Pesti Hírlap, 1944. június (66. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-01 / 122. szám

Sztójay Döme miniszter­elnök: Az összefogáson és egységen áll, vagy bukik a nemzet Sztójay Döme miniszterelnök, akit a balatonfüredi és tapolcai választó­­kerület képviselőjelöltségének elfoga­dására kért fel a választókerület pol­gársága, kedden délelőtt mondotta el programmbeszédét.­­ A választókerület lakossága igaz szeretettel, nagyrabecsüléssel és lel­kesedéssel fogadta a Balaton partjára ellátogató miniszterelnököt. A minisz­terelnök látogatása és programmbe­­széde az összefogás és egység jegyé­ben zajlott le, ami abban is kifejezés­re jutott, hogy a Magyar Élet Pártja programmjával fellépő miniszterelnök programmbeszédén az Erdélyi Párt, a Magyar Megújulás Pártja és a Ma­gyar Nemzetiszocialista Párt igen sok vezető személyisége és országgyűlési képviselője jelent meg. Sztójay Döme miniszterelnök pro­­grammbeszéde a református kultúr­­ház magyar nemzeti színekkel pom­pásan feldíszített nagytermében hang­zott el A vitéz Rátz Jenő miniszter­elnökhelyettes, Jurcsek Béla föld­művelésügyi miniszter, Huszovszky Lajos miniszterelnökségi államtitkár, vitéz gróf Teleki Mihály, Bocsáry Kálmán,­­ vitéz Marton Béla, Hóman Bálint, vitéz Bonczos Miklós, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkár, valamint a Magyar Élet Pártja, az Erdélyi Párt, a Magyar Megújulás Pártja országgyűlési képviselők kísé­retében a terembe lépő miniszterelnö­köt a választópolgárság szívből jövő igen meleg fogadtatásban részesítette. A hallgatóság soraiban helyet fog­lalt Gidró Bonifác tihanyi apát is, Balatonfüred és a környező községek egyházi és polgári vezető személyisé­geivel. A jelölő értekezlet a Hiszekegy el­mondásával kezdődött, majd gróf Teleki Béla, Zala vármegye főispánja az őszinte tisztelet és nagyrabecsülés hangján köszöntötte a vármegye la­kossága nevében Sztójay Döme mi­niszterelnököt. Hangsúlyozta, hogy a zalai magyar nép— tekintet nélkül a politikai pártállásra — mélyen át­­érzi és tudatában van annak a súlyos felelősségnek, amely ma a kormány­zatra nehezedik, de tudja azt is, hogy ebben a felelősségben osztoznak mindazok a pártok és vezetőik, akik a jobboldali összefogás reményében a miniszterelnököt támogatják. A za­lai magyar lelkek mélyéből fakadó őszinte hazafias meggyőződésből ere­dő óhajnak ad kifejezést, amikor ag­gódó hazafias lelke sugallatának en­gedve azt kéri, adjon a Mindenható lelki erőt, elszánt akarást, eredmé­nyes munkát a miniszterelnöknek és munkatársainak ahhoz, hogy kor­mányzati tevékenységükkel és tet­teikkel meggyőzhessék mielőbb az egész nemzetet arról, hogy a haza­­érdekében ma minden igaz magyar­nak egy táborban a helye. A zalai magyar nép ezt hiszi és vallja és kész az egység megvalósítására. Azzal a hő­­hajtással zárta üdvözlő szavait, hogy a mai nap nagy lépés­sel vigye előbbre az egységre való törekvést, szolgálja a lelki egység megteremtését és tegye ezáltal e na­pot történelmi jelentőségűvé. Somogyi Imre községi bíró ezután bejelentette, hogy a választókerület egyhangú lelkesedéssel hívta meg Sztójay Döme miniszterelnököt kép­viselőjéül. A miniszterelnök munkás­ságára az Isten áldását kérte. Sztójay miniszterelnök beszéde Sztójay Döme miniszterelnök állt fel ezután szólásra. Az egybegyűltek megújuló lelkes nagy tapssal ünne­pelték. Sztójay miniszterelnök mindenek­előtt köszönetet mondott a szeretet­teljes fogadtatásért, majd megkö­szönte a bizalmat, amelyet a választó­­kerület azzal nyilvánított iránta, hogy képviselőjelöltjének hívta meg. A meghívást örömmel fogadta el, mert a kerület hazafias és kötelességtelje­sítő népe eddig is jó példát mutatott az országnak.­­ De bizonyos benső szálak is fűznek e kerülethez — mondotta a továb­biakban a miniszterelnök — boldogult Darányi Kálmánnak, a nagy magyar­nak felejthetetlen emléke. Tudom, hogy milyen nagy tiszteletnek, meg­becsülésnek és elismerésnek örven­dett ebben a kerületben. Én ugyan­ilyen érzéseket tápláltam irányába. Szoros baráti viszony fűzött hozzá, az éveken át való együttműködés, nem különben a barátság, a­mellyel egy­aránt viseltettünk a Nagy-Német biro­­dalom és a német nép iránt. Talán én tudom a legjobban, milyen szol­gálatokat teljesített és milyen hervad­hatatlan érdemeket szerzett e külpo­litikai vonatkozásban hazánknak, de tudom azt is, hogy Darányi Kálmán milyen nagy megbecsülésben részesült a Nagy-Német Birodalom vezére és vezetői részéről. Programm helyett cselekvés Amikor Kormányzó Urunk bizal­mából — folytatta beszédét a minisz­terelnök — a mai sorsdöntő időkben az ország vezetését átvettem, kormá­nyom és jó­magam arra az álláspont­ra helyezkedtünk, hogy nem szépen­­hangzó programmokra, hanem erélyes és gyors cselekvésre van szükség, hogy megoldjuk mindazokat a nagy problémákat, amelyeknek megoldása a mai viszonyok között életkérdése az országnak. Mint a­­ múlt heti parla­menti bemutatkozó beszédemben is hangsúlyoztam, kormányom a gyors munka és az alkotások kormánya kí­ván lenni. Mint a parlamentben itt is mindenekelőtt arra akarok rámutatni, hogy országunk és nemzetünk súlyos élet-halálharc közepette­, áll. A bol­­sev­izmus gyilkos veszélye fenyegeti hazánkat és az európai kultúrát, s nemzetünknek ebben az élet-halál­­harcban csak egyetlen egy kívánsága lehet, az, hogy ezt a háborút minden körülmények között megnyerjük. A háborút meg kell nyernünk és meg is fogjuk nyerni. (Nagy taps.) Ez a biz­tos tudat és meggyőződés hat át ben­nünket — hiszen ott áll a Kárpátok keleti lejtőjén hős honvédségünk, váll­vetett küzdelemben, törhetetlen hűsé­ges szövetségben régi fegyvertársuink­­kal, a nagy német nép acélos hadse­regével. (Nagy taps.) A háborút meg kell nyernünk Ismétlem: meg kell nyernünk és meg is fogjuk nyerni e sorsdöntő há­borút, mert különben elveszünk. A háború megnyerésének azonban elő­feltétele az, hogy mind az erkölcsi, mind az anyagi támogatásban a maxi­mumot adjuk honvédségünknek, itt­hon, a hátországban pedig biztosítsuk a termelés folytonosságát és fokozá­sát, a rendet, a fegyelmet és legelső­sorban az összetartást. (Hosszantartó lelkes taps.) Az összetartáson és összefogáson áll, vagy bukik egy nemzet — ez a történelem kérlelhetetlen megállapí­tása. Bár a Magyar Élet Pártjának tagja vagyok, minden igaz jobboldali magyar erő összefogásának meghirde­tésére jöttem közétek. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Ezt bizonyítja az az örvendetes tény is, hogy itt­ vannak közöttünk a kor­mányban képviselt és a kormányt tá­mogató jobboldali pártok vezető sze­mélyiségei és tisztségviselői, éppen úgy, mint párttagjaink, akik megjele­nésükkel azt bizonyítják, hogy az egység útján és az összefogás erejé­ben kívánnak együtt dolgozni velem. (Nagy taps.) Testvéri együttmű­kö­dés Ez az egység már megnyilatkozott egy korábbi időközi választáson, ami­kor helyettesem, vitéz Rátz Jenő mö­gé sorakoztak fel a jobboldali pártok, hogy ezzel is példát mutassanak az egész országnak, örömmel és meg­nyugvással látom, hogy a tokaj hegy­aljai választókerület népének példa­­mutatása szerint ez a választókerület is megérezte a nehéz idők parancsát és nemcsak személyem kedvéért, ha­nem elsősorban a közös magyar élet­érdekek parancsára megteremtette az egységet, a testvéri együttműködést. Legyen ez a balatonfüredi összefogás szuggesztív példa az egész országnak, tanuljon ebből vezető és vezetett egyaránt. (Viharos tapas.) Ha valaki ma egyéni, párt vagy felekezeti szem­pontok útján akarja megmenteni az országot , az nem megmentője, ha­nem sírásója lenne nemzetünknek. (Úgy van, úgy van!) A Kárpátok alatt rohamoz a mindent elpusztítani akaró orosz bolsevizmus. Ott állnak vele szemben fegyverrel kezükben hős ma­gyar fiaink. Légi terrortámadások pusztítják városainkat és falvainkat s ebben a vérontásban nekünk nem­csak a hőseink által megszentelt ha­zánkat kell védenünk, hanem nem­zeti életünket is újjá kell építenünk. Éppen ezért ma nem ismerhetünk el semmiféle részérdeket, egyéni vagy más külön jogosultságot, mert abba belepusztulna a nemzet. (Úgy van, úgy van, nagy taps.) A széles néprétegekre támaszkodó politikai és társadalmi egység Sohasem voltam a szavak embere Mint katona és mint diplomata egy­aránt cselekvéssel szolgáltam hazá­mat. Ezt fogom most is tenni. (Viha­ros taps.) Ma a nemzet életének min­den pillanata cselekvést és helytállást kíván. Ezt a sorsszerű parancsot kö­vetik hősiesen harcoló honvédeink s ez a történelmi parancs követeli a dolgozó, építő nemzetvédő erők teljes egységét itthon, a hátországban. Én ennek a nagy, legyőzhetetlen testvéri magyar egységnek tiszta akarásával állok elétek és az egész ország elé s erről a helyről üzenem hazáját féltő és nemzete sorsáért aggódó minden magyarnak: meg akarom teremteni a széles néprétegek erejére támaszkodó politikai és társadalmi egységet, amelyre a nemzet, az egész magyar közvélemény oly forrón és őszintén vágyakozik. (Szűnni nem akaró lelkes taps és éljenzés.) A nemzeti közösség életérdekeinek szolgálatára és megvédésére kérek egységet, fegyelmet, munkát és áldo­zatot. Erre az összefogásra nem ne­kem, hanem a küzdő, harcoló magyar jelennek, hős katonáinknak és a nem­zet jövendőjének van szüksége. (Úgy vem, úgy van.) A nemzeti összefogás gondolata A nemzeti összefogás gondolatának felvetésével sokszor és sokan vissza­éltek. Én azt az egységet kérem és kí­vánom, amelyről a fajvédő magyar politika nagy harcosa, Gömbös Gyula álmodott, amely a magyar nép lelké­nek tiszta vágyaiból fakad s a nem­zet nagy céljait, az örök magyar éle­tet szolgálja. (Viharos taps.) Ez az összefogás csak a korszerű magyar nacionalizmus harcos ország­­építő szerve lehet, amely a keresz­tény erkölcs szikláira s a magyar faj­védelmi gondolat erejére épült! (Nagy taps.) Mint parlamenti beszédemben is hangsúlyoztam, kormányom teljesen új politikai és világnézeti irányt kí­ván kezdeményezni, követni és meg­valósítani. Megt akarjuk teremteni a népi szociális és a keresztény erkölcs szikláira támaszkodó nemzeti Ma­gyarországot. (Szűnni nem akaró lel­kes taps és éljenzés.) Ne akarjuk az óramutatót Alkotó politikát fogunk követni és e vonatkozásban tekintetünk a je­lenre és a messze jövőbe irányul! Ne nézzünk túl sokat a múltba — egy­részt ne­ akarjuk a múltat rekon­struálni, másrészt ne merüljünk ki a közelmúltban elkövetett hibák bírá­latában. Ezzel nem azt akarom mon­dani, hogy ne tanuljunk nemzetünk dicső történelméből. Igenis, merít­sünk erőt és bizakodást belőle, tart­suk nagyra hagyományainkat és nemzeti nagyjainkat. De ne akarjuk az óramutatót visszaforgatni, ne akarjunk Magyarországból múzeumot alkotni! Ez végzetes volna, mert ez megállást, sőt vissza­süllyedést jelen­tene, ami egyértelmű a nemzet halá­lával. A világtörténelem mutatja, hogy az a nép, amely nem hallotta meg az idők szavát és nem folytatott reálpolitikát, menthetetlenül odave­szett. Többezeréves nagy múlttal ren­delkező államok és nemzetek tűntek el, mert megálltak­ és nem alkal­mazkodtak az élet parancsoló tör­vényeihez, illetőleg nem vették észre a fenyegető veszélyt, vagy nem ta­lálták meg a belső megegyezés, a minden áldozatrakész szembeszál­lást. Aki nem küzd, az elsatnyul, aki nem vállal felelősséget és kockáza­tot, az elveszett. Magyarország ma ezeréves történelmének fordulópont­ján áll. Kívülről a bolsevizmus ve­szélye fenyegeti, belülről pedig a széthúzás veszélye. Nem fér kétség ahhoz, hogy a most dúló küzdelem új világot fog kialakítani Magyaror­szág szempontjából, is. Hazánk most fekteti le alapkövét a további ezer esztendőre. A kormány megakadályoz minden széthúzást De tanuljunk történelmi cselekvé­seink hibáiból is Emlékezzünk visz­­sza történelmünk legtragikusabb idő­szakára, a mohácsi vész idejére. Ak­kor a belső széthúzás majdnem örök időkre temette el fényes múltú nemzetünket. Ilyen széthúzás megis­métlődését a kormány, hazafias né­pünkre támaszkodva, minden erejé­vel meg fogja akadályozni. (Viharos taps és éljenzés.) Nagy örömmel jöttem közétek, mert a kormány átvétele óta most nyílik először alkalmam arra, hogy a magyar vidék népének szemébe néz­zek. Erős hazafias öntudat és meg­értés sugárzik felém — ez erőt fog adni az előttünk álló nagy feladatok megoldására. A magyar vidék, a széles magyar néprétegek ereje az, amely elsősorban biztosította törté­nelmünk során az ország fennmara­dását. Én elsősorban erre az erőre kí­vánok támaszkodni, mert csak a né­pi politika útján látom elérhető cé­lunkat: a magyar jövendőt. (Nagy taps.) A nép szociális színvonalának emelése Kormányomnak tehát­­ egyik fő­gondja a vidék, a falu népe, a fizi­kai és­­szellemi munkásság szociális visszaforgatni Hódprém írta Nyéki Méhes Mózes A pozsonyi káptalan tiszteletre­méltó atyái fehér vitorlás lúdtol­­laikkal az Ur 1148. esztendejét ír­ták, amikor Nichu fia Nunjsa, első törzsbeli várvédő katona holdvál­­tozásig tartó szabadságot kapott. Pedig három új hold elteltével már végleg szabadult volna, de minél in­ább közeledett felváltása, annál többször jutott eszébe az Egyesről Bekedre telepedett Juna lánya Weniz, aki múltkor a Csalló szige­téből bivalyfogatos ekhón jött fel apjával kelengyét venni a pozsonyi vasár­napra. Ezüstös csattot aján­dékozott Weniznek a szintén Egyes szálláshelyről való Numsa ekkor és úgy vette észre, hogy Weniz szelíd kék szemével olyan szeretettel né­zett rá, mint régen, kislány korá­ban. Ez a nézés és a kelengyevásár­lás ösztökélte haza Numsát szolgá­lata letelte előtt. Nyárelő havának első holdas éjjelén indult útnak a pozsonyi erődből s amikor Verek­­nyénél a felső Csalló vizét átúsz­tatta, a szigeti magas fűben vág­tára eresztette szürke lovát s az együtt futott az ég boltján felhők között suhanó holddal. Azor előtt újra vizet úsztatott s mikor a Fe­­nes-árnál rávirradt a nap, megállt a zsombékos tisztáson és szabadon bocsátotta legelni lovát. Köpenyét leteritette s mire egy bolondos ka­­kuk a negyedik tízbe kezdett bele, jóízűen aludt is már. Nem félt a réti farkastól, lova nyerittett volna, ha az közelbe lopakodik, de pihen­nie kellett néhány órát, embernek, lónak egyaránt, mert Egyesig még hosszú vágta állt előtte. * Weniz, mikor kora reggel a nap­sütéses bekedi réten teregette az apja vásárolta le avásznat, szívdob­­banva pillantotta meg a felé vág­tató lovast, felismerve benne Num­sát. Az pedig a rohanásból leállva, megtorpant előtte, leugrott lováról és túláradó örömében levegőbe dobta kerecsentollas lövegét. — Üdv neked türkizszemű We­niz, Egyes liliomvirága! — Dicsértessék az, Ur Jézus Krisztus... — Mi az, Weniz, te az uj hitet vallod? Hisz még nemrég nem így köszöntöttél engem. — Az uj hitre tanítja most a hi­tetleneket Bonifác atya. Mert van­nak itt a lápok között még sokan, akik szivéhez nem jutott el mosta­náig István király szeretet­vallása. — És te ilyen gyorsan megtagad­tad az ősök hitét, Weniz? — Jobb is, szebb is a Krisztus hite, Numsa. Atyám­­mégis azt akarja, hogy olyanhoz menjek férj­hez, aki a hadúrnak áldoz... — Okos ember az apád, Weniz Nem háborít minket a régi hitünk miatt itt, a nádasok közt senki. Én is lennék az urad, Weniz, ha jó­, szívvel volnál hozzám. — Apám a feketeképe Csömör­höz akar adni, akiről úgy tudja, hogy a régi hittel él. Pedig a ked­vemért titokban tanulja már az uj hitet. — Hát csak tanulja a veszett fattya! Sok szerencsét, Weniz, — kiáltott Numsa és felugorva lovára vágtatott tovább egy ősi udvarhá­zukhoz.* Otthon is a Jézus nevével kö­szöntötték szülei a váratlan jött fiút. Az meg görbe kardját méreg­gel csapta le az asztalra és szinte gyűlölködve szólalt meg: — De kicserélték itthon a vilá­got, amióta várvédőnek mentem. Mivel vesztegeti meg a kegyelme­tek szivét az a híres Bonifác barát, skófiámmal, arannyal? — Szeretettel, fiam, ami benned nincs, hisz még meg sem ölelted édes szülő anyádat... — Ej, hagyjon békét azzal az öle­léssel, — vágta rá Numsa és lobogó haraggal ment ki a házból. Elő­szedte halász­szerszámait, a vidra- és hódfogó csapdákat, vadszíját és Rohant a Damas-ér tavához. — Majd szívesebb lesz hozzám Weniz, ha egy csomó hódprémet viszek neki, — ez járt az eszében folyton.­­Ott, ahol a Damas-ér tóba széle­sedett, megállt Numsa a keskeny ösvényen s leoldotta hátáról a hód­­csapdákat. Rakta őket íjlövésnyire egymástól a tó partjára, mindegyi­ket hozzákötve bőrszíjjal egy-egy fiatal égerfa törzséhez, a vasak fél­körének belső oldalára pedig ha­zulról hozott, kettéhasított halakat rakott. Ezután letelepedett úgy, hogy a hódvasakat szemmel tart­hassa, előbb azonban bottal­ vere­gette meg a magas füvet, nehogy összegömbölyödött kígyóra üljön rá. Egész közelről réti farkas uga­tott fel, ettől felriadtak a vadka­csák, vizityúkok és néhány kört húzva a tó felett, a csend beálltán újra belecsobbantak a tó vizébe. Éppen egy közeli fára szállt halá­szó sast figyelt is felhúzva Numsa, amikor fájdalmas kiáltás ütött a fülébe. Csömört pillantotta meg, messze tőle oldalt. — Ne ordíts, te hí tehagyott eb, mert «ellátom a bajod! A hódokat akarod talán megzavarni, hogy ne fogjak?, ■ — Nem akarom én, testvérem Numsa, de óvatlanul, az enyéme­­ket nézegetve, beleléptem a te csap­dádba. Csontig mart a vas a lá­bamba.­­ — Úgy kell neked, mit káborogsz erre! Szabadítsd ki magad és kot­­ródj innen, de gyorsan. És tudd meg, hitehagyott nem lehet nekem testvérem. — Ne haragudj, Numsa, amiért erre jártam. Csak hódot akartam fogni a kékszemű Weniznek... — Weniznek? Te? . . . Hódot? Nem is kerülsz eléje élve akkor! Numsa felugrott ültőhelyéből, előkapta közben letett fiát, vesszőt tett a húrra, de kiereszteni már nem tudta. A mögötte csendben meg­bújt farkas a hátára ugrott és bele­mart a nyakába. Numsa a fájda­lomtól felüvöltött és a halált váró Csomornak eszébe jutott Bonifác atya tanítása. Irtózatos erőfeszítés­sel kiszabadította magát a csapdá­ból s ott termett a már lankadó erővel viaskodó Numsa mellett. Érezte, hogy sajgó lábán nem áll erősen s ezért a hempergő gomo­­lyag mellé dobta magát, egy jó for­dulatnál pedig biztos kézzel szúrta kését a csikasz szügyébe. Numsa megmenekült a­­nem várt támadás veszélyétől. Nyakszirtjéből ömlött a vér és csendesen mosta harapott és karmolásos sebeit a tó vizében. Csömör ott ült mellette, ő meg a csapda fogaitól vérző lábát áztatta. — Hallod-e, Csömör, te megöl­hettél volna engem is a farkassal együtt, amiért én rád, védtelenre, nyíllal támadtam. Miért nem tetted inkább, — szólt hosszú hallgatás után keserűen Numsa. — Mert az Úr Jézus parancsa az, hogy ne ölj és szeresd felebaráto­dat, — mondta Csömör halkan. Numia most nem riadt fel Jézus nevének hallatára. Nem szólt sem­mit, csak ültek tovább csendben, bekötötték egymás sebeit és órák múltán gazdag zsákmánnyal egy­­irányba igyekeztek. Numsa vasai két, a Csömöré három prémes hó­dot fogtak és együtt mentek We­­n­izhez, hogy mindezt odaadják a szeretett lánynak. — Válassz, Weniz, kiét fogadod el? Én csak kettőt hoztam a bal­szerencse miatt, — mondta Numsa. — De nézd csak őket, szép nagyok, tömött a bundájuk s fehér, íszk­­t a hópehely. . — Én hármat hoztam neked, We­niz, meg egy farkasbőrt. A csikasz, ha le nem szúrom, Numsa életét oltja. . Úgy látszott, mintha Weniz ajka pillanatra elfojtott sikolyra nyílt volna. — Igazat mond Csömör, — szólt halkan Numsa. — Csömör lábát a csapdám marta és szivébe nyilam vasát akartam ereszteni, amikor rám ugrott a farkas. Ő mentett meg tőle, de a farkas meg öl a halál­tól... —Látod Numsa, ez a Krisztus hite. Akit te ártatlant megölni akartál, az megmentett téged. És ez az új hit szépsége, a szeretet, — mondta halkan a lány. Válassz hát, Weniz, kinek a zsákmánya kedvesebb neked? — nógatta Csömör a lányt. — Felelek rá, Csömör. Te menj haza, Numsa, öleld meg krisztusi szeretettel szüleidet. •Azután ha két vasárnap múlva pünkösd ünnepén Bonifác atyával jössz el hozzánk- Pesti Hírlap 1944 jan. 1. csil­Bi-tört 3 I KASZÁS KÖNYVKIADÓ SÁTRÁBAN I Múzeum-krt és Kéroly-kis sarok I Fedik Sári Kamarás Gyula H Mednyánszky Ági Koréh Endre I Murát­ Lili Pataky Jenő­a Vaszary Piri Pethes Ferenc I Bilicsi Tivadar Pethes Sándor Újlaki László * adnak autogrammot TÚRI ELEMÉR S­íratásra János!­­ című nagyszabású regényéhez Famegakalo gyár keres faipari gyártásvezetőt. Választ „Hadiüzem Pest mellett 3485" jeligére a főkiadóba.

Next