Pesti Hírlap, 1943. október (65. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-01 / 222. szám
Belgrád, a balkáni védelem pillére Belgrád. (A Pesti Hírlap kiküldött munkatársának tudósítása.) A mai Belgrád külső képe határozottan háborús. Mintha ostromlott városban járna az idegen. A Buna túlsó partján fekvő Zimony repülőteréről állandóan újabb gépek szállnak a levegőbe, ott köröznek a háztetők felett, néha egész alacsonyan szállnak, szinte a kéményeket súrolva. Ez a szüntelen közeli motordübörgés, vagy távolabbi zümmögés már elválaszthatatlanul hozzátartozik a város zajához. A bennszülöttek, akiknek ma is élénk emlékezetükben él 1941 tavaszának szörnyű bombatámadása, még most is riadtan húzzák fejüket válluk közé, ha egy-egy bombázó az utca fölött túl éles kanyarral fordul és a földhöz túlságosan közel kerül. Sivatagi sárga gépkocsik Katonák, mindenütt katonák, különféle egyenruhák tarkítják az utcákat. Már a vasúti állomáson feltűnő, hogy mindenfajta ellenőrzést szuronyos német gránátosok végeznek. Az úttesteken tovahajtó gépkocsik kormánya mellett úgyszólván kivétel nélkül katona ül, német katonákkal megrakott teherautók száguldoznak az utcákon, csörömpölő, hernyótalpas páncélkocsik csikorognak a köveken, kattogó motorkerékpárokon küldöncök száguldoznak. Érdekes színfoltot jelentenek a homoksárga színű, alacsony, zömök formájú gépkocsik. Ez az élénk sárga színfolt messze világít a város szürke kőtömegében, pedig eredeti rendeltetése éppen ellenkezően, az álcázás volt Ezek a gépkocsik a német Afrika-hadtest felszerelésé- hez tartoztak, ezek küzdöttek Líbia, Tripolisz homoksivatagjaiban, amelyek ugyanilyen sárgán szikráztak a perzselő téli napfényben. A Balkánon ma gyakoriak ezek a sárga járművek, melyekhez ugyanilyen színű egyenruhák is tartoznak. Az Afrika-hadtest katonái itt, a Balkánon is tovább viselik a szaharai uniformist. Belgrád valamennyi nagyobb középülete a megszálló katonai hatóságok céljait szolgálja. A háztömbök előtt szuronyos őrök állnak és igazoltatják az érkezőket, távozókat. A parlament, a Szkupstina palotájába is katonai hivatalokat telepítettek. Az egyik hajdani minisztériumban a német rádió vezérkara székel. Majdnem minden nagyobb utcakereszteződésnél fából ácsolt nyilak mutatják az irányt. A laktanyák városrésze Laktanyákban nem is igen van Hiány. Belgrádnak mindig egyik jellegzetessége volt a sok kaszárnya. A szerb fejedelmek és királyok mozgalmas, véres története megtanította az uralkodócsaládot arra, hogy személyes biztonsága érdekében messzemenő intézkedéseket foganatosítson. A királyi palotára egy teljes létszámú hadtest ügyelt fel. Valóságos külön kis városrész ez a katonanegyed, ahol most ugyancsak német szó járja és ahol a tágas udvarokon horogkeresztes páncélkocsik táboroznak. Délidőben vannak helyiségek, ahol bennszülöttet egyáltalán nem lehet látni. Ilyen például a város ma legszebb szállodájának, a hajdani Majestiének étterme. (A legszebb és legelőkelőbb hotel a Szerb Királyhoz címzett szálló, a Szrpszki Kralj volt, de Belgrád bombázása az épülettömbnek úgyszólván nyomait is eltüntette.) Maradt tehát a Majestic, amely valami formájú területenkívüliséget élvez. Étterme ajtaján figyelmeztető tábla függ, amely közli, hogy ide csak a német és szövetséges haderő tagjainak és azok vendégeinek szabad a belépés. A megszálló németek tehát itt ebéd- és vacsoraidőre egymás között vannak, de azért a ruhatár elött is újabb falragasz közli a vendégekkel: „Az igen tisztelt tiszt urakat felkérjük, hogy fegyvereiket ne adják be a ruhatárba, hanem állandóan maguknál tartsák.“ Kiserődök, drótakadályok Amikor azt mondottuk, hogy Belgrád ostromlott városhoz hasonlít, nem túloztunk. A megszálló német csapatok minden eshetőségre felkészülve, a legmesszebbmenő elővigyázatossággal járnak el. Belgrádot szinte teleszórták acélból, betonból készült kiserődökkel. Ilyen bunkerek helyezkednek el a fontosabb épületek közelében, nagyobb terek központjában, végig a Duna partján, a kikötők felé, sőt akad belőlük a belvárosban is. Elrendezésüket úgy tervezték, hogy a stratégiailag fontosabb pontokat kitűnő fedezékből kisszámú kötelék minden irányban védhesse. A járókelő gyakran ütközik szöges drótsövények áthatolhatatlan erdejébe. Ilyen drótakadályok néha egész utcákat zárnak le, a keskeny, könnyen elreteszelhető bejárat előtt őrség áll, mintegy jelezvén, hogy az utcában jelentős hadifontosságú raktár vagy hivatal nyert elhelyezést. A város szélén munkatáborosok még most is ilyen drótsövények felállításával foglalatoskodnak, derékig meztelenre vetkőzve ássák és hordják a földet, verik le a karókat, fonják föl a drótokat. Az utas nyomban észreveszi azt, amit német részről öntudattal hangoztatnak is: Belgrád a Balkán védelmének egyik legerősebb támaszpülére, Heller Mátyás. magyar álláspont a Mussolini-kormánnyal szemben Ghyczy külügyminiszter levele Ribbentrop német birodalmi külügyminiszterhez A MTI jelenti: Jagow német birodalmi követ folyó hó 25-én megjelent Ghyczy Jenő külügyminiszternél és átadta a német birodalmi kormány üzenetét, amelynek érdelnkében a német birodalmi kormány elismerte a Benito Mussolini által alakított olasz köztársasági fasiszta kormányt. A német követ a német birodalmi kormány nevében kérte továbbá a magyar kormányt, hogy hasonlóképpen cselekedjék. Egyidejűleg a német követ hozzáfűzte, hogy ezen kérést a Duce nevében is közvetíti, tekintettel arra, hogy közvetlen érintkezési kapcsolat nem áll fenn a magyar kormány és a Duce között. A magyar kormány nevében Ghyczy Jenő külügyminiszter folyó hó 29-én a következő levelet intézte Ribbentrop német birodalmi külügyminiszterhez: „Birodalmi Külügyminiszter Úr! Különös köszönettel vettem Nagyméltóságodnak azon közlését, mely szerint Benito Mussolini kormányt alakított. Ezen kormány fennállását a magyar királyi kormány elismerte. Tekintettel arra, hogy ez idő szerint nem áll módomban a Ducéval közvetlen kapcsolatot felvenni, bátor vagyok Nagyméltóságodat arra kérni, hogy a fentieket szíveskedjék a Duce tudomására hozni és vele egyidejűleg közölni, hogy a magyar nemzet soha sem fogja elfelejteni, hogy mit tett érdekében és hogy ezért a magyar nemzet örök hálára van neki kötelezve. Kiváló nagyrabecsülésem kifejezésével maradok Birodalmi Külügyminiszter Úr őszinte hive Ghyczy Jenő s. k. Mi a hatása Szardínia-Korzika kiürítésének? Az elmúlt idők viharosan zajló hadieseményei közepette a földközitengeri háborúban meglepetésként hatott és igen kiemelkedő jelentőséggel bírt az a tény, hogy a német csapatok a nyugati medence két nagy szigetét, Szardíniát és Korzikát, váratlanul kiürítették. Sokaknak bizonyára feltűnhetett, hogy a szicíliai partraszállás óta alig lehetett hallani valamit a két szigetről Pedig annakidején, amikor még a nyár folyamán az angolszász erők valahol a tuniszi hídfő környékén gyülekeztek, igen gyakran emlegették Szardíniát és Korzika évszázados hagyományaihoz hűen ragaszkodó szigetét. Az Olaszország elleni szárazföldi támadás „előestéjén“ a földközitengeri események előterében egyetlenegy hatalmas kérdőjel állott: vájjon hol fognak támadást megkísérelni az angolszászok? A katonai szakértők akkor általában háromféle megoldás mellett foglaltak állást. Elsősorban Olaszország, másodsorban a Balkán, harmadsorban pedig Dél-Franciaország jött számításba az inváziós kísérletek szempontjából. A délfranciaországi partraszállási kísérlet egyik előfeltétele a Szardínia—Korzika kettős szigetcsoport birtokbavétele volt, éppen úgy, mint a délolaszországi, a calabriai partraszállást sem kísérelhették meg az angolszászok addig, amíg Szicília szigetét a kezükben nem tartották. Szardínia és Korzika, a délfrancia partokon kiépült erődvonal előőrsállásai. Az angolszász hadvezetőség azonban úgy döntött, hogy Európa elleni támadását az olasz félsziget déli részén indítja meg. Ehhez Szardínia és Korzika szigetére nem volt szüksége az angolszász hadvezetőségnek. Miért ürítették ki a két szigetet? Első pillanatban mindenkit meglepett az a hír, amely Szardínia és Korzika szigeteinek kiürítéséről szólt. A délolaszországi hadjárat első napjaiban néhány hevesebb légi bombázás érte ugyan a két sziget lakott helyeit és katonai szempontból fontos részeit, az utóbbi időben azonban teljes csend uralkodott a szigeteken. Fölmerül a kérdés, miért ürítették ki mégis a németek a két szigetet, amikor ezek még nem voltak az ellenséges támadások előterében. Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy amikor az angolszász erők Szicília megszállása után Calabriában partraszálltak, Kesselring tábornagy erői pedig észak felé húzódtak vissza, Szardinia és Korzika helyzete egyre inkább tarthatatlanná lett. A két sziget egy harapófogó két szára közé kezdett kerülni s ez a harapófogó a szigeten tartózkodó német erőket erősen fenyegette. A harapófogó egyik szárát az északtuniszi és az északkeleti algíri partokon álló angolszász erők alkották. Másik szára azzal kezdett kifejlődni, hogy az angolszászok Nápoly felé nyomultak előre. Ennek a nagy harapófogónak a két szára közé szorult bele a két sziget. A német csapatok parancsra, önként hagyták el a szigeteket és nem várták be, amíg az ellenséges nyomás esetleg erre kényszerítené őket. Nem vitás, hogy még továbbra is tarthatták volna a szigeteket, azonban ez olyan véráldozatokkal járt volna, amely semmiféle tényleges eredményt nem hozott volna. A kiürítés következményei A két szigetre — jegyzi meg egy semleges katonai szakértő — előbbutóbb mindenképpen ez a sors várt volna, mivel Szardínia és Korzika csak elővédállásokat jelentett. Az elővédállásoknak a harcászat tanítása szerint pedig a feladatuk, hogy az „ellenséget a főellenállási vonal előtt késleltessék“. A jelen pillanatban a német déleurópai védelem ezen a szakaszon valóban a délfrancia partokon húzódik, ahol Rundstaedt tábornagy csapatai szállották meg az erődvonalat. Amellett a szárdiniai és korzikai német erőket utánpótlással is nehezen tudták ellátni, mert az olasz flotta kiesése óta az angolszász fölény a földközitengeri vizeken még jobban érezhető. Szárdiniát Giraud francia csapatai szállották meg. Az északabbra fekvő Korzika szigetén már az amerikaiak szállottak partra helyenkint és pedig. Bogárné megöregszik írta D. Ferenczy Ibolya A két öregasszony sehogysem tudott megférni egymással. Sohasem került azonban sor súlyos összetűzésre közöttük. Inkább csak zsörtölődtek, csipkelődtek egymással Bogárné hibája főkép az volt, hogy sehogysem akart megöregedni. Pedig Majomé és őközte csupán három év volt a korkülönbség, mégis, mikor vasárnaponként együtt indultak el misére az alföldi városka kis templomába, Bogárné úgy ringatta járás közben a csípejét, mintha legalább is húsz esztendővel volna fiatalabb a másiknál. Kackiás baboskendőket, cifra gombos rékliket hordott és Uram bocsá’, a cipője sarkát legalább négy centi magasra csináltatta! Nem is tudta akkoriban megjegyzés nélkül hagyni Majomé az esetet. — Nem gondolod-é, hogy kifárasztja már az ilyen magas sarok a mi reszketős bokánkat? •—• Hát, ha a te bokád reszketős, az a te bajod, — vág vissza Bogárné — az enyim antul biztosabb, mentül több flekket rakatok a cipőm sarkára. — Úgy beszélsz, mintha nem is a múlt héten töltötted volna be kereken a hatvanat! — acsarkodik Majomé. — Egyszer mindenkinek meg kell öregedni. Mér’ nem akarod ezt már belátni? — Lássa be az, aki megvénült. Teszem föl, te! — vág vissza Bogárné, miközben kedvtelten fordul egyet a sarkain. Szóra szó jön, a végén persze mindig ő marad fölül, övé az utolsó szó is. Majomé ilyenkor még pusmog valamit, de már érzi, hogy megint elvesztette a csatát és hogy nem érdemes továbbra is fárasztania magát felesleges visszavágásokkal Majd csak egyszer eljön az ő igaza is. Idestova húsz esztendeje lesz, hogy ismeri egymást a két özvegy. Bogárné amolyan ingerkedő, csinoskodó, gömbölyded kis asszonyság volt, akit gyermekei szívesen tartottak maguk mellett, mert keze alatt égett a munka és mindent kedvvel csinált. Bezzeg szegény Majoménak se gyereke, se macskája nem volt, neki még most is alkalmi munkákat kellett vállalnia. Hol a jegyzőék fehérneműjét foltozta, hol meg a biróéknál vagy a patikusoknál vállalta a vasalást, nagytakarítást. No, meg aztán itthon is éppen elég munkája akadt a kis szobakonyhás lakásban. Uramisten, ma is mennyit összedolgozott! Legalább három napra való gyűjtést aprított fel, majd a dereka szakadt belé... És holnap, hajnalban kell felkelni, hogy az első misére már készen legyenek a templom kitakarításával. Ugyanis jó pár éve annak, hogy a két asszony önként vállalkozott rá, hogy hetenként egyszer kitakarítják a kis templomot. Kimossák, kikeményítik a horgoltszélű térítőket, friss vizet öntenek az oltárokat díszítő virágokra, szellőztetnek, felsöpörnek, sőt havonként még pókhálóznak is. Ez utóbbi bizony elég körülményes művelet volt. Egyiküknek tartania kellett alul a jó öreg, szélesfokú létrát, miközben a másik bizonytalan lábbal elindult rajta fölfelé, hogy ameddig a seprő nyele meg a karja hossza elér, megtisztogassa a falakat is. Amíg csak az oltár körül tettekvettek, nem is igen fordult elő közöttük említésreméltó nézeteltérés. Ám ha elérkezett a pókhálózás ideje, már előtte való napon is kicsinyesek, ingerkedők és lámpalázasak voltak. Reggelre kelve úgy indultak el hazulról, hogy merev volt a nyakuk és ellenségesen szúrós a nézésük. Felváltva végezték a munkát. Egyik hónapban Majomné mászta meg a létrát, a következőben Bogárné igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy ő még vígan bírja a fokokat. A mai, pénteki napon újra Bogárnén volt a sor. Már előre érezte a gyengén doboló kis remegést a gyomorfalában, ami nála mindig a kezdődő mérgelődés jele volt. Hogyne, mikor Majomé már a létrát sem úgy nyitotta széjjel, ahogyan kellett volna. Már megint olyan tehetetlen vagy! Igazítsad el rendesen azt a lajtorját, nem látod, hogy inog az egész mindenség? — szól indulatosan. Hamis ránc kerekedik a másiknak savószínű szeme szögletében, amint kötekedve visszafelel: — No és ha inog. Nem árt az a fürgelábú menyecskéknek! Lépkedjél csak szaporán, oszt mingyár’ a hegyiben leszel. Bognárné türtőzteti magát, hiszen mégis csak az Isten házában vannak. Egyelőre beéri egy lesújtó pillantással, miközben az indulattól kissé remegő lábát a létra legalsó fokára helyezi. — Milyen nehezen megy ma a mozgás ... — állapítja meg magában kelletlenül. Már tegnap reggel is érezte, hogy az ízületeibe bele-bele hasogat valami szúró fájdalom. Tudja ő, hogy nem az öregségtől van ez, már hogyis lenne attól! Nem öreg még ő. Öreg ez a vén asszony itt alatta, aki olyan rusnyán tartja azt a lajtorját. Kínosan lépeget fölfelé, végre a negyedik fokon megáll. — Add ide már azt a söprűt, hallod-e? — S mikor az egykedvűen fölnyújtja neki a hosszú fanyelet, óvatosan végigseper vele a falak mentén. Amint vigyázva nyújtózik, hogy az oltárkép baloldalán szelíden lebegő, imára kulcsolt kezű gipszangyalka porlepte szárnyait is elérje, egyszerre érzi, hogy megszédül . . . Szemhunyásig tart az egész, de nagyon megijed tőle. Le kellene jönni a magasból, ám nincs hozzá bátorsága. Meg aztán, mit gondolna róla Majomé, hiszen még ott lengenek, disztelenkednek a szószék fölötti falmélyedésben a hosszú uszályú pókhálók. Csak nem adja át a dicsőséget a másiknak, hogy az fürgeséget fitogtasson és ő helyette hajladozzék odafönn, neki meg a két szeme süljön ki azalatt a szégyentől. Nagyot lélekzik, aztán összeszorítja a száját s újfent nyuladozni kezd a pókhálók felé. A következő pillanatban megint ahogyan hírlik, a 7. hadsereg részei. Korzika közelebb fekszik Észak-Olaszországhoz, mint Szardinia, amellett Korzika sokkal inkább kulturhely, sűrűbbek a közlekedési útjai, vasutai stb. Az angolszászok szempontjából mint légi támaszpont jöhet számításba Korzika. Innen ugyanis a bombázó repülőgépek könnyen elérhetik Közép- és Észak-Olaszországot, ahol német erők vannak. A „Times“ katonai szakértője is kifejti, hogy Korzika jó légi támaszpont Észak-Olaszország ellen. A németek, mialatt visszavonják erőiket a két szigetről, a kis Elba szigetén, szemben Korzikával, lefegyverezték Badoglio 7000 főnyi erejét és hatalmukba kerítették a szigetet. Szardinia kiürítése után a német csapatok Korzikára vonultak át a két szigetet elválasztó körülbelül 10 kilométeres szoroson, hogy onnan folytassák útjukat Elbán át az olaszországi német főerők valamelyik csoportjához. Korzikát a jelen pillanatban leginkább, mint angolszász légi támaszpontot kell figyelembe venni a földközitengeri helyzetben. Herczeg Ferenc ünneplése a főváros közgyűlésén és a Kisfaludy Társaságban Október 8-ikán délutánra összehívta a főpolgármester a főváros törvényhatósági bizottságának rendes közgyűlését. Némethy Károly tanácsnok előterjesztést tesz a közgyűlésen Herczeg Ferencnek, a főváros díszpolgárának üdvözlésére, 30-ik születése napja alkalmából. A Kisfaludy Társaság október 6-án a Tudományos Akadémián Herczeg Ferenc tiszteletére ülést rendez, az elnöki megnyitót Voinovich Géza mondja, utána Rédey Tivadar, Kállay Miklós, Bókay János és Tóth László olvasnak fel Herczeg Ferencről. A törvényhatóságok közül újabban Sopron vármegye közgyűlése határozta el, hogy a nagy írót hálával és tisztelettel üdvözli. Hódmezővásárhely törvényhatóságának közgyűlése táviratban üdvözölte Herczeget. A kultuszminiszter rendeletet adott ki az internátusi díjak ügyében A kultuszminiszter rendeletet adott le amelyben az állami közép- és középfokú iskolai internátusoknál, illetve tanulóotthonoknál az évi tartásdíj összegének szeptember és október hónapra eső részleteit elengedte, minthogy a tanév csak november 3-án kezdődik. Az évi tartásdíj nyolctizedrészének részletekben való befizetése pedig csak november elsejével kezdődően kötelező Ezt a rendelkezést a miniszter megküldte az egyházi főhatóságoknak azzal a kéréssel, hogy a főhatóságok alá tartozó internátusokkal és diákotthonokkal kapcsolatban méltányosságból az egyes iskolák viszonyainak megfelelően intézkedjenek. A többi internátus és diákotthon fenntartójához a miniszter az illetékes tankerületi kir. főigazgatók útján fordult hasonló felhívással. Ez a rendelet csakis azokat az iskolákat érinti, amelyekben november 3-án kezdődik a tanítás. Pesti Hírlap 1943 okt. 7. pántét? 3 A Magyar Vöröskereszt A Vöröskereszt az emberiség legszebb és legegyetemesebb intézményeinek egyike. Mikor a világot nagy szerencsétlenség éri, háború, ínség vagy járvány szánt végig rajta, akkor megjelenik a Vöröskereszt s lehajol a sebesültekhez, haldoklókhoz és halottakhoz. Mikor a világi erő szinte megtagadni látszik, Krisztus parancsát, a Vöröskereszt az irgalom megtestesítője. Felülemelkedik a háború erőszakán, jogot teremt a háborúban: a sebesült, a beteg, a fogoly, az orvos, az ápoló jogát, bizonyítván, hogy van jog és parancs, amelyet mindenkinek meg kell tartani. A Vöröskereszt elve régi, hiszen az ember szívébe Isten oltotta az irgalmat és szeretetet. Az elv régi, de az intézmény szinte mai keletű. A múlt században keletkezett, az emberiesség szolgálatában, a legtisztább krisztusi elv megvalósításaképpen. A svájci emberbarát, Dunant indította meg a mozgalmat azzal a kis művel, amelyben a solferinói csata borzalmait tárta fel. E könyvecske nyomán támadt mozgalom alapította meg a genfi egyezményt, melyből aztán később a nemzetközi Vöröskereszt Egyesületek Központja sarjadt. Legújabban már hatvanegy állam csatlakozott az egyezményhez A Vöröskereszt példa arra, hogy a jog nem mindig ott van, ahol a hatalom. Hiszen a Vöröskeresztnek fegyveres hatalma nincs, mégis megállítja a háborús cselekedeteket a sebesült ágyánál, a fogolytáborokban, ahol különben a féktelen erő azt tehetné, amit akar. Ha az államok közt a háború miatt minden érintkezés megszakad, a Vöröskereszt lesz a szenvedők diplomáciája az egész világon, betegek ápolója, foglyok vigasztalója, szenvedések enyhítője. A Magyar Vöröskereszt, mely a boszniai okkupáció alkalmából keletkezett és első gyűlésén Erzsébet királyné is részt vett, csakhamar mintaszerű intézménnyé vált. Már a szegedi nagy árvíz idején munkálkodott. Ismeretes az elmúlt világháborúban végzett nagy munkája. A mostani világháború pedig fokozott tevékenységre adott alkalmat a Magyar Vöröskeresztnek. Hadikórházai és kórházvonatai mellett főképpen hadifogoly és polgári tudakozó irodái révén mérhetetlen szolgálatot tett. Tanfolyamain az önfeláldozó ápolónők ezreit képezte ki és állította munkába. A Magyar Vöröskereszt révén ott állhatunk nemcsak a magunk fiai, hanem minden szenvedő nép, minden hazátlanul bolyongó, minden éhező, minden sebesült mellett, minden feldúlt területen. A Magyar Vöröskereszt tündöklő példája annak, hogyan teljesítheti egy intézmény nemzeti és egyúttal nemzetközi hivatását. A Vöröskereszt a nemzet élő szíve, tevékeny karja, amelynek erejét növelni mindnyájunknak szent kötelessége.