Pesti Hírlap, 1943. július (65. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-20 / 161. szám
. ■ .. . . ■ I • • .. « • i Sign*1 bemutatja mindazt, ami Európát és a világot érdekli. Signal fozetrel-filzetta közli a fontosabb háborús és politikai eseményeket Sign * 1 tudósít közgazdaságról, tudományról, művészetről, kultúráról, filmről, színházról. Érdekes novelláival elszórakoztat A hozza a legjobb fényképeket, rajzokat és színes képeket A a modern európai ember kitűnően tájékozott képesfolyóirata. Ara 40 fillér 4 Mrt»P 1XL fat. 8», MB A kulcsig tilt jó ideje figyelem már ezt a dolgot,leinte azt hittem, véletlen, mert jóhiszemű ember vagyok, de aztán idővel rájöttem: nem véletlen. Talán nem is szándékosság, hanem még ennél is rosszabb: általános tünet, amely sok mindennel kapcsolatban áll, ami a lelkekben ma végbemegy. Az emberek egy ideje nem köszönnek vissza, erről beszélek. Nem úgy kell ezt érteni, hogy — mondjuk — megyek az utcán, köszönök valakinek és ez, egész egyszerűen nem fogadja az üdvözlésemet ,itt még egyelőre nem tartunk, de ha így volna is, ez ellen védekezhetünk: magyarázatot kérünk vagy levonjuk a konzekvenciákat és többé nem köszönünk az illetőnek. Arról van szó, hogy egy ideje, ha belép az ember valami hivatalba vagy irodába és belenevelt udvariasságával, amelyhez érthetetlen csökönyösséggel ragaszkodik, azt mondja: jó napot, senki sem köszön vissza, mintha megannyi süketnéma ülne a helyiségben. De nem köszönnek vissza az espressóban sem, ahova az ember belép vagy ahonnan kilép, nem köszönnek vissza egynémely boltokban, ahol még nem is olyan régen üdvözlő kórust zengtek az alkalmazottak a vásárló tiszteletére és nem köszönnek vissza a szállodában, ahol nem vendég az ember, csak — mondjuk — érdeklődni óhajt valakiről vagy valamiről. Egyszóval: ma, hogy úgy mondjam, hivatalos minőségükben, nem köszönnek vissza az emberek. Mint annyi más tünete előtt a mai életnek, ez előtt is értetlenül állok. Lehet, régimódi vagyok, lehet túlérzékeny, de lehet az is, hogy egyik sem, csak egész egyszerűen nem vagyok hajlandó tudomásul venni olyan változásokat az emberi életformákban, amelyek, legalábbis szerintem, nem időhöz kötöttek és ahhoz sincs közük: érzékeny-e valaki vagy sem. Hogy azonban nekem van igazam (és velem együtt mindazoknak, akik szintén megfigyelték és fájlalják ezt a tünetet), arra nézve kitűnő példa éppen az az udvariassági verseny, amelyet nemrégiben az egyik budapesti nagyáruház rendezett, alkalmazottai körében. Ha az emberek, munkájuk, szolgálatuk, másokkal való érintkezésük közben természetszerűen udvariasak, nincs szükség ilyen versenyekre, viszont igen okos és hasznos dolog, hogy ilyeneket rendeznek, amikor az udvariatlanság annyira a levegőben van, akár egy járvány baktériumai. Az egész nem nagy dolog, tudom, és talán meg is jegyzi valaki, e sorokat olvasva, hogy attól, váljon a vezérigazgató úr titkárnője, az espressos kisasszony, a kereskedősegéd, a hotelportás visszaköszön-e vagy sem, még nagyon szerethetjük egymást, emberek. De erre csak azt mondhatom: nem igaz, mert épp itt, ezen a kicsiny ponton kezdődik minden, ami eltávolít vagy már el is távolított bennünket egymástól. Fiatal katonakoromban sehogy sem tudtam megérteni, mirevaló az ú. n. tisztelgés gyakorlat, amikor órákon át egyebet sem csináltunk, mint a kaszárnyaudvaron körbejárva, feszesen és szabályosan a sapkánkhoz emeltük a jobbkezünket, tízszer, százszor, ezerszer. Amiről én és velem együtt a többi is azt hitte, fölösleges katonai szekatúra, arról később elmondta egy bölcs tisztünk, hogy ez az a parányi pont, ahol a hadsereget öszszetartó fegyelem kezdődik, ez az a kulcslyuk, amely nyitja és zárja a katonás szellem acélabroncsát Ilyen parányi pontja egy életforma kijegecesedésének, ilyen nyitó és záró kulcslyuka az emberi együttélés épületének az udvariasság is, ennek viszont legparányibb és mégis legfontosabb sejtje,az, hogy annak, aki köszönt bennünket, legalább visszaköszönjünk. A gyűlölködés ott kezdődik, hogy az emberek nem köszönnek vissza egymásnak... _______ (—by) A brit tengernagyi hivatal felhívása a hajógyárakhoz London, júl. 19. (NST.) Az angol tengernagyi hivatal felhívást bocsátott ki a hajógyárak tulajdonosaihoz és munkásaihoz, amelyben többek között ezeket mondja: „Elvesztjük a háborút, ha az ellenfél a búvárhajóharcban újra fölénybe kerül. A felhívás aggasztó tünetnek minősíti a hajógyárakban a legutóbbi félévben előfordult sztrájkokat. A felhívás kiemeli, hogy január 1-től június 30-ig összesen 68 sztrájk volt az angol hajógyárakban. • -.--v-c ■ • — Az erdőt is, de főkép a grófnő kedves társaságát. Sose fogom elfelejteni ezt a szép napot. — Kedves magától, de ne siessen a dicsérettel, a legfontosabb még hátra van., A Varjastetőn meguzsonnázunk. A Varjastető szép kis erdei tisztás volt, kilátással a folyó völgyére, amelyből kisebb-nagyobb falvak fehérlettek elő. Megálltak az alsó szélén, Scheki kikerült a rudak közül, hadd tépje a füvet az út mellett; előkerült az uzsonnakosár is. A grófnő a tisztás felső szélén telepedett le, lejjjebb a mérnök úr, közöttük az elemózsia, hőpalackok, sós és édes sütemények, gyümölcs. Az uzsonna pompás volt, a hangulat szintén. A grófnő kedves, figyelmes háziasszony, látszott, azon van, hogy vendége jól érezze magát. Hát ezt el is érte. A mérnök úr úgy érezte, ilyen pillanat nem ismétlődik meg többé életében. Tennie kell valamit, döntőt, nagyot. Kész, volt a tervvel. — Grófnő, én úgy szeretném valami jelét adni, hogy mily hálás vagyok szíves meghívásáért. Mondta, hogy nem zenekedvelő, de bizonyára szereti a költeményeket. Engedje meg, hogy szavaljak magának kedves költőimtől. — Ó, hogyne, nagyon szívesen, jó gondolat. Hallgatom. — Hátradőlt, két kezét feje alá, egyik térdét a másikra tette. A mérnök úr pedig a földön ülve, félkezére támaszkodott és elővette leghatásosabb műsorát. Kezdte Petőfivel, Arannyal. Nem maradtak el Vörösmarty hexameterei sem. Majd Kosztolányi és Ady került sorra, végre néhány saját költeménye. Tréfásak, komolyak; úgy érezte lelkét tette bele a sorokba, " *: ”1 ' Hangja hol lágy volt, mint az a kolbárfa, hol mesteri átmenettel érces csengésűvé vált. Csönd ' volt köröskörül és a levegő mintha csak leste volna, hogy szárnyaira vehesse a gyöngéd és bensőséges hangokat s tovább ringassa a lombok között, vagy pedig rázúdítsa a völgyre „párducos Árpádot s hadrontó népe hatalmát“. A szavaiét pedig egyre jobban magával ragadta művészete. Hiába, nincs előadó, aki ne volna szerelmes a saját hangjába. És ő az volt, 1. szerelmes. — Folytassam? — Folytassa. — És ő folytatta egyre lelkesebben és egyre finomabb árnyalással. Úgy érezte, egész lénye beleolvad az előadásba. Szemeiben, ahol kellett, felvillant a goethei tüzesen ravasz pillantás, arcjátékában hol a költő dévajsága, hol a mű tragikuma tükröződött, csöppet sem mérnökös fürtjei hátrafelé hullámzottak, mint a haldokló Petőfié, az ismert kőnyomaton. Egész arcán kigyulladt a nagy pillanatok szent tüze. Befejezte, várt. Tudta, hogy a hatás nem maradhat el, hisz őneki szólt itt minden, művészetének egész hódoló felvonulása. A gondolat, a hang, a szemek lángja, mind, mind öt ölelte körül. A grófnő pedig most is úgy pihent hátradülve, mint előbb, keresztberakott térdekkel, nem sokat törődve azzal, mennyi látszik ki formás lábikráiból. Tekintete környezete és a völgy fölött elveszve pihent A levegőben még ott csilingeltek a rímek és még ott zsongott a lelket simogató bariton. Az előadó szeme kerekre nyílva, tűzben égve csüggtek a grófnő arcán. Mintha esdekeltek volna: szólj már. És ő meg is szólalt. Azt mondta, se nem kedvesen, se nem kedvetlenül: — Nem értem, mit akart maga ázni a kötéssel?. Negyven éve halt meg a társadalmi béke pápája XVI. Gergely pápa, udvarának egyik fiatal papját, gróf Pecci Vincét, 1843- ban apostoli nunciusként Brüsszelbe küldte. Lipót belga király csakhamar megkedvelte és bizalmára méltatta a tehetséges római diplomatát, aki akkor mindössze 33 éves volt A nunciust három esztendő múlva visszahívták Rómába és mire hazaért, már IX. Pius ült a pápai trónon. A pápaváltozás félbeszakította diplomáciai pályáját; az új pápa Perugia érsekévé nevezte ki. Ott érte le 1848-i forradalom, amikor az érseki székváros átmenetileg Mazzini híveinek kezébe került. 1880-ban az új olasz királyság bekebelezte Perugiát és tíz esztendővel utóbb, amikor a piemonti hadsereg elfoglalta Rómát, az évezredes pápai állam is megszűnt. Ezek az események mély nyomokat hagytak a perugiai érsek életében, aki 32 évi távollét után végül visszakerült Rómába, ahol az agg pápa bibornokkamarása lett. IX. Pius nemsokára meghalt és a Rómában egybegyült 11 bibornok 1878 február 20-án gróf Pecci Vincét választotta pápává 44 szavazattal. Maszlaghy Ferenc hercegprímási levéltáros, aki Simor János tibornokérseket Rómába kisérte a pápaválasztásra, élethűen örökítette meg annak lefolyását. Pecci bibornok-cameilenge a megválasztása előtti éjszakán alig hunyta le a szemét. A Sok izgalom, a kínzó fogfájás és a zaj, melylyel a kőművesek, kárpitosok és szolgák a megválasztandó pápa lakosztályát a konklávéban előkészítették, nem engedte pihenni. „Gyötrelmes éjszaka volt ez minden tekintetben — írja Maszlaghy — s tán hozzá lehetne tenni, hogy alig volt pápa, ki megválasztásának előestéjét ily körülmények között lett volna kénytelen eltölteni. Természetes volt tehát Pecci bibornok kimerültsége, mely a következő napon oly feltűnően nyilatkozott. Midőn a hófehér pápai talárt magára öltötte, arca majdnem oly fehér volt, mintruhája s pillái alatt könnyek ragyogtak . . . “ Az uj pápa, akik a XIII. Leó nevet választotta, teljes mértékben érezte a reá váró feladat súlyát; tudta, hogy a világi hatalmától megfosztott pápaság hatalmát a lelkek fölött neki kell megszilárdítania. „Nem vagyok méltó, hogy a terhet, mely vállaimra hárul, viseljem“ — mondotta megválasztásakor. Hatvannyolc éves volt, midőn homlokát a pápai tiara érintette és amikor 1903 július 20-án fáradt szemeit lezárta örökre a halál, 93 esztendős aggastyán. A közbeeső negyed évszázad bebizonyította, hogy XIII. Leó a nagy politikus pápák közé tartozott. Finom diplomáciai képességei megkönnyítették számára, hogy a pápaság megrendült tekintélyét magasra emelje. Ebben a nehéz munkában Rampolla bibornok-államtitkár segítette a pápát, aki megválasztása után nem hagyta el többé a Vatikánt, hogy a pápaság történelmi jogaihoz való ragaszkodását elzárkózásával is hangsúlyozza a világ előtt. E néma tiltakozásban minden utóda követte, míg az olasz királysággal 1929-ben kötött lateráni szerződés elismerte a vatikáni államot és a pápa felségjogait. A „római kérdés“ és az egyház nemzetközi helyzetének javítása mellett sokat foglalkoztatták XIII. Leó pápát a társadalmi problémák, főleg a munkásság helyzete. Erről szól az 1891 május 5-én kibocsátott „Rerum novarum“ kezdetű körlevele, melyet napjainkban sokszor emlegetnek. A pápa itt körvonalazta a római egyház álláspontját a munkáskérdésről. Elismerte a munkások szervezkedésének jogosságát, mert munkája után mindenkit megillet az a bér, mely számára tisztességes megélhetést biztosít és amellyel értékálló tulajdont szerezhet magának. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy öregségére, vagy ha beteg lesz és megrokkan, mentesüljön az anyagi nélkülözéstől Mindez az isteni parancs, a természetjog és a társadalmi közjó követelménye. Az állam nem öncél; kötelessége, hogy alattvalóinak jólétéről gondoskodjék. Az egyén nem függetlenítheti magát az államtól, viszont az állam sem nyomhatja el az egyént A társadalom egészséges megreformálása és a munkásságnak emberhez méltatlan helyzetéből való kiemelése azonban nem kizárólag állami feladat, a társadalom és az egyház kötelessége, hogy ebben közreműködjön. A munkásoknak szakítaniuk kell az osztályharccal és rendi alapon kell szervezkedniök: a munkásság és a munkaadók közös testületekben dolgozzanak a közjóért Néhány mondatba összesürítve, ezek voltak az eszmék, amelyeket XIII. Leó pápa nevezetes enciklikájában és több beszédében kifejtett. E pápai megnyilatkozások eredményeként született meg a keresztény szakszervezeti mozgalom, valamint számos elmélet és intézmény, amelyek világszerte a munkáskérdés megoldását célozták. Későbbi pápai enciklikák kimélyítették XIII. Leó kezdeményezését, melynek igazi jelentősége nem a nyomában támadt különféle gyakorlati kísérletekben van, hanem olyan elvek és gondolatok hirdetésében, amelyek az emberi lélekbe a társadalmi igazságosság és béke magvait vetik el és ez egymagában elég, hogy XII. Leó pápa halálának 40. évfordulóján az utókor úgy emlékezzék reá, mint aki Krisztus földi helytarójaként híven töltötte be hosszú szolgálatát. Vért** István. Hogyan ketül le a szálló a hegy tetejéről? Látogatás egy felvidéki facsúsztatónál Lent hagytuk a szekeret a fordulónál, gyalog baktatunk felfelé a meredek és kanyargós után. Gyönyörű idő van, a nap aranyos zölden csillog a tűlevelű fenyőkön, az átlátszóan tiszta patak mellett két munkáslány meríti kivájt fakanállal a vizet. Ide járnak Szent László-kutyára vízért, azt mondják, ilyen izű patak nemhogy a környéken, de egész Magyarországon nincsen még egy. Mi is merítünk egy kupával, csakugyan üdítően kellemes ize van, majdnem olyan, mint a jégbehűtött kristályvizünk. Egy kanyargóután elébünk tűnik a lenyűgözően szép táj. Egészen olyan, amilyennek Petőfi megírta, zordon és vadregényes. A hegyek, mint ég felé törő, felhővel csókolózó tornyok, rajtuk csipkézett, rojtos térítők a fenyők. Nincs is erre más fa, csak éger és fenyő. Néhány lépés után halljuk a munkások hangját, s mikor kiérünk a kanyarból, elébünk tűnik a kezdetlegesnek látszó, mégis nagyszabású facsúsztató. Mária Terézia rámrében kezdődött a facsúsztatás Közelről is megnézzük a csúzdát. Ugyanolyan, mint Mária Teria idejében, semmit sem módosítottak rajta. Az első csúsztatómunkások magyarországi németek voltak, akiket Mária Terézia telepített ide a Szepességből. Ma már inkább ruszin munkások dolgoznak itt napszámba vagy részesedésre, s hogy mennyire értik a mesterségüket, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a tizenötéves fiúk is úgy dolgoznak, akár a felnőttek. Fenyőszálfából készül a csúsztató, olyasforma mint egy tutaj, a szálfavégek össze vannak ékelve, az egyes szálfákat pedig keményfacsapok erősítik egymáshoz. Sínmagasságú, keskenyvonala a hegyekből alákanyarodó csúsztató, patakokon, kanyargó ösvényeken fut lefelé, a völgyeket és szakadékokat alátöltéssel teszik egyenletessé. A csúsztatók tervezése és építése nagyon hasonlít a vasúti kanyarulatok építéséhez, így elmondva, talán egyszerűnek és könnyűnek tetszik a csúsztatás, de a valóságban sok munka, ügyesség és nagy gyakorlat kell hozzá. Hogyan kerül le egy hatalmas szálfa ? Feljebb megyünk és felértek a csúsztató elágazásához, ahol nagy halom lehántott szálfa hever. Egy munkás kezében levő kampós szerszámmal hirtelen átállítja a váltófát. Néhány pillanat múlva a hatalmas szálfa megindul, befut a csúsztató egyik mellékágába, rácsúszik a halomra és helyet keres magának a többi, már előzőleg leérkezett fa között. Tíz-húszméteres szálfák siklanak le villámsebesen s nagy robajjal borulnak a többi fölé. Csak akkor van zavar, ha valamelyik megakad és elzárja a többi elöl az utat. Ilyenkor a vontatóutak mellett felállított figyelők távbeszélőn értesítik a fenti telepek munkásait, azok elindulnak a szerszámmal, hogy egyenes irányba térítsék a makacskodó szálfát. Egész erdő szálfát eresztenek le a csúszdákon, olyan meredekről is, honnan semmiféle más módszerrel nem tudnák elszállítani. Télen-nyárom folyik a munka a csúsztatóknál, csak tavasszal szünetel, mikor olvadni kezd és a csúszdák alját is a vizenyős hólé ellepi. Télen, a ráfagyott jégkéreg síkján még könyítgebben és gyorsabban érnek le a fék mint nyáron. A szárazság ugyanis csökkenti a sebességét, mint hogy nagyobb a súrlódás s az egymással érintkező fafelületek fékezik egymást. Legtöbb helyen úgy építik meg a pályákat, hogy télen-nyáron használhatók legyenek. A tüzifa-csúsztató inkább csak téli jellegű, tekintve, hogy csusztatómunkások világa. Úgy élnek leesik az első hó, mire elkészülnek vele, jókedvvel dolgoznak a munkások ! Egész külön kis világ a favágók és csusztatómunkások világa. Úgy élnek itt, mint a kanadai őserdőkben, sokszor esztendeig se látnak embert a társaikon kivül. Fából rótt kunyhóban laknak, szabad tűzhelyen főznek és a patakból merített vízzel vagy hólével mossák a ruháikat. Némelyiknek itt él a felesége is s az asszonyok kosztost vállalnak, de ha arra kerül a sor, még helyettesnek is beállnak a megbetegedett vagy látogatóba ment csúsztatók helyett. Ilyenkor, nyár kezdetén, csodaszép itt az élet, a levegő üde és illatos, a pázsiton apró kék és fehér virágok nyílnak. Szinte irigyeljük a ruszin asszonyokat, akik az egész nyarat itt tölthetik, ingyen, sőt még fizetnek is nekik... S. M. A szlovák sajtófőnök magyarországi látogatása A MTI jelenti: Gáspár Tibo meghatalmazott miniszter, a szlovák sajtó- és propagandahivatal főnöke, csütörtök estétől hétfő reggelig Magyarországon tartózkodott Ullein-Reviczky Antal meghatalmazott miniszter, sajtófőnök vendégeként. A szlovák minisztert itt tartózkodása folyamán Kállay Miklós miniszt terelnök és külügyminiszter kihallgatáson fogadta. Gáspár Tibo látogatást tett Antal István nemzetvédelmi propaganda miniszternél is. A magyar sajtófőnök, valamint a budapesti szlovák követ által rendezett összejövetelek alkalmat nyújtottak Gáspár Tibának a magyar társadalmi és irodalmi előkelőségek megismerésére. A szlovák vendég a hét végét Ullein-Reviczky Antal sajtófőnök és Spisick János szlovák követ társaságában Balatonfüreden töltötte. Kétszázötven halott magyar írót mentesítettek a ponyvarendelet hatálya alól A hivatalos lap vasárnapi száma több mint, kétszázötven elhunyt magyar író nevét közli, akiknek munkái mentesülnek az úgynevezett ponyvarendelet alól. Ezeknek az íróknak a műveit tehát, függetlenül azok árától, a ponyvarendeletben megállapított előzetes bemutatás kötelezettsége nélkül is, forgalomba lehet hozni. A névsor a következő: Abonyi Árpád, Abonyi Lajos, Ady Endre, Alvinczi Péter, Amadé László, Ambrus Zoltán, Andor József, Anonymus, Apáczai Cser János, Apor Péter, Arany János, Arany László, id. Ábrányi Emil, ifj. Ábrányi Kornél, Ányos Pál, Babits Mihály, Bacsányi János, Bajza József, Baksay Sándor, Balassa Bálint, Balázs Ferenc, Bangha Béla, Baróti Szabó Dávid, Bartha Miklós, Bartók Lajos, Barizs András, Bányai Elemér, Bányai Kornél, Bárd Miklós, Báróczi Sándor, Bársony István, Benedek Elek, Benczédi Székely István, Beníczkyné Bajza Lenke, Beöthy László, Beöthy Zsolt, Berczik Árpád, Bernét Gáspár, Bérczy Károly, Berzsenyi Dániel, Bessenyei György, Bethlen Kata, gróf Bethlen Miklós, Bel Mátyás, Bod Péter, Bodnár Zsigmond, Bornemisza Péter, Bulyovszky Gyula, Czakó Zsigmond, Czuczor Gergely, Csató Pál, Csáth Géza, Csengery Antal, Csengey Gusztáv, Csepreghy Ferenc, Cserei Mihály Csiky Gergely, Csokonai Vitéz Mihály, Cholnoky László, Cholnoky Viktor, Dalmady Győző, Dayka Gábor, Dávid Ferenc, Decsi Sámuel, Degré Alajos, Dévai Bíró Mátyás, Dobsa Lajos, Domokos László, Donászy Ferenc, Döbrentei Gábor, Dömötör János, Dsida Jenő, Dugonits András, Endrődy Sándor, Eötvös József, Eötvös Károly, Erdélyi János, Erdősi Silvester János, Édes Gergely, Faludi Ferenc, Fazekas Mihály, Farkas András, Fáy András, Felvinczi György, Földi János, Frankenburg Adolf, Gaál József, Gaál Mózes, Garay János, Gárdonyi Géza, Geleji Katona István, Gozsdu Elek, Greguss Ágost, Gvadányi József, Gyergyai Albert, Gyóni Géza, Gyönyösi István, Győrffy József, Győry Vilmos, Gyulai Pál, Haller János, Harsányi Kálmán, Hegedűs Lóránt, Helmeczy Mihály, Heltai Gáspár, Illés János, Ilosvai Selymes Péter, Ipolyi Arnold, Irinyi József, Jókai Mór, báró Jósika Miklós, József Attila, Juhász Gyula, Justh Zsigmond, Kahdra Kabos, Kanizsai Ferenc, Karádi Névtelen, Katona József, Kazinczy Ferenc, Kazinczy Gábor, Kálói György, Kálmány Lajos, Kármán József, Kiroll Gáspár, Kecskeméthy Aurél, Kemthey Jenő, Kemény János fejedelem, Kemény Zsigmond, Kézai Simon, Kincs István, Kis János, Kisfaludy Károly, Kisfaludy Sándor, Komáromi Csipkés György, Komáromi János, Komjáthy Jenő, Komjáthy Benedek, Komócsy József, Koroda Pál, Kovács Sándor, Kosztolányi Dezső, Kozma Andor, Köd Farkas János, Kölcsey Ferenc, Könyves Tóth Kálmán, Köröspataki János, Köszeghy Pál, Kriza János, Krúdy Gyula, Kuncz Aladár, Kuthy Lajos, Küküllel János, Lauka Gusztáv, Lévay József, Lövik Károly, Lőrinczy György, Madách Imre, Magyari István, Masonyay Dezső, Medgyesi Pál, Mélius Juhász Péter, Mikes Kelemen, Mikszáth Kálmán, Mindszenthy Gábor, Mindszenthy Gedeon, Miszlai András, Misztótfalusi Kis Miklós, Móra Ferenc, Móricz Pál, Móricz Zsigmond, Nagy Ignác, Obernyik Károly, Oláh Gábor, Orczy Lőrinc, báró Palocsai György, Pannonius János, Papp Dániel, Pákh Albert, Pálffy Albert, Pálffy János, Pálóczi Horváth Ádám, Pázmány Péter, Pekár Gyula, Petelei István, Pethő Gergely, Petőn Sándor, Péchi Simon, Pécsei József, báró Podmaniczky Frigyes, Pósa Lajos, Prohászka Ottokár, Pulszky Ferenc, Ráday Gedeon, Rájnis József, Rákosi Jenő, Rákosi Viktor, Ráskai Gáspár, Reményik Sándor, Reviczky Gyula, Révay Miklós, Sirmay János, Rosnyai Dávid, Hudnyánszky Gyula, Sajó Sándor, Sárosy Gyula, Sértő Kálmán, Simai Kristóf, Sípos Domokos, Surányi Miklós, Szabolcska Mihály, Szalárdi János, P. Szatmári Károly, Szász Károly, Szegedi Kis István, Szemere Bertalan, Szemere György, Szemere Pál, Szenczi Molnár Albert, Szencsey György, Szepsi Csombor Márton, Szentjóbi Szabó László, Szigeti József, Szigligeti Ede, Sziknál György, Skárosi Horváth András, Szokolay Viktor, Szombati-Szabó István, Sztárai Mihály, Takáts Sándor, Telegdi Miklós, Teleki László, Temesvári Pelbárt, Thessedik Sámuel, Thaly Kálmán, Thury Zoltán, Tinódi Lantos Sebestyén, Tolnai Lajos, Tompa Mihály, Tormay Cecile, Tóth Árpád, Tóth Béla, Tóth Ede, Tóth Kálmán, Tőke Ferenc, Tömörkény István, Török Gyula, Vachot Imre, Vachot Sándor, Vadka Károly, Vajda János, Vajda Péter, Valkai András, Vargha Gyula, Vas Gereben, Viradi Antal, Veresmarti Mihály, Verestóti György, Verseghy Ferenc, Virág Benedek, Vitkovics Mihály, Vörösmarty Mihály, Zalár József, Zilahy Károly, Zrínyi Miklós, Zsámboki János. A két nagy amerikai párt, hír «•rím, k5xis«is jelöl elnököt • legközelebbi választásra London, júl. 19. (NST.) A „Financists News“ newyorki értesülése szerint demokrata és republikánus részről egyaránt befolyásos körök koalíciós választást igyekeznek előkészíteni Amerikában. Közös elnökjelölt gyanánt Roberts legfőbb szövetségi bírót emlegetik. “ Robertset főleg Charles Hughes, a legfőbb törvényszék egykori elnöke, Hoover volt köztársasági elnök, Stimson hadügyminiszter és Knox haditengerészeti miniszter támogatja. Hír szerint Roosevelt is helyesli Roberts jelölését, mert külpolitikai nézetei i teljesen egyeznek.