Jenő) 6668, 1 mandátum. (Végleges.) Komárom-Esztergom vármegye. Magyar Élet Pártja (Kunder Antal, Triboli László) 27.886, 1 mandátum. (Végleges.) Nyilaskeresztes (Gruber Lajos) 19.661, 1 mandátum. (Végleges.) Független Kisgazdapárt (Szijj Bálint) 9529, 2 man­dátum. (Végleges.) Nógrád-Hont vármegye. Magyar Élet Pártja (Keresztes-Fischer Ferenc, gróf Zichy János, Sipeki Balás Károly) 30.007, 2 man­dátum. (Ideiglenes.) Nyilaskeresztes (Budinszky László) 21.194, 1 man­dátum. (Ideiglenes) Független Kisgazdapárt (Mátéffy Géza) 7004, 2 mandátum. (Ideiglenes.) Szabolcs-Ung vármegye. Magyar Élet Pártja (v. Ujfalussy Gábor, Thurán­­szky Pál, Boér Ágoston) 25.579, 2 mandátum. (Vég­leges.) Nyilaskeresztes (Korody Tibor, Gaál Csaba) 23.438, 2 mandátum. (Végleges.) Nemzeti Reformpárt (Mikecz Ödön) 10.260, 2 man­dátum. (Végleges.) Tolna vármegye. Magyar Élet Pártja (Kunder Antal, Pongrácz La­jos) 44.811, 1 mandátum. (Ideiglenes.) Függ. Kisg. Párt (Klein Antal) 23.954, 1 mandátum. (Ideiglenes.) Vas vármegye. Magyar Élet Pártja (gróf Teleki Pál, Huszár Mi­hály, Horváth István) 47.718, 2 mandátum. (Végleges.)­­ Nyilaskeresztes (Simon József) 34.568, 1 mandátum. (Végleges.)

Next