Pesti Hírnök, 1865. augusztus (6. évfolyam, 174-199. szám)

1865-08-08 / 180. szám

Hatodik évfolyam 180. szám. PESTI C'ArMJxrMSj'jxrAr'Ars'TAfAj'fSJV'JV'/V'sj'ArjV'WV'ArArjv'jV'jv'f’frssJ'JvW­­l S k Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás­ | § sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ | egész évn 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | f) frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó­­k 5 napos előfizetést. | (j'JVJVJVAfMJVAfJVJVJVJVJ\AAAASJVJ\/'ASJVAJ'AAA/'A/'ArA/'A/'AAArfJ\J\rS Kedd, augustus 8-án I860 POLITIKAI HÍRNÖK NAPILAP. ArMATAHMAMAS | Hirdetések tth­asábos petit sorért egyszerű k­ir-j: r­detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak.|. | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: | s a hímző- és kalap-utca sarkán 1-scSsz. alatt,s •­ a 2-dik emeleten. ^ , öwjvJvjvywvjwA/wjwvjwvjvjwv/u'jvjvjvywu'/vjvyu'jvjvyuvl Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra, Előfizetési feltételek: Negy­e­dévre.......................................... 5 frt Félévre....................................................10 frt Egész évre..............................................110 frt auszt. ért. Előfizetés minden hé­t­től elfogadtatik. Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postah­ivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyek. Pest, aug. 8.­­ A burkus uralkodó­ház mostani hatalmának alapját Magyarország egyik emlékezetes királya vetette meg. N­a­gy Laj­o­sunk veje, Zsigmond, mint római Császár, s brandenburgi vá­lasztó­fejedelem nevezte ki ez őrgrófságban a Hohenzollern házból származó VI. Fri­gyes nürnbergi várgrófot, a mostani burkus királyi ház egyik elődjét helytartójává, kire aztán Zsigmond ezen birtokát későbben (1415) örökösen átruházta.­­ És ezen szerzemény jön utóbb a burkus állam és királyság jegesedési pontja és ten­gelye. E kegyeletes kapocs dacára, a burkus királyi háznak a brandenburgi névhez csatolt emlékezete a magyar nemzetben csak keserű érzelmeket képes ébreszteni. Irtózattal olvassa mindenki hazánk év­lapjain azon vészteljes befolyást, melyet Bran­denburg György őrgróf a szeren­csétlen II. Lajos nevelésére gyakorolt. Csömörlettel rajzolják történetíróink a lelkiismeretlenséget, melylyel e vásott ember, ellentétben a szent hivatással, melyet az II. Ulászló végrendeletéből elvállalt, — a zsenge királyfi lelkét megfertőzteté, s képte­lenné nevelte arra, hogy oly nehéz időkben uralkodói magas rendeltetésének megfelelni tudjon. Ha a történetnyomozó a m­oh­ácsi vész psychologiai forrását kutatja,­­ bizton visz­­szavezettetik azon romlottságig, melyet Bran­denburg György Mátyás király sülyedezni kezdő palotájában rendszeresen ápolt, s mely az udvari légkörből országszerte elterjedett. Ezen erkölcsi mérgezés nélkül a válsá­gos mohácsi nap (mely elöl a puha várgróf elég korán menekült,) be sem következhetett volna. Két­száz s még néh­ány év elegendő volt arra, hogy a végzetes brandenburgi név keserű emlékezete halaványulni kezdjen a nemzet elméjében, midőn azt II. Fridrik, kit a burkusok nagynak neveznek, a múlt szá­zad közepén ismét felébresztő, hadszenet nélkül rohanván meg dicső királynénk, Mária T­h­e­r­e­z­i­a birodalmát éppen akkor, midőn azt majdnem az összes európai irigy hatalmasságok törvényes örököségéből ki­­pusztítani igyekeztek. Annyi ellenséggel szemközt a magyar nemzet hősi elszántsága s a birodalmi népek áldozatkészsége megmenté ugyan a trónt, s az igazságnak fényes elégtételt szerzett, de nem volt képes a birodalmat minden veszte­ségtől megmenteni. S ezen veszteségek közt leginkább sinli a magyar nemzet mai napig Sziléziát, azon gyönyörű termékeny tartományt, mely mint Hollós Mátyás szerzeménye szállott a magyar koronával a Habsburg Házra. Szilézia alkalomszerű elragadása emelé a burkus monarchiát nagyhatalmi polcra, s bátorítá fel arra, hogy a politikai túlsúlyért az osztrák monarchiával nyílt és alattomos utakon vetélkedni kezdjen. Mellőzzük érinteni a nyílt háborúkat melyeket a burkusok még azontúl is a tescheni békekötésig Ausztria ellen viseltek. De a burkus politika nem szorítkozott csupán nyilt ellenségeskedésre, hanem ott, hol physikai erejének a tehetetlenség vagy ön­­fentartás határt szabott, diplomatiai cselszö­­vényekkel igyekezett vetélkedő ösztönének s kaján céljainak szerezni sikert. így csupán e politika titkos machinatiói­­nak köszönhetjük, hogy II. Leopold 1791- ben a törökökkel a szisztovai békét megköt­ni, s a József császár által Laudon és Co­burg dicső vezérsége alatt tömérdek magyar vérrel a magyar koronának visszaszerzett Moldvát, Oláhországot, Szerviát és Boszniát visszaadni, s egy kardcsapás nélkül muszka véduralom alá bocsátani kényszerült. Mert a burkus politika nem birja azon gondolatot elviselni, hogy a Habsburg-Ház országlása alá tartozó államok habár a m­a­­i gyár szent korona címén is történetjogi határaikat visszanyerjék; s azért is mi azon hirt, melyet legközelebb Bismark lapjai ter­jesztettek, mintha a burkus politika most a Dunafejedelemségeket mint recompensatiót az elbai hercegségekért Ausztriának komo­lyan átengedni óhajtaná, nem csak alaptalan­nak , de annál nevetségesebbnek tartjuk, minthogy ez nem a berlini kabinettől függ, sőt ha függne is tőle, bizonyosan sokkal iri­gyebb Ausztria hatalmára, mintsem őszintén óhajtaná. S e töredékes reminiscentiákat a múltból csak azért tartottuk szükségesnek ma idézni, hogy azokból külügyminiszerünk, szemben Bismark fennhéjázásával, azon erkölcsi bizo­nyosságot meríthesse, miszerint hazánkban az önző és ragadozó burkus politika el­len a hagyományos ellenszenv változat­lan él él s revanche után vágyik, é­s azért, habár nem kívánatos dolog is a bábom, de attól azért éppen nem fél­nénk, s a magyar nemzet, királya hívására, mint egy ember fog felkelni, hogy a korona becsületét s a monarchia erkölcsi s anyagi érdekeit megvédje. Az ausztriai politikának ennélfogva a je­len burkus bonyodalmak közt ugyanazon bátor­ságot ajánljuk, melynek a férfias József császár alább idézett leveleiben követésre méltó példáját adta. HORVÁTORSZÁGI ÜGYEK. Zágráb, aug. 5. Mily óriási a különbség az 1861-diki ország­gyűlést megelőzött s a mostani viszonyok között! Akkor két párt állt egymással szemközt, a magyar unionista s az úgynevezett nemzeti liberális, s míg e pártok sorai féltékenyen tekintettek egymásra, itt a Magyarországgal való egyesülés, ott a teljes autonó­mia volt a jelszó, s míg az országgyűlés zajos s ter­méketlen viták között ért véget, az idő meghozta gyógyszereit s ma már az egész nemzet egy erős nagy pártban csoportosulva várja az országgyűlési küzdtér megnyitását. E jelenség, az egymással azelőtt ellenkezett ele­mek összerokonulása oly nevezetes mozzanat,melynek horderejét csak úgy mérlegelhetjük, ha ismerjük ama procedúra változatait, melyen át az létesült. A nemzeti közmozgalom 1860-ban indult meg, midőn a magyar haza két mágnás küldötte a horvát szű­kölködök számára meghozta amaz adományt. Ek­kor a nemzet a kormány elleni ellenzékben egy s oszthatatlan volt, de közeledett az országgyűlés, vele bizonyos csalképek, a Magyarországgal való benső uniót sürgető párt, látva küzdelmeinek e pillanatbani sikertelenségét, mindinkább visszavonult, s csakha­mar az országgyűlés befejeztetése után az úgyneve­zett nemzeti liberális párt kitűnőségei ültek a főispá­­nyi székeken, az ő kezükben volt teljesen a kormány. Az unionista párt tudta, hogy vannak a politikában bizonyos korszakok, melyekben nem lehet mást tenni, mint nyugodtan bevárni az eseményeket, s ez eljárás különösen akkor tanácsolandó, midőn az események­be való bizalom biztos támpontokon nyugszik. S az unionista párt nem csalódott. A nemzet csakhamar felismerte, hogy mit várhat oly „nemzeti liberális párt“ főbbjeitől, kik (gróf Forgách leléptével) min­denestől a boldog emlékezetű államminiszer táborába csaptak át, a birod. tanácsba való résztvételt hirdet­ték után útfélen, e mellett buzgolkodtak, feláldozva a legnemesb nemzeti érdekeket. Ez a bécsi centrali­záló bureaucratia horvát kiadása volt. Másrészről maga e párt nagy zöme is meg­döbbent vezérei ily politikáján s mindinkább elide­genkedett tőlük. Ez meg az unionista párt rokonszen­­vét, bizalmát keltette fel, és elérkezettnek hitte a pillanatot a megmozdulásra, s a­mint­a.­z újabb or­­szággyűlési választások elrendelésének híre keringeni kezdett, a kormányon ülő férfiak azt vették észre,hogy „tábornokok hadsereg nélkül“ s a nemzet túlnyo­mó többsége a közös ellenzékben az unionista párt hazafias, tekintélyes kitűnőségeinek vezérlete alatt egyesült. Végre is az idő oly critérium, mely neveze­tes tanulságokat nyújt, s Horvátországban is kitünte­tő, hogy a nemzet kikben bízhatik. Ez egyesült nemzeti párt céljai a megtörtént választásoknál várakozáson felüli megerősítésre talál­tak. A megválasztott képviselők jó nagy többségének sora egy hangosan beszélő programra. S míg a néhai „liberális nemzeti“ párt kormá­nyon ülő férfiai Horvátországban Erdélyhez hasonló gyászos eredményt akartak létesíteni, a magyar ha­zafias szellemű ellenzék nyíltan hangoztatá, hogy a Bécscsel való megegyezés Pest és Zágráb között közös ügy s a­mint ez megtörténik, mindjárt máso­dik sorban következik utána a Magyar-­s Horvátor­szág közötti viszony szabályozása a zágrábi és pesti országgyűlés által. E közben, míg a választások alig fejeztettek be, a Schmerling-ministérium megbukott. A horvát udv. cancellár megmaradt ugyan helyén, de hogy a szellem e körben is mennyit változott, erről eléggé tanúsko­dik az is, hogy a hivatalos „Agramer Zig“ most egy­szerre csak azt nyilatkoztatja ki, hogy soha sem be­szélt a birod. tanácsba való képviselőküldés mellett, holott harmincnál több cikket hozott e tárgyról. Az egyesült nemzeti-unionista pártnak feladata így most nem csak negatív,de határzottan positív lett, neki nem csak bizonyos netaláns célzatok elmellő­­zése, hanem a kiegyezés művének létesít­ésében kez­deményező szerep is jutott a viszonyok szerint osz­tályrészéül. Vele szemközt csak kevés jelentőségű úgynevezett kormánypárti töredék áll. S örömmel biztosíthatom, hogy e párt hivatása teljes öntudatában van, a leglelkesb hazafias szellem­mel várja a törvényes küzdtér megnyílását, hogy ott érvényesítse ama célokat, melyeket a helyesen felfo­gott érdekek s meleg hazafiság sugall! József császár levelei a burkus ki­rályhoz, I. II. F­r­i­g­y­e­s porosz királyhoz s brandenbur­gi választófejedelemhez : Testvérem! Ön az örökösödési vitában a bajor választó­fe­jedelem halála után a védő szerepét akarja játszani. Ön a westphali béke kezessének caracterjét veszi fel, hogy Ausztriát ez által megsérthesse, s e tárgyban szőtt különböző alkudozások után azon hatalmi szót ejti ki, hogy Bajorországot át kell engedni. Remény­em, lesz ön oly kegyes, hogy nálam mint a birodalom fejénél, birodalmi alkotmányunk némi ismeretét fogja feltenni. Ez alkotmány szerint minden birodalmi rendnek jogában áll, hogy a férfi­­ággal az igénybe vett tartományok felett barátságos egyesség útján szerződést köthet, s azokat ennek megegyezésével birtokba is veheti. Legkevésbé hi­szem pedig, miszerint felséged azon várakozást táp­lálva, hogy Ausztria ilyesben alávetné magát a bran­denburgi választófejedelem ítélőszékének, midőn ez csak mint birodalmi társrend volna jogosítva az álta­lános gyülekezetben felszólalni. Ön azon időben, midőn Ausztria még becsülete­s európai tekintélye sérelme nélkül visszaléphetett volna , sem a bajor örökség feletti tárgyalásoknak, sem az ország birtokának nem szegült ellene. Kétkedéseit csak akkor nyilvánítá, midőn a kétkedés ideje már rég lejárt, aggodalmai voltak oly tárgly felett, melyre nézve az aggodalmak egyesség útján már rég elháríttattak, s igy talán túlságosan is beleképzelte magát VI. Károly halála s Szilé­zia birtokba vételének korszakába. Nekem úgy tetszik,mintha ön nagyon is élénken emlékeznék reá, hogy szerencsés tábornok, hogy 200,000 embere­s oly ezredese volt, ki commentárt irt Caesar de bello gallico című munkához. De ha­sonló előnyöket a gondviselés Poroszországon kívül még más hatalmasságoknak is juttatott. Ha fel­séged örömét találja benne, hogy 200,000 embert ve­zethet a csatatérre, én is majd hasonló számmal jele­nek meg ott. Ha ismételve meg akarná kísérteni, vál­jon még mindig oly szerencsés tábornok-e, úgy ré­szemről kész vagyok e küzdési vágyának eleget tenni; mi pedig a harcviselés terén való irodalmársá­­got illeti, úgy nevezhetek felségednek nehányat tá­bornokaim közül, kik nyugdíjaztatva lévén, unalom­ból a szász gróf commentárait commentirozzák. Én önt az Elba partjain reménysem találhatni, s ha majd megütköztünk,s Európa előtt önfejűségünk tanujelét adtuk, visszadugjuk a kardot hüvelyébe. Je savois bien que vous étes faclté contre moi. Jaromirs, 1778. Julius hóban. József. II. II. Frigyes Vilmos porosz királyhoz és brandenburgi választófejedelemhez. Testvérem! Valóban a legkellemetlenebb nyilatkozat, me­lyet valaha tenni kényszerülök, hogy most a portá­val támadt viszályt illetőleg felséged felajánlott köz­benjárását a legbarátságosabban vissza kell utasí­tanom. Kardot rántok, s nem fogom azt előbb hüvelyé­be vissza dugni, mig elégtételt nem nyerek, s vissza nem szerzem azt mi házamtól elvonatott. Felséged monarcha, s igy a királyok jogai nem lehetnek ismeretlenek előtte ! De az ozmánok elleni vállalat váljon más , újból érvényesített jognál azon tartományokra, melyeknek birtokától az idő, sors s koronám végzete megfosztott ? A törökök s talán nem egyedül­ök­l­elvül ismerik el, hogy azt, mit mostoha időkben elvesztet­tek, az első reájok nézve kedvező alkalommal ismét visszanyerni törekedjenek, mi annyit tesz, hogy sza­bad menetet engedünk a sorsnak, s alávetjük magun­kat a gondviselés rendeletének. A hohenzollerni ház éppen ezen után jutott a hatalom tetőpontjára. Brandenburgi Albrecht el­vette rendjétől a porosz hercegséget, s utódai annak­­ birtokát még az olivai békében is megtartották. Fel­

Next